KULT
A Rovatból

Gerdesits Ferenc: Az emberek nagy részét csak a tartalmatlan, tömény baromság érdekli

A Quimby dobosával politikai korrektségről, szókimondásról és az intelligens humor visszaszorulásáról beszélgettünk saját zenekara, a Marlboro Man új lemezének apropóján.


Zene süketeknek címmel a közelmúltban jelent meg a Marlboro Man új nagylemeze, ami továbbviszi a zenekarra jellemző társadalomkritikus, kíméletlen őszinteséggel odamondó vonalat. Megkapják a magukét a diktátorok, a szervilis rendőrök, a vallás álarca mögé bújt képmutatók, az "elnyomásban önként és szívesen élő emberek", és még sokan mások.

Ennek kapcsán kérdeztük a dalszerző-frontember Gerdesits Ferencet, aki nem mellesleg 25 éve a Quimby dobosa is. Így természetesen szóba került a nemrég bemutatott Plusz-Mínusz koncertfilm fogadtatása, valamint az is, kitűzték-e már a következő nagyobb projektjüket.

– Miért szabadultál meg az emblematikus szakálladtól és váltottál bajuszra?

– Tulajdonképpen ez is emiatt a hülye járvány miatt történt. A feleségem mondta, hogy nagy szakáll esetén nem elég biztonságos a maszk, úgyhogy tavasszal levágtam. A következő kliphez, a Csúcsonhoz amúgy is "úriember" bajuszt terveztünk, olyan félig leborotváltat, mint amilyen annak a büdös tapló Lukasenkónak is van.

Aztán a Seggnyaló című szám videójában már Escobar-bajusz volt az image, de azt nem vállaltam a forgatás után, úgyhogy megborotválkoztam és rájöttem, hogy 11 éve nem láttam az arcomat. De megnyugodtam, nem vészes a változás, hogy mi lesz, az meg eldől majd. Most épp csemegebajusz. Szerintem jó szórakozás váltogatni az arcszőrzeteket, nem is értem, hogy mások miért nem teszik, némely ember jól tenné, ha inkább eltakarná a pofáját.

– Közel 30 éves zenekar a Marlboro Man. Milyen szakaszokra bontanád ezt, mik voltak a legjobb pillanatok és a legnagyobb hullámvölgyek?

– Valóban, idén szilveszterkor leszünk 30 évesek, és talán ezért, talán a kényszerű tétlenség miatt elég sokat gondolkodom a múlton. A járvány miatt kaptam egy ízelítőt, hogy milyen a nyugdíjas élet és nem mondhatom, hogy készen állok rá. Az első néhány évünk nagyon jó volt, nemcsak azért, mert fiatalok voltunk, hanem mert akkor még azon zenekarok közé tartoztunk, akik számítanak. Felléptünk a legtöbb fesztiválon, rendszeresen játszottunk budapesti klubokban, az FMK volt a törzshelyünk, egyszóval benne voltunk a sűrűjében. Jártunk vidékre is, de ott valamiért az egyértelműbb, "vonalasabb" rockzenét szerették, nem nagyon voltak vevők a szövegekre sem. Szántó Faszi szerint inkább csak féltek tőlem, de bevallom, nem gondoltam rá, hogy egy hadonászó, ugráló, lóhajú, szakállas, félrészeg ember, beszólós szövegekkel ijesztő lehet. Bár ki tudja?

Néhány év múlva a fő zeneszerző, Selmeci Basstard Péter kilépett, így az első két album után sokáig nem írtunk dalokat, nem készítettünk felvételeket. Tulajdonképpen csak jól akartuk érezni magunkat és ez sikerült is, sajnos nemigen voltak józan koncertjeink. 1995-ben pedig beszálltam a Quimbybe, és úgy gondoltam, hogy nekem inkább a dobolásra kéne koncentrálnom, minthogy ordítozzak a színpadon, ezért sajnos a Marlboro Man másodlagos lett.

Utólag azt mondom, hogy ez hatalmas hiba volt, a dobolás meg a Quimby persze oké, de sokkal tudatosabban kellett volna vinni a Marlboro Man-t is. Persze így is jól szórakoztunk, de a zenekar megsínylette. Nagyjából a felállás is mindegy volt, koncerteztünk hárman is, de előfordult, hogy heten álltunk színpadra.

Új anyag csak 2003-ban jött ki, majd folytatódott az önpusztítós, whiskygőzös időszak, úgy 2012-ig. Akkor megjelent az általam nagyon szeretett Kakasütés album, ezen ismét a Basstarddal dolgoztunk, de főleg ketten. Volt, aki el sem jött a próbákra, felvételekre és olyan is, aki meg sem hallgatta a kész anyagot. Így a felállás átalakult, olyan zenészek kerültek a zenekarba, akit el tudták és el is akarták játszani az új műsort, valamint nem az önpusztítás volt az elsődleges céljuk. Az újabb, progresszív számok viszont nem annyira jöttek be a rajongóknak, akik inkább továbbra is a régi, "mocskostrógeres" dalokra vágytak, úgyhogy azóta visszatértünk a suttyórock vonalhoz.

A teljes új album és az egyik friss klip róla:

– "A szövegek jól tükrözik azokat a dolgokat, eseményeket a közelebbi és távolabbi világból, amik felbasznak" – nyilatkoztad az új lemezről. Mondhatjuk, hogy gőzkieresztő szelep számodra a dalszerzés?

– Akár felfoghatjuk annak is, tényleg az inspirál, ha valami nagyon zavar vagy dühít. Kifejezetten jól esik a szövegek éneklése közben azokra gondolni, akik ezt kiváltották belőlem. Természetesen nem szeretném megnevezni ezeket az embereket, mert a hallgatók is nyilván rendelkeznek ilyen tapasztalatokkal és meg kall adni nekik azt az örömöt, hogy a saját antihőseiket, "kövér patkányaikat" gyalázzák. A jelenlegi világ bőven tartogat témákat, a már-már idiótaságig elmenő politikai korrektségtől az életünkbe számomra teljesen elfogadhatatlan mértékben beleavatkozni kívánó vallásig. Eleve a korrektség és a politika összeférhetetlen, politikában nincs korrektség, mint ahogy korrekt politikus sem létezik. Ha egy politikus korrekt lenne, akkor fejbe lőné magát, tehát nem létezne. Tudom persze, hogy ez a kifejezés nem pont ezt jelenti, de akkor is irreális.

A 2000-es években erőltetett polkorrektségnek köszönhetjük szerintem azt a rengeteg kirekesztő, sérült balfaszt, akik ezeket a gátlástalan, emberi mivoltukból kifordult vezetőket megválasztják világszerte. És amíg a világ egyik részén például a gendersemleges wc-k létjogosultságáért vagy azok ellen megy a szájtépés, addig máshol a saját hatalmuktól és vélt nagyságuktól teljesen megrészegült, kicsit sem korrekt politikusok emberek millióit nyomják el, tiporják lábbal, és nemcsak a jogaikat.

Mindezt lehetőleg a vallás zászlaja alatt, mert az szent, felsőbbrendű, ajánlatos és a hagyományainkhoz tartozik. De meg ne merészeljük sérteni mások vallásos meggyőződését, hiszen a vallása előírásait megszegni, megsérteni és igazán szarházi emberként viselkedni, lopni, csalni, lenézni vagy elpusztítani a másikat csak neki van joga. A természet elpusztítása pedig valahogy elkerüli az egyházak figyelmét, pedig az ő logikájuk alapján Isten tökéletesen kivitelezett alkotásait tesszük tönkre. Majd meggyónjuk, ugye, és akkor már rendben van? Ártalmas ez, nagyon ártalmas.

– Nem érzed öncélúnak a dalokban megjelenő káromkodásokat és polgárpukkasztást?

– Nem érzem annak, mert a káromkodás nálam voltaképpen hangsúly. Olyankor azt gondolom, hogy egyszerűen semmi más nem illik a szöveg adott pontjára. Persze ha akarom, ezt el is tudom kerülni, például az Egyre lejjebb című előző lemezen összesen egyetlen káromkodás szerepel, az azt megelőző Kakasütésen se sokkal több. Most viszont úgy éreztem, nem kell elkerülni: azokon a pontokon, ahová káromkodás került, mindenhol helye is van.

A Marlboro Mannek valóban olyan a híre, hogy mennyire mocskos szájú, trágár zenekar, de szerintem ezt sokkal inkább a témák miatt gondolják, amikről énekelünk. Ezek olyan dolgok, amiket amúgy nyugodtan csinálhatsz, senki nem fog megbotránkozni, csak épp beszélni nem szabad róluk. Lehetsz egoista, bunkó, seggnyaló, kihasználhatsz másokat, de ezt ki is mondani, na az azért mégse járja!

– Hogy látod, veszik a lapot az emberek az ilyen témájú daloknál?

– Úgy látom, hogy már egyáltalán nem veszik a lapot. Az emberek nagy részét csak a teljesen színvonaltalan, tartalmatlan tömény baromság érdekli, bármi olyat mondasz, amihez tájékozottság, olvasottság, műveltség kellhet, azt már nem értik.

Pedig az intelligens humornál nincs jobb, a primitív humor, egymás seggbe rugdosása már a cirkuszi bohócoknál is avítt ügy, de szerintem a nagy többség nem vevő az agyas dolgokra. Az emberek ingerküszöbe már máshol van, csak a nagyon durva dolgok hatnak rájuk, a gondolkodás már ciki.

Amíg például olyan videókat imád a nép, ahol valaki zabál mindenféle kajákat („jajj, hát nem tök jó, megeszi, nézd, megeszi ezt is, jajjdejó, nézzük meg a következőt is, ott meg azt eszi meg, váááá!”), vagy a képernyő elé lehet kötni országokat és ezáltal bitang lóvét keresni azzal, hogy néhány otromba bunkót összezárnak és hónapokig nézik, mit is művelnek ezek a primitív szerencsétlenek egymással, akik persze marha büszkék magukra. A nép meg örül, hiszen közülünk való, azt' milyen sokra vitte. A jelenlegi szinten akár miniszterelnök is lehetne bármelyikből, a léc nincs túl magasan. Hát valahogy így látom.

– Az egyik fiad (Gerdesits Pál) klipet rendezett a Marlboro Mannek, a másik (Gerdesits Máté) pedig basszusgitárosként zenél veled időnként. Milyen a közös munka?

– A gyerekkel vagy általában családtagokkal mindig könnyebb dolgozni, legalábbis én így tapasztalom. Sokkal jobban értjük egymást, valószínűleg genetikailag egymásra vagyunk hangolódva, a gondolkodásunk is hasonló. Nagyjából ugyanazokat a dolgokat kedveljük vagy épp nem kedveljük, ezáltal nem kell annyit magyarázni, mintha egy nem családtaggal dolgoznál.

Mindketten nagyon tehetségesek és nagyon komolyan is veszik, amit csinálnak, emellett alaposak is, tele vannak ötletekkel. Pali gitározik is, az 50. születésnapi koncerten játszottunk néhány dalt együtt, igazán remek és felemelő érzés volt! Egyébként Máté is gitározik a basszus mellett, hamarosan alakíthatunk egy gitártriót, ideje nekem is komolyabban gyakorolni. És van egy lányom is, rá is nagyon büszke vagyok. Vele sajnos nem lesz közös projektünk, hacsak el nem kezd valamilyen művészeti tevékenységet, ő ugyanis gyógypedagógus, én pedig irtózom a gyagyáktól – csak hogy polkorrekt legyek.

– Mennyiben más neked, amikor a dobok mögül előlépve frontemberként szerepelsz?



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Még a fal is ugyanott rohad, mint eredetiben” – Láncfűrésszel próbálták elűzni A mi kis falunk stábját Pilisszentlélekről, de jön a 10. évad
A mi kis falunk közönségtalálkozón kiderült, miért hiúsult meg majdnem Reviczky Gábor és Udvaros Dorottya randevúja, ki szerepelt a legtöbb epizódban, és melyik karakter kap hamarosan saját spinoff sorozatot.


2017-ben indult útjára A mi kis falunk, és március 7-én szombattól kerül képernyőkre a 10. évad. A kerek számot exkluzív mozifesztivállal ünnepelték az alkotók és az RTL csatorna. A Cinema City országszerte több moziban tartott különleges vetítést, ahol a rajongók az új évad első és negyedik epizódja mellett egy összeállítást nézhettek meg a forgatási bakikból.

Sokszor bosszankodok azon, hogy a magyar tévékbe kerülő sorozatok zöme A séf meg a többiektől kezdve a Renitensen át a Pokoli rokonokig mind külföldi produkciók másolása. Ebben a tengerben üde kivétel A mi kis falunk. Habár ez is egy külföldi ötlet, a szlovák Horná Dolná remake-jeként indult, de a sorozatot megálmodó Kapitány Iván elmondása szerint már az első évad után eltértek az eredeti történettől, sőt, a magyar változat túlélte az eredetit, ami 6 évad után véget ért.

Tehát amit a második évad óta látunk, azt lehet szeretni vagy utálni, de legalább a miénk.

Az alkotók úgy döntöttek, a 10. évad elején meglepik a rajongókat egy ünnepi különkiadással. Egy "mi lett volna, ha" típusú epizóddal indul az új etap. Majdnem minden sitcomban élnek ezzel a megoldással. Láthattuk például a Jóbarátokban, amikor a szereplők arról álmodoznak, hogy például mennyire alakul másként minden, ha Rachel mégis hozzámegy Barryhez. De volt ilyen az Agymenőkben is, ott az volt a központi kérdés, mi lett volna, ha Sheldonnak köszönhetően nem találkoznak egymással a főszereplők.

Itt az apropót az szolgáltatja, hogy a sorozat három naplopója, Szifon (Debreczeny Csaba), Baki (Kerekes József) és Árpi (Hevér Gábor) segítenek Kati néninek (Udvaros Dorottya) kitakarítani az iskola épületét, amit átvesz egy alapítvány, és takarítás közben megtalálják a sorozat fontosabb szereplőinek gyerekkori leckefüzetét, amiben az volt a feladat, hogy mindenki írja le, mi szeretne lenni a jövőben.

Ennek kapcsán elképzelünk egy alternatív Pajkaszeget, ahol mindenki más, mint amit megszokhattunk.

Hogy ki milyen új szerepben találja magát, azt nem spoilerezem el, legyem elég annyi, hogy más a pap, más a polgármester, a söntés mögött sem az áll, akire számítanánk, és a végén azt is megtudjuk, Kati néni milyen karrierről álmodozott.

Első ránézésre fura, hogy az első után a negyedik epizódot mutatták be az érdeklődőknek. De eléggé lekerekített a történet ahhoz, hogy ne hiányozzanak az előzmények. A cselekményt itt András püspök (Horváth Lajos Ottó) mozgatja, aki kiprovokálja, hogy János atya (Schmied Zoltán) bokszmérkőzésen csapjon össze Andrással (Mihályfi Balázs). Mindezt azért, mert a püspököt bosszantja, hogy az orvos újra az ő unokahúga Zsófia (Peller Anna) körül legyeskedik. A nem mindennapi sportesemény persze megmozgatja az egész falut.

Bevallom, vegyes érzésekkel érkeztem a vetítésre. Nem állítom, hogy láttam a sorozat összes epizódját, de az előző napokban belenéztem a 9. évadba. Egyfelől nem nagyon van magyar sorozat, amiben ennyi kiváló színészt láthatunk. Mint azt a vetítést követő közönségtalálkozón elhangzott, 64 visszatérő szereplő sorsát követhetjük. Még a kisebb szerepekben is olyan neveket láthatunk, mint Pokorny Lia, Zsurzs Kati, Tóth Enikő, Döbrösi Laura vagy Mihályfi Balázs. Sőt, kisebb epizódszerepben feltűnt mások mellett az évek során Trokán Nóra, Ábel Anita, Rohonyi Barna, Gáspár Tibor vagy Ágoston Kata.

Hozzáteszem, a Csuja Imre, Reviczky Gábor és Udvaros Dorottya hármas már önmagában elég lenne, hogy hátán vigyen bármit.

De ami a nevettetés-faktort illeti ugyanazokat a problémákat láttam, mint nagyon sok hasonló magyar produkciónál (egészen a Szomszédokig és a Família kft.-ig visszamenőleg). A játékmód sok esetben elnagyolt, túlzó, színházias. Olykor már-már ripacskodó. Az indokoltat meghaladó mértékben épít vicces arcokra, hanghordozásra, gesztusokra. Személy szerint sokkal jobban kedvelem, amikor a komédiát pókerarccal adják elő, realista megközelítéssel, mert összességében így sokkal jobban ülnek a poénok, "nagyobbat szólnak".

Persze a jópofáskodás is megengedett eszköz, de sokkal jobb, ha az a fűszer, nem a főétel.

A most látott két epizód viszont kellemes csalódást okozott. Nem mondom, hogy gyökeresen más irányt képvisel, de Bús Gábor Olivér írói csapatának sokkal jobban sikerült eltalálni az arányokat. A színészek is mintha kicsit új erőre kaptak volna. Külön kiemelném Lengyel Tamást és Bánki Gergelyt, akiknek sikerült az "álom" epizódban a megszokottól teljesen eltérő karaktert hozniuk. A negyedik epizódban pedig a show-t Dióssi Gábor lopta el, aki Saci (Sodró Eliza) szenilis apukáját hozta tökéletesen. Úgy volt rendkívül vicces, hogy egy pillanatra sem vált nevetségessé, és ezáltal a nevetés közepette is át lehetett érezni az ő szívszorító helyzetét. Ez persze nagyban köszönhető a szájába adott remek mondatoknak is.

A fesztiválsorozat központi eseménye a Cinema City Arénában tartott közönségtalálkozó volt, ahol a vetítés után Hevér Gábor beszélgetett Kapitány Iván rendezővel, a sorozat megálmodójával, és a jelenlévő színészekkel, akik érdekes adatokat, kulisszatitkokat és sztorikat osztottak meg velünk.

Például kiderült, hogy bár 4 éven keresztül minden felvétel, a belsők is Pilisszentléleken készültek, a Covid arra kényszerítette őket, hogy a belső tereket stúdióban építsék fel. Hevér Gábor szerint annyira tökéletesen sikerült rekonstruálni a szentléleki helyiségeket, hogy

még a fal is "ugyanott rohad", mint eredetiben.

Azóta a külsőkön kívül egyedül a templom/művelődésiház az, amit a helyszínen kell leforgatniuk. A falura egyébként azért esett a választás, mert nincs túl messze Budapesttől, és olyan települést kellett találniuk, ahol vagy nincs templom, vagy ha van is, nem uralja annyira a faluképet, hogy gondot okozzon kihagyni a felvételekről.

Arról is szó esett, hogy a forgatások ténye mennyire megosztotta a pilisi falu lakóit. A legelszántabb kritikusuk úgy próbálta kiutálni őket, hogy valahányszor Kapitány Iván elkiáltotta magát, hogy "felvétel", beindította a láncfűrészét. Végül az a megoldás született, hogy a rendező azt kiáltotta, "főpróba", így nyugodtan elkészülhetett az adott jelenet.

Halhattunk további érdekes statisztikákat is. Mivel a sorozatban sok a szereplő, nem csoda, hogy senki sem tűnt fel az összes epizódban. A rekorder Csuja Imre, akit eddig összesen 158 részben láthattunk, őt Bánki Gergely követi 152 megjelenéssel. Szifon és Baki figuráját legtöbbször együtt láthatjuk, ennek tükrében talán meglepő, hogy míg Debreczeny Csaba 147-szer, Kerekes József "csak" 142-szer tűnt fel.

Kapitány Iván arról is mesélt, hogy bár vígjátékról van szó, néha próbálnak komoly pillanatokat teremteni, de ez nem mindig úgy sül el, ahogy tervezik. Példának hozta azt a jelenetet, amikor Dr. Rádi János (Reviczky Gábor) randevúra hívta az Udvaros Dorottya által megformált tanárnőt, de közben állandóan elhívják a pácienseihez, ezért a légyott kudarcba fullad.

A jelenet azonban másképp alakult, mint ahogy megírták. A részleteket már maga a művésznő ecsetelte előttünk. A jelenet a szabadban játszódott, a színészek műanyag kerti székeken ültek. Udvaros Dorottya széke egyszer csak süllyedni kezdett és felborult, a művésznő pedig a földön találta magát. Reviczky Gábor riadtan, de a szerepét nem megtörve felpattant. Mint bevallotta, azért ijedt meg, mert ahová Udvaros esett, mindenütt szerszámok hevertek a földön. A művésznőt azonban nem kellett félteni, gyorsan felpattant, és befejezték a jelenetet. A kamera végig forgott, és végül így is került be az adásba. Kapitány Iván szerint talán az egyetlen jelenet volt a 10 évad során, amit elsőre tökéletesen sikerült felvenni.

Igazán jóhangulatúra sikerült az este, ahol azt is megtudhattuk, hogy Földes Eszter is csatlakozik a színászgárdához. De a legnagyobb szenzációt kétségtelenül egy még fontosabb bejelentés jelenti:

A mi kis falunk spinoff sorozatot kap, aminek Lengyel Tamás karaktere áll majd a középpontjában.

A "Gyuri" címre keresztelt széria ősztől látható majd az RTL műsorában. Így hát a rajongók immár dupla dózisban kapják a mindennapi Pajkaszeget.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„Nagy hatással voltak rám ezek az Orbán Viktor ellen küzdő magyar nők” – amerikai dokumentumfilm készült az Orbán-rendszerről
Connie Field Democracy Noir című dokumentumfilmje három nő, Oroszi Babett újságíró, Antal Nikolett aktivista és Szabó Tímea országgyűlési képviselő történetén keresztül mutatja be a demokrácia leépítését Magyarországon. A filmet most mutatták be először Budapesten.


„Végre Magyarországon is bemutatták” – így számolt be Karácsony Gergely főpolgármester az amerikai Connie Field Democracy Noir című dokumentumfilmjének budapesti bemutatójáról, amit kedden tartottak az Eötvös10-ben. Bár a film már számos országba eljutott, Magyarországon most láthatta először a közönség.

Alig 40 másodperc telik el Connie Field Democracy Noir című dokumentumfilmjéből, és a Guardian szerint a néző már érti is a tanulságot. A budapesti látképek után Orbán Viktor látható, amint Vlagyimir Putyinnal beszélget, majd kezet fog Donald Trumppal. A film üzenete a lap szerint világos: ez nem pusztán egy kelet-európai ország belügye.

A 90 perces dokumentumfilm három nő – Szabó Tímea politikus, Oroszi Babett újságíró és Antal Niko aktivista – szemszögéből mutatja be Orbán Viktor rendszerét.

Connie Field rendező korábban olyan témákkal foglalkozott, mint a dél-afrikai apartheid bukása, az amerikai polgárjogi mozgalom, valamint a vietnámi háborúban elkövetett Mỹ Lai-i mészárlás. Szerinte mostani filmje a demokrácia leépülésének veszélyére hívja fel a figyelmet.

„Az egyik legnagyobb, abszolút veszély, amellyel ma a világban szembesülünk, a demokrácia leépülése. Az emberek azt hiszik, ez a szó elvont. Nem az” - mondja.

A film a magyar ellenállás szellemiségét is bemutatja a három nő több mint egy évtizedes küzdelmén keresztül. „Számomra most a legfontosabb, hogy a közönség megértse: vissza kell vágnunk, és hogy a demokrácia minden szempontból döntő fontosságú” - fogalmaz a rendező.

„Nagy hatással voltak rám ezek a magyar nők, akik tizenkét éve folytatják ezt a küzdelmet, és soha nem adják fel. Ezt nagyon inspirálónak és reménykeltőnek találom – és remélem, az amerikai közönségem is így érzi majd.”

Bár a téma az amerikai közönséget is érdekelheti, a film forgalmazása nehézségekbe ütközött az Egyesült Államokban. Washington DC-ben több mozi sem vállalta a vetítést; a forgalmazó szerint legalább egy esetben azért, mert attól tartottak, megsértenék a Fehér Házhoz kötődő embereket. „Az egyik mozitulajdonos azt mondta, nem akarják elidegeníteni a közönségüket, vagy a közönségük egy részét, vagy a Trumpnak dolgozó embereket” – nyilatkozta Field.

Field szerint a két vezető között a legfőbb hasonlóság, hogy mindketten egy politikai vereség után tudatosan építettek fel egy hűséges választói bázist.

A rendező ugyanakkor Trumpot nagyobb veszélynek tartja, mert míg Orbán Viktor lassan, éveken át halmozta fel a hatalmat, Trump „teljes offenzívát” folytat.

„Most megpróbál egy olyan képet felfesteni nekünk, hogy ez lesz a sorsotok, ha nem figyeltek. És a legsebezhetőbbekkel kezdi, a bevándorlókkal. Orbánnak semmi ilyesmit nem kellett bevetnie.”

Field szerint azonban az Egyesült Államoknak két előnye is van Magyarországgal szemben: a hatalom tagállami megosztása és egy jól finanszírozott ellenzéki párt.

Részlet a filmből

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
A Pixar megcsinálta a legjobb Avatar-filmet: az Agyugrász lehet az év animációja
A Pixar végre mert újra nagyot álmodni. Az Agyugrász nem folytatás, nem biztonsági játék, hanem egy szívvel-lélekkel készült, őrült sci-fi paródia. És igen, simán lenyomja a „Hupikék Törpikék az űrben” blockbustereket. Kisujjal!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2026. március 04.



Ritkán fordul elő, hogy egy elsőfilmes rendező úgy rúgja be az ajtót az animációs nagyágyúk közé, hogy közben észre sem vesszük, hogy egy kedves családi meséből őrült sci-fi paródia lesz. Daniel Chong és csapata pontosan ezt tette az Agyugrásszal:

fogták a jól ismert pixaros érzelmi receptet, hozzácsaptak egy adag elborult tudományos fantasztikumot, majd az egészet nyakon öntötték egy olyan vizuális humorbombával, amitől még a legcinikusabb felnőtt néző is elismerően mosolyog.

A Pixar legújabb alkotása első pillantásra klasszikus, szívmelengető családi filmnek tűnik. Az érzelmes felütés, a kissé szerencsétlen, de jószándékú főhős, Mabel és a természetközeli idill mind azt sugallják: itt bizony könnyes tanulságra számíthatunk. Aztán jönnek az első komolyabb csavarok. Nem túlzás azt állítani, hogy Mabel gyerekkorától kezdve bármihez nyúl, az félremegy. Mintha élő bizonyítéka lenne annak a mondásnak, hogy a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. Márpedig senkiben sincs annyi jószándék mint a tinédzser lányban.

Főhősünk mindössze 19 éves korára elszánt természetvédő aktivistává válik, aki az emberiségben csalódva egy csendes tisztáson talál lelkimenedéket. Ez a kis természeti csoda jelenti számára a lelki békét, kapcsolódást múltjához és a boldogságot. Egészen addig, amíg a helyi elképesztően népszerű polgármester ki nem szemeli a területet az autópálya-körgyűrűjének befejezéséhez. A konfliktus alapja tehát ismerős: haladás kontra természetvédelem. A film azonban nem ragad le a „védd a fákat” szintjén. Ami ezután következik, az egyszerre abszurd és meglepően mély.

Mabel ugyanis belekeveredik egy titkos egyetemi projektbe, amelyben az egyik tanára robotállatok testébe „ugráltatja” át a tudatát, hogy így kommunikálhasson az állatvilággal.

Innentől az Agyugrász olyan éles kanyart vesz, hogy a nézőnek is kapaszkodnia kell. A kedves bevezető után hirtelen egy szinte parodisztikus, elrugaszkodott sci-fiben találjuk magunkat, amely nyíltan kikacsint a tavalyi év legnagyobb látványfilmére. Bátran merem állítani, hogy ez a „legjobb Avatar-film”, amit valaha láttunk, még ha csak átvitt értelemben is.

A párhuzam természetesen a James Cameron „Hupikék Pocahontasaival” adja magát, de az Agyugrász nem technológiai forradalommal akar lenyűgözni. Inkább tartalommal, szívvel és ötletességgel múlja felül a blockbustert. Míg Cameron Pandora-világa egy agyatlan látványorgia immár háromszor leforgatva, addig a Pixar kreativitással töltötte fel a vásznat. Képes teljesen elborult alapötletből is koherens, érzelmileg működő történetet faragni.

A forgatókönyv ugyan néha látványosan fittyet hány a logikára, de ezt olyan lehengerlő tempóban és humorral teszi, hogy nehéz haragudni rá.

A vizuális poénok elképesztően hatásosak, nem a szokásos, kötelező animációs geggyűjteményt kapjuk. Többször nevettem fel, percekig kuncogtam a poénokon, ami nálam nagy szó. Itt működik a valódi, ritmusra épített, térdcsapkodós humor, amely néha a háttérben, egy-egy fél másodperces képi villanásban teljesedik ki. Ritka az ilyen precíz komikus időzítés, pláne egy elsőfilmes rendezőtől.

Jó, modern Disneyhez méltó módon az Agyugrásznak nincs klasszikus értelemben vett főgonosza. Felbukkan ugyan egy ellenszenves mellékalak, akit a fináléban nagy ellenfélként pozícionálnak, de ő inkább a körülmények terméke, semmint valódi, árnyalt antagonista. Az igazi „rossz” itt Mabel makacs, elvakult döntéssorozata. A kétségbeesésből fakadó, minden racionalitást félresöprő lépései sodorják egyre mélyebbre a konfliktusba.

A film egyik legerősebb állítása éppen az, hogy a jó szándék önmagában nem elég, felelősséget is kell vállalni, hiszen a tetteinknek súlyos következményei lehetnek.

Még tanmeseként is több rétegben működik az Agyugrász. A természetvédelem csak az egyik szál. Ugyanilyen hangsúlyos az együttélés fontossága, a közös érdek felismerése, a csapatmunka ereje és a múlt elengedése, miközben az igazán jó dolgokat magunkkal visszük. A család és a barátság szerepe sem marad háttérben, de mindezt nem didaktikus módon, hanem a cselekménybe szervesen ágyazva kapjuk, sokszor szöveg nélkül csal könnyeket a néző szemébe. Pixar filmként nem csak a humor nyert teret, több alkalommal is párás lesz a szemünk. A film nem prédikál, inkább helyzetekbe kényszeríti a szereplőit és velük együtt a nézőt is.

A magyar szinkron korrekt, a poénok többsége működik, ám az ember óhatatlanul eljátszik a gondolattal, milyen lehetett volna eredetiben hallani például Meryl Streep vagy Bobby Moynihan játékát. Ettől függetlenül a humor vizuális ereje annyira domináns, hogy a nyelvi különbségek kevésbé fájnak. Az utóbbi években a Pixar termése meglehetősen hullámzó volt. A Lightyear vagy az Elemi megosztó fogadtatása után sokan hiányolták a stúdió régi formáját. Az Elio-t inkább meg sem említeném. Bár akadtak jól sikerült folytatások, mint az Agymanók 2, az igazán átütő, új kreatív Pixar történet régóta váratott magára. Az Agyugrász ilyen szempontból friss levegő: mer kockáztatni, mer furcsa lenni, és közben nem felejti el, hogyan kell szívhez szóló mesét mondani, egy eszeveszettül vicces sci-fibe oltva.

Lehet vitatkozni azon, hogy látványban felveszi-e a versenyt korunk blockbustereivel, de tartalomban és kreativitásban kétségtelenül kiemelkedik.

Agyament alapötletből épít érzelmileg hiteles történetet, miközben harsányan szórakoztat. Ritka kombináció. Régen láthattunk igazán jó vígjátékot a mozikban és azt kell, hogy mondjam az Agyugrász közel van ehhez a titulushoz. Nem csupán egy jól sikerült animációs film. Inkább annak bizonyítéka, hogy a Pixarban még mindig ott pislákol az a bizonyos kreatív szikra. Ha ilyen alkotások születnek belőle, akkor talán nem is kell annyira aggódnunk a stúdió jövője miatt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Vége a menő öltönyöknek: a Peaky Blinders-film visszanyúl a sorozat legkeményebb témájához
Egy valódi gengszter leszármazottja szerint a rajongók divatjelenségként kezelik a szegénységet és a brutalitást. A ma debütáló mozifilm tudatosan szembemegy ezzel a hamis képpel.


Elfelejthetjük a menő öltönyöket és a lassított sétákat: a Peaky Blinders mozifilm visszahozza a poklot, amitől a sorozat igazán nagyot szólt.

Végre a mozikba kerül a Peaky Blinders, azaz Birmingham bandája: A halhatatlan férfi című film, amely több mint egy évtized után lezárja a birminghami bűnözőcsalád történetét, és négy év után hozza vissza a képernyőre a rajongók által imádott Tommy Shelbyt.

Bár a sorozat minden idők egyik legkedveltebb szériája, sokan úgy érezték, az első évadok után elvesztett valamit az erejéből. A film egy komoly gondot orvosol a későbbi évadokkal kapcsolatban – írta a LADbible.

A Birmingham bandája ugyanis a kezdetekkor sokkal többről szólt, mint a gengszteréletről: az első világháborúból hazatérő férfiak lelki traumáit mutatta be, akik képtelenek voltak maguk mögött hagyni a harcmezőn átélt borzalmakat.

A film most visszatér ehhez a gyökérhez, és a második világháború árnyékában vizsgálja Tommy Shelby elszigeteltségét és folyamatos küzdelmét a poszttraumás stressz zavarral.

A széria főszereplője, Cillian Murphy már évekkel ezelőtt megfogalmazta a történet lényegét.

„A Peaky Blinders alapvetően egy háború utáni dráma: olyan emberek tapasztalatait vizsgálja, akik harcoltak az első világháborúban, és azt, hogy a háborúban elszenvedett szélsőséges erőszak miként hatott rájuk későbbi életükben.” Hozzátette, a trauma nem múlik el. „Az a PTSD, amellyel egyes szereplők küzdenek, jelen van 1919-ben, 1929-ben is, és 1939-ben is jelen lesz.”

A sorozat körüli kulturális jelenség azonban sokak számára elmosta ezt a mélyebb réteget, és egyfajta divattá silányította A Birmingham bandája világát.

Carl Chinn társadalomtörténész, egy valódi peaky blinder gengszter leszármazottja szerint ez a romantizálás rendkívül veszélyes. „A kulturális megközelítés miatt, amelyet olyan sokan alkalmaznak, figyelmen kívül hagyják a valódi Peaky Blinders erőszakosságát, rasszizmusát, megfélemlítéseit és szexuális támadásait, amelyeket részletesen tanulmányoztam” – magyarázta a szakértő.

Szerinte a rajongók hamis képet alkotnak a múltról.

„Valami olyan divattá alakítják, hogy ‘úgy öltözünk, mint az igazi Peaky Blinders, megvan a sapkánk, megvannak az öltönyeink’.”

A valóság azonban egészen más volt. „Az igazi Peaky Blinders szegény emberek voltak, túlnyomórészt utcai árusok, akik pár garast próbáltak keresni, vagy képzetlen munkások rendszertelen munkával – nem engedhettek meg maguknak finom ruhákat.”

Úgy tűnik, a filmnek sikerült felülírnia ezt a kulturális jelenséget. A Birmingham bandája: A halhatatlan férfi március 6-án kerül a mozikba.


Link másolása
KÖVESS MINKET: