FELFEDEZŐ
A Rovatból

Ráripakodott egy vallásos férfi egy lánycsapatra, hogy miért strandolnak bikiniben, mert ez szerinte pornográfia

Az amerikai férfi azt állítja, a „fiatal szemeket” akarta megvédeni a lányoktól, akik szerinte túl sokat mutattak magukból a tengerparton.


Elterjedt a TikTok közösségi oldalon egy videó arról, hogy egy férfi leszid egy csapat fiatal nőt, amiért fürdőruhában napoznak a tengerparton.

Az eset az amerikai Colorado állambeli Fort Collinsban történt. Egy Mia nevű lány posztolta a felvételt, amin az látható, hogy a barátaival a víz közelében fekszenek a strandon, majd egyszercsak megjelenik előttük egy idegen.

„Miért vagytok így felöltözve?” - kérdezte tőlük, mire„a lányok meglepetten, nevetve válaszoltak, hogy de hiszen fürdőruhában annak. A férfi viszont így folytatta: "Fiatalok is vannak itt, ezt is vegyétek figyelembe. Nekik nem kellene pornográfiát látniuk!”

A barátnők ezen már kiakadtak, megmondták a férfinak, hogy ha nem tetszik az öltözékük, akkor ne nézzen rájuk, és hagyja őket békén. Az idegen viszont nem tágított, és azzal érvelt, hogy szólásszabadság van, és "ha Isten emberei nem lépnek fel, akkor a társadalmunka mélybe zuhan, mert nincs erkölcs". Az egyik fiatal nő erre azt mondta, hogy ő ateista, vagyis nem hisz Istenben, a férfi pedig úgy reagált erre, hogy az ateizmus nem azt jelenti, hogy meg kell mutatnia a testét mindenkinek.

A lányok szembesítették az idegent azzal, hogy kettős mércét használ, hiszen a félmeztelen férfiakat nem zargatta azzal, hogy öltözzenek fel a strandon. A férfi erre csak azt mondta, hogy márpedig a nőknek egyberészes fürdőruhát kell viselniük, vagy olyan kétrészes bikinit, amely megfelelően takarja a testüket.

„Eljön majd a nap, amikor szemtől szembe kerültök majd Istennel” - "fenyegette" meg a barátnőket, akik hiába próbálták elzavarni őt.

A vitába aztán beszállt egy másik nő is, akinek az nem tetszett, hogy a lányok a gyerekei füle hallatára káromkodtak. Ugyanakkor ő is nőtársai mellé állt, és azt mondta a férfinek, hogy nem számít, ki mit visel, csak az, hogy értékelje saját magát.

@ggarbagefairyPart 1###harrassement ##feminism #fuckmen

♬ original sound - Mia

A történtekről két felvételt is posztolt a lánycsapat egyik tagja, Mia. Egy másik videóban azt is elmondta, hogy összesen kilencen napoztak, és bár a strandon voltak más nők is, ők voltak az egyetlen lánycsoport, szerinte ezért is szúrhatta ki őket magának az idegen. Egy képet is mutatott arról, hogy milyen fürdőruhát viseltek az ominózus napon:

Végül aztán a vallásos férfi is elmondta a saját verzióját, szintén egy TikTok-videóban, miután elterjedtek a róla készült felvételek. Logan Dorn azzal indokolta a tettét, hogy a rokonaival volt a tengerparton, köztük több gyerekkel, akiket meg akart védeni az alulöltözött nők látványától. Szerinte ugyanis

a lánycsoport tagjai olyan fürdőruhát viseltek, amelyek túlságosan sokat mutattak, és ezt nem csak ő, hanem a rokonai is így látták. Egyikük pont emiatt akart elmenni a part ezen szakaszáról, mert nem akarta, hogy a gyerekei "illetlen dolgokat" lássanak.

Logan elmondta azt is, hogy ő már nagyon korán találkozott a pornográfiával, ami "tönkretette őt", ezért is akarja megvédeni a "fiatal szemeket" ettől. Hozzátette, hogy nem zaklatta a lányokat, csak elmondta nekik, hogy az öltözékük nem megfelelő egy olyan helyre, ahol gyerekek is vannak. Mint mondta, nem fog bocsánatot kérni, sőt továbbra is folytatni fogja ezt, hiszen ő csak az igazat mondja.

A kommentelők eléggé felháborodtak a férfi viselkedésén. Sokan azt nehezményezték, hogy 2021-ben miért jelent még problémát az, hogy a nők hogyan öltöznek fel, többen pedig azt is írták, hogy a gyerekeket valószínűleg jobban érdekli a játék a homokban, mint az, hogy a lányokat nézegessék. Szülők is elmondták a véleményüket, ők sem találtak kivetnivalót abban, hogy a lányok teljesen átlagos fürdőruhákban napoztak a parton. A felvételeket készítő barátnők ráadásul azt is elárulták, hogy a férfi menyasszonyáról is találtak olyan képet, amin bikinit visel, így pedig még inkább megkérdőjelezhető Logan kioktatása.

Forrás: Indy100


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Török Gábor magára vette Orbán megjegyzését, és visszaszólt: A politikai elemzők tudása minden esetben korlátos
A miniszterelnök Tölgyessy Péter kapcsán tett egy rövid megjegyzést a politológusokra: „A politológus az, akinek nem sikerült” - mondta. Erre reagált Török.
F. O. - szmo.hu
2025. július 06.



A politológusoknak is odaszúrt Orbán Viktor a Hotel Lentulai című műsorban, és ezt nem hagyta szó nélkül Török Gábor. A miniszterelnök Tölgyessy Pétert méltatva tett egy rövid megjegyzést a politológusokra: „A politológus az, akinek nem sikerült” – fogalmazott Orbán.

Török Gábor politikai elemző megosztotta a műsort a Facebook-oldalán, és pontosan megjelölte az idézett rész. Első posztjában szűkszavúan csak annyit írt: „Politológus az, akinek nem sikerült” – vagyis mintha önmagára is vonatkoztatta volna a mondatot, nem titkolt iróniával.

Ezt követően egy hosszabb bejegyzésben elmélkedett arról, hogy a politikai elemzés része-e az előrejelzés.

„Van egy vicces pavlovi reflex:

ha írok valamit, ami az egyik politikai oldalnak nem tetszik, akkor rendre előjönnek azok a cikkek, amelyekben korábbi nagy tévedéseimet próbálják meg összefoglalni.

Az csak még szórakoztatóbb, hogy általában nem a legnagyobbakat találják meg, most legutóbb például valahol azt kérték rajtam számon, két ciklussal ezelőtt miért nem láttam, hogy a Momentum majd nem indul el a 2026-os választáson” – kezdte írását Török Gábor.

A politológus szerint fontos kérdés, hogy a politikai elemzés része-e az előrejelzés, mert a sokan ehhez kötik a nyilvánosságban egy-egy elemző megítélését.

„Miközben az ezzel foglalkozó kutatók már többször bebizonyították, hogy a dartsdobáló csimpánzoknál (Philip E. Tetlock munkái nyomán) csak kicsivel mutatnak az előrejelzésben jobb teljesítményt a szakértők, az egyetemi hallgatók pedig ugyanezen kutatások szerint képesek rosszabb eredményt is elérni ebben a versenyben, mint amit pénzfeldobással el lehetne érni” – tette hozzá, majd kiemelte: a politikai elemzők tudása minden esetben korlátos.

„Mondunk valamit, amit akkor legjobb tudásunk szerint a legvalószínűbbnek tartunk, de ez

a tudásunk minden esetben korlátos, hiszen olyan dolgokkal értelemszerűen nem tud számolni, amelyek még nem történtek meg.

Így aztán ezek az előrejelzések (valószínűségek) leginkább a jelenről és nem a jövőről szólnak, a politikai elemző munkáját pedig nem az minősíti, hogy mit tud a jövőről (a semmit és a nagyon keveset között valahol), hanem az, mennyire érti azt a politikai helyzetet, amelyről lehet és kell is, hogy legyen tudása” – zárta gondolatait Török Gábor.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Vége a katasztrófaturizmusnak: paravánnal takarják el a balesetek helyszíneit a jövőben
A bámészkodók miatt újabb dugó alakult ki az M1-esen egy tragikus baleset után. Az MKIF most különleges paravánnal próbálja megfékezni a katasztrófaturizmust.


Az MKIF Zrt. új eszközt vet be a katasztrófaturizmus visszaszorítására: egy paravánt, amely eltakarja a baleseti helyszínt a kíváncsiskodók elől. A kezdeményezés célja egyszerre biztonsági és emberi szempontú.

A társaság kedd esti posztjában arról számolt be, hogy korábban is többször hívták fel a figyelmet arra, mennyire veszélyes lehet, amikor a közlekedők fotózzák vagy videózzák a balesetek helyszínét, de a jelenség a mai napig nem csökkent.

A figyelmetlenség és indokolatlan lassítás miatt ugyanis úgynevezett fantomdugók alakulnak ki. A bejegyzés szerint ezek olyan torlódások, amelyeknél nincs valós forgalmi akadály, mégis lelassul, sőt akár meg is áll a forgalom. Ez önmagában is balesetveszélyes, főként, ha az autósok közül többen a telefonjukat nézik, vagy nem reagálnak időben az előttük haladó műszaki hibájára.

Az MKIF Zrt. arra is felhívja a figyelmet, hogy egy baleset helyszínén akár súlyos sérültek is lehetnek. Mint írják: „Valakinek az édesanyja, édesapja, nagymamája, nagypapája, gyermeke fekszik ott.” A poszt szerint feltehetően egyikünk sem szeretné családtagját ilyen kiszolgáltatott helyzetben viszontlátni a közösségi médiában.

Ezért az MKIF Zrt. kísérleti jelleggel bevezette a NO PHOTO feliratú molinót, amely külföldi mintára a baleseti helyszínt takarja el. Július 8-án az M1-es autópályán történt tragikus balesetnél már használatba is vették ezt az eszközt.

A cég szerint ezen a napon az országhatár felé vezető oldalon minden korlátozás nélkül haladhatott volna a forgalom, de a bámészkodók és a „ha nem videózom le, meg sem történt” hozzáállású sofőrök miatt mégis bedugult az autópálya.

A poszt zárásában a társaság együttérzését fejezte ki az elhunytak családtagjai felé, a sérülteknek pedig gyors felépülést kíván.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megcsókolta az állatkert oroszlánját, ami játékból letépte a karját
Az amerikai nő régóta ismerte az állatokat, mégis megtörtént a baj. Az állatkert vezetői szerint az oroszlán viselkedése szokatlan volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



Még vasárnap reggel látogatott el a queenslandi Darling Downs Állatkertbe Joanne Cabban tanárnő, amelyet testvére, Stephanie Robinson és annak férje, Steve vezet. A nő az állatokkal való közeli kapcsolat miatt rendszeres vendég volt a családi tulajdonú intézményben.

A látogatás során Cabban az oroszlán ketrecéhez lépett, majd a beszámolók szerint

megcsókolta és vakargatta az állatot a rácson keresztül. Ekkor az oroszlán hirtelen hátrakapta a fejét, és megtámadta a nőt.

A mentők rövid időn belül a helyszínre érkeztek, és kórházba szállították az ötvenes éveiben járó tanárnőt. Állapota stabil, de az egyik karját elveszítette a támadás következtében, írja a Mirror.

Az eset idején jelen volt a nő testvére és egy gondozó is, de egyikük sem látta pontosan, mi történt. Steve Robinson szerint az oroszlán nem támadási szándékkal lépett fel: „Szerintem csak játszani akart a sógornőmmel.”

Robinson hozzátette: „Mi magunk neveltük fel ezeket az oroszlánokat. Kiváló a természetük. A ketrec hálóján keresztül is tudunk velük kommunikálni.” Mint elmondta, az állatok kifutójába még a gondozók sem léphetnek be, és ez volt az első ilyen eset az állatkert történetében. Azt is kérte, hogy senki ne hibáztassa az oroszlánt a történtek miatt.

A Robinson család 2005-ben alapította az állatkertet, ahol 2017 óta oroszlánokat is tenyésztenek, miután a házaspár a veszélyeztetett és fogságban tartott fajok szaporítására szakosodott.

A történtekről videó is készült:

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Még el sem indult az óra, már bemondta a megfejtést a Szerencsekerék játékosa
A „porcelán ormányos” kategóriából érkezett szó csupán három hiányzó betűt tartalmazott. A teáskanna megoldásáért komoly nyeremény járt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 10.



A Szerencsekerék legutóbbi adásában villámgyors megfejtés szemtanúi lehettek a nézők, írja a 24.hu. Dávid, a szerda esti játékos bejutott a fődíj játékba, ahol egy igazán különleges témakör, a „porcelán ormányos” várta.

A feladvány egy kilencbetűs szó volt, amelyből a megadott és megtippelt betűk után csupán három maradt ismeretlen.

Dávid annyira jól ráérzett a megoldásra, hogy még azelőtt kimondta, mielőtt a visszaszámláló óra elindult volna.

A helyes válasz: teáskanna. A szerencsés játékos ezzel közel 3 millió forintot vihetett haza.

A lap megemlíti, hogy a héten a szerencse nem mindenkinek kedvezett. Egy másik versenyzőnek egyetlen betűt sem sikerült eltalálnia a fődíj játék során, és még a műsor által megadott betűk sem segítették őt közelebb a megoldáshoz.


Link másolása
KÖVESS MINKET: