hirdetés

FELFEDEZŐ

„Majdnem elhánytam magam” – óriási felháborodást keltett az idei Halloween legrémisztőbb dekorációja

„Undorító, ízléstelen, teljesen elfogadhatatlan” – mondták az amerikai kisváros lakói, kiakadásuk pedig a történteket ismerve teljesen jogos.

Link másolása

hirdetés

Első ránézésre semmi kirívó nincsen abban a halloweeni dekorációban, ami egy, a michigani Walker városában található házat díszít: a rendőrségi szalaggal elkerített kertben a töklámpások mellett egy véres baseballütő és három sírkő található, az ablakokon véres kéznyomok láthatók, a bejárati ajtón pedig három alak sziluettje a vérrel felírt „Segítség” felirat mellett.

A helyiek mégis undorral, felháborodva fogadták ezt a képet, a ház ugyanis 18 évvel ezelőtt egy, az egész közösséget megrázó hármas családgyilkosság helyszíne volt.

A 17 éves Jon Siesling 2003. január 22-én ebben a házban ölte meg édesanyját, valamint 15 és 6 éves húgait. Miközben teherautósofőrként dolgozó apja távol volt, a fiú egy baseballütővel verte halálra az anyját és idősebb testvérét, akiket egy konyhakéssel is megszurkált. Ezután, mikor a kertben játszó kisebbik húga bement a házba és sikítozni kezdett, Jon nyakon szúrta a késsel, majd az ágyába fektette.

A 17 éves Jon kezdetben megpróbálta elhitetni a hatóságokkal, hogy betörők támadták és ölték meg a családját, de végül beismerte, hogy ő volt a tettes. A gyilkosságok annyira szörnyűek voltak, hogy annak ellenére ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre, hogy még nem volt nagykorú. A törvények értelmében idén szabadlábra helyezhették volna, ám ezt egy helyi bíróság az előző hónap végén elutasította.

Érthető tehát, hogy a megrázó gyilkosság helyszínén megjelent dekoráció óriási felháborodást okozott a városban. Egy helyi nő a Masslive című lapnak azt mondta: amikor meglátta az undorító, szerinte teljesen elfogadhatatlan dekorációt, majdnem elhányta magát. „Sérti az áldozatok emlékét” – jelentette ki.

A ház tulajdonosa is nyilatkozott a helyi sajtónak. Elmondta, hogy abban a házban nevelte fel gyermekeit, és jól ismerte az áldozatokat, mert a család tőlük bérelte az ingatlant. A névtelenséget kérő nő elmesélte, hogy segített feltakarítani a gyilkosságok után a vérfoltokat, amik közül volt, amit nem is sikerült eltüntetni, és máig látható a házban. Mint fogalmazott, a dekoráció egyfajta terápia számára, amivel igyekszik „lezárni a múltat”.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Kim Dzsongunnak elege lett, hogy utánozzák: mostantól senki nem viselhet bőrkabátot rajta kívül

Akin mégis meglátnak egy ilyen ruhadarabot, attól elkobozzák.

Link másolása

hirdetés

A Portfolio és a Radio Asia cikkei is megerősítik, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető megtiltotta az országban a bőrkabát viselését, miután már nem tudta elviselni, hogy mások lekoppintják a stílusát – írja a Telex. A lapok értesülései szerint mostanra már nekiálltak az illegális ruhadarabok elkobzásának is.

Mostantól tehát a hatóságok jogosan léphetnek fel a bőrkabátot viselők ellen, mivel azok tiszteletlenséget tanúsítanak Kim Dzsongunnal szemben.

Az egész ügy hátterében az állhat, hogy a bőrkabátok egyre népszerűbbé kezdtek válni az országban 2019 óta, amikor is Kim Dzsongun ilyesmit viselt egy televíziós adásban.

Ezeket a Kínából importált valódi bőrből készült kabátokat akkor még csak a vagyonos emberek engedhették meg maguknak, ám miután helyben beindult az olcsóbb műbőr darabok gyártása és árusítása, új lendületett kapott ez a stílus.

Most azokra csap le az észak-koreai „divatrendőrség”, akik ilyet viselnek az utcán, sőt, az eladóktól is elvehetik őket. Megelőzésképp pedig felszólították a lakosságot, hogy ne viseljenek ilyen stílusú – hosszított, elegánsabb – bőrkabátot.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

A tálibok elől Olaszországba menekítették a híres zöldszemű címlaplányt

Sharbat Gula szúrós szemű portréja a National Geographic 1985 júniusi számának címlapján jelent meg.

Link másolása

hirdetés

Sikeresen elhagyta Afganisztánt a National Geographic híres, zöldszemű címlaplánya, írja az olasz kormány csütörtöki közleménye alapján a The Guardian. Sharbat Gula a tálib hatalomátvételt követően fordult segítségért az olasz miniszterelnökhöz, a világhírű nő kimenekítését Mario Draghi hivatala szervezte meg.

Gula arcát még 1985-ben ismerte meg a világ, miután egy évvel korábban Steve McCurry egy pakisztáni menekülttáborban fotózta le az akkor 12 éves, szúrós tekintetű afgán lányt.

Az Afgán Lány néven ismert fotóval megjelenő magazin a National Geographic történetének talán legismertebb címlapja lett. Gula és a fotós 2002-ben találkozott újra.

A zöldszemű nő 2014-ben Pakisztánban bujkált, miután a hatóságok elrendelték a kitoloncolását, amiért hamis személyi igazolványt vásárolt magának. Gulát ezt követően Kabulba szállították, ahol az afgán elnök fogadást adott a tiszteletére az elnöki palotában, majd egy új lakást is kapott az államfőtől.

Olaszország egyike volt azon európai országoknak, mely több száz afgánt menekített ki augusztusban az országból, miután az amerikai hadsereg távozását követően a tálibok átvették az uralmat Afganisztánban.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Egy 29 éves nő 50 nap alatt keresztülszelte az Amazonas feltérképezetlen vadonját

Az expedíciót azért indították, hogy felhívják a figyelmet a vadonok védelmének a fontosságára. Az úton, amelyen négy, helyi törzsekből származó őslakos is elkísérte, kígyókkal, jaguárokkal és más veszélyekkel is szembenéztek.

Link másolása

hirdetés

A brit Lucy Shepherd az első ember, aki átszelte a Föld egyik utolsó feltérképezetlen vadonját az Amazonasban, írja a Vigour Times.

A 407 km-es túra a guyanai Kanuku-hegységen keresztül vezetett keletről nyugatra, mintegy ötven napba telt a 29 éves nőnek, míg elérte a brazil határt. Útján négy, helyi törzsekből származó őslakos kísérte.

Elmondása szerint 17 napon át olyan "nevetségesen sűrű" erdővel és mocsárral kellett szembenézniük, hogy óránként csak néhány métert tudtak haladni, és nem látták a napfényt sem.

"Nagyon sok ijesztő pillanatunk volt" - mondta a túra teljesítése után. "Az első, ami eszembe jut, a mérges kígyókkal való találkozásunk. Minden egyes nap körülvettek minket. Több ezer kígyó mellett mentünk el." - tette hozzá. Üldözték őket jaguárok, és egyszer fára kellett mászniuk, hogy megmeneküljenek egy 500 fős vaddisznó-csorda elől.

Az expedíciót azért indították, hogy felhívják a figyelmet a vadonok védelmének a fontosságára.

Fotó: Northfoto/Lucy Shepherd/SWNS
Fotó: Northfoto/Lucy Shepherd/SWNS
Fotó: Northfoto/Lucy Shepherd/SWNS

Lucy elmondta, az út alatt magát is jobban megismerte. "Már korábban is részt vettem ilyen extrém expedíciókban, de ez most más volt. Nagy vállalkozás volt, amikor elhatároztam, hogy egyáltalán belevágok. Senki sem gondolta, hogy ez lehetséges, vagy hogy egyáltalán visszajövünk, ráadásul nem csak egy szerepem volt, én voltam az expedíció vezetője, a navigátor és a filmes is. Büszke vagyok arra, hogy mindvégig megőriztem a hidegvéremet és a mosolyomat - még akkor is, amikor szuperbrutálisra fordult a helyzet."

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

A Magyar Nemzet feljelentette a Netflixet egy nembináris bölény miatt

A lap szerint korhatárral kéne vetíteni a mesét, ugyanakkor az NMHH hatásköre nem terjed ki a Netflixre.

Link másolása

hirdetés

A Netflix Ridley Jones című meséjében szerepel egy nem bináris bölény, Fred, ő verte ki a biztosítékot a kormányközeli Magyar Nemzet napilapnál. A lap úgy látja, hogy a médiatörvény szerint korhatáros besorolást kellett volna kapnia a mesének, ez viszont nem történt meg, így a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) fordultak - írja a Média1.

A mesében ráadásul van egy másik szereplő, akinek két apja van.

Az ügy kapcsán kiderült, hogy az NMHH hatásköre nem terjed ki a Netflixre, ugyanis az Hollandiában van bejegyezve, ők pedig csak Magyarországon bejegyzett médiaszolgáltatók felett gyakorolhatnak hatalmat.

Így tehetetlenek a Fredet bemutató mese ellen, pedig a magyar pedofilellenesnek szánt, de az LMBTQ-közösséget is korlátozó törvény nevében léphetnének az ügyben – amennyiben a Netflix Magyarországon lenne bejegyezve.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: