A Rovatból

Operatív törzs: mindenkinek joga van eldönteni, hogy a felajánlott vakcinát elfogadja-e

A sajtótájékoztatón beszéltek az oltás további menetéről és a különböző oltóanyagokról is.


Hétfőn az operatív törzs aktuális sajtótájékoztatóján György István területi közigazgatásért felelős államtitkár beszélt az oltási tervről. Elmondta: Magyarországon eddig több mint 306 ezer embert oltottak be, 129 ezren pedig már a második oltást is megkapták. Ezzel az ország oltottsága 4,7 százalékos.

Hozzátette - amit már korábban Orbán Viktor is elmondott -, hogy a helyszínen nem lehet válogatni a vakcinákból, mert eleve hiány van azokból.

„Az oltás önkéntes, hiszen szabadon lehet dönteni arról, hogy szeretnénk-e oltást kapni, és arról is dönthetünk, hogy az oltóhelyen elfogadjuk-e a rendelkezésre álló oltást”

- mondta el az államtitkár.

Az, aki nem fogadja el az adott vakcinát, nem esik ki a rendszerből. Meg kell várnia, amíg nem lesz olyan vakcina, amellyel beoltatná magát.

Az oltási rendben egyelőre a negyedik szakaszban tartunk. A háziorvosok listát kapnak az adott vakcináról és a krónikus betegekre gyakorolt hatásáról, és a háziorvosnak kell döntenie arról, hogy egy adott személy oltható-e.

György István beszélt arról is, hogy a héten is négyféle vakcinával oltanak. A Pfizer, a Szputnyik V, a Moderna és az AstraZeneca oltásai elérhetőek.

A regisztrált legidősebbek a Pfizer és a Szputnyik vakcinát a kórházi oltópontokon kapják meg; a kedden érkező Pfizer-szállítmányból 40 ezer adagot adnak erre a célra. A kijelölt háziorvosi praxisok 8-8 embert szervezhetnek kórházi oltópontokra, ezzel 40 ezer idős ember oltására lesz lehetőség.

Ismertette: a felhasználásra már engedélyezett 20 ezer orosz oltóanyagot már nemcsak a budapesti, hanem a vidéki kórházi oltópontokra is kiszállítják. Erre az oltásra a háziorvosok 4-4, 60 év feletti, krónikus betegséggel nem küzdő idős embert választhatnak ki.

Az államtitkár kitért Hadházy Ákos legújabb akciójára, a független parlamenti képviselő szerint ugyanis felháborító, hogy a háziorvosoknak kell az oltóanyagot átvenni. György István szerint viszont ez az általános eljárás.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Egy ismeretlen szám keresett, meglepetésemre Semjén Zsolt hívott” – reagált a fideszes kritikára a miniszter
Az újbudai képviselő korábbi bejegyzése után rengeteg megkeresést kapott, és sokan bírálták is: egyszerre voltam áruló vagy hős - írta. Most azonban ő is meglepődött.


Meglepődött Junghausz Rajmund, akit pár napja egy ismeretlen számról hívtak. A fideszes képviselő az egyetlen, aki hosszú ideje tagja az újbudai önkormányzatnak. Tavaly egyéni mandátumot is szerzett.

Most a pedofil-botrány kapcsán szólalt meg. Közösségi oldalán írta meg, hogy felháborította Semjén Zsolt ATV-s nyilatkozata arról, hogy „nem ismeri a gyermekvédelmi világot és soha nem járt ilyen intézményben”. Junghausz erre reagálva azt írta, hogy az interjúban egyetlen gondolat sem szólt az intézményekben élő gyerekekről. Majd javasolta, hogy legyen kötelező az országgyűlési képviselőknek és a kormánytagoknak személyesen megismerni ezeket az intézményeket, mielőtt elfogadják a költségvetést. Majd elmesélte, hogy ő is évekig élt gyermekotthonban, ahol rengeteg erőszakkal találkozott.

Ezt követően szombaton Junghausz Rajmund egy új posztban számolt be arról, hogy kapott egy telefonhívást.

"A gyermekvédelem hiányosságairól szóló szerdai bejegyzésem óta igencsak turbulens lett körülöttem a világ. A posztot – csak a saját oldalamon – több mint 1 millióan olvasták, ami hatalmas megtiszteltetés. Elképzelhetetlen számú megkeresést kaptam a sajtó részéről, sok személyes történetet ismerhettem meg. A médiumoknak elmondtam, hogy szeretném szakmai útra terelni a témát, és majd csak azután kívánok nyilatkozni, amint sikerült a gondoskodáspolitikáért felelős államtitkárral átbeszélni a terület kihívásait és a lehetséges beavatkozási irányokat. Azonban egyelőre kénytelen voltam visszamondani a találkozóval kapcsolatos igényemet, mert olyan feltételekhez kívánták kötni, amelyek minden normalitást nélkülöznek. Egyik ilyen, hogy ne beszéljek a sajtóval, a másik, hogy az újbudai önkormányzati frakciónk beszélje meg a posztomat" - írta.

Arról is beszámolt, hogy "emberek százaitól kaptam hideget-meleget, egyszerre voltam áruló vagy hős. Természetesen egyik sem vagyok. Bár nem követtem eddig sem a haszontalan utasításokat, soha nem árultam el a közösségemet, ahogyan a választóimat sem. A posztom lényege csak annyi volt, hogy tenni szeretnék a srácokért".

Majd pénteken egy ismeretlen számról hívta valaki.

"Meglepetésemre Semjén Zsolt hívott. Elmondta, hogy érzékenyen érintették a soraim, és belátta, hogy valóban nem foglalkozott megfelelően idáig ezzel a területtel. Elmondta azt is, hogy a közeljövőben szeretné ezt a hiányosságot pótolni és törekedni fog rá, hogy a lehetőségeihez képest a lehető legjobban megismerkedjen a hazai gyermekvédelem helyzetével és az ott élő gyerekek körülményeivel".

Az újbudai képviselő örült a megkeresésnek, és elárulta, hogy a beszélgetés végén abban egyeztek meg, hogy Semjén Zsolt "nyitott arra, hogy személyesen is megismerje ezt a világot és közösen látogatást tegyünk az Őrmezei Gyermekotthonban. Erre a közeljövőben sort is kerítünk. Ezzel persze még semmi nem oldódott meg, de valami elkezdődött".

A miniszterelnök-helyettes hívását ezért fontosnak tartja, majd a végén megígérte, hogy minden lépésről beszámol majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Pécsi Pride: először segítettek a rendőrök a felvonulóknak, aztán bírságolni kezdtek
Pécs polgármestere elmondta, hogy ő is - akár csak Budapesten Karácsony Gergely - felkészült a következményekre.


Szombaton délután megtartották a Pécsi Pride-ot. A rendőrség nem akadályozta meg a korábban betiltott felvonulást. A beszédek közben azonban igazoltatni és bírságolni kezdték a résztvevőket.

A rendezvényen ellentünetők is megjelentek. A Hatvannégy Vármegye ifjúsági mozgalom tagjai STOP LMBTQ PEDOFÍLIA feliratú molinóval állták el a pécsi Pride-ozók útját. A rendőri felszólításra sem álltak félre, ezért a rendőrök arrébb tolták őket.

Egy ellentüntetőt pedig azért igazoltattak, mert egy üres PET-palackkal kezdte ütögetni a felvonulókat. A Mi Hazánk is próbálta megakadályozni az eseményt. A rendőrség engedélyezte az ellentüntetéseket.

Pécs polgármestere az RTL Híradónak elmondta, hogy ő is - akár csak Budapesten Karácsony Gergely - felkészült a következményekre. "Figyelem, hogy a rendőrség Gergelyt is hogyan vegzálja, hogy milyen politikai támadásoknak van kitéve, felkészültem én is erre" - mondta.

Kiderült, hogy a Pride-dal egyidőben egy "vadkár elleni" demonstrációt is engedélyezett a rendőrség. Egy emberi jogi aktivista jelentett be a tüntetést. Szerinte: “Az, hogy mögöttünk jönnek, akik kifejezetten a Pride-ra jöttek, az én álláspontom szerint azokat védjük”.

A Pride menetben ott volt Pál Márton, a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora is, aki úgy vélte, hogy fontos kiállni a szabadságjogok mellett: “Ezeken az utcákon úgy vonulhatok a gyerekeimmel meg a férjemmel, mint amire nem számítottam 20-25 évvel ezelőtt, szóval nekem is ez egy nagyon nagy dolog” - mondta.

A vonulás után a beszédek délután 5-kor kezdődtek. A rendőrség közben elkezdte igazoltatni a résztvevőket. A főszervező ekkor közölte: "Arra kérünk mindenkit, hogy ne fogadja el a helyszíni bírságot, mert nem lesz lehetősége jogorvoslati kérelemre".

Upor László, dramaturg is felszólalt:

“Éljen a szeretet, éljen az öröm, éljenek békében és szeretetben a gyerekeink, akik azt látják, hogy békében és felszabadultan élünk, mert békében és felszabadultan akarunk élni.”

A felvonulók között több európai politikus is ott volt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Visszaszólt Magyar Péternek Hont András: A jólvanezígy podcastban „írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára”
„Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében” - fogalmazott Hont.


Hont András egy Facebook-posztban szólt vissza Magyar Péternek, aki nemrég interjút adott a Fókuszcsoportnak. A Tisza Párt elnökével készült interjú szombaton került ki a YouTube-ra. A beszélgetésről Magyar egy Facebook-posztban adott hírt.

„Ha van másfél órád, nézd meg a beszélgetésünket Ádámmal a Fókuszcsoport YT csatornáján. Jó nem egy Hont Bandis interjú, de talán megéri”

- fogalmazott Magyar a posztban, amit Hont András is megosztott.

„Valószínűleg tényleg nem az, hiszen a jólvanezígy a podcastformátuma annak, amit Zappa fogalmazott meg a rockújságírásról: »írástudatlanok interjúvolnak meg beszédképteleneket olvasni nem tudók számára«. Ahhoz, hogy egyáltalán interjú legyen, olyannak kéne kérdeznie, akit érdekel bármi a világból, egy olyat, akinek van bármi a fejében. Továbbá: ő (én) neked nem Bandi, hanem Hont úr”

- írta posztjában Hont András, aki azt is hozzátette: nem tudja, hol készült a felvétel, de „az olvasásban nem fájdul meg a feje a gazdájának”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Elsőre el sem hittem” – Orbán Viktor szövetségese győzött a cseh választáson, Babiš azonban koalícióra kényszerül
A választás után Orbán Viktor is megszólalt: „Győzött az igazság! Nagy lépés Csehországnak, jó hír Európának. Gratulálok, Andrej!”


A csehországi parlamenti választást a Fidesszel egy pártcsaládban lévő Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) nyerte, így a korábbi kormányfő, Andrej Babiš ismét hatalomra kerülhet. A milliárdos vállalkozó pártja 35,2 százalékot szerzett, ami 81 mandátumot jelent a 200 fős alsóházban.

„Elsőre el sem hittem... Azt reméltem, kapunk 30 százalékot, a mi felmérésünk 26 százalékot jelzett”

– mondta Babiš a választási eredmények után. A választást megelőzően is sejteni lehetett, hogy egyik párt sem tud egyedül kormányt alakítani, és az ANO adja majd a legnagyobb frakciót, ahogy az előző ciklusban is.

A Petr Fiala vezette Együtt (Spolu) szövetség ezúttal 52 képviselői helyet szerzett, a szövetség tagja, a Polgárok és Függetlenek (STAN) 22-t, a Kalózpárt pedig 17-et. A három párttal való együttműködést viszont az ANO alelnöke kizárta.

Babiš így két EU-szkeptikus párttal kezdhet tárgyalásokat: az SPD-vel és a parlamentbe újonnan bekerült AUTO-val. Az SPD 15 fős frakcióval rendelkezik, programjában szerepel a NATO-ból és az EU-ból való kilépés, valamint gazdasági dereguláció. Az SPD vezetője, Tomio Okamura japán és koreai felmenőkkel is büszkélkedhet.

Az AUTO 13 képviselői hellyel jutott be. A párt EU-ellenes, ellenzi az euró bevezetését, és a környezetvédelmi intézkedések leépítését szorgalmazza. A szénerőműveket és a nukleáris energiát erősítenék, miközben klímatagadó nézeteket vallanak. Az AUTO a Fidesz által alapított Patrióták Európáért (PfE) tagja, ahogy az ANO is.

A választás után Orbán Viktor is megszólalt:

„Győzött az igazság! Andrej Babiš meggyőző fölénnyel győzött a cseh parlamenti választásokon. Nagy lépés Csehországnak, jó hír Európának. Gratulálok, Andrej!”

A magyar miniszterelnök korábban szoros szövetségesi kapcsolatot ápolt Babišsal, így az új eredmény megerősítheti a közép-európai EU-szkeptikus együttműködéseket is.

Petr Pavel államfő korábban azt jelezte, hogy mérlegelni fogja, ki kapja a kormányalakítási megbízást. De mivel az Együtt, a STAN és a Kalózok együtt sem alkotnak többséget, most már kevés esélye van más forgatókönyvnek. Az államfő szerint a jövendő kormány hozzáállását az EU- és NATO-tagsághoz is figyelembe kell venni, de most már biztos, hogy ez az álláspont inkább szkeptikus lesz.

Babiš a kampányában bér- és nyugdíjemelést ígért, a jelzáloghitelek támogatását és a társasági adó csökkentését.

A cseh sajtóban megjelent egy vélemény egy közgazdásztól, aki szerint nem kizárt, hogy az ANO mégis az Együtt párttal kezd tárgyalni. Ehhez viszont az kellene, hogy Babiš visszalépjen, és ne vállalja a kormányfői posztot. Egyelőre azonban az érintett pártok vezetői kizárták ezt a lehetőséget - írja a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET: