HÍREK
A döbbenetes esetről fotó került fel a Redditre, ami villámgyorsan bejárta a netet. Az utas a puszta kezében tartotta a halat, miközben leült a járművön.
HÍREK
A 206 centis, 50 kilós hatalmas halat felváltva fárasztották, az apukák csak a partra húzásában segítettek. A szülők is nagyon büszkék a gyerekekre, mert felelősségteljes horgászokhoz méltón viselkedtek.
HÍREK
A kutya vélhetően kapálózva próbált menekülni, az egyik lába pedig kicsúszott a harcsa kopoltyúján. Így az sem kiköpni, sem lenyelni nem tudta a blökit.
HÍREK
Két furcsa, kemény dolgot is tapintott a kék harcsa gyomrában, ezért úgy döntött, hogy felvágja az állatot.
HÍREK
Ez Magyarországon a legnagyobb pergetve fogott harcsa és a legnagyobb Tiszából kifogott, hitelesített harcsafogás is egyben.
HÍREK
„7 óra 15 perc alatt készült el a harcsa, és 468 adag ételt osztottunk ki” – mondták a maratoni sütést követően a készítők.
HÍREK
A szerencsés horgász szerint ez volt élete legküzdelmesebb halfogása. Nem csoda, hatalmas méretű és tetemes súlyú volt a hal.
HÍREK
A Merenye Horgásztónál sikerült kifogni ezt a méretes halat. A horgászatról a közösségi oldalon meséltek.
HÍREK
Elegáns, gyors, könnyű. Nem kerül sokba, és nem kellenek hozzá speciális alapanyagok. Mutatjuk!
Népszerű
Ajánljuk