FELFEDEZŐ
A Rovatból

Gátlástalanul nyomul tovább a Tinder-csaló az Instagramon, aki szerint áldozatai hazudnak

Simon Leviev nevét múlt héten ismerte meg a világ, amikor a Netflix bemutatta az átveréseiről készült dokumentumfilmet.

Link másolása

Úgy posztolgat továbbra is az életéről az Instagramra Simon Leviev, mintha múlt héten meg sem jelent volna a Netflixen a róla szóló, A Tinder-csaló című dokumentumfilm - írja a The Sun. A 31 éves izraeli származású szélhámos a közel két órás leleplező film szerint nagyjából 10 millió dollárral (3 milliárd forint) rövidítette meg a párkereső oldalon felszedett nőket.

Az Instagramról törölt, majd oda a napokban visszatérő férfi szinte mindenkinél kiverte a biztosítékot, ahogy egy tűzpiros Ferrari volánja mögött pózol. De az online társkeresőn áldozatokra vadászó csaló feltöltött magáról képet egy helikopter fedélzetéről, egy magánrepülőgép előtt állva, lovaglás közben és egy luxusétterem teraszán szivarozgatva is.

A kommentelők egyáltalán nem fogták magukat vissza a fotókat látva. Az egyikhez azt írta egy nő, hogy reméli, a férfi mindenért "a pokolban fizet" majd meg. Egy másik hozzászóló pedig egyszerűen csak egy "kibaszott csalónak" nevezte Leviev-t.

A luxuséletmódjáról gátlástalanul posztolgató férfi egy Insta-sztoriban azt írta: jó lenne, ha a kommentelők abbahagynák az "ostobaságok" irkálását. Egy másik bejegyzésben pedig azzal védekezett, hogy ha valóban csaló lenne, akkor már régen letartóztatták volna. Egyúttal felszólította a dokumentumfilmben szereplő nőket, hogy mondják a teljes igazságot a történtekről.

Múlt heti premierje óta a magyar Netflixen is legnépszerűbbnek számító film főszereplője Shimon Hayut néven született Izraelben. Nevét később változtatta Simon Leviev-ra, egyúttal azt terjesztette magáról, hogy a gyémántkereskedelemben érdekelt azonos nevű család tagja. A férfi több nőt is behálózott a Tinderen keresztül, akiket előbb féktelen életmódjával nyűgözött le, majd rövid idő után bankkölcsönök felvételére vette rá a kiszemelteket.

A férfi agyafúrt módszerét bemutató dokumentumfilmben három nő mesélte el a vele történteket. Az egyik áldozat pszichiátriai kezelésre is szorult, miután 250 ezer dolláros (kb. 78 millió forint) hitelkártyakölcsönt vett fel állítólagos szerelme kedvéért.

A Tinder-csalót végül egyik áldozata közreműködésével fogták el Görögországban. Kiadatása után útlevélhamisítás miatt került börtönbe Izraelben. Később kiderült, hogy Finnországban is két évet töltött a rácsok mögött a filmben is szereplő randevús átverések miatt.

A nagysikerű dokumentumfilm előzetesét itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Tömegnyomor: kétmilliót szórt szét a Deák téren egy telefontokos cég, egymást taposták a gyerekek a pénzért
A Mobilfox reklámarca hirdette meg a pénzszórást, miután kirúgták a cégből. Azonban lehet, hogy az egész csak egy műbalhé volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Tömeghisztériába és káoszba fulladt egy telefontokokat gyártó magyar cég szokatlan reklámfogása, írja a 444. A Mobilfox Dalszínház utcai székházának tetejéről szórt le kétmillió forintot Szépréthy Roland, akit a cég állítólag kirúgott, pedig szerinte nagyrészt neki köszönhetik közösségi médiás sikereiket.

Szépréthy ezután ellopta a Mobilfox TikTok-csatornáját, majd 25 százalékos részesedést vagy 100 millió forintot kért a cégtől. A követőknek pedig azt ígérte, ha megkapja, akkor pénzt fog szórni a székház tetejéről. A pénzosztást végül szombat délutánra hirdette meg.

Az épület előtt hatalmas tömeg gyűlt össze, a zömmel tizenévesek egymást taposták az égből hulló ezresekért. Majd kilépett a kapun Mobilfox Roli és Diller Kevin cégtulajdonos biztonsági emberek gyűrűjében, akiknek a vezetésével a Deák térre vonult a tömeg, miközben a mobilfoxosok tovább osztogatták a pénzt. A lap szeritn ebből arra lehet következtetni, hogy vagy megvalósult a tulajdonrész-szerzés, vagy talán nem is volt soha balhé, és mindannyian egy túl erősre sikerült vicc részesei voltunk.

A Deákon végül a tömegnyomor addig folytatódott, amíg egy lány rosszul lett. Ekkor a kidobók lökdösődéssel csináltak egy kis teret, majd később újabb százezreket szórtak szét az influenszerek a tér közepe felé haladva, hasonló káosz közepette. A mobilfoxosok a tömeg és további pénzszórás kíséretében visszatértek a cég székházához.

A 444 úgy tudja, hogy a veszélyes médiahekkben végül senki nem sérült meg súlyosan, bár a mentőket riasztották, miután a szomszédos építkezésre többen bemásztak pénz után kutatva. Állítólag valaki leesett, de a rendőrök nem találtak senkit a helyszínen.

A telefontokos cég pénzosztásáról készült beszámolót itt lehet megnézni:

Nem ez volt az egyetlen túl jól sikerült reklámfogás szombaton Budapesten. Ennél valamivel kevesebben, de így is rengetegen voltak a Balázs Kicksnél:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina: A „Magyar saga” most már durvább rejtély, mint a Da Vinci-kód
A youtuber, humorista nehezen talál választ két jelenségre is, amely az utóbbi napokban történt. Ezekben Gulyás Gergely, Magyar Péter és Gáspár Győző is szerepel.

Link másolása

Pottyondy Edina közösségi oldalán két fontos kérdést tett fel követőinek, amelyekre választ is vár tőlük.

Mint írja:

"Eljött a pillanat, hogy kénytelen vagyok a kollektív bölcsességhez, a kommentfolyamhoz fordulni. A “Magyar saga” most már durvább rejtély, mint a Da Vinci-kód, és nem merek annyi tudatmódosítót bevenni, amivel közel juthatnék az igazsághoz" - kezdi a posztját. Majd felteszi a két kérdést:

1. Amikor Gulyás Gergely egy ellenzéki újságírónak válaszolva, kétszer(!), szó szerint(!) elmondja, hogy "...de én úgy gondolom, hogy ami most történik, ahhoz nekem nincs közöm. Ha mégis, akkor még nagyon hálásak lesznek nekem. Jól jegyezze meg mindenki".

Kinek üzen Gulyás kancelláriaminiszter?

Magyar Pétert fenyegeti azzal, hogy készül valami ellene? Vagy Orbánt fenyegeti azzal, hogy ha kirúgja, akkor ő is borít? És kik lesznek hálásak? A jobboldali szavazók, mert Magyar az atombomba, ami az ellenzéket robbantja szét? Vagy a baloldaliak, mert Gulyás az atombomba, aki szintén ki fogja mondani, hogy ez egy maffiaállam?

2. És ezzel egy időben a nemzethy-keresztény politizálás legfényesebb reménysége, Győzike posztol egy csomó képet Brüsszelből, az Európai Parlamentből narancssárga nyakkendőben. Letiltja a hozzászólásokat, és zenének azt az Edda számot rakja be, amit Magyar Péter is használt a Facebookon: "Álmodtam egy világot magunknak, itt állunk a kapuja előtt".

Győzike lesz a csodafegyver Magyar Péterrel szemben? Nem elég Deutsch Tamás, másodiknak ott lesz ő is? Vagy csak annyi az üzenet, hogy Magyar Péter egy Győzike?

És olyan álmai vannak, mint Győzikének? Komolyan Mónika show kampányt csinálnak az EP választásból?

Én tényleg nem értem. Egyetlen nap két ilyen rejtély... Megyek Agatha Christie-t olvasni, azzal kikapcsolódom, és izgatottan várom a tippeket"

- írja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Meghatározott sorrendben áll le a halál előtt az emberi test működése egy szakértő szerint
Először az éhség és a szomjúság múlik el, ezt követi a beszéd akadozása. A hirtelen állapotjavulás is a közelgő halál jele lehet.

Link másolása

Meghatározott sorrendben állnak le a halál előtt az emberek érzékszervei, írja a LADbible James Hallenbeck, a Stanford Egyetem palliatív ellátással foglalkozó szakemberének könyve alapján.

A könyvből kiderül, hogy hacsak nem egy olyan váratlan halálról van szó, mint amit például egy baleset okoz, akkor az emberi test „aktív haldoklása” minden esetben ugyanúgy történik.

A szakember szerint elsőként az éhségérzet és a szomjúság múlik el, mivel a haldokló szervezet érzékeli, hogy már kevesebb tápanyagra van szüksége. Ezzel egybevág egy hospice nővér nemrég megjelent videós beszámolója is:

James Hallenbeck szerint másodikként a társalgás kezd akadozni. A haldokló beszéde a szervezet lassulása miatt egyre nehézkesebbé válik.

Rögtön ezután gyorsan romlásnak indul a vizuális érzékelés is. A halál előtt állók egy idő után már alig látják, hogy pontosan mi zajlik körülöttük. Julie McFadden hospice nővér szerint ugyanakkor legalább ennyire aggasztó, ha egy haldokló hirtelene erőre kap, látványos javuláson megy keresztül, ami szintén a közelgő halál jele lehet.

Dr. Hallenbeck szerint végül a haldokló előbb a tapintást, majd a hallását veszíti el. Ezért hiába tűnik úgy, hogy valaki már semmire sem reagál, valójában ezen a két módon még az utolsó pillanatokban is érzékeli az illető a külvilágot.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Akkora tömeg volt a Balazs Kicksnél, hogy leállt a forgalom a kiskörúton
A cipőboltos és a streamerek együtt megbénították a Deák tér környékét. Az apropó egy limitált kiadású póló megjelenése volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 14.


Link másolása

Megállt a forgalom a Károly körúton Pachert Balázs cipőboltja előtt összegyűlt tömeg miatt szombaton, írja a Telex.

A rengeteg embert azért bénította meg a Deák teret és környékét, mert a 2okos streamerpáros vadonatúj pólójának megjelenése miatt az emberek az úton álltak az autók között. Emiatt a rendőrség is a helyszínre érkezett.

A főként a Twitchen népszerű páros manapság a legnépszerűbb videósok közé tartozik, talán csak a TheVR mérhető hozzájuk. A 2okos a pólómegjelenést egy olyan videóval promózta, amiben elrabolták őket, ezért egy napra a Twitch-ről is kitiltották őket.

A rekordnézettséget elérő visszatérő videóban felbukkant a cipőszakértő Pachert Balázs és egy kuvaiti-magyar rapper, Jabert is. Ebben jelentették be a 17 990 forintos, limitált kiadású póló megjelenését.

A 2okos néhány hónapja már járt a cipőboltban:


Link másolása
KÖVESS MINKET: