HÍREK

Megjelent a régóta várt rendelet a családtámogatásokról: egy kivétellel mindegyiket meghosszabbították

A Babaváró, a falusi csok és a lakásáfa esetén csak néhány nappal a hatéridő lejárta előtt derült ki, hogy lesz-e folytatás.

Link másolása

A határidők lejárta előtt három nappal, szerda este megjelent a Magyar Közlönyben a családtámogatásokról szóló rendelet - szúrta ki a Portfolio.

Egy kivétellel mindegyiket meghosszabbította a kormány, egészen 2024 végéig.

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, az otthonfelújítási támogatásnak és az otthonfelújítási hitelnek lényegében vége van december 31-én. Itt ugyanis csak két szűk kivételt szabott meg a kormány, akik pedig ebbe nem esnek bele, azok már csak év végéig igényelhetik ezt.

A Babaváró, a falusi CSOK és a lakásáfa esetén azonban csak most derült ki, hogy lesz-e folytatás. Bár a Portfolio szerint sokat kellett várni az erről szóló rendeletre, ehhez képest nagy változások nincsenek bennük.

  • A babaváró hitel, a falusi CSOK, az 5 százalékos lakásvásárlási és a 27 százalékos lakásépítési áfa (utóbbi 5 millió forintig) visszatérítése, valamint a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezménye is 2024. december 31-éig igényelhető.
  • A nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményénél eddig úgy volt, hogy ha az adásvételi szerződés vagy a pénzügyi lízingszerződés a határozat véglegessé válásától számított hat hónapon belül nem jön létre, a szerzési támogatás nem folyósítható. Ez a hat hónap most egy évre módosult.
  • Szintén változás, hogy nem vehető igénybe a részben vásárlásra igénybe vett (vagyis a teljes összegű) falusi CSOK, ha az igénylő az általa 5 éven belül elidegenített lakás tulajdonjogát kívánja vele visszavásárolni.
  • Emellett pedig frissült a falusi csok-ra feljogosító kistelepülések listája, amely január 1-jétől 2631 települést tartalmaz.

    A cikkben emlékeztetnek, hogy

    a „normál” csok, a kamattámogatott csok-hitel és a csok-felvevők lakásilleték-mentessége esetében nem volt megszabott határidő, így azokat nem is kellet meghosszabbítania a kormánynak, ezek változtatás nélkül futhatnak tovább.

    Azonban a támogatások és hitelformák maximális összege is változatlan maradt. Így például a csok és a falucsi csok esetén 10 millió forint, csok-hitelnél pedig legalább három gyerek esetén 15 millió forint igényelhető. A Portfolio szerint

    így végül is fokozatos megszorítást jelent, hogy a támogatási összegek folyamatosan inflálódnak.

    Ráadásul Orbán Viktor december 24-én megjelent interjújában azt mondta, hogy a falusi csok és a csok esetében „vannak szakmai javaslatok, amelyek célzottabbá akarják tenni ezt a támogatási rendszert”. A várható szigorítás miatt így az érdeklődőknek érdemes lehet minél gyorsabban szerződést kötni.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    Óriási fölénnyel nyerte Dr. Kulja András a Magyar Péter által meghirdetett szavazást, mégis csak az EP lista negyedik helyére kerül majd
    Az egészségügyi tiktokert meg sem tudták szorítani a többiek, 39 ezernél is több szavazatot kapott. Az első tízben több nő van, mint férfi.

    Link másolása

    Dr. Kulja Andrásra szavaztak a legtöbben, így ő lehet az egyik EP-képviselőjelöltje Magyar Péter pártjának a június 9-i választáson. Az éppen Békés megyei országjáráson tartózkodó Magyar a Facebookon jelentette be, hogy lezárult a szavazás, amire két nap alatt 95 ezernél is több voks érkezett.

    „A szavazataitok alapján összeállítjuk és rövidesen nyilvánosságra hozzuk az EP listánkat. Holnap délelőtt pedig megkezdjük az aláírásgyűjtést” – írja a posztban Magyar Péter.

    A lista alapján az egészségügyi influenszerként közismert Kulja toronymagasan, 39 ezer szavazattal nyert, míg a tizedik helyhez már 2600 szavazat is elég volt. A listára összesen hat nő és négy férfi került fel.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Magyar Péter pártjának színeiben indulna a Gyurcsány Ferencet játszó színész
    Sás Péter eredetileg függetlenként indult volna a mezőhegyesi polgármesteri székért, de lehet, hogy inkább mégis a TISZA Pártot választja.
    Maier Vilmos - szmo.hu
    2024. április 19.


    Link másolása

    Erősen gondolkodik azon a független Sás Péter, hogy inkább Magyar Péter pártjának színeiben induljon a mezőhegyesi polgármester-választáson, írja a Telex. A színészt a legtöbben a 2013-as, szédületesen rossz Elment az öszöd című filmből ismerhetik, amiben Gyurcsány Ferencet alakította.

    Sás Péter a Talpra Magyarok! Közösség alapítójának mezőhegyesi állomásán, a közönség soraiból kilépve élő adásban kérdezett Magyartól. Arról érdeklődött, az általa csak Lézer Jankónak becézett Lázár Jánost, aki állítása szerint a műemléknek számító ménesparancsnoki épületet rombolja (habár erre konkrét bizonyítékot nem hoz fel), hogyan lehetne számon kérni.

    Magyar szerint számtalan ehhez hasonló esetet lehetne sorolni Budapesten és vidéken is, „annyi történik, hogy nem működik az állam”, kézi irányítással működnek a hivatalok. Egy kormányváltás után ezeket nem fogják tudni visszaépíteni, de a hivatalokat újra működésre tudják bírni, és „el tudjuk kerülni, hogy a propaganda, azt hiszem, a legolvasottabb online portál, az Index, olyan interjút készítsen Tiborcz Istvánnal, a nemzet vejével, amelyben nem arról kérdezik, hogy 36 évesen hogy 500 milliárd forintja, azon kívül, hogy tehetséges, amit kár lenne tagadni, hanem arról kérdezik, hogy valóban mit tesz a nemzeti örökség, az épített örökség védelméért.”

    Magyar Péter és a színész beszélgetését a lenti videóban 29:23-tól lehet megnézni:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    HÍREK
    A Rovatból
    Deutsch Tamás: Ki a f*sz az a Magyar Péter?
    De azért vitázna vele, hisz erről már korábban is beszélt.

    Link másolása

    Erősen indította a kormányközeli Mandinernek adott interjúját Deutsch Tamás EP-képviselő, a Fidesz-KDNP EP-listájának vezetője:

    „De most komolyan, »who the fuck is« Magyar Péter? Ennyi.”

    Magyarul ez nagyjából annyit tesz, mint „ki a f*sz az a Magyar Péter”, ami minimum érdekes, mivel Deutsch megerősítette, hogy a pártok listaállítása, május harmadika után „minden háborúpárti és dollárbaloldali listavezetővel” kész vitázni.

    Tovább árnyalja a képet, hogy a Deutsch Tamást indító kormánypártokhoz közel álló Megafon Központ

    az elmúlt hónapban csak a Facebookon több mint 148 millió forintott költött hirdetésre, a pénz zöme pedig pont a Magyar Péterről szóló bejegyzésekre ment el.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    A Rovatból
    Háromfős titkárságot igényelt lemondása után Novák Katalin
    Lakást viszont egyelőre nem kért a volt köztársasági elnök.

    Link másolása

    Az Index megkeresésére az Országgyűlés Sajtóirodája közölte, hogy Novák Katalin volt köztársasági elnök a lemondása után lakás használatára nem nyújtott be kérelmet, de háromfős titkárságot fog alkalmazni.

    A volt köztársasági elnökök életük végéig alkalmazhatják a titkárságot, továbbá

    térítésmentes egészségügyi ellátás, lakás, autó, valamint az aktuális házelnök tiszteletdíjának 1,1-szerese illeti meg őket, amely jelenleg havi bruttó 4,5 millió forint.

    A kegyelmi botrány után lemondott Novák a későbbiekben is bármikor igényelheti a korábban nem kért szolgáltatásokat.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: