HÍREK
A Rovatból

Már éjszaka is oltanak, a kórházak megtelnek koronavírusos betegekkel Izraelben

A betegek nagy része hatvan év feletti vagy nem oltott fiatal, az ország mindent meg akar tenni egy újabb lezárás elkerülése érdekében.


Már éjszaka is oltanak Izraelben, miközben megtelnek a kórházak a Covid-19 betegekkel - jelentette a helyi média vasárnap.

Szombaton este 8-tól hajnali 4-ig először, még kísérleti jelleggel működni kezdett a mentőszolgálat éjjeli oltókocsija, amely Tel-Aviv központjában várta az oltatlanokat, illetve az ötvenedik életévüket már betöltötteket. Százak álltak sorba az oltásért, és a siker nyomán Naftali Bennett miniszterelnök elrendelte, hogy már vasárnaptól tíz városban lehessen oltakozni munka, vagy a szórakozóhelyek meglátogatása után, éjszaka.

Az elmúlt évben bebizonyosodott, hogy a vakcinák mennyire hatékonyak, megakadályozzák a fertőzést és a súlyos megbetegedéseket. Ezekben a napokban, amikor napról-napra emelkedik a fertőzések száma, kiemelten fontosnak tartjuk az oltási akciót és az oltás hozzáférhetővé tételét időpontkérés nélkül, díjmentesen

- mondta a The Times of Israel című angol nyelvű izraeli lapnak az első éjjeli mobil oltóállomás vezetője, Eli Bin.

Naftali Bennett hosszú facebook bejegyzésben ismertette kormánya tervét a sokkal fertőzőbb delta vírusváltozat leküzdésére. „Célunk megőrizni Izrael polgárainak egészségét és Izrael gazdasági jövőjét. Izrael polgárainak megélhetése egyben életük védelmét is jelenti” - írta Bennett.

„Lépéseket teszünk a megbetegedések csökkentésére és felgyorsítjuk a harmadik oltási kampányt, így legyőzzük a delta-járványt. Mindent elkövetünk, hogy elkerüljük a zárlatot, amely rombolja megélhetésünket, gyermekeink anyagi ellátását és oktatását” - hangsúlyozta a miniszterelnök.

A kormánynak az lenne a legegyszerűbb, ha bejelentené a zárlatot, és pénzt utalna a bezárt vállalkozásoknak és az otthon ülő alkalmazottaknak. A zárlat politikájának azonban rettenetes ára van

- tette hozzá, és emlékeztetett arra, hogy az előző zárlatok gazdasági költsége 200 milliárd sékel (közel 20 000 milliárd forint) volt.

A hadsereg további, több száz elsősegélynyújtásra kiképzett tartalékost fog behívni a korábban hadrendbe állított ezren túl, hogy segítse az oltási erőfeszítéseket, a fertőzöttek kontakt-kutatását, és az otthoni kezeléseket a kórházakra nehezedő terhelés csökkentése érdekében - jelentette a Kan közszolgálati rádió.

„Szomorú látni a hozzánk érkezett betegeket, akik nehéz helyzetben vannak, mert nem kaptak oltást” - mondta Ziv Rozman, a Wolfson kórház osztályvezető főorvosa a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek szombat este. „Sok ilyen fiatal vagy háttérbetegség nélküli idősebb van. Szomorú látni, hogy családjaik meglepődtek állapotukon... Szerencsétlen emberekről és családokról van szó. Folyamatosan azt hallom a betegektől és családjaiktól, sajnálják, hogy nem kaptak védőoltást” - tette hozzá.

„A páciensek jelentős hányadát alkotó súlyos betegek hatvan évesnél idősebb oltottak vagy nem oltott fiatalok” - mondta a lapnak a jeruzsálemi Hadassza kórház Covid-részlegét vezető Cví Friedlander professzor, aki már a második Covid-betegeket ellátó osztály megnyitására készül, mert az első betelt.

Nincs jó ok arra, hogy valaki ne oltassa be magát, miután világszerte már több mint egymilliárd embernek beadták az oltást, és bizonyosan biztonságos. A be nem oltott betegek nagyon fiatalok, és nagyon súlyos betegségben szenvednek. Fáj az ember szíve értük, és nehezen értjük meg őket

- mondta a ynetnek a Pteach Tikván lévő Beilinson kórház Covid-osztályát vezető Noa Elikim.

Közel nyolcvanezer teszt elvégzésével a szombati munkaszüneti napon 4145 új fertőzöttet azonosítottak, 5,38 százalék volt a fertőzöttek aránya. Jelenleg 49 608 aktív vírushordozót tartanak nyilván Izraelben, 877-en kerültek közülük kórházba, ahol a súlyos betegek száma 524-re emelkedett, és már 84-en szorulnak lélegeztetőgépre. A pandémia megjelenése óta 936 894 koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, a betegségben tavaly február óta 6632-en haltak meg Izraelben.

A két hete kezdődött új oltási kampányban az 50 év fölöttiek közül

már 866 315-en felvették a harmadik, megerősítő oltást, ami az ország lakosságának 9,37 százaléka.

December vége óta Izrael mintegy 9,3 millió lakosából eddig 5 841 218-t (tizenkét évesnél idősebbeket) már legalább egyszer beoltottak a Pfizer vakcinájával. Ez az ország lakosságának 62,81 százaléka, azonban ez nem bizonyult elégnek a SARS-CoV-2 vírus erősen fertőző delta variánsa által okozott újabb járványhullám megfékezésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A MÁV szerint a kisiklott vonathoz küldött daru nem siklott ki, csak leugrott a sínről
A vasúttársaság közölte: a mentést végző jármű saját erejéből távozott a helyszínről. Állításuk szerint a mentési művelet sikeresen zárult.


A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.

A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:

„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”

Azt is hozzátették, hogy

„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”

A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”

A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.

A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.

A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor saját kezűleg kezdte meg a poloskák kisöprését
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”.


Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.

A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.

Vágás után egy másik női hang azt kiabálja:

„miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Orbán ezzel visszatért a poloskák emlegetéséhez, amit először a március 15-i beszédében hozott fel. Akkor erős felháborodás követte, ezért pár nappal később pontosította: poloska alatt csak Magyar Pétert érti, nem minden olyan embert, aki nem ért egyet a politikájával.

A miniszterelnöki söprögetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megkérdezték Donald Trumpot, hogy van Charlie Kirk meggyilkolása után, döbbenetes választ adott
Az elnököt egy interjúban kérdezték meg, hogyan viseli barátja elvesztését. Ő hirtelen a Fehér Ház báltermének építéséről kezdett beszélni.


Nemrégiben arról kérdezték Donald Trump amerikai elnököt, hogyan érinti barátja és támogatója, Charlie Kirk halála. Az elnök a kérdésre, hogy „Hogy van most?” az interjúban elmondta:

„Azt hiszem, elég jól.”

Trump ezután azonnal egy másik témába kezdett bele, ahol arról beszélt, hogy elkezdték építeni az új báltermet a Fehér Házban.

„És egyébként, ott oldalt látod a teherautókat – most kezdték el építeni az új báltermet a Fehér Háznál. Ezt már úgy 150 éve próbálják megvalósítani. És gyönyörű lesz. Egészen lenyűgöző épületet fognak felhúzni”

– mondta az elnök, viszonylag kevés érzelmet pazarolva a 31 éves korában meggyilkolt keresztény-konzervatív aktivista egész országot felkavaró halálára.


Link másolása
KÖVESS MINKET: