hirdetés

FELFEDEZŐ

„Ne vállaljatok 14 gyereket” – nehéz volt 13 testvérrel felnőni egy amerikai lánynak

A 21 éves lányt gyakorlatilag a nővérei nevelték fel, miközben megözvegyült édesanya a kisebb testvéreiről gondoskodott.

Link másolása

hirdetés

Videókban mesélt egy amerikai lány a TikTokon arról, milyen volt egy igencsak nagy családban felnőni.

A Pearpear nevű lány egy Ohio állambeli farmon nevelkedett egy ír katolikus családban, 13 testvérrel. Négy fiú-, nyolc lány és egy nembináris (nemi szempontból semleges​) testvére van.

Első videóját - amit már több mint 1,9 milliószor néztek meg - azzal indította, hogy "kérlek ne vállaljatok 14 gyereket", majd meg is magyarázta, miért nem tartja jónak, ha egy családban ennyi gyerek van.

"Ne értsetek félre, eszméletlenül hálás vagyok minden egyes testvéremért, de negatívumokkal is jár az, ha ilyen sok testvére van az embernek. Mindegy, mennyire próbálkozik a szülő, esélytelen, hogy minden egyes gyerek ugyanannyi figyelmet kapjon tőle. Nálam ez kamaszkoromban ütközött ki, amikor több figyelemre vágytam, ki voltam éhezve rá, ez pedig a fiatal felnőtt életemre is hatással lett"

- mesélte.

Elmondta, hogy náluk az idősebb testvérek vették át a szülői szerepet a fiatalabbak esetében, hiszen két szülő egyszerűen nem tud ennyi gyerekre figyelni. Pearpeart és testvéreit pedig egyedül nevelte fel az édesanyjuk, az apjuk ugyanis korán meghalt.

hirdetés

A most 21 éves lányt saját bevallása szerint a nővérei nevelték fel, anyaként gondoskodtak róla, miközben az édesanyja a kisebb gyerekeket látta el. Ők készítettek neki uzsonnát az iskolába, ők ellenőrizték, hogy megmosta-e a fogát, hozták-vitték a suliba. Bár nagyon hálás nekik ezért, de úgy gondolja, nem ez az ideális gyermekkor.

"Nem így kellene a gyerekeknek felnőniük csak azért, mert a szülők sok gyereket akarnak"

- vallja.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Mindenki csak a saját felelősségére fogyasszon sajtszószos nachost a moziban egy dolgozó szerint

A kommentelők szerint maximum a higiéniai körülmények kifogásolhatók a moziban, de a sajtszószos zsák biztosan nem okoz rákot.

Link másolása

hirdetés

Már több millióan látták azt a TikTokon terjedő videót, amiben egy mozis alkalmazott röviden megmutatja, hogyan cseréli a sajtszószos zsákot a gépben. A kétgyerekes anyuka a néhány másodperces felvételhez kommentben csak annyit írt, hogy mindenki a saját felelősségére fogyasszon a nem házi készítésű mozis snackből, mert szerinte "rákot okozhat a forró műanyag zsák", írja a Daily Star.

Ezután végig lehet nézni, ahogy egy jókora, sajtszósszal teli zsákot gyömöszöl a gépbe, miután nagy nehezen beleerőszakolta a csövet:

@melxmamaz

Allegedly ? eat nachos at your own risk ##movietheatreemplyee ##movietheater ##exposed ##exposing ##fyp ♬ Thot Shit - Megan Thee Stallion

A felvételt már 3 milliónál is többször nézték meg a közösségi oldalon. Sokan nem lepődnek meg azon, amit látnak, hiszen tisztában voltak azzal eddig is, hogy tömeggyártásra készült szószt vásárolnak. Inkább azt jegyzik meg a kommentelők, hogy a gép és a szósztároló szekrény higiéniai állapota kifogásolható.

Az egyik hozzászóló még ennél is tovább megy: szerinte a berendezés annyira mocskos, hogy nem is rákot, hanem egyenesen pestist okoz a vásárlónak. Míg egy másik vicces tiktokker egészen eddig azt gondolta, hogy a mozi hátsó részén egy jókora fazékban rotyog a sárga sajtszósz, miközben egy kedves nagymama kavargatja egy hatalmas fakanállal, de most jól leleplezték a valóságot.

hirdetés

A kevésbé vicces kommentelők közül az egyik megjegyzi, hogy a szósz biztosan nem okoz rákot, ugyanis a forró sajtot gyártó cég bevizsgált és biztonságos zsákokban árulja termékét.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Mészáros Lőrinc fotójával reklámoznak egy finn autókölcsönzőt

A magyar milliárdos képe a Google-hirdetések között bukkant fel.

Link másolása

hirdetés

Meglepő hirdetésre bukkant a Google-n hvg.hu.

A keresőben a CNN címlapján az alábbi felirattal jelent meg Mészáros Lőrinc képe:

"A Lorink jövedelmező hobbi – Exkluzív interjú, amelyet elrejtettek".

A magyar milliárdos portréja mellett egy kisrepülőgép és egy Mercedes kabrió látható még.

A lap megjegyzi, hogy a szövegre kattintva semmilyen interjú nem jelenik meg, helyette egy finn autókölcsönző cég kínálja a járműveit.

Mint írják, az ilyen átverős reklámok néha megjelennek a Google-n is, érdemes jelenteni őket, mert akkor törlik.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Egy stadionnyi ember nézte végig, ahogy barátnője elrohan a lánykérés elől

A nyilvános lánykérések legnagyobb része romantikus és megható, kivéve, ha a nő nemet mond. Akkor vérciki.

Link másolása

hirdetés

Valószínűleg élete legromantikusabb pillanatainak képzelte egy amerikai férfi azt a néhány másodpercet, amikor egy baseballmeccsen a közönség előtt térdelt le, és kérte meg szerelme kezét. Csak azzal nem számolt, hogy a lány nemet mond, és inkább elrohan.

Mindennek tetejébe még videó is készült az esetről, amely aztán körbejárta az internetet, hogy mindenki lássa szegény férfi szégyenét. A vőlegényjelölt a Worcester Red Sox egyik meccsére ment ki barátnőjével, majd a nézők előtt térdelt le a lány elé, húzta elő a gyűrűt, és tette fel a nagy kérdést. Addig még rendben is volt minden, amíg a lány a szája elé kapott kézzel az őszinte meglepődés jeleit mutatta, ám ott kezdett gyanússá válni a helyzet, amikor a nő rázni kezdte a fejét.

A visszafordíthatatlan tragédia akkor következett be, amikor a lány továbbra is bőszen a fejét rázva inkább elrohant a helyszínről.

Az egyik szemtanú szerint a férfi később barátnője után rohant.

A kommentelők egyöntetűen a férfit sajnálják, ám sokak kételkednek az események valódiságában, azt állítva, hogy megrendezett volt.

VIDEÓ: A lánykérésről

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Hét kislányt nevel, most végre kisfiúval várandós a fiatal amerikai anyuka

Sokan nem értik, miért jó ennyi gyereket nevelni, erre a nő azt válaszolta, hogy imád kismama lenni és szülni, és nem tud betelni a gyerekekkel.

Link másolása

hirdetés

Hamarosan nyolc gyermek anyukájának mondhatja már magát egy fiatal amerikai nő, aki hét kislányt nevel, de végre születik egy fiú is a családjába - számolt be róla a Sun.

A Michigan állambeli Kentwood városában élő Heather McPherson valójában csak öt gyermek édesanyja lesz a nyolcból. Előző kapcsolatából született három kislánya, majd egy olyan férfivel jött össze, akinek szintén volt már három lánya. Közös gyermeket is vállaltak, aki megintcsak kislány lett, így most egyértelműen túlerőben vannak a családban a nőneműek.

Heather és három lánya:

Kép: forevaheatha/TikTok

Párja és három lánya:

hirdetés

Kép: forevaheatha/TikTok

Közös kislányuk:

Kép: forevaheatha/TikTok

De nemcsak az apuka örült meg nagyon, amikor kiderült, hogy párja ezúttal végre kisfiút hord a szíve alatt, hanem maga az anyuka és az izgatott nagytestvérek is.

Heather elég népszerű a közösségi oldalakon, az Instagramon például 10 ezren követik, a TikTokon viszont 1,2 millió feliratkozója van. A nő sokat posztol a gyerekekről, a mindennapjaikról, és szívesen válaszol a követőknek, akik arra kíváncsiak, hogy hogyan tud menedzselni egy ekkora családot. Sokan viszont nem restek megjegyezni a kommentekben, hogy szerintük nem jó ennyi gyereket vállalni.

Az anya egyszer így válaszolt ezekre a véleményekre egy videóban:

"Amikor fiatalabb voltam, nem akartam gyereket. Aztán jött az első baba, majd a második, és rájöttem, hogy nagyon szeretek terhes lenni és szülni. Ez már a negyedik várandósságom. Egyszerűen imádom a gyerekeket. Ha lenne egymilliárd dollárom, akkor még örökbe is fogadnék."

Heather azt is egyértelművé tette, hogy neki nem számít az, hogy három kislány a családból nem vér szerinti gyereke, ugyanúgy szereti őket, mint a sajátjait.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: