Gerdesits Ferenc: Az emberek nagy részét csak a tartalmatlan, tömény baromság érdekli
– Mindkettő nagyon komoly és megterhelő feladat. A dobolás megadja a zene alapját, nagyon ott kell lenned, mert rengeteg dolog múlik rajtad, konkrétan az egész zenekart segíted és irányítod egyben. Az éneklés (esetemben nevezzük inkább "frontemberkedésnek") pedig a tetején helyezkedik el a zenének, ez a két véglet, az alja és a teteje. Dobosként azon kell lenned, hogy például az énekesnek minél könnyebb dolga legyen, megnyugtató alapot kell biztosítani, amire rá lehet építeni a zene többi elemét, mindezt ízlésesen, nem szabad nagyon rátelepedni a muzsikára vagy az énekre.
Ehhez képest az éneklés jóval több lehetőséget ad, játszhatsz a dolgokkal, változtathatsz ritmust, dallamot, máshogy léphetsz be, ha éppen úgy döntesz. A dob esetében ez teljesen felboríthatja a dolgokat és káoszt eredményezhet. Mindkettőnek vannak előnyei, a dobnál például mindent jobban hallasz, ha egyszer jól beállítottad a monitort, az énekes viszont nincs helyhez kötve, jóval nagyobb szabadsága van fizikailag és zeneileg is. Az biztos hogy mindkét szerep hatalmas felelősséggel jár, komoly fizikai és szellemi energiákat, odafigyelést igényel.
– Hol érzed otthonosabban magad, egy fesztivál nagyszínpadán, vagy egy kis klubban, pár tucat néző előtt játszva?
– Inkább kis klub párti vagyok, szeretem, ha a basszusgitáros nem méterekre, hanem centikre van tőlem, sokkal jobban együtt tud működni a zenekar, ha kisebb a tér. A nagy színpad másért jó, egyrészt rengeteg ember lehet jelen és ez a jelenlét abszolút érzékelhető az energiák áramlásában, a tömeg reakciói, hangja, hangereje nagyon felemelő érzés.
– Néhány hete mutatták be a Quimby Plusz-Mínusz koncertfilmet. Hogy csapódott le bennetek a fogadtatása?
– Nagy öröm volt, hogy ilyen sokan megnézték, és még nagyobb, hogy az emberek megértették, hogy ez nem valami ellen, hanem épphogy valamiért történik. Azért mondom ezt, mert hosszú és rögös út volt, amíg ide eljutottunk, az ötlet már nyár végén megvolt, csak éppen rengeteg ellenállásba ütköztünk.
A film után viszont örömmel tapasztaltuk, hogy mindenki megértette, miről is van szó, illetve megerősítést nyert bennünk, hogy nem szabad feladni, olyanokkal kell dolgozni, akik eleve értik, hogy mit szeretnénk. A vendégek és mi is nagyon élveztük a munkát, boldogok és elégedettek lehetünk.
– Milyen a hangulat most a zenekarban? Kitűztetek már egy következő nagyobb projektet?
– A jelenlegi járvány és a korlátozások ellenére a hangulat remek, mindenki jól van és teszi azt, amit tehet ebben a helyzetben. A következő nagyobb projekt is megvan, április második felében várható, ennél többet most nem szeretnék elárulni. Mindenesetre mi is nagyon várjuk már és a fogadtatására is kíváncsiak vagyunk.
– Mennyire vagy bizakodó az idei évvel kapcsolatban, különös tekintettel a fesztiválszezonra?
– Sajnos borúlátó vagyok ebben a kérdésben, és ez nem oldódott fel most, hogy kiderült, mely fesztiválok maradnak el az idén is. Sajnos ez a nyomorult vírus nagyobb csapást mér a bolygóra és az emberiségre, mint képzeltük, és lehetünk ugyan optimisták, de a tényeken ez nem változtat. Mindenesetre mi, zenészek hatalmasat szopunk, mint ahogy mindenki, aki ebben az iparágban dolgozik.
Segítségre sem számíthatunk, úgyhogy meg kell próbálnunk fenntartani magunkat valamilyen módon, nem elveszítve a hitünket a zenében és saját magunkban. A művészet mindig az adott helyzethez alkalmazkodott, és bár a mostani szituáció lesújtó, most is meglesz a módja és formája az önkifejezésnek. A világ folyamatosan változik, csak most egy kicsit gyorsabban, mint ahogy jólesne.
