FELFEDEZŐ
A Rovatból

Megfejthették Bruce Lee halálának rejtélyét – banális dolog okozhatta

Több dolog szerencsétlen együttállása járult hozzá a végzetes tragédiához.


Számtalan találgatás és összeesküvés kering a rajongók körében 1973. július 20-a óta, amikor rátaláltak az akkor 32 éves filmsztár és harcművész, Bruce Lee holttestére. Minden idők egyik legnagyobb hollywoodi rejtélye most megoldódni látszik – írja az IFLScience oldal.

Az eddigi találgatások arról szóltak, hogy esetleg egy harc közben szerzett súlyos sérülés, netán szándékos mérgezés okozhatta a sztár halálát. Most úgy tűnik, ennél prózaibb a magyarázat:

túl sok víz fogyasztása okozhatta a tragédiát.

A tanulmány szerzői részletesen vizsgálták Lee halálának ismert részleteit. Annyit biztosan lehet tudni, hogy halálának estéjén fejfájásra panaszkodott, szédült, majd marihuánát és sok vizet fogyasztott, illetve bevett egy Equagesic nevű fájdalomcsillapítót is. Ez után két órával találtak rá eszméletlenül.

A boncolás azt állapította meg, hogy a harcművész agya a szokásosnál jóval nagyobbra duzzadt, ebből pedig korábban arra következtettek, hogy azt a gyógyszer kiváltotta allergiás tünetek okozták. Ugyanakkor most kiderült, hogy Lee már a fájdalomcsillapító bevétele előtt érzékelte az agyduzzanat jellemző tüneteit, tehát a folyamat korábban elkezdődhetett.

„Azt gyanítjuk, hogy Bruce Lee halálának oka a hyponatraemia okozta agyödéma volt. Más szóval veséje nem volt képes kiválasztani a túl sok vizet, ami így közvetve a halálához vezetett”

– nyilatkozták a kutatók.

Bár közvetlen bizonyíték nincs rá, hogy Lee nagyobb mennyiségű vizet fogyasztott volna a végzetes estén, felesége arról beszélt, hogy akkor már egy ideje felhagyott a szilárd táplálék fogyasztásával, főleg répa- és almaleven élt. Ez pedig növelhette a hyponatraemia kialakulásának kockázatát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Kajdi Csaba Szentkirályi Alexandra visszalépéséről: A Szandi is addig nyomta magát, hogy becsicskult
Az influenszer szerint a fideszes politikus azért léphetett vissza, mert millió dolga lesz a hétvégén, de csak most vette ezt észre a noteszában.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 07.



A tőle megszokott stílusban értékelte Szentkirályi Alexandra péntek reggeli visszalépését Kajdi Csaba, vette észre a Blikk. Az influenszer szokás szerint az autójából jelentkezett be:

„Képzeld el a Szandi azt mondta, hogy visszalép. Két nappal a választás előtt... most jutott az eszébe, tudod? Belenézett a noteszába és azt mondta: millió dolgom van még a hétvégén. Nem akarok indulni mégse... Én ezt nem csinálom” – mondta Cyla, aki ezután Szandi bőrébe bújva folytatta:

„Nincs kedvem ehhez a választásdihoz, hagyjuk a francba... Dávid jó lesz helyettem.”

Értékelésében a következőre jutott: „A Szandi is addig nyomta magát, hogy becsicskult és mondta: nem baj, a Dávid majd jó lesz helyettem”.

Kajdi Csaba ezután a videóban azt mondta, hogy szerinte fontosabb ennél az európai parlamenti választás, ám hozzátette, ő nem akar beleszólni, hogy ki-kire szavazzon:

„Bármi van, legyél képbe. Én nem mondom, hogy jobbra, vagy balra szavazz, nem is érdekel az egész, mert már apátiában van a Cyla, de érted?”

„A Dávid lett a Szandi érted? Soha ne felejtsd: az apa férfi, az anya nő, a Dávid férfi a Szandi nő... állítólag...” – mondta a videó végén, amit teljes egészében itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: Magyar Péternek akkora az arca, hogy vagy miniszterelnök lesz, vagy egy kocsmai tréfa
Az influenszer legújabb videójában a párkapcsolatokhoz hasonlította a pártokat, hogy ezzel könnyítse meg köztük a választást a szavazóknak.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 07.



Párkapcsolati kontextusba helyezte a politikai dilemmákat legújabb videójában Pottyondy Edina. Az influenszer azzal érvelt, hogy ennek a két területnek a „tapasztalt szakértője egyedülálló anyaként és ellenzéki szavazóként”.

„14 éve élsz egy pokoli házasságban” – mondta elsőként a Fideszről. Orbán Viktort ahhoz a férjhez hasonlítja, aki „gátlástalan, hazudik, abuzál és a családi kasszát is kipakolja”, miközben a nagyszülők és a rokonok meg vannak győződve róla, hogy ő a mintaférj.

„A Fidesz hatalma nem csak személyi kultusz, propaganda és Győzike. A rendszert úgy tervezték, hogy számos társadalmi csoport érdekelt legyen a fennmaradásában”

- mondja a videós a folytatásban, aki szerint ezzel magyarázható, hogy a pártnak 40 százalék feletti eredményt jósolnak a vasárnapi EP-választáson.

Ezután egyesével számba veszi a választáson induló többi pártot is. A Mi Hazánkról azt mondja, hogy „ha bejutnak az Európai Parlamentbe, az siker a fasiszta internacionálénak, ha nem jutnak be, az büszkeség az országnak”.

Magyar Péternek szerinte „akkora az arca, hogy vagy miniszterelnök lesz, vagy egy kocsmai tréfa”.

„Annál magyarabb nem lehet valaki, hogy még így is hívják”

- teszi hozzá Pottyondy Edina.

„És végül a régi, jó öreg swinger-kommuna”

– kezdi a baloldali pártszövetségről szóló blokkot. A DK vezette csoporttal kapcsolatban megjegyzi, hogy pár hónapja leigazolták Karácsony Gergelyt és Kunhalmi Ágnest, „a magyar politika két legnagyobb túlélőjét”, de ennek ellenére is elfordulhat, hogy 10 százalék alatt maradnak.

A teljes videót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Korda Györggyel és Balázs Klárival ünnepli a Liszt Ferenc repülőtér visszavásárlását a turisztikai ügynökség
A promóvideóból természetesen nem maradhatott ki Korda több mint 40 éves, de az utóbbi időben sikeresen felmelegített slágere, a Reptér sem.


„A budapesti repülőtér hazatért” – hirdeti új videójában a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) annak apropóján, hogy a magyar állam visszavásárolta a Liszt Ferenc repülőteret.

A rövid promóvideóben felbukkan Korda György és Balázs Klári is, miközben felcsendül Korda több mint 40 éves slágerének, a Reptérnek a refrénje.

A 85 éves énekes bele is mondja a kamerába a videó tételmondatát, legfontosabb üzenetét: „Hazatérni mindig nagyszerű!”

A Liszt Ferenc repülőtér visszavásárlásával kapcsolatban a Magyar Turisztikai Ügynökség közleményében azt írta, a Budapest Airport többségi állami tulajdonba kerülésével jelentős, a magyar turizmus nemzetközi pozícióját nagymértékben erősítő infrastrukturális fejlesztések és járatbővítések valósulhatnak meg. Hozzátették, 2023 lett az új rekordév az ágazat hazai történetében, és a turizmus idén is repülőrajtot vett. Ehhez nagymértékben járult hozzá, hogy már tavaly szinte visszaépült a nemzetközi beutazóforgalom.

Külföldről 2022-höz képest 18%-kal több, 7,1 millió vendég érkezette Magyarországra a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai szerint. A tőlük származó 19,7 milliós vendégéjszaka-forgalom több mint 12%-kal növekedett 2022-höz képest.

A bővülési ütem idén tovább folytatódott, az év első 5 hónapjában keletkezett 7,2 milliós nemzetközi vendégéjszaka-szám már a tavalyit is közel 12%-kal múlta felül. A beutazások erőteljes visszaépülésében nélkülözhetetlen szerepet játszott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér. A legtöbb vendégéjszakát azokban a hazai desztinációkban – Budapest, Balaton, Debrecen és térsége – regisztrálták a szálláshely-szolgáltatók, amelyek nemzetközi repülőtérrel is rendelkeznek.

„A Magyar Turisztikai Ügynökség üdvözli a reptér visszaszerzését. A monopolhelyzetű repülőtér többségi állami tulajdonba vétele kiemelt turizmusszakmai stratégiai lépés. Az MTÜ távlati célja, hogy 2030-ig hazánk elérje a legalább 20 milliós éves vendégszámot és az évi 50 millió vendégéjszakát. Az ágazat így eurómilliárdokkal javíthatja hazánk devizaegyenlegét, miközben GDP-hozzájárulása eléri legalább a 16%-ot. Ennek biztosításához elengedhetetlen lépés volt a BUD Airport állami tulajdonba vétele, ami nagymértékben erősíti a magyar turizmus nemzetközi pozícióját” – közölte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség igazgatóságának elnöke.

Jelenleg a Liszt Ferenc reptéren keresztül több mint 130 légikikötővel áll közvetlen összeköttetésben Magyarország, és több mint 40 légitársaság járatai állnak a nemzetközi utazók rendelkezésére.

Az MTÜ közleményében hozzátette: az állami szerepvállalás erősödésével lehetővé válnak olyan stratégiai jelentőségű infrastrukturális fejlesztések és járatbővítések, amelyek sikeresen erősíthetik a beutazóforgalmat.

„A repülőtér visszaszerzésével 2024-ben újraindulhatnak a 2019-ben már kiépült közvetlen járatok az amerikai és más távoli, nyugati és keleti nagyvárosokkal. A közvetlen nemzetközi járatnyitások pozitív hatása már látszik is, hiszen az idén áprilisi kínai járatnyitásnak köszönhetően Kínából 400%-os volt a vendégforgalom-növekedés tavaly a megelőző évhez képest” – írta az MTÜ.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Menet közben estek ki egy teherautó kerekei az M3-as kivezető szakaszán
Az egyik kerék csak csodával határos módon nem találta telibe a teherautó mögött érkező furgont. Csoda, hogy nem lett nagyobb baj az esetből.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 12.



Éppen a BpiAutósok.hu egyik olvasója előtt szabadultak egy platós kisteherautó dupla kerekei az M3-as autópálya fővárosból kivezető szakaszán.

A hajmeresztő jelenetet az autós fedélzeti kamerája is rögzítette.

A videón jól látszik, hogy a kisteherautó előbb elhagyja az egyik kerekét, ami ezután a középső sávban száguld a kocsik között. Majd miután a portál olvasója megelőzi a láthatóan megrogyott teherautót, a hátsó kamera azt is rögzíti, ahogy még egy kerék a többi jármű között kezd pattogni.

A második elszabadult kerék kis híján telibe találja a külső sávban haladó furgont, de végül szerencsére nem történt komolyabb baj, jegyzik meg a cikkben.

A minden autós rémálmáról készült felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk