SZTÁRVILÁG
A Rovatból

„Ott álltam egy szál f.szban" - a börtönben szerzett élményeiről vallott Herczeg Zoltán

Herczeg Zoltán fél órára ugrott el otthonról, és legközelebb fél év múlva térhetett haza. Néhány óra leforgása alatt darabokra hullott az élete. Élményeit és gondolatait megosztotta rajongóival is.
F. P. - szmo.hu
2025. február 16.



Ahogy arról korábban írtunk, a divattervezőt 2022 októberében kapták el a rendőrök. Ekkor találtak nála marihuánát és kokaint, ami után fél évet volt letartóztatásban, majd négy hónapot házi őrizetben töltött. Később kiderült, hogy az ügyészség 2 év 8 hónap letöltendő börtönt kért rá, illetve 3 millió forint szakértői díjat is meg kellene fizetnie.

„Egyre mélyül a meggyőződésem, hogy itt egy jó előre megtervezett, agyafúrt konspiráció zajlik, annyira sok és egyre több a "megmagyarázhatatlan" "véletlen" és "életszerűtlenség", hogy ilyen egyszerűen nincs. Ha nem velem történik meg, lehet, el se hiszem. Én pedig bután és sután belesétáltam a csapdába. Ezt elismerem. Balek voltam. Ennyi és nem több” – írta Herczeg Zoltán a Facebook-oldalán novemberben, és hozzátette: a lelkiismerete tökéletesen tiszta, nyugodt, az égi törvényszék előtt megbocsátást és feloldozást is nyert.

A 24.hu Matiné című rovatában most részleteket közölt a divattervező „Divatmajom ketrecben” című könyvéből. A kötet ajánlójából kiderül, hogy Herczeg Zoltán fél órára ugrott el otthonról, és legközelebb fél év múlva térhetett haza. Néhány óra leforgása alatt darabokra hullott az élete. „Ebben a könyvben tabuk nélkül, könyörtelen őszinteséggel és kegyetlen öniróniával vall élete legkeményebb időszakáról. A rácsok mögött szerzett hol letaglózó, hol felemelő tapasztalatairól. A rázúduló gyűlöletről. A felé áradó szeretetről. Próbára tett párkapcsolatáról. A mellette kiálló barátokról. A tőle elforduló ismerősökről. A bűnről és a bűnhődésről. És mindenekelőtt arról, hogyan sikerült megőriznie méltóságát a legcudarabb körülmények között is” – olvasható az ajánlóban.

Részletek a könyvből

Minden kérdésre remegve válaszolok, majd behoznak egy papírt négy fotóval. Rábökök régi cimborámra. Fáj a szívem, de ez most kurvára nem a régi barátságok ideje, inkább az igazságé. Ha meg akarom úszni, muszáj lesz őszintén. Ez itt már nem vicc. Élet-halál kérdés. Elég volt nyolc óra ízelítő a bezártságból. Megint egy halom papír. Aláírom. Egy másik szobában fotókat készítenek rólam, klasszikus centi mellett, ahogy a kurva filmekben. Aztán egy pálcikával, mint egy fültisztító, benyúlnak a számba, és a nyelvemet kapirgálják vele. Ez a nyálminta a DNS-minta. Lefotózzák a tetoválásomat elölről, hátulról, oldalról. Mindkét vállamon, mindkét karomon. Ujjlenyomatot vesznek mind a tíz ujjamról. Aztán tenyérlenyomatot. Majd tenyér éle lenyomatot. Tiszta fekete lett az összes kezem a tintától meg az egész szarakodástól.

Már nagyon késő éjszaka lehet, amikor megérkezünk a Gyorskocsiba. Itt már súlyos rácsok. Szűk folyosók. Bilincses, vezetőszáras alakok, szintén két kísérővel. Ide hozzák az őrizeteseket szerte a városból. Nagyjából egy óra múlva bejutunk az orvosasszony elé.

– Vetkőzzön le!

Vetkőzöm. Ugyan mit tehetnék? Ez már a második meztelenre vetkőzésem, mert a VIII. kerületben is meztelenre vetkőztettek. Illetve hát nem gondolták, hogy nincs rajtam alsónadrág, de miután én csak fél órára ugrottam ki a lakásomból délelőtt, ezért egy szál nadrág, egy szál póló, az a mocskos, kék, szakadt sídzseki, illetve egy cipő volt rajtam. Egyébként se hordok alsógatyát márciustól októberig, lazában tolom nyáron. Így, amikor azt mondták, hogy vegyem le a nadrágomat meg a pólómat, gyakorlatilag nem maradt rajtam semmi. Ahogy az első alkalommal, úgy most se számított az orvosasszony, az asszisztense meg a többi rendőr arra, hogy ott állok majd egy szál f.szban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Először posztolt közös fotót új párjával Muri Enikő: Cseke Katinka volt férje rabolta el a szívét
Az énekesnő egy szerelmes képpel árulta el, hogy egy táncos oldalán találta meg a boldogságot. Úgy tudni, korábban már alkottak egy párt, de akkor nem tartott sokáig a szerelem.
DKA – Fotó: RTL - szmo.hu
2026. március 20.



Újra rátalált a szerelem Muri Enikőre a Tóth Szabival való szakítása után: egy közös szerelmes fotóval mutatta be követőinek új párját, aki korábban egy másik híresség férje volt.

A Sugarloaf énekesnője Instagram-oldalán posztolt egy képet, amelyhez csak annyit írt egy piros szív kíséretében, hogy „szeretlek!”. A fekete-fehér fotón megjelölte a férfit is, aki nem más, mint Patonai Norbert táncos.

Muri Enikő sokáig Tóth Szabival, a Sugarloaf zenekar másik oszlopos tagjával volt együtt, korábban a Nyerő Páros című műsorban is közösen szerepeltek. Hat közös év után tavaly májusban szakítottak, de a zenekar miatt jó viszonyban maradtak.

Az énekesnő új párja pedig korábban Cseke Katinka színésznő férje volt, akitől egy kislánya is született.

Úgy tudni, Muri Enikő és Patonai Norbert nem először találtak egymásra: a hírek szerint 2018-ban már egyszer összejöttek, de néhány hónap után véget is ért a kapcsolatuk – írja a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Váratlan fordulat a Megasztárban: Ördög Nóra sírva fakadt, amikor kiderült az új műsorvezető személye
Ördög Nórát teljesen váratlanul érte a TV2 bejelentése, és nem is tudta leplezni meghatottságát. A kamerák előtt zajlott le a drámai pillanat, amikor kiderült, hogy női műsorvezetőtársat kap.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. március 20.



A TV2 pénteken bejelentette, hogy a Megasztár idei, kilencedik évadát Ördög Nóra és Lékai-Kiss Ramóna vezeti. A döntés értelmében Szépréthy Roland egy évad után távozik a műsorvezetői posztról. A hírt egy meglepetésvideó kísérte, amelyben Ördög Nóra láthatóan meghatódott a bejelentéstől.

Fischer Gábor, a TV2 Csoport programstratégiai és tartalomgyártási igazgatója egy Instagramra feltöltött videóban közölte a hírt a két műsorvezetővel, akiket láthatóan váratlanul ért a felkérés. A felvételen Ördög Nóra nem tudta leplezni érzelmeit, mire Lékai-Kiss Ramóna a könnyeit törölgető kolléganőjéhez fordult.

„Te sírsz?” – kérdezte tőle. „Igen! Örülök!” – válaszolta Nóri.

A csatorna a produkció folyamatos megújításával indokolta a változtatást, amelynek célja a fiatalabb generációk megszólítása - írta a Blikk. Ez a stratégia már a tavalyi, nyolcadik évadban is megmutatkozott, amikor Szépréthy Roland váltotta a tehetségkutató addigi állandó arcát, Till Attilát. Szépréthy nemcsak a Megasztárban, hanem más produkciókban is bizonyított, legutóbb a Super TV2-n futó Észbontók műsorvezetőjeként debütált. Az idei évadban a csatorna egy női műsorvezetői párossal viszi tovább a formátum frissítését.

A Megasztár a TV2 idei műsorstratégiájában is kiemelt helyet foglal el több más nagyszabású produkció mellett. A tehetségkutató pontos premierdátuma és a zsűri végleges összetétele a későbbiekben derül ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
86 éves korában meghalt Chuck Norris
Halálhírét családja jelentette be. A Walker, a texasi kopó sztárját csütörtökön kellett kórházba vinni.


86 éves korában meghalt Chuck Norris, a Walker, Texas Ranger sztárja. A színész családja a közösségi médiában tudatta, hogy Norris békében távozott csütörtökön, de a halál okát nem kívánták közölni.

„A világ számára harcművész, színész és az erő szimbóluma volt. Számunkra odaadó férj, szerető apa és nagyapa, kivételes testvér és családunk szíve. Munkájával, fegyelmével és kedvességével emberek millióit inspirálta, és maradandó nyomot hagyott rengeteg ember életében” - írták.

Norris csütörtökön, a hawaii Kauai szigetén került kórházba, miután rosszul lett – írta meg elsőként a TMZ. A portál szerint a színész állapota nem volt kritikus, sőt, a beszámolók alapján jó kedélyű volt, és még egy nappal korábban is edzett.

Chuck Norris valódi harcművész-bajnokként szerzett hírnevet, mielőtt akciósztár lett. Bruce Lee ellenfeleként tűnt fel az 1972-es A Sárkány útja című filmben, a nyolcvanas években pedig olyan filmek főszereplője volt, mint az Ütközetben eltűnt vagy a Delta Kommandó. Legismertebb szerepe Cordell Walker a Walker, a texasi kopó című sorozatból, amely 1993 és 2001 között futott.

Később az internetes mémek világában élt tovább, ahol abszurd, emberfeletti képességekkel ruházták fel.

Carlos Ray Norris Oklahomában született, 1958-ban csatlakozott a légierőhöz. Dél-koreai szolgálata alatt kezdett harcművészetekkel foglalkozni, leszerelése után pedig karateiskola-hálózatot nyitott, ahol több híresség, köztük Steve McQueen és Priscilla Presley is tanult. Norris kétszer nősült, második feleségével, Gena O’Kelleyvel 1998 óta éltek együtt. Öt gyermeke és több unokája gyászolja.


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Nagyon sokat kaptam tőle a kövérségem miatt, hogy nem fogok kelleni senkinek” - mondta Tarján Zsófi a nevelőapjáról, Görög Lászlóról
Amikor elkezdett kamaszodni, a színész azt sem nem tudta kezelni, és az akkori a megaláztatások a mai napig hatással vannak az énekesnő életére.
Sz.E. Fotó: Youtube - szmo.hu
2026. március 20.



Tarján Zsófia volt nemrég Kadarkai Endre Nőszintén című műsorának vendége. Ebben az énekesnő őszintén beszélt a gyerekkoráról, az édesanyjával való kapcsolatáról.

De arról is, hogy gyermekként, majd kamaszként milyen sérelmeket szenvedett el.

Az énekesnő édesanyjának, Hernádi Juditnak 12 éven át Görög László volt az élettársa, 2003-ban szakítottak.

Tarján Zsófi elmondta, ez a mai napig hatással van a párkapcsolataira.

„Görög László volt kvázi a nevelőapám, akivel nem volt túlságosan kellemes az utolsó, mondjuk hat év, amit édesanyámmal együtt töltöttek. Tehát a mi viszonyunk nem volt jó”

– mondta az énekesnő.

Szerinte a viszonyuk akkor romlott meg igazán, amikor kamaszodni kezdett és egyre bátrabban nyilvánította ki a véleményét.

Úgy látja, a személyiségük ütközött. Illetve az is lehetett az ellentétek oka, hogy Görög Lászlónak szerinte nem volt kamaszkora, ezért nem értette meg őt.

„Én azért teljesen másfajta ember vagyok, tehát bennem mindig volt egy lázadás, egy tűz, egy vadóc, egy punk, egy valami. A Laciban meg nem. Ezért nem hibáztatom.”

A feszültség odáig fajult, hogy a közös otthonban is alig szóltak egymáshoz.

„Én azt éreztem, hogy semmit nem csinálok jól, és a jelenlétem zavarja őt. Elkezdődtek olyan periódusok, amikor nagyon komoly mosolyszünetek zajlottak le"

– árulta el Tarján Zsófia Kadarkai Endrének.

„Együtt éltünk egy háztartásban, de hónapokig alig beszéltünk. Amikor ő vitt be kocsival a suliba, az egy kínszenvedés volt. Mindkettőnknek egyébként.”

A kapcsolatukat tovább terhelte, hogy Tarján Zsófia gyerekként túlsúlyos lett, amiért elmondása szerint a nevelőapja folyamatosan bírálta.

„Nagyon sokat kaptam tőle a kövérség miatt. Hogy miért eszem, hogy miért rakom bele azt a bevásárlókosárba, hogy ne egyek annyit, hogy nem fogok kelleni senkinek”

– emlékezett vissza.

Hernádi Judit és Görög László kapcsolata 1991-ben kezdődött, Tarján Zsófia ötéves volt, amikor a színész az életük része lett.

A teljes beszélgetést itt találjátok:


Link másolása
KÖVESS MINKET: