Miközben a gázaiak szenvednek, a Hamász vezetői luxuskörülmények között élnek távol tőlük
Miközben a Gázában élő emberek nyomorognak és a Hamász emberi pajzsként használja őket, addig a területet irányító Hamász vezetői mindentől távol, luxuskörülmények között élnek, írja a New York Post. Csak a terroristacsoport három legfontosabb vezetője 11 milliárd dolláros vagyont halmozott fel, amit a Gázától 2000 kilométerre fekvő Katarban élveznek.
Éppen ezért Andy Ogles, Tennessee republikánus képviselője egy törvényjavaslatot készít elő, ami megfosztaná a dúsgazdag országot az USA fontos szövetségesi státuszától, hacsak ki nem adják a Hamász vezetőinek útját. Katar eközben azzal indokolja a Hamász-vezetők jelenlétét az országban, hogy régóta támogatja a csoport „felelős kormányzó hatalommá” átalakítását.
Egy tanulmány szerint Katar évente 120 és 480 millió dollár közötti összeggel támogatja a Hamászt, ami közvetlenül a vezetőkhöz érkezik. Katar azonban nem az egyetlen pénzforrás a Hamász számára. A csoport az elmúlt két évben közel 400 millió dollárt kapott az ENSZ-től is, amely nem ismeri el a Hamászt terrorszervezetként.
A Hamász Katar fővárosában, Dohában működtet irodát, ezzel indokolja Iszmail Haníje, Musza Abu Marzuk és Khaled Meshaal fényűző életét az emirátusban.
Csak a Hamász jelenlegi vezetője, a cikkünk borítóképén is látható 13 gyerekes Iszmail Haníje 4 milliárd dollárnyi vagyont halmozhatott fel az évek során. A 61 éves politikus a 2006-os választások után egész Palesztina miniszterelnöke volt, bár egy évvel később menesztették hivatalából. Haníje 2017-ig irányította a Gázai övezetet, mielőtt Katarba költözött. Azóta több fotó is készült róla, ahogy két felnőtt fia társaságában élvezi az életet katari és török luxusszállodákban, derül ki Izrael amerikai nagykövetségének nemrégiben közzétett közösségi média-bejegyzéséből. Haníje ráadásul a múlt héten Iránaban járt, hogy a Hamászt régóta támogató Ali Hamenei ajatollahhal találkozzon.
Ennél valamivel kevesebb pénzt, 3 milliárd dollárt köszönhet a Hamásznak Musza Abu Marzuk. A 72 éves politikai vezető a coloradói egyetemen szerzett diplomát, majd 1995-ben New Yorkban vették őrizetbe teroroizmus gyanújával összefüggésben.
Mindkettejüknél nagyobb vagyona lehet azonban a csoport egykori vezetőjének. Az izraeli kormány becslése szerint 4 milliárd dollárnál is több pénz felett rendelkezhet a 67 éves Khaled Meshaal.