Az akkor 18 éves Daniel 2021-ben kezdte egyetemi tanulmányait az amerikai University of Missourin, ahol belépett egy fraternity-be, amit magyarul leginkább testvériségnek fordíthatunk.
Ezek az egyetemi közösségek rendkívül népszerűek a tengerentúlon, közösségi programokat szerveznek, saját klubhelyiségük van, ahol gyakran vadabbnál vadabb bulikat tartanak.
Ugyan az Egyesült Államokban 21 éves kor alatt nem lehet szeszesitalt vásárolni, ezekben
A közösség nyomására sokszor szinte kötelező inni, így volt ez Daniellel is, akivel egy egész üveg vodkát itattak meg, majd egy csövön keresztül sörrel kényszeritatták, írj az Unilad.
Daniel rosszul lett, klubtársai pedig azonnal kórházba vitték, ahol súlyos alkoholmérgezést állapítottak meg nála, és a szívét is újra kellett indítani, mert szívrohamot kapott.
A fiú végül túlélte a vad estét, de
Daniel egyetemi klubjának két tagját ezután jogerősen elítélték életveszély okozása és kiskorú személynek alkohol szolgáltatása miatt.
„A pénz nem boldogít”, tartja a mondás, és egy Maine állambeli férfi esetében az élet is igazolja a népi bölcsességet:
A New York Post szerint a férfi először gyermeke anyját perelte be, mert az állítólag nem tartotta be a titoktartási szerződést, ami arról szólt, hogy nem beszélnek családtagjainak a nyereményről addig, amíg lányuk be nem tölti a tizennyolcadik életévét. Az anya ezt tagadja, szerinte pont a férfi kotyogta el a történelmi nyereményt a többieknek.
A férfi apja ezt ráadásul megerősítette, és bíróság előtt állította azt is, hogy a fia amikor a nyereményről tájékoztatta, rengeteg dolgot megígért neki, amiket azóta sem tartott be.
Megígérte például, hogy építtet apjának egy garázst, ahol régi autókat szerelhet, megígérte, hogy visszavásárolja a gyerekkori házukat, felállít egy egymillió dolláros alapítványt, és szülei egészségügyi ellátását is finanszírozza.
– nyilatkozta az apa.
A vádaskodások azóta még jobban eldurvultak, a nyertes gyermeke anyját azzal is megvádolta, hogy megpróbálta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát, őt pedig a nő állítólag azzal vádolja, hogy megpróbálta elrabolni gyermeküket.
Nem akarok veletek beszélgetni, nem érdemlitek meg – Moldován András kiakadt az egyik ajánlaton a Cápák közöttben
Az Egri Chiliagok ötletgazdái álltak a Cápák elé. A prezentációjuk azonban egy ponton félre csúszott, és Moldován András nem is adott esélyt a két vállalkozónak.
Vörös Tamás indulásként bemutatta az Egri Chiliagok nevű cégét, amit gyerekkori barátjával, Vreczenár Csabával visznek. Mostanra 17 termékből álló palettát alkottak meg, amikkel éttermekben, viszonteladóknál, üzletekben és rendezvényeken találkozhatunk országszerte.
Ekkor még a zsűritagok arca is bizakodó volt, mosolyogva hallgatták a két fiatal bemutatkozását.
hanem az általuk megálmodott társasjátékhoz.
Balogh Levente azzal is kezdte: azon gondolkozott, hogy vajon hol fogja két vállalkozó elrontani az üzleti ajánlatot, de aztán gyorsan kiderült: a társasjátékkal. Ezután a cápa próbálta tisztázni, hogy pontosan mire is vonatkozik az ajánlat.
„Legszívesebben azt mondtam volna, hogy kiszállok. De nem szállok még ki, mert akarok még veletek beszélgetni, hogy megértsem, pontosan mi ez a társasjáték” - mondta Balogh Levente.
Ekkor azonban Moldován András közbevágott:
A csernobili atomerőmű katasztrófája 1986-ban megrázta az egész világot, a környező településeken pedig a mai napig szemmel látható a pusztítása.
1986. április 26-án Andrej Glukov nukleáris biztonságszakértő épp szabadságon volt, amikor a robbanás zaját meghallotta, de nem gondolta túl, ugyanis több mint három kilométerre lakott munkahelyétől, a csernobili atomerőműtől.
Másnap viszont felhívta a kettes reaktor vezérlőszobáját, és technikus kollégája közölte vele, hogy épp növelik az erőmű teljesítményét, hogy pótolni tudják a négyes reaktor elvesztésével járó kiesést.
Glukov azonnal megkérdezte, hogy mi történt a négyes reaktorral, mire a válasz csak annyi volt:
Ekkor már tudta, hogy nagy a baj.
Az evakuációt követően megérkezett a „takarítóbrigád is”, akik
amik olyan magas hőfokon szöktek ki a reaