Lehet, hogy a tested fiatalabb a valódi életkorodnál: új vérvizsgálat adhatja meg a választ
Egy egyszerű vérvételből kiderülhet, hogy a testünk valójában fiatalabb vagy idősebb-e a naptári korunknál. Német kutatók most egy olyan módszert dolgoztak ki, amely 10-10, kifejezetten nőkre és férfiakra szabott vérbiomarker alapján képes megbecsülni a biológiai életkort.
A Konstanzi Egyetem kutatócsoportja által vezetett munka során egy olyan „bioéletkor-pontszámot” hoztak létre, amely megmutatja, a biológiai öregedésünk gyorsabb vagy lassabb-e a kronológiai korunkhoz képest – írja a tudományos eredményt közlő Aging Cell folyóirat.
Ebből a hatalmas adathalmazból statisztikai modellezéssel és gépi tanulással választották ki azt a 10-10 markert, amelyek a legpontosabban jelzik előre az életkort. A szakértők szerint az öregedés összetettsége miatt elengedhetetlen a több tényezőt vizsgáló megközelítés.
– magyarázta Maria Moreno-Villanueva, a Konstanzi Egyetem biológusa.
A kutatás egyik érdekes megállapítása, hogy a kiválasztott biomarkerek egy része vélhetően aktívan hozzájárul az öregedéshez (ezeket „hajtóerőknek” nevezték), míg mások csupán jelzik a folyamatot (ők a „kísérők”). A teszt rávilágít arra is, hogy az öregedés üteme mennyire egyéni.
– tette hozzá Morena-Villanueva.
A módszer megbízhatóságát olyan csoportokon is ellenőrizték, amelyekről ismert, hogy biológiailag gyorsabban vagy lassabban öregszenek. A teszt az elvárt eredményeket hozta: a Down-szindrómásoknál és a dohányosoknál gyorsabb, míg a hormonpótló terápiát alkalmazó nőknél lassabb biológiai öregedést jelzett.
– mondta Alexander Bürkle molekuláris toxikológus.
A kutatók szerint az új teszt széles körben alkalmazható lehet az egészségi állapot felmérésétől kezdve az öregedéssel járó betegségek megelőzését célzó kezelések hatékonyságának méréséig.
Via ScienceAlert