FELFEDEZŐ
A Rovatból

Összetört a szíve a milliárdos házaspárnak: ki kellett költözniük a luxuskastélyukból, hogy rendesen elférjenek

A műalkotásaik egy részét is aukcióra kellett vinniük, csak így tudtak beköltözni az új otthonukba.


Nehezen élte meg egy jólétben élő amerikai pár, hogy el kellett adniuk a két éve vásárolt kastélyukat és néhány műtárgyukat is, hogy kényelmesen elférjenek az új otthonukban.

Az Unilad cikke szerint az ausztrál tévésorozat, a Real Housewives of Melbourne egykori szereplője, Janet Roach és párja, a gyógyszeripari céget vezető milliárdos, Sam Gance került annyira kellemetlen helyzetbe, hogy egyszerűen el kellett adniuk a kastélyukat, mert már nem tudták hova pakolni az otthoni használati tárgyaikat.

A pár nemrég költözött ki az ausztráliai Toorak-kastélyukból egy vadonatúj házba, amelyet 43 millió ausztrál dollárért (28 millió dollárért) kaptak meg.

A költözés oka egyszerűen az volt, hogy egyes luxuscikkeik már „nem fértek el” a kastélyban úgy, ahogy szerették volna.

Janet és Sam inkább otthagyta a fényűző kastélyt, és átköltöztek a melbourne-i ingatlanjukba, mert ők ragaszkodnak ahhoz, hogy otthon tárolhassák az értékes műtárgyaikat.

Janet azt mondta egy helyi lapnak, hogy a műalkotásaik egy részét aukcióra kellett vinniük, csak így tudtak beköltözni az új otthonukba. Ezeket a műalkotásokat a pár csak sokkal olcsóbban tudta eladni, mint amennyiért korábban megvásárolták.

„Volt egy mesés, értékes csillárunk, amit valaki egészen nevetséges összegért vett meg”

- mondta Janet az aukcióról, de a valóságshow-szereplő azt is hozzátette, hogy ugyan szomorú volt amiatt, hogy meg kellett válniuk a luxuscikkeiktől, de azért most elégedett, hogy be tudott költözni az új otthonába.

A házaspár egyes luxuscikkei között szerepelt egy 1200 dollár (400 ezer forint) értékű antik szarvasfej és egy pár 19. századi, francia kandeláber 2600 dollár (kb. 860 ezer forint) értékben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Mit gondoltok a portálunkról? Most elmondhatjátok a véleményeteket!
Sőt, kérjük, hogy tegyétek meg. Csak néhány percet vesz igénybe a kérdőívünk kitöltése, ami a munkánkhoz nagy segítséget jelent.


Változunk, alakulunk, fejlődünk – szeretnénk mindezt úgy tenni, hogy figyelembe vesszük a ti véleményeteket is. A szeretlekmagyarorszag.hu tartalmait ugyanis Nektek, az olvasóinknak készítjük, és mindenképpen az lenne a célunk, hogy a jövőben még inkább kiszolgálhassuk az igényeiteket.

Összeállítottunk egy rövid kérdőívet, mert kíváncsiak vagyunk arra, mit gondoltok a portálról, a tartalmakról:

mi az, amivel elégedettek vagytok, mi az, amit hiányoltok, és mit látnátok szívesen nálunk?

Most osztályozhatjátok, milyen típusú cikkekre kattintotok szívesen, elmondhatjátok, zavarónak találjátok-e a reklámokat, és tippet adhattok nekünk, milyen témákból látnátok szívesen többet a portálon.

Ha megválaszoljátok a kérdéseket, a munkánkat támogathatjátok, és egyben ti is beleszólhattok abba, hogy milyen irányban haladjunk tovább. Fontos számunkra, hogy a portálon megjelenő cikkek és videók a ti érdeklődésetekhez igazodjanak, számít a véleményetek!

A kérdőív kitöltése csak 6 percet vesz igénybe, de nekünk hatalmas segítséget jelent.

Köszönjük, ha szántok időt a válaszadásra, ígérjük, hogy odafigyelünk a véleményetekre.

Itt találjátok a kérdőívet:

Create your own user feedback survey


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
Tiszásnak álcázva kérdezte a tüntetőket a Pesti Srácok munkatársa
A szombat délutáni tüntetés résztvevőit kérdezgette az álcázott újságíró, akiről fotó is készült.


A Tisza Párt sajtósának álcázta magát a Pesti Srácok egyik munkatársa a párt szombati tüntetésén. Varga Ádám a Tisza Párt logójával ellátott pulóverben sétált a tömegben, amire az volt írva, hogy

Tisza Párt Sajtó.

A napszemüveges újságírót a HVG munkatársa vette észre az MTVA székház elé szervezett délutáni tüntetésen, amint éppen a demonstráción résztvevőket kérdezgette.

A lap megjegyzi, hogy Varga mikrofonján sem utalt semmi arra, hogy egyébként a Pesti Srácoknak dolgozik.

Varga Ádámot a HVG kollégája le is fotózta. Az áltiszásról készült képet ide kattintva lehet megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
„Életem legijesztőbb pillanata” – levideózta Nagylábat egy oklahomai túrázó, pár százan azért vitatják
Vannak, akik hisznek a létezésben, akadnak viszont, akik kamunak tartják a videón látható lényt. Egy biztos: újabb videó került napvilágra, amiből aligha tudjuk megfejteni a Nagyláb-rejtélyt.


Egy oklahomai túrázó, E_ManAlfaro osztotta meg a TikTokon azt a felvételt, amelyen állítása szerint Nagylábat kapta lencsevégre – írja a New York Post. A videó már majdnem 6 millió megtekintést ért el, és igen heves vita alakult ki a kommentszekcióban. A tízmásodperces klipben egy bozontos, lény látható, aki épp virágokat szaglászik egy fa mellett. A videós elmondása szerint „élete legijesztőbb pillanata” volt, amikor meglátta az entitást.

A videó azonban nem győzött meg mindenkit. A TikTok-kommentelők közül sokan kételkednek a felvétel hitelességében. Néhányan megjegyezték, hogy a lény kísértetiesen hasonlít a Jack Link’s marhahús szárított reklámjában látható jelmezre.

„Jó látni egy igazi Nagylábúról készült valódi felvételt”

– írta gúnyosan egy kommentelő. Mások konkrétan rámutattak, hogy a lény megegyezik az „Adult Sasquatch Costume” nevű, kereskedelmi forgalomban is kapható jelmezzel.

„Hol lehet ilyen jelmezt venni?”

– viccelődött egy másik felhasználó.

@e_man580 Scariest moment of my life and I really think I caught a fucking Bigfoot on camera in parallel forest. I wakes just doing some sight seeing and enjoying the day and saw something in the distance. Im still shaking as I type this. #bigfoot #sighting #oklahoma #parallelforest #fyp #scared ♬ original sound - E_ManAlfaro

A videós azonban kitart az állítása mellett, hogy nem egy jelmezről van szó.

„Nem hiszem, hogy ez jelmez” – válaszolta egy kommentre, és hozzátette, hogy a „valódi” Nagylábú mindig homályos a fotókon, ezért érezte szükségét, hogy maga készítsen egy felvételt, bár közben „rettenetesen megijedt”.

Ez az új videó egy újabb fejezetet nyit a Nagylábú-mítosz történetében, ugyanis az évtizedek óta tartó vadászat a lény után rengeteg homályos felvételt produkált már. Augusztusban például egy 20 éves természetfilm hátterében véltek felfedezni egy vágtázó Nagylábút, ami szintén felkavarta az összeesküvés-elméleteket kedvelők körét.

Bár a videón látható lény sokak szerint inkább hasonlít egy „Harry és a Henderson család” jelmezre egy Halloween-áruházból, mint egy valódi kriptozoológiai lényre, mégis izgalmat keltett. A Nagylábú-kutatás világa továbbra is tele van rejtélyekkel, meg nem erősített felvételekkel és rengeteg szkepticizmussal.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Újra itt a sarki fény: ezeken a területeken lesz látható hazánk felett
Ma éjszaka a felhők miatt szinte semmi esély arra, hogy lássuk, de holnap este már tiszta lesz az ég.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. október 03.



Ritka jelenségnek lehetünk tanúi a következő napokban: ismét sarki fény tűnhet fel Magyarország egén, írja az Időkép.

A Nap aktivitása továbbra is erős, a ma délután bekövetkezett napkitörés értéke az X9.05-ös skálán az elmúlt hét év legnagyobb ilyen eseményének számít, a SpaceWeatherLive szerint. A várakozások szerint ez a napkitörés, valamint az azt megelőző X7.1-es értékű kitörés miatt a Kp-index péntek hajnalban és este akár 7-es értéket is elérheti, ami sarki fényt hozhat az ország területére.

A sarki fény leginkább a csütörtökről péntekre és a péntekről szombatra virradó éjszaka lesz látható, ha az időjárás is kedvezően alakul. Bár csütörtök este várhatóan mindenhol zárt lesz a felhőtakaró,

péntek este és éjszaka már esély van arra, hogy a Dunántúlon, valamint a középső és déli tájakon időnként felszakadozzon a felhőzet, így megpillanthatjuk a fényjelenséget.


Link másolása
KÖVESS MINKET: