FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megölt egy 24 éves nőt, majd csatlakozott a keresésére létrehozott Facebook-csoporthoz egy amerikai férfi

A férfi mindent megtett annak érdekében, hogy elterelje magáról a gyanút, még a rendőrségnek is segített.


Sydney Sutherland az Egyesült Államokban, Arkansasban élt, nővérként dolgozott, hobbija pedig a futás volt. A 24 éves nő, amikor csak tehette, felhúzta az edzőcipőjét és kocogni indult az otthona közelében, kiszámíthatatlan műszakai miatt azonban nem volt bevett rutinja.

Kollégái, betegei és barátai azt mondják, Sydney mindenkit boldoggá tett. Négy éve élt az arkansasi Grubbsban barátjával, Alex Nicholsonnal és kutyáikkal. A fiatal nő szeretett a családjával lenni, nagyon közel állt két testvéréhez és szüleihez, Dionhoz és Maggyhez. Augusztus 19-én is éppen az édesanyját látogatta meg. Amikor hazaindult tőle, azt mondta: megy, és süt egy kis süteményt.

Hazaérve azonban nem a sütésnek fogott neki, hanem fehér felsőt és fekete sportnadrágot húzott, és elindult futni a Jackson County Roadra, amely Grubbs és Newport között található. Hosszú órák múlva sem tért haza, ezért a barátja, Alex felhívta a családját, hogy aggódik. Sydney eltűnését rögtön jelentették, és nagyszabású kutatás kezdődött. A rendőrség nyomkereső kutyákkal kutatta át a területet, de helikoptereket is bevetettek, hogy mihamarabb át tudják fésülni a környéket – írja a Mirror.

Helyiek százai jelentkeztek önként, hogy részt vegyenek a keresésben. A környéken sokan ismerték és szerették Sydney-t, és azt remélték, hogy csak eltévedt. Ám ahogy teltek az órák, mindenki egyre jobban aggódott, hiszen egyre inkább úgy tűnt, sokkal nagyobb a baj, mint gondolták.

Sydney családja ekkor létrehozott egy Facebook-csoportot, hogy információkat gyűjtsenek és koordinálják a keresést. A rendőrök közben megtalálták Sydney telefonját egy mezőn, negyed mérföldre az otthonától.

Mindeközben Quake Lewellyn, a 29 éves, Jonesboróban élő farmer arról számolt be, hogy látta futni Sydney-t az eltűnése napján. Azt mondta, hogy elhajtott a nő mellett a kocsijával.

A rendőrség Lewellyn telefonjának adatait felhasználva próbált információt szerezni arról, merre tartózkodott Sydney az eltűnése előtt, eközben viszont felfedezték, hogy a férfi pontosan azon a területen járt, ahol Sydney telefonját megtalálták. Azonnal tudták, hogy ez nem lehet véletlen egybeesés.

Két nap telt el Sydney eltűnése után, mikor a Lewellyn mobilján található információk a rendőröket egy rizsföldre vezették, ahol végül rátaláltak a fiatal nő holttestére. A boncolás során kiderült, hogy egy tompa tárgy okozta ütés következtében halt meg. Lewellynt letartóztatták. Kihallgatása során bevallotta, hogy ő ölte meg Sydney-t.

A férfi elárulta, azért akart segíteni a rendőröknek, hogy elterelje magáról a gyanút, hiszen tudta, hogy megláthatták. Amint felidézte, még a családja is megkérdezte tőle, látta-e aznap Sydney-t, hiszen mindig azon az úton járt ki a termőföldre, ahol Sydney eltűnt.

A nyomozás során az is kiderült, hogy Lewellyn még ahhoz a Facebook-csoporthoz is csatlakozott, amelyet azért hoztak létre, hogy megtalálják Sydney-t, miközben végig ő volt az egyetlen, aki pontosan tudta, mi történt vele.

Lewellynt jól ismerték a közösségben. Ugyanabba a középiskolába járt, mint Sydney, és egy tekintélyes, háromgenerációs gazdálkodó család tagja volt. 2016-ban még az „Év Jackson megyei farmcsaládja” címet is elnyerték. De mindez Lewellyn számára gyorsan összeomlott. Felesége azonnal benyújtotta a válókeresetet, amint emberrablással, gyilkossággal és nemi erőszakkal vádolták meg a férfit.

Lewellyn kezdetben azt állította, hogy ártatlan, de miután Sydney családja beleegyezett, vádalkut kötöttek vele, így idén októberben bűnösnek vallotta magát nemi erőszak és gyilkosság vádjában.

Az esküdtszéknek tett vallomásában Lewellyn azt mondta, „minden olyan homályos volt”. A kutakat és a rizsföldeket ment ellenőrizni, amikor látta, hogy Sydney a kavicsos úton sétál. Rögtön megfordult a kocsijával, a kerekek azonban hatalmas port csináltak, így véletlenül elütötte a nőt. Lewellyn azt állította, hogy kiszállt, hogy megkérdezze, jól van-e, de a nő nem válaszolt. Azt feltételezte, hogy meghalt, és pánikba esett, ezért berakta a kocsijába, és kihajtott a mezőre, ahol levette Sydney ruháit és „vacakolt vele egy kicsit”.

Quake Lewellyn, Fotó: Randolph County Sheriff’s Office

Amikor a részletekről kérdezték, a jogi képviselője azt mondta: nem mondhat többet a szexuális zaklatásról. Lewellyn ezután arról beszélt, hogy gödröt ásott a rizsföldön és eltemette a nőt, majd folytatta a szokásos rutinját, és megpróbálta „elfelejteni”, amit tett.

„Nem szándékosan öltem meg” – mondta a pszichológusnak, majd bevallotta, hogy félelemből cselekedett, mert tudta, hogy hiába történt baleset, neki mindenképpen felelnie kell. Ügyvédei hangsúlyozták: ez egy „borzalmas baleset volt, és semmi sem volt szándékos”.

Az ügyészség azonban elutasította ezt a verziót. Szerintük, miután Lewellyn meglátta Sydneyt, azért fordult meg a teherautójával, hogy elrabolja. Állításuk szerint szándékosan elgázolta, majd megerőszakolta, megölte és eltemette.

A bíró életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Lewellynt, a feltételes szabadlábra helyezés lehetősége nélkül. A tárgyalás után Sydney édesanyja azt mondta az újságíróknak: „Akkor szolgáltatnának igazságot a lányomnak, ha még itt lenne.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pokoli fájdalmak miatt ment kórházba, tűzszerészek jöttek ki hozzá: egy 1918-as gránátot operáltak ki egy férfi végbeléből
A toulouse-i sebész a lelet után azonnal riasztotta a francia hatóságokat, akik elszállították a hadianyagot. Az ügynek itt nincs vége, a férfi ellen eljárás indul.


Aligha felejtik el a toulouse-i Rangueil kórház orvosai a január 31-ről február 1-re virradó éjszakát, amikor egy 24 éves férfi esett be a sürgősségire, pokoli fájdalmakra panaszkodva. A fiatalember csak annyit árult el, hogy felhelyezett magának „egy tárgyat”, ami beszorult.

A bizarr ügyről elsőként beszámoló La Dépêche szerint az orvosi csapat hajnali 2 óra körül a műtőbe tolta a férfit, hogy eltávolítsák a rejtélyes holmit. Az operáció közben azonban a sebésznek elakadt a lélegzete: egy, az első világháborúból származó, 1918-as gránát került elő a páciens végbeléből.

„A műtét közben döbbentünk rá, hogy egy első világháborús lövedékkel van dolgunk, amit a férfi a végbelébe juttatott”

– nyilatkozta egy, a neve elhallgatását kérő kórházi forrás. A megdöbbenést azonnal felváltotta a félelem, hiszen senki sem tudhatta, hogy a rozsdás hadianyag robbanásveszélyes-e.

Az orvosok nem kockáztattak: azonnal riasztották a tűzoltókat, a rendőrséget és a tűzszerészeket. A kiérkező szakemberek átvették a szerkezetet, és az alapos vizsgálat után megállapították, hogy szerencsére már nem jelent veszélyt, így hatástalanították. Míg a tűzszerészek elszállították a különös leletet, a páciens vasárnap is kórházi megfigyelés alatt maradt. A történetnek azonban itt nincs vége. „Nem hagyjuk annyiban a dolgot, eljárást indítunk a fegyverjogi törvények megsértése miatt” – szögezte le a rendőrség.

Nem ez az első ilyen hajmeresztő eset Franciaországban. 2022-ben egy 88 éves férfi jelent meg a touloni kórházban egy hasonló, első világháborús lövedékkel a testében, akkor az intézmény egy részét ki is kellett üríteni a beavatkozás idejére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Megdermedt leguánok potyognak a fákról Floridában, egy nap alatt több mint ezret gyűjtöttek be
A hatóságok különleges engedélyt adtak ki a befogásukra. Sokan azonban nem is sejtik, mekkora veszélynek teszik ki magukat a megmentésükkel.


Miközben a hideghullám miatt szó szerint az égből potyognak a megdermedt leguánok Dél-Floridában, a lakosok tömegesen kezdték leadni az állatokat. Az NBC6 South Florida kamerái rögzítették, ahogy

a Floridai Hal- és Vadvédelmi Bizottság sunrise-i irodájánál februárban egyetlen nap alatt több mint ezer példányt vettek át. Egyikük 50-100 állatot vitt be, egy másik pedig arról számolt be, hogy „több mint 100 fontnyi (mintegy 46 kilogramm) leguánt” gyűjtött össze rövid idő alatt.

A bizottság rendkívüli rendelettel tette lehetővé, hogy a lakosok ideiglenesen, külön engedély nélkül is befogják a hidegtől elkábult zöld leguánokat. Mindeközben másokról videók készültek, amint autóikban, törölközőkkel és hajszárítókkal próbálták melegíteni a hüllőket, ami viszont ellentétes az előírásokkal.

A zöld leguán nem őshonos Floridában, az 1960-as években került az államba. Mivel invazív faj, jelentős környezeti és gazdasági károkat okoz. Mint minden hüllő, a zöld leguán is ektoterm, vagyis testhőmérsékletét a külső környezet határozza meg.

„Floridában azonban megfigyelték, hogy a leguánok akkor kerülnek hidegsokkba, amikor a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá süllyed”

– magyarázta Natalie Claunch, az USDA vadvilág-kutató központjának biológusa. A hideg hatására anyagcseréjük és szívverésük lelassul, egyfajta kábult állapotba kerülnek, elveszítik izomkontrolljukat, és egyszerűen lepotyognak a fákról.

A hatóságok éppen ezért óva intenek mindenkit attól, hogy az állatokat otthon vagy az autóban próbálja felmelegíteni.

„A leguánok gyorsan fel tudnak ébredni a kábultságból”

– figyelmeztetett Shannon Knowles, a bizottság kommunikációs igazgatója. „A vadon élő leguánok védekezhetnek, ha nem tudnak elmenekülni: éles fogaikat és karmaikat, valamint hosszú, csapó farkaikat használják.”

Az ingatlantulajdonosok, vagy az ő beleegyezésükkel bárki, humánus módon elpusztíthatja a befogott állatokat, bár az állatkínzás elleni törvények rájuk is vonatkoznak. A Karib-térségben, ahol őshonosak, a leguánokat „a fák csirkéjének” is nevezik, húsukat és tojásukat is fogyasztják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: hatalmas bulit rendeztek a jegesmedve-bocsok Nyíregyházán egy bójával
A 2024-ben született medvék remekül érzik magukat a Nyíregyházi Állatparkban, ahol mindig akad számukra valami újabb izgalmas játék.


A Nyíregyházi Állatparknak és a látogatóknak is egyik kedvence a jegesmedve család. Ootek és Jorek, a 2024 végén született bocsok nagyon élénkek, és sok vidámságot hoznak a hétköznapokba. Az állatkert ezért külön "Macihíradó"-ban számol be arról, hogy éppen mit művelnek a nagyra nőtt medve-gyerekek. Anyjuk Sznyezsána is felbukkan a videókban.

A legfrissebb kisfilm igazán viccesre sikerült, úgy tűnik, hogy a bocsok érzik a farsang közeledtét. Egy narancssárga bójával kezdtek játszani, ami végül az egyikük fejére került. Nehéz eldönteni, hogy kalapnak, vagy hatalmas csőrnek gondolta a maci, de a jelek szerint élvezte a játékszert.

A jegesmedve mama kétéves korig neveli a bocsait. Utána - ivel a fajmegőrzési programban érkezett szülőállatok utódai - a faj koordinátor ajánlásával másik állatkertbe kerülnek majd.

VIDEÓ: Játék a medvecsaládnál


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Elhallgatott a kék bálnák éneke: éheznek, ezért nincs idejük és erejük párt találni
Egy brutális tengeri hőhullám miatt összeomlott a tápláléklánc Kalifornia partjainál. A hímeknek minden energiájukat az élelemszerzésre kell fordítaniuk, így nem marad erejük párt keresni.


A kék bálnák éneke csaknem 40 százalékkal csökkent Kalifornia partjainál az elmúlt hat évben, és a jelenség sokat elárul az óceánok állapotáról. A Monterey Bay Aquarium Research Institute kutatói hatéves vizsgálatuk során drámai visszaesést figyeltek meg. A hím kék bálnák énekükkel vonzzák a nőstényeket a párzási időszakban, így az ének elhalkulása a faj jövőjét is veszélyezteti – írta a LADbible.

A kutatók szerint a változást egy 2013-as tengeri hőhullám, az úgynevezett The Blob okozhatta. Ez a jelenség több mint 4,5 Fahrenheit-fokkal emelte meg az óceán hőmérsékletét, ami felborította a tengeri ökoszisztémát. majd

A felmelegedés miatt összeomlott a krillállomány, amely a kék bálnák étrendjének túlnyomó részét teszi ki. A hőmérséklet-emelkedés emellett mérgező algavirágzást is előidézett.

„Ez okozta a valaha dokumentált legkiterjedtebb mérgezést a tengeri emlősök körében. Nehéz idők voltak ezek a bálnák számára” – magyarázta John Ryan, a kutatóintézet biológiai óceanográfusa. „Ha egészen leegyszerűsítjük, ez olyan, mintha éhezve próbálnál énekelni. Minden idejüket az vitte el, hogy élelmet keressenek” – tette hozzá.

„Nem halljuk őket énekelni. Minden energiájukat a keresésre fordítják. Egyszerűen nem marad elég idő.”

A kutatás társszerzője, Kelly Benoit-Bird tengerbiológus szerint a jelenség az egész ökoszisztémára hatással van. „Amikor ilyen nagyon forró éveink és tengeri hőhullámaink vannak, ez több mint pusztán a hőmérséklet. Az egész rendszer megváltozik, és nincs krill. Így azok az állatok, amelyek kizárólag a krillre hagyatkoznak, lényegében pórul járnak” – mondta. „Ha nem találnak élelmet, miközben képesek bejárni egész Észak-Amerika nyugati partvidékét, az valóban nagyon nagy léptékű következmény.”

A tendencia pedig folytatódni látszik, mivel a BBC szerint tavaly nyáron a Csendes-óceánon a valaha mért legmelegebb hőmérsékleteket rögzítették.

A kék bálnák a Földön valaha élt legnagyobb állatok, átlagos testhosszuk 20 és 24 méter között van. Az 1900-as években a bálnavadászat majdnem a kihalás szélére sodorta a fajt, mígnem 1966-ban betiltották a kék bálnák vadászatát. Azóta állományuk növekedésnek indult, de most a klímaváltozás jelent új fenyegetést a számukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk