SPORT
A Rovatból

Őrült meccsen nyert a magyar vízilabda-válogatott – már elődöntős a vb-n a csapat

Fordulatos és drámai csatában győztük le az Egyesült Államok csapatát, az elődöntőben a címvédő spanyolokkal találkozunk.


A magyar férfi vízilabda-válogatott a hat gólt szerző Zalánki Gergő vezérletével 13-12-re nyert az amerikai csapat ellen a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság keddi negyeddöntőjében, ezzel bejutott a négy közé.

Az elődöntős mérkőzésnek már az olimpiai kvóta is a tétje, ugyanis a világbajnokságról a két finalista biztosítja helyét a jövő évi, párizsi játékokra.

Eredmény: Magyarország-Egyesült Államok 13-12 (4-4, 3-1, 3-2, 3-5)

Varga Zsolt szövetségi kapitány a 15 fős keretből, akárcsak az Európa-bajnok horvátok ellen megnyert csoportmeccsen, ezúttal is a Vigvári testvéreket, Vendelt és Vincét hagyta ki.

A fordulatos meccsen a magyarok végig nem hagyták magukat, ugyanakkor az USA csapata is hatalmas lendülettel játszott. A mérkőzés vége előtt másfél perccel az egy gólra feljövő amerikai válogatott kettős emberelőnybe került, miután a kapitány Jansik kipontozódott, majd Németet is kiküldték. A bírók újabb kontrát fújtak, ezúttal Nagy Ádámot küldték ki hátul, az amerikai lövés azonban kapu fölé szállt. Az időmérőn 36 másodperc maradt, ráadásul emberelőnybe kerültek a magyarok, s bár Zalánki próbálkozása fölé ment, a megmaradt 12 másodpercben az amerikaiak már nem tudtak kapura lőni.

Varga Zsolt együttese csütörtökön a franciákat legyőző, címvédő Spanyolország csapatával találkozik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
12 éves korában meghalt Fricsi Dóri szekszárdi kosárlabdázó
Fricsi Dóri áprilisban ünnepelte születésnapját. A klub elnöke közölte a hírt, és vasárnap estére megemlékezést hirdettek a sportcsarnoknál található emlékfánál.


A várost és a sportközösséget is mélyen megrázta a hír: elhunyt Fricsi Dóri, a TARR KSC Szekszárd fiatal kosárlabdázója, írja a Blikk.

A tehetséges kislány áprilisban ünnepelte 12. születésnapját. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra.

A klub ügyvezető elnöke, Szabó Gergő a közösségi oldalán búcsúzott tőle:

„Tudjuk, hogy rengetegen aggódtatok, szurkoltatok, imádkoztatok Fricsi Dóri felépüléséért. Sajnálatos módon a szakszerű orvosi ellátás ellenére klubunk fiatal játékosának szervezete tegnap feladta a harcot. Tragikus ezt kimondani, de Dóri csatlakozott az égiek kosárcsapatához.

Klubunk holnap (08.10.) este 8 órakor megemlékezést tart a Szekszárd Városi Sportcsarnoknál található Drazsen Petrovics emlékfánál. Dóri egy cserfes, mindig vidám személyiség volt, a társaságának középpontja, ezért a családjának kérése az, hogy aki teheti, színes ruhában jelenjen meg, így emlékezzünk közösen gyertyagyújtás mellett egy olyan kivételes sportolónkra, aki közösségünkből rendkívüli módon fog hiányozni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Meghalt Feleki Attila
A Kozármisleny FC tulajdonosa több mint harminc éven át volt a helyi futball motorja. Nevéhez fűződik a klub történetének legjobb eredménye, a negyedik hely a Merkantil Bank Ligában.


A Kozármisleny FC szomorú hírt osztott meg hivatalos oldalán: hosszan tartó betegség után elhunyt a klub tulajdonosa, Feleki Attila, írja a Sportal.hu. Az elmúlt évtizedekben az ő vezetésével élte fénykorát a kozármislenyi labdarúgás.

A csapat 2022-ben feljutott a másodosztályba, egy évvel később osztályozón harcolta ki a bentmaradást. A 2023–2024-es idényben az ötödik helyen végzett a Merkantil Bank Ligában, majd a legutóbbi szezonban története legjobb eredményét elérve negyedik lett. Az új idényben eddig két döntetlent és két vereséget könyvelhetett el a klub, jelenleg a tabella 14. helyén áll.

„Több mint három évtizeden át volt Kozármisleny labdarúgásának motorja és irányítója. Az ő kitartásának, munkájának és elhivatottságának köszönhetően vált a kisvárosi klub ismertté és elismertté, és élhettünk át együtt számtalan felejthetetlen sikert. Mindennap azért dolgozott, hogy ez a kisvárosi csoda folytatódjon, és most azon leszünk, hogy az általa hátrahagyott örökség tovább éljen. Hogy a csoda folytatódjon nélküle. De érte is.

A hír okozta döbbenet letaglóz bennünket, a felfoghatatlan tény összetörte szívünket! Nyugodj békében, Elnök úr!”

- írták a klub Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meghalt Káposzta Benő
A korábbi válogatott labdarúgó 83 éves korában hunyt el. Az Újpest játékosa 19-szer szerepelt a válogatottban is.


Hétfőn 83 éves korában elhunyt Káposzta Benő korábbi válogatott labdarúgó, írja az MTI.

Az Újpest FC honlapjának keddi beszámolója szerint a klub saját halottjának tekinti az egykori kiváló védőt.

Káposzta a Budapesti Gyárépítők csapatában kezdte pályafutását, majd 1959 nyarán igazolt az Újpesti Dózsához, amelyben teljes profi karrierjét töltötte. A lila-fehéreknél 272 mérkőzésen hét gólt szerzett,

részese volt hat bajnoki címnek és két Magyar Kupa-győzelemnek.

A válogatottban 1964 és 1969 között 19 találkozón kapott lehetőséget, alapembere volt az 1966-os, angliai világbajnokságon negyeddöntőig jutott nemzeti együttesnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Rasszista szurkolók miatt büntette a Ferencvárost 30 ezer eurós bírsággal és szektorbezárással az UEFA
Az UEFA fegyelmi bizottsága a Ludogorec elleni mérkőzésen történtek miatt büntette meg a magyar klubot. A döntés részeként a B2-es szektor bezárását is elrendelték, de ezt a büntetést két évre felfüggesztették.


A Ferencváros 3–0-ra győzte le a Ludogorecet augusztus 12-én a Groupama Arénában rendezett Bajnokok Ligája-selejtezőn. Az összesítés szintén 3–0 lett, így a bolgár csapat búcsúzott a sorozattól.

A Fradi ezzel bejutott a BL-rájátszásba, ahol kedden 3–1-es vereséget szenvedett az azeri Qarabagtól, ugyancsak a Groupama Arénában.

Az UEFA fegyelmi bizottsága a Ludogorec elleni mérkőzésen történtek miatt büntette meg a magyar klubot. A szervezet indoklása szerint a hazai szurkolók rasszista magatartása, valamint az átjárók elzárása miatt harmincezer eurós, vagyis közel 12 millió forintos pénzbírságot szabtak ki.

A döntés részeként a B2-es szektor bezárását is elrendelték, de ezt a büntetést két évre felfüggesztették.


Link másolása
KÖVESS MINKET: