HÍREK
A Rovatból

Joe Biden elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét

Joe Biden azt ígérte, ha megbízzák őt az elnökséggel, akkor a legjobbakat hozza ki az amerikaiakból, nem pedig a legrosszabbakat, és „rendbe teszi Amerika lelkét”.
MTI - szmo.hu
2020. augusztus 21.



Joe Biden volt amerikai alelnök pártja konvenciójának záróbeszédében csütörtök este elfogadta a Demokrata Párt elnökjelöltségét, és azt ígérte, hogy kivezeti Amerikát "a sötétségből".

"Nagy megtiszteltetéssel fogadom el ezt a jelölést az Egyesült Államok elnökének"

- mondta. Biden a beszédet a Delaware államban lévő Wilmingtonban található házában, egy pódium mögött, amerikai zászlók karéjában mondta el.

Azzal kezdte, hogy "szavát adja", ha megbízzák őt az elnökséggel, akkor a legjobbakat hozza ki az amerikaiakból, nem pedig a legrosszabbakat, és "rendbe teszi Amerika lelkét".

"Én a fény szövetségese leszek, és nem a sötétségé"

- jelentette ki. Véleménye szerint az Egyesült Államok bajban van, négy nagy veszély fenyegeti: a koronavírus-járvány, a gazdaság visszaesése, a demokrácia hiánya és a klímaválság. Mindezekben a fenyegetésekben hibásnak látja Donald Trump jelenlegi elnököt.

Biden azt állította, hogy Trump rosszul irányította a járvány elleni küzdelmet, a gazdaságban az adócsökkentésekkel a gazdagoknak és a nagyvállalatoknak kedvezett, magatartásával élezte az ellentéteket és a megosztottságot a társadalomban. Azt hangoztatta, hogy az ő vezetésével e bajokat orvosolni fogják, mert az amerikaiak - mint mondta - "jó és tisztességes emberek".

Trump szerinte nem vállalja a rá háruló felelősséget, nem viselkedik országvezetőként, diktátorokkal barátkozik, és minden nap úgy kel fel, hogy azt hiszi, "a kormányzás róla szól". Ellenben az ő elnöksége alatt nem hunynak majd szemet afelett, hogy Oroszország pénzt ajánl amerikai katonák elleni támadásokért - mondta. Biden ezzel azokra a sajtóinformációkra utalt, amelyek szerint oroszok pénzt ajánlottak volna fel afganisztáni táliboknak amerikai katonák elleni támadásokért. E sajtóértesüléseket azonban az amerikai hírszerzés cáfolta.

A demokraták elnökjelöltje úgy véli, hogy az elnök "kudarcot vallott a nemzet iránti legalapvetőbb kötelességében, abban, hogy megvédje Amerikát". Ez szerinte "megbocsáthatatlan".

A 77 éves politikus "országos stratégiát" ígért már elnöksége első napjára. Hangsúlyozta a munkahelyteremtés fontosságát és a szerinte megosztott ország egyesítését. Leszögezte, hogy azokért is keményen fog dolgozni, akik nem őt támogatják.

Beszéde előtt az elnökjelöltségért versenyben volt egykori riválisai, például Andrew Yang, Pete Buttigieg és Michael Bloomberg, valamint a Demokrata Párt ismert személyiségei, köztük Keisha Lance Bottoms atlantai polgármester, Tammy Duckworth szenátor, vagy Cory Booker szenátor méltatták Joe Bident. A szervezők hosszú filmet állítottak össze a politikus több évtizedes karrierjéről. A Julia Louis-Dreyfus színésznő vezette rendezvény után Biden és felesége mellett megjelent Kamala Harris alelnökjelölt és a férje is. A konvenció a Biden háza előtti tűzijátékkal zárult.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
IDEA: félmillió szavazóval vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt, tetemes Magyar Péterék előnye
A közvélemény-kutató viszont meglepetésre a Dobrev Klára által vezetett DK-t a parlamentbe bejutó pártnak mérte. Ők hárompárti országgyűléssel számolnak.


