Horror: több száz darázs özönlötte el a gyerekszobát egy szolnoki család házában
Több száz darázs özönlötte el egy szolnoki család házának gyerekszobáját. A fiuknak, Kornélnak az volt a szerencséje, hogy aznap éjjel nem aludt otthon.
„Aznap érkeztünk haza a fiammal, aki néhány napig nem volt itthon, és valószínűleg ez menthette meg az életét. Bement a szobájába, majd hangosan kiabálni kezdett: »Tele van a szobám darázzsal!« Én naivan azt hittem, túloz, ezért fogtam a rovarirtó spray-t, majd bementem hozzá” - mondta a Blikknek Dalma.
A nő szobába belépve úgy érezte, mintha egy horrorfilmbe csöppent volna:
Dalma és a fia azonnal kimenekültek a szobából, majd riasztották a tűzoltókat.
Dalmát azonban közben megcsípte az egyik rovar, ami szívritmuszavart okozott nála, így kórházba vitték.
A darazsakat többen is megpróbálták kiirtani, de amikor először vegyszert fújtak a villanyvezetékhez, ami mellett lemásztak a plafonról a rovarok, azok teljesen megbolondultak. Átszakították a gipszkartont és még többen zúdultak a szobába. Végül másnap reggel bontották meg a mennyezetet, akkor derült ki, hogy a kaptárt, már csak a tapéta tartotta, bármikor átszakadhatott volna.
Annyi biztos, hogy a jó isten szeret minket” - mondta az anyuka a Blikknek.
A szakemberek szerint az ötszintes kaptár hónapok óta épült a fejük felett, de van aki szerint már akár évek óta ott lehetett.