FELFEDEZŐ

Feljelentették a háziállatokat mentő brit házaspárt, mert depressziósnak tűntek macskáik

A párnak egyébként jelenleg öt mentett kutyája van a hat macskájuk mellett, és gyakran dolgoznak állatmentő szervezetekkel.

Link másolása

Névtelen levélben jelentették fel Fay Massey és Brian Helliwell, szenvedélyes háziállat mentőket, miszerint depressziós macskáikat kint hagyták a kemény talajon - szúrta ki a Metro.

A 72 éves házaspár a hónap elején kapott egy névtelen levelet, amelyben azt állították, hogy a szomszéd rendszeresen figyelte a felhajtójukat, ahol a macskák gyakran napoznak. Továbbá nehezményezték, hogy a háziállatoknak inkább az otthon kényelmét kellene élvezniük.

Az író még azzal is fenyegetőzött, hogy Fayt és Briant számos állatvédő szervezetnél jelentette, és az állatbántalmazást ahhoz hasonlította, mintha egy gyereket egész nap a kocsifelhajtón hagytak volna.

A házaspár zavartan áll az események előtt, akik hat szabad szelleműen tartott macskát nevelnek, így akkor jöhetnek és mehetnek a házból egy macskaajtón keresztül, amikor csak akarnak.

Fay és Brian attól tartva, hogy a névtelen író megpróbálja elvenni a háziállataikat, jelentették a levelet a rendőrségnek, hiszen szerintük az, hogy a szomszéd megfigyeli a házaspárt, már-már a zaklatás vagy leselkelődés határát súrolja.

A nyugdíjas pár most arra kéri az illetőt, hogy jelentkezzen náluk, mert felajánlják, hogy megnyitják otthonukat, ezzel bizonyítva: az állatokról jól gondoskodnak.

Fay és egyik cicája, ahol cseppet sem tűnik állatkínzónak

A feljelentésben az alábbi aggodalmak álltak:

„Nem tisztességes, hogy a macskákat egész nap kint hagyják. Gyakran elhaladok a nap különböző szakaszaiban, és látom, hogy mind ott ülnek ahelyett, hogy az otthon kényelmét élveznék, ahogyan azt kellene. Lehet, hogy szereted ezeket a macskákat, de ez nem megfelelő életforma számukra, különösen, hogy az egyikük nagyon fiatalnak tűnik. Nem látok semmilyen személyiséget ezekben a macskákban, depressziósnak tűnnek, mivel egész nap a kemény talajon vannak. Hogy tetszene ez neked?”

- írta fenyegetően a bejelentő.

Az állatokat kisgyerekekhez hasonlítva a levélíró ultimátumot fogalmazott meg:

„Tartsa bent a macskákat! Kérem, vegye tudomásul, hogy a felhajtót figyeltem és figyelni fogom ezután is, vagy vigye őket egy cicaházba vagy állatvédő szervezethez, amely megadja ezeknek a macskáknak azt az életet, amit nekik egy meleg, kényelmes otthonban kellene élniük.”

Fay és Brian szerint éppen a macskákkal szemben lenne állatkínzás, ha bezárnák őket a házba, miközben szabadon élhetnék életüket, ahogyan most is teszik. A párnak egyébként jelenleg öt mentett kutyája van a hat macskájuk mellett, és gyakran dolgoznak állatmentő szervezetekkel, ahol ideiglenesen kisállatokat fogadnak örökbe, amíg nem találnak hosszútávú otthont.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
Vitézy Dávid szomorú és megható poszttal jelentkezett anyák napján
Szép szavakkal emlékezett 2021-ben elhunyt édesanyjára.

Link másolása

„Anyák napja lehet egy alkalom a közös ünneplésre, de jelenthet egész mást, amikor már csak régi közös fotók nézegetésére ad apropót – nálam már így telik az elmúlt három évben” – írta közösségi oldalán Vitézy Dávid, független főpolgármesterjelölt.

Vitézy édesanyja Hankiss Ágnes szociológus, politikus, az NMHH Médiatanácsának tagjavolt, aki 71 évesen, 2 és fél éve halt meg, és két cikluson keresztül EP-képviselő is volt a Fidesz színeiben.

A politikus emlékezését így folytatja:

„Boldog anyák napját kívánok az anyáknak és a gyerekeknek egyaránt, akár közös nevetéssel, akár emlékezéssel telik.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: