HÍREK
A Rovatból

Hivatalos: Oroszországban tárgyal a kínai elnök a jövő héten

Mindenki azt találgatja, hogy vajon miről fognak tárgyalni, és hogy Hszi Csin-ping hajlandó-e az ukránok elleni háborúban segíteni Putyinnak.


Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke március 20-22-én állami látogatást tesz Oroszországban Vlagyimir Putyin orosz elnök meghívására - közölte a Kreml sajtószolgálata, megerősítve a kínai külügyminisztérium aznapi bejelentését.

A moszkvai tájékoztatás szerint a két vezető "a megbeszélések során megvitatja majd az Oroszország és Kína közötti átfogó partnerségi kapcsolatok és stratégiai együttműködés továbbfejlesztésének aktuális kérdéseit", és aláír több fontos kétoldalú dokumentumot.

A két elnök emellett tárgyalni fog a nemzetközi téren folyó kétoldalú együttműködés elmélyítéséről is.

Putyin és Hszi legutóbb tavaly szeptemberben Szamarkandban, a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozója alkalmával találkozott személyesen egymással, december végén pedig videokonferencia keretében tárgyaltak. Az orosz elnök ekkor hívta meg kínai hivatali partnerét, hogy tavasszal tegyen állami látogatást Moszkvába.

Az orosz elnök tavaly február elején járt legutóbb Pekingben, a téli olimpia megnyitóján, kevéssel az Ukrajna elleni háború megindítása előtt.

Hszi Csin-pinget március elején választották újra a Kínai Népköztársaság elnökének harmadik ötéves ciklusára, amit az alkotmány ezt megelőző módosítása tett lehetővé. Az alaptörvény korábban legfeljebb két mandátum erejéig engedélyezte az államfői poszt betöltését.

Vlagyimir Putyin gratuláló táviratában arról biztosította a kínai vezetőt, hogy Moszkva és Peking továbbra is egyeztetni fog a kulcsfontosságú kérdésekben. Emellett bizalmát fejezte ki, hogy ő és a kínai elnök biztosítani fogják, hogy az országok számos területen fokozzák az együttműködést.

Hszit októberben, a Kínai Kommunista Párt (KKP) 20. kongresszusán újraválasztották a KKP Központi Bizottságának főtitkárává, ugyancsak harmadik ciklusra.

A tisztségeiben való megerősítését követően Hszi elsőként Oroszországban tesz állami látogatást.

A RIA Novosztyi idézte Vang Ven-pin kínai külügyi szóvivőt, aki szerint Hszi moszkvai látogatása erősíteni fogja a két ország közötti kölcsönös bizalmat, és lendületet ad a kétoldalú kapcsolatok fejlődésének.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
XIV. Leó: az amerikai Robert Francis Prevost lett az új pápa
18 óra 8 perckor szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. Az új pápa már köszöntötte is a Szent Péter téren várakozó híveket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Fehér füst szállt fel néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.

A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség.

A füst felszállása után az új pápa kilétét Dominique Mamberti protodiakónus bíboros  jelentette be a vatikáni palotának a Szent Péter térre néző pápai erkélyéről. Ezek alapján az új pápa, az amerikai Robert Francis Prevost lett, aki XIV. Leó néven vezeti majd a katolikus egyházat.

Robert Francis Prevost 1955. szeptember 14-én született Chicagóban. Amerikai származású katolikus bíboros és az Ágoston-rend tagja. Pápává választásáig a Püspöki Dikasztérium prefektusa, valamint a Latin-Amerikáért felelős Pápai Bizottság elnöke volt.

Az új pápa külön-külön üdvözölte a bíborosokat, megölelte őket, és később velük vacsorázik - közölte a Vatikán.

Az egyház egységét jelzi, hogy a bíborosoknak csak négy szavazási fordulóra volt szükségük az új pápa megválasztásához - vélte Giuseppe Versaldi olasz bíboros újságíróknak nyilatkozva a Vatikán sajtóhivatalában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kicsoda Robert Francis Prevost, aki első amerikaiként lett pápa?
A 69 éves egyházfő reformszellemű, és jól ismeri a katolikus egyház megosztottságait. Latin-amerikai tapasztalata is fontos szerepet játszhat a folytatásban.


Már a bejelentés előtt is ünnepi hangulat uralkodott a Vatikánban: a Szent Péter téren összegyűlt tömeg lelkesen skandálta, hogy „Éljen a pápa!”

Robert Prevost, aki mostantól a XIV. Leó nevet viseli, 69 éves, és ő lett a 267. pápa, aki elfoglalja Szent Péter trónját. 1955-ben született az Egyesült Államokban, Chicagóban. Már gyerekként bekapcsolódott az egyházi életbe, ministránsként szolgált, majd 1982-ben pappá szentelték, írja összefoglalójában a BBC.

Pályafutása hamar nemzetközi irányt vett: harmincéves korában Peruba költözött, ahol az Ágoston-rendi misszió tagjaként kezdett dolgozni. Később érseki kinevezést kapott, majd Ferenc pápa püspökké nevezte ki Chiclayóban, egy évvel azután, hogy maga is elfoglalta a pápai széket.

Perui állampolgárságot is szerzett, és sokan ma is szeretettel emlékeznek rá, mint olyan emberre, aki szívügyének tekintette a peremre szorult közösségek támogatását, és fontos szerepet játszott abban, hogy közelebb hozza egymáshoz a helyi egyház tagjait. Bár érseksége idején Peruban is megjelentek az egyházat érintő szexuális visszaélési ügyek, egyházmegyéje határozottan tagadta, hogy Prevost bármilyen eltussolásban részt vett volna.

A konklávén részt vevő bíborosok mintegy 80 százalékát Ferenc pápa nevezte ki, így sokak számára nem volt meglepő, hogy egy olyan vezető került az egyház élére, aki közel áll hozzá szemléletben.

Prevostot világszerte jól ismerik az egyházi vezetők, hiszen korábban a Püspöki Dikasztériumot vezette – ez az egyik legfontosabb hivatal a Vatikánban.

Első beszédében meghatottan emlékezett meg elődjéről: „Még mindig a fülünkben cseng Ferenc pápa gyenge, de mindig bátor hangja, amint megáldott minket” – mondta, majd így folytatta: „Isten kezét fogva, egységben haladjunk előre.”

A választást megelőző napokban a bíborosok tanácskozásain már körvonalazódott, milyen vezetőt keresnek. Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője így fogalmazott:

„Egy prófétai lelkületű pápát szerettek volna, aki nem zárkózik be, hanem képes kilépni és világosságot vinni egy kétségbeeséssel teli világba.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fehér füst: megvan az új pápa!
Csütörtök este véget ért a konklávé, ami egy nappal korábban kezdődött. Hamarosan kiderül, kit választottak az egyház vezetőjének a bíborosok.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből csütörtök este, ami azt jelenti, hogy megvan az új pápa. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy kit választottak meg a bíborosok.

A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség.

Az új pápa lesz a katolikus egyház 267. vezetője.

Az eseményeket élőben lehet követni itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nemrég Budapesten járt az új pápa, ő maga osztott meg videót róla
Ferenc pápa delegációjának tagja volt két évvel ezelőtt. A húsvéthétfőn elhunyt egyházfőt ő is elkísérte a Sándor-palotába, ahol Novák Katalin és Orbán Viktor fogadta a szentatyát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Első amerikaiként választották pápává Robert Francis Prevostot. A 69 éves egyházfő május 8-án, a titkos szavazás negyedik körében szerezte meg 133 bíboros kétharmadának bizalmát.

A XIV. Leó nevet választó pápa nem is olyan régen járt Budapesten, igaz akkor még a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa kísértének tagjaként. Ferenc pápa még 2023. április 28-án érkezett Budapestre háromnapos apostoli látogatásra.

A vatikáni delegáció tagjai között volt Robert Francis Prevost, aki akkoriban a Püspöki Dikasztérium prefektusaként szolgált.

Ez volt az első hivatalos külföldi útja ebben a szerepkörben, derül ki az mfor.hu két évvel ezelőtti beszámolójából.

A látogatás során Ferenc pápa találkozott Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel a Sándor-palotában, ahol négyszemközti megbeszélést is folytattak.

A lenti videót Prevost reposztolta saját közösségi oldalára. A felvételen 0:18-tól tűnik fel egy pillanatra:


Link másolása
KÖVESS MINKET: