HÍREK
A Rovatból

Negyedik oltás is kellhet a keleti vakcinákkal oltottaknak a könnyebb utazáshoz

Uniós vakcinaigazolványra ugyanis csak azok jogosultak, akik két adagot kaptak az EMA által elfogadott vakcinák valamelyikéből. Így a két Sinopharm- vagy Szputnyik-vakcinát kapott embereknek még két oltás kellene a könnyítésekhez.


Magyarországon megkezdődött a Covid elleni oltások harmadik köre: minden beoltott más típusú oltást kap, mint amit első két alkalommal. Ez a Magyarországon elérhető vakcinák miatt praktikusan azt jelenti, hogy aki keleti vakcinát kapott, azt nagy valószínűséggel Pfizer-vakcinával oltják harmadszorra. Ezzel úgy tűnt, sokaknak megnyílt a lehetősége, hogy olyan szolgáltatásokat vegyen igénybe, amikhez csak az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott oltást fogadnak el. Ez jellemzően az Európán belüli utazásoknál fontos.

Most azonban kiderült, a helyzet kicsit bonyolultabb ennél.

Az uniós vakcinaigazolványra ugyanis csak azok jogosultak, akik két adag, az EMA által elfogadott vakcinát kaptak - azaz a két keleti után két nyugati vakcinát is kell kapniuk, ellenkező esetben nem jár az utazást könnyebbé tevő igazolvány.

Ettől függetlenül a harmadik oltásként beadott, EMA-engedéllyel rendelkező oltóanyag meg fog jelenni az uniós dokumentumban, csak ez a tény utazás szempontjából semmit sem jelent - írja az Index.

Csupán egyetlen kiskapu van, de ezzel a lehetőséggel is csak a kínai vakcinával oltottak élhetnek. Ők ugyanis kérhetnek harmadik oltásként Janssent, amely egydózisú vakcinaként egy oltás után is teljes védelmet nyújt, az uniós beutazási szabályok pedig ezzel összhangban készültek el. A harmadik oltás szakmai protokollja szerint a szputnyikosok viszont nem kérhetnek Janssent, ami azt jelenti, hogy az utazás számukra továbbra is nehézkes marad.

A lap összeszedte, hogyan lehet kombinálni az emlékeztető oltásokat:

  • AstraZeneca (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, AstraZeneca
  • Janssen (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, Janssen
  • Moderna (mRNS): Sinopharm, Janssen, AstraZeneca, Moderna
  • Pfizer (mRNS): Sinopharm, Janssen, AstraZeneca, Pfizer
  • Sinopharm (inaktivált): Pfizer, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Sinopharm
  • Szputnyik V (vektorvakcina): Pfizer, Moderna, Sinopharm, Szputnyik

A Sinopharm – noha az EMA-tól nem – az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) kapott engedélyt, és egyes tagországok úgy döntöttek, hogy beengedik azokat az állampolgárokat, akik olyan oltóanyagot kaptak, amely a WHO listáján rajta van. Így tett például Ausztria és Spanyolország, ahova a sinopharmosok zöld utat kaptak.

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője arról az Indexnek elmondta, mivel most, augusztusban az egész európai intézményrendszer szabadságon van, nehéz bármiféle jogszabály-módosítást elérni, de ősztől mindenképp találni kell egy olyan kompromisszumos megoldást, ami a két keleti és egy nyugati vakcinával oltott állampolgárok számára is kedvező.

Igen, a rendszer elég rugalmas ahhoz, hogy megjelenítse az emlékeztető oltásokat is, ha és amikor azok elérhetővé válnak. Az egyénnek mindig joga van az utazáshoz, és az uniós Covid-igazolvány ezt megkönnyíti. A kérdés az, hogy a tagállamok a saját belátásuk szerint a vakcinák mely kombinációját fogadják el

- mondta el a politikus.

A keleti vakcinával oltottak problémáira az EMA-engedély lenne az igazi megoldás.

A helyzet viszont az, hogy a Sinopharm egyelőre a kérelmet sem nyújtotta be, így a jövőre nézve ez nem sok jót jelent.

Az engedélyezési folyamat egy másik kínai vakcinánál, a Sinovacnál viszont már elindult, és előrehaladott tárgyalások is zajlanak, de mint ismert, ezt az oltóanyagot nálunk nem alkalmazták. Mindez arra utal, hogy az EMA nem zárkózik el a kínai gyártóktól, kérelem nélkül viszont nehéz bármit engedélyezni. Jó hír ugyanakkor, hogy a Szputnyik legalább beadta a kérelmet, noha az engedélyeztetési folyamat hiányos dokumentációk miatt elakadt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A MÁV szerint a kisiklott vonathoz küldött daru nem siklott ki, csak leugrott a sínről
A vasúttársaság közölte: a mentést végző jármű saját erejéből távozott a helyszínről. Állításuk szerint a mentési művelet sikeresen zárult.


A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.

A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:

„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”

Azt is hozzátették, hogy

„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”

A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”

A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.

A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.

A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor saját kezűleg kezdte meg a poloskák kisöprését
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”.


Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.

A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.

Vágás után egy másik női hang azt kiabálja:

„miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Orbán ezzel visszatért a poloskák emlegetéséhez, amit először a március 15-i beszédében hozott fel. Akkor erős felháborodás követte, ezért pár nappal később pontosította: poloska alatt csak Magyar Pétert érti, nem minden olyan embert, aki nem ért egyet a politikájával.

A miniszterelnöki söprögetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy van Charlie Kirk meggyilkolása után, döbbenetes választ adott
Az elnököt egy interjúban kérdezték meg, hogyan viseli barátja elvesztését. Ő hirtelen a Fehér Ház báltermének építéséről kezdett beszélni.


Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:

„Azt hiszem, elég jól.”

Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.

„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”

– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: