Felfüggesztették a Johnson and Johnson koronavírus-vakcinájának tesztelését
Hétfőn felfüggesztette a koronavírus elleni vakcinájának tesztelését a Johnson and Johnson - jelentette a Stat.
Az amerikai gyógyszeripari óriáscég azzal indokolta a döntést, hogy
az egyik tesztalanynál megmagyarázhatatlan betegség jelentkezett. Azt nem árulták el, hogy pontosan milyen egészségügyi problémával küzd a páciens.
A cég orvosai és a független ellenőrző testületek is vizsgálják a beteget, és amíg nincs elegendő információjuk a betegségről, addig nem közölnek róla részleteket.
A közleményben arról is szót ejtettek, hogy az ilyen klinikai tesztek során felléphetnek betegségek a tesztalanyoknál, főleg ha több tízezer ember vesz részt a kísérleti programban.
A Johnson and Johnson vakcinája az egyike azoknak a koronavírus elleni oltóanyagoknak, amelyek jelenleg kísérleti fázisban vannak az Egyesült Államokban. A vállalat sok versenytárshoz hasonlóan már a tesztelésnél tart, szeptember végén jelentették be, hogy 60 ezer emberen próbálják ki a szert az Egyesült Államokban és más országban is.
Nem ez az első alkalom, hogy egy kísérleti fázisban lévő koronavírus-vakcina tesztelését fel kellett függeszteni.
Szeptember elején az AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kidolgozott koronavírus elleni védőoltás okozott súlyos egészségügyi problémát az egyik tesztalanynál.