Ha szeptember elején országgyűlési választásokat tartottak volna, a felnőtt lakosság több mint egyharmada a Tisza Pártra szavazott volna – derül ki az IDEA Intézet legfrissebb kutatásából. A felmérés alapján Magyar Péter pártjának mostanra mintegy félmillióval több támogatója van, mint a Fidesz-KDNP-nek.

A kutatás szerint a teljes felnőtt népesség 35 százaléka adta volna listás szavazatát a TISZA Pártra, míg a Fidesz-KDNP-re 29 százalék voksolt volna.

A biztos szavazók körében – akik részvételüket is biztosra mondják, és pártot is tudnak választani – a Tisza 9 százalékponttal előzi meg a kormánypártokat. Ebben a csoportban a válaszadók 48 százaléka választotta volna Magyar Péter pártját, míg a Fidesz-KDNP támogatottsága 39 százalék volt.

A felmérés azt is megmutatta, hogy a parlament összetétele sem lenne kizárólag kétpárti, ha most lennének a választások. Az IDEA szerint a Demokratikus Koalíció is bejutna, támogatottságuk a biztos szavazók körében 5 százalék. A Mi Hazánkat és a Magyar Kétfarkú Kutyapártot parlamenten kívüli pártnak mérik 4 illetve 3 százalékkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
A TV2 éveken át vendégként járt Forsthoffer Ágnes szállodájába, most lejárató anyagokat forgat róla
Forsthoffer Ágnes szerint a politikai szerepvállalása után kezdték ellehetetleníteni a családi vállalkozást. A TV2 mellett egy állami cég is visszamondott egy nagy foglalást.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter a hétvégén, a Tisza Párt kötcsei rendezvényén mutatta be Forsthoffer Ágnest, aki a párt leendő alelnöke és turisztikai szakértője lesz.

Forsthoffer a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének balatoni régióvezetője, emellett a balatonfüredi Hotel Margaréta tulajdonosa. A kötcsei esemény után azt mondta, hogy politikai szerepvállalása óta több nehézséggel is szembesült. Szerinte a hatalom „megkezdte a családi vállalkozásuk tönkretételét”. Példaként említette, hogy egy nagy állami cég az utolsó pillanatban mondott le egy több száz fős foglalást, nem sokkal azután, hogy felszólalt a rendezvényen.

Azt is elmondta, hogy információi szerint a kormányközeli TV2 stábja elkezdte járni Balatonfüredet, és megállítva az embereket azt próbálja elhitetni velük, hogy a szálloda nem megfelelő.

Forsthoffer a közösségi oldalán több régebbi fotót is megosztott, amelyek még akkor készültek, amikor a TV2-nek semmi kifogása nem volt a Hotel Margarétával szemben. Bejegyzésében ezt írta:

„Álljon itt emlékeztetőül néhány fotó, hogy milyen jól éreztétek magatokat nálunk! Éveken keresztül a Mokka nyári stábját, nemrégiben a Hal a tortán stábját láttuk vendégül…”

Úgy fogalmazott, hogy mostanra a TV2 riportjai alapján szinte úgy tűnik, mintha még ablak sem lenne a szállodán. A megosztott képek azonban ennek épp az ellenkezőjét mutatják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté Charlie Kirk lelövéséről: Itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel
A Fidesz frakcióvezetője közösségi posztban Trumpot, Ficót és Babist is példaként hozta. Úgy fogalmaz, a feltételezett elkövető a „liberális propaganda” fogyasztója, és a hazai közbeszédben szerinte meg kell állítani az indulatkeltést.


Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője bejegyzésben reagált Charlie Kirk halálára. Írását így kezdi:

„Megölték a konzervatív véleményvezért. Már halálos áldozata is van a baloldali-liberális agressziónak”.

A bejegyzésben ezt is írja: „Trump, Fico és Babis után most ő is célpont lett. Bárki lehet az, aki szuverenista, bevándorlás-ellenes, a hagyományos család-modell védője, konzervatív, és nem azt ismételgeti, amit a liberális propaganda hallani akar vagy enged”.

Kocsis a poszt végén ezt üzente:

„itthon is jobb lenne, ha a forrófejű Magyar Péter és propagandája felhagyna a hergeléssel, az uszítással, a lincshangulat szításával, az erőszak bármely formájának legitimálásával! Előre szóltunk.”

Szerinte a tettes – akit egyelőre még keresnek a rendőrök – a liberális propaganda és a gyűlölet-kultúra fogyasztója volt. A bejegyzést így zárja: „Undorító gyilkosok”.

Szerdán belehalt sérüléseibe Charlie Kirk amerikai szélsőjobboldali médiaszemélyiség, akire helyi idő szerint dél után nem sokkal lőttek rá a Utah Valley Egyetem kampuszán.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely szerint rendben van, hogy Orbán Viktor magángéppel ment focimeccsre, de továbbra sem tudni, ki fizette az utat
Gulyás többször kitért a válasz elől, a kabinetirodához irányította az újságírókat. A magángépezést nem cáfolta, de szerinte a világon mindenhol szokás, hogy a miniszterelnök ott van a válogatott meccseken.


Ismét előkerült Orbán Viktor dublini útja, ezúttal a Kormányinfón, ahol több újságíró is rákérdezett arra, hogy közpénzből fizették-e a miniszterelnök magángépes utazását. Gulyás Gergely szerint nincs ezzel semmi gond.

Orbán Viktor a magyar válogatott Írország elleni világbajnoki selejtezőjére utazott Dublinba egy magángéppel. A kérdés az, hogy az utat végül ki fizette. A miniszterelnök azt mondta, az állam állta az útiköltséget, de Gulyás Gergely erre nem adott egyértelmű választ.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a miniszterelnök elfogadhatja nemcsak a belépőt, hanem az utazás költségét is. „A miniszterelnök többször szigorú mércét érvényesít saját magával szemben” – tette hozzá. A jegyet az MLSZ fizette, az utazás költségéről azonban nem derült ki, hogy végül közpénzből fedezték-e.

Gulyás Gergely több kérdésre is úgy válaszolt: a Miniszterelnöki Kabinetirodához kell fordulni. Azt sem tudta megmondani, a kormány eddig mennyit fizetett az MLSZ-nek hasonló utazások miatt.

Az ír külügyminisztérium szerint Orbán Viktor kizárólag a meccs miatt járt Dublinban. Gulyás erre úgy reagált: országgyűlési képviselők szakszövetségi meghívásra mehetnek meccsre, és szerinte az is természetes, hogy egy kormányfő ott van a válogatott meccsein. Ezek az utak hivatalosnak számítanak.

Arra a kérdésre, hogy mennyire jó gyakorlat az, ha a miniszterelnök magángéppel, közpénzből utazik, Gulyás azt mondta,

a világon mindenhol megbecsülés, ha egy közméltóság megjelenik egy ilyen eseményen.

A Telex felidézte a 2018-as mentelmi bizottsági határozatot, amely szerint nem számít ajándéknak, ha egy politikus egy magyar érdekeltségű sporteseményre utazik. Gulyás erre azt válaszolta, hogy a világon mindenhol szokás, hogy a miniszterelnök ott van a válogatott meccseken.

Felmerült az is, hogy miközben a múzeumi dolgozók fizetése alacsony, addig az állam sok pénzt költ egy ilyen útra.

„Egy forint fizetésemelést se jelent, ha a miniszterelnök nem megy meccsre, ez az érvelés csak demagógiára jó”

– mondta Gulyás. Hozzátette: fontos, hogy a kulturális szektorban is legyen fizetésemelés.

Bár többször is próbálták megtudni, hogy ki fizette pontosan az utat, Gulyás végül nem adott rá választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET: