KULT
A Rovatból

Ismeretlen égi jelenségek pedig vannak, de jobb, ha nem firtatjuk őket – elindult a National Geographic UFO-aktákról szóló sorozata

Az első részben egy 2004-es esetet és annak következményeit járják körbe.

Link másolása

Amikor 2022 júliusában a roswell-i „incidens” 75 évfordulóján sem jött meg a nagy beismerés, az UFO-hívők lemondóan legyintettek, a szkeptikusok pedig elégedetten hátra dőltek, mondván, le kéne már egyszer s mindenkorra zárni ezt a históriát az összes konteóval együtt. Attól azonban, hogy nem beszélünk a földön kívüliekről és látogatásairól, a téma ott van a levegőben: H.G.Wells A világok harca című regényét, Erich von Däniken könyvei és filmjeit „a jövő emlékeiről”, vagy Stephen Spielberg remekművét, a Harmadik típusú találkozásokat sok millióan tekintik inkább az elképzelhető valóság részének, mint fantázia szüleményének.

És ha nem is találkozhatunk konkrétan „repülő csészealjakkal”, „kis zöld emberekkel” vagy „E.T.”-kkel, egyre többen tapasztalnak olyan égi jelenségeket, amelyekre nincsen a tudomány mai állása szerint magyarázat, a nagyközönség előtt azonban tovább folytatódik az 1947 óta megszokott titkolózás, ködösítés.

Ennek járt utána a National Geographic a CNN-nel közösen készített UFO-akták: megnyílik az ismeretlen című öt részes sorozatában, amelynek első epizódját pénteken este láthattuk.

Bár a film elején még felidéződnek a régi sztori képei, a korábbi tagadások, az amerikai légierő UFO-aktáinak, az úgynevezett „Bluebox project” 1970-es lezárása, a földönkívüli-hívők lejáratására, nevetségessé tételére irányuló törekvések, a főszerep egy 2004-es esetnek és annak következményeinek jut. Tizenkilenc évvel ezelőtt a kaliforniai partok közelében szolgálatot teljesítő amerikai repülőgép-hordozók pilótái észleltek az égen szél ellen elképesztő sebességgel száguldó és hirtelen irányváltoztatásokra képes, fényes „valamit”, amely kerülgette őket, de össze nem ütköztek vele.

Megszólal az esemény egyik pilóta szemtanúja, aki szerint „fehér volt, kb. 40 láb (12 méter) hosszú, nem volt se ablaka, se szárnya és úgy mozgott, mint egy pingpong-labda”.

És mint kiderül, nem ez volt az egyetlen ilyen észlelés, amelyről a légierő videófelvételt készített, és azt továbbította a hadügyminisztériumnak. A másik koronatanú egy Luis Elizondo nevű egykori kémelhárítási ügynök, kubai emigránsok gyermeke, aki új hazája iránti háláját az Egyesült Államok biztonsága feletti őrködést tekintette élete hivatásának Latin-Amerikától Afganisztánig. Éppen a múltja miatt keresték meg 2008-ban a Pentagontól, hogy vegye át egy titkos „légi azonosítási program” vezetését. Elizondo komolyan vette a felkérést, és az észleléseket, akár a légierőtől, akár a mezei polgároktól érkeztek, „nemzetbiztonsági ügynek” tekintette – feletteseitől eltérően. 2017-ben adta fel a reménytelen harcot a Pentagon vezetőivel.

Itt lépett be a képbe egy rámenős oknyomozó újságírónő, Leslie Kean, aki még 2000-ben felfigyelt egy nyilvánosságra hozott hivatalos francia jelentésre, amelyben „valószínűnek” nevezték földön kívüli látogatók érkezését. Bár akkor meg is írta a sztorit a Boston Globe-ban és várta az amerikai illetékesek reakcióját, a várt válasz ezúttal is elmaradt.

Leslie Kean nagy pillanata 2017-ben jött el, amikor sikerült találkoznia az éppen lemondott Elizondóval, akit összehozott a New York Times Pentagon-tudósítójával, Helene Cooperrel, és többé nem lehetett eltitkolni a „szigorúan bizalmas” videófelvételeket sem.

A film készítői még kamera elé tudták ültetni 2021-ben bekövetkezett halála előtt Harry Reid szenátort, az amerikai törvényhozás demokrata párti többségének korábbi vezetőjét, aki szintén 2017-ben, visszavonulásakor fedte fel, hogy létezik egy olyan program, amely az „ismeretlen anomális jelenségeket” (UAP: unknown anomalous phenomena) vizsgálja az égen, és tudott arról is, hogy azt „nemhivatalos” pénzekből finanszírozzák. A 2017 decemberben megjelent Times-cikk után, amelynek online változatába beillesztették az egyik 2004-es videót, ha nem is oldódtak meg a rejtélyek, de azért történt némi áttörés.

Azóta az amerikai védelmi minisztérium rendszeresen ad ki „UAP-jelentést”, a legutóbb az idén januárban, amely az előző közel 2 év alatt 366 új bejelentést regisztrált. Ezek nagyobb részét sikerült beazonosítani, de 171 esetre továbbra sincs magyarázat, ezek ügyében további vizsgálatot ígértek. Vajon valóban kivizsgálják-e őket, és ha igen, értesül-e erről a világ?

A sorozat további részei péntekenként este 22 órakor láthatók a National Geographic csatornán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„A bicskei áldozatok elnézést kértek, végre, Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól” – Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiával jelentkezett
Teli van erős utalásokkal a humorista legújabb videója, amiben körülmetélik Gyöngyösi Mártont, és Karácsony Gergely is férfivá műtteti magát.

Link másolása

A régi idők Híradójának paródiájával jelentkezett Bödőcs Tibor. Az alig ötperces szösszenetben számos közéleti eseményt figurázott ki a népszerű humorista.

A humor azonban sok helyütt maró társadalomkritikát rejtett: szóba került többek között, hogy Szijjártó Péter Szergej Lavrovval együtt nevette ki az orosz börtönben meghalt Alekszej Navalnij nyitott koporsóját, hogy Orbán Viktor megtanította cipőfűzőt kötni Donald Trumpot vagy hogy a bicskei gyerekotthon áldozatai bocsánatot kértek – végre – Balog Zoltántól, Varga Judittól és Novák Katalintól.

Ezen kívül a Vágó István-klón Bödőcs „beszámolt” arról is, hogy az amerikai nagykövetségen körülmetélték Gyöngyösi Mártont, hogy Magyar Péter eltávolíttatja Schmidt Mária-tetoválását a válláról, és megtudhattuk, hogy Karácsony Gergely férfivá műtteti magát.

A rövid videó végén, mintegy bónuszként, értesülhettünk a legújabb Rákay Philip-filmről is – ezúttal igen meglepő stílusban.

Bödőcs Tibor retró Híradó-paródiája


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
95 éves lenne Audrey Hepburn, aki előre tudta, hogy meg fog halni
Az ikonikus angol-holland származású színésznő 1929-ben született és 1993-ban halt meg egy hospice házban. Kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Link másolása

Idén ünnepelné 95. születésnapját Audrey Hepburn, melynek apropóján a Blikk képgalériát közölt a híres színésznőről.

Audrey Hepburn sikeres modell is lehetett volna, ha fiatal nem happolják el a filmes szakemberek. Pályája elején modellkedésből és táncos szerepekből keresett pénzt, de 1948-ban kapta meg az első szerepét a Nederlands in zeven lessen című filmben.

Az '50-es években Angliában dolgozott, ahonann az Egyesült Államokba vezetett az útja, ahol az első világraszóló sikerét a Római vakációval szerezte. 1967-ben visszavonult a filmes szakmától, ám Steven Spielberg amerikai filmrendező felkérésére elvállalta később az Örökké című film egyik szerepét.

1992-ben derült ki, hogy vastagbélrákkal küzd. A diagnózist követően megműtötték, kemoterápiával kezelték, de tudta, hogy nem fogja túlélni a betegséget.

Egy hospice házban halt meg 1993. január 20-án.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Így tudta meg Kulka János, hogy a Nemzet Színésze lett – Máris sokan gratuláltak neki
A színészt egy kollégája hívta fel telefonon, és a bejelentéssel nagyon meglepte őt - árulta el Kulka János, aki nagyon köszönte a kitüntető címet.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, Kulka Jánost választották a Nemzet Színészének a nemrégiben elhunyt Tordy Géza helyére.

A művészt az RTL Híradó kérdezte meg arról, honnan tudta meg a hírt:

Kulka János válasza:

"Molnár Piroska hívott, gratulált nekem. Nemzet Színésze vagy. Meglepődtem. Nagyon köszönöm, nagyon"

- árulta el a színész, majd hozzátette: sokan gratuláltak neki, sok sms-t és hívást kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Két órából egy érdekes, egy kínzás. Megéri? Az elátkozott Queen Mary kritika
Az elátkozott Queen Mary nem más, mint egy ügyesen összerakott zagyvaság. Hangulatos, gyönyörű, de értelmetlenül túlbonyolított horror próbálkozás.

Link másolása

A Queen Mary olyan, mintha egy erőltetett, izzadságszagú Netflix horrort néznénk. Egy szerencséje van: az alkotók komolyan gondolták és kemény munkát fektettek bele. Nem tudom, hogyan lehetne leírni Az elátkozott Queen Mary-t úgy, hogy átadjam a tapasztalataimat.

Kerek egész képet, ugyanis nem tudok írni, akkora összevisszaság az egész.

Kár érte, se a színészek, se a filmes szakemberek nem tehetnek róla, egészen máshol csúszhatott el ez a történet.

A kezdés meglepően impozáns. 1938-ban járunk egy halloween-i estélyen egy hajó fedélzetén, amely épp az új világba tart Angliából. Egy furcsa családot követünk az első osztálynak fenntartott étteremben, akikkel valami nem stimmel.

Apuka erőszakosnak tűnik, anyuka babonásnak, a gyermek pedig nem bír magával.

A párbeszédekből hamar össze lehet tenni, hogy ők bizony nem az első osztályra valók, de Halloween-re hivatkozva, álruhában sikerül elvegyülniük a gazdagok között. Természetesen lebuknak és baj-bajt követ, majd az egész egy vérengzésbe fullad.

Aztán gyors váltás és egy másik családot kezdünk el követni a jelenben, Anne (Alice Eve), Patrick (Joel Fry) és gyermekük Lukas (Lenny Rush) személyében. Szépen lassan, nem túl szájbarágósan kiderül, hogy ők mit keresnek a már szórakoztató központként működő, Los Angelesben végleg kikötött Queen Mary-n.

Valami nem stimmel az egész hajóval, egyszerre túl steril és zavaróan mocskos.

A kapitány, Bittner (Dorian Lough) is gyanúsan viselkedik, mintha titkolna valamit. Mondani sem kell, hogy a két történetszál egyszerre folyik egymás mellett, felváltva váltakozik, majd egyszer csak összefonódnak.

Nem fogok spoilerezni, mert nem is igazán tudnék. Hangulatos indításból viszonylag gyorsan elérkezünk az unalmas tucathorrorok világába. Maga a helyszín már megért volna egy értelmesebb filmet. Az atmoszféra tapintható, mind a jelen mocska és felületes sterilsége, mind a ’30-as évek elegáns nyomora. A képi világ zseniális, a vágások néha ámulatba ejtőek, a gyönyörű képekkel társulva.

Isaac Bauman operatőr képei magukért beszélnek. A kivégzések brutalitása ritkán látott moziban X karika nélkül. Nem ezen fog múlni a siker.

A kosztümök, a maszkok, a díszletek és még a CGI is rendben van, az alacsony költségvetés ellenére. Alice Eve, Joel Fry és a többi színész is jó. Ami biztos, hogy nem ezen a brigádon csúszott el a dolog. A forgatókönyvíró és a rendező azonban egyest érdemelnek - köszönjük leülhetnek.

Sokat segíthetett, hogy tényleg mindent próbáltak helyszínen felvenni, a Queen Mary hajón forgathatott a stáb, sőt még egy 3D-s szkennelést is végeztek az egész hajón, így szabadon mozoghatott az operatőr a szűk térben, digitálisan. Érdekes technológia ügyes felhasználása. Akkor mi a gond az egésszel, hogy nem úgy hivatkozom rá, hogy az év egyik legjobb horrorja? Egyszerű: ősbutaság az egész film. Nem csak unalmas, nem ijesztő, de még értelmetlen, logikátlan és zavaróan buta karakterekkel van tele.

Ennyire gyenge forgatókönyvet régen láttam. Mintha mesterséges intelligenciával írták volna,

azzal a leírással, hogy „robot csinálj nekem egy látványos, brutális horrorfilmet, naaaaagy csavarral a végén.” Hát nem jött össze, se izgalmas, se érdekes nem lett a végeredmény. Azon kívül, hogy szép és mozog a kép, sok köze nincs egy koherens történethez.

Itt senki se úgy viselkedik, mint egy élő ember. A gyilkos áldozatai megköszörülik a torkukat, miközben a kegyetlen tettes véres fejszéje még egy fejbúbban van. Aztán elkezdenek elfutni egy zsákutcába négyen! Tényleg mélységesen felháborító, hogy ezzel valaki pénzt szeretett volna szerezni. A forgatókönyvírók között nem meglepő, hogy az első filmes Stephen Oliverrel és a nem túl nagy tapasztalattal rendelkező Gary Shorreal találkozunk. Egyébként Shore rendezte is a filmet elég, ha ehhez annyit teszek hozzá, hogy előző nagyjátékfilmje Az ismeretlen Drakula mérföldekkel jobb volt ennél. Pedig az nagy szó! Aki látta, az tudja.

Ami a legrosszabb az egészben, hogy a mozi annyira szép, amennyire egy horrorfilm képes rá.

Még a felúszó feliratok, a stáblista elrendezése és a főcím is művészire sikerült. Valószínűleg itt ment félre: volt egy remek ötlet, de nem volt elég tartalom egy egész estés filmhez, ezért tóldották-fóltozták és addig csavarták művészieskedéssel, hogy a Frankenstein szörnyetege effektus történt. Lehet jobb lett volna, ha elégetik a Queen Mary-t, ahogy ezt a szörnnyel is tették. Spoiler az 1931-es Boris Karloff filmből, elnézést.

Nem ragozom tovább, rossz film a Queen Mary. Lehetett volna remek horror is, ha a forgatókönyv hozzáértő kezekben landol, vagy ha csak egy rövidfilmet készítenek az alkotók. De egy több mint kétórás misztikus kalandnál nem adott többet.

Olyan mintha megnéztük volna a Lost első és utolsó részét egymás után. Egy figyelemfelkeltő, gyönyörű, rejtélyes felvetés, ami egy kiábrándító, túlcsavart, értelmetlen badarságba csap át.

Nem ajánlom senkinek, inkább nézzetek meg mást a mozi kínálatból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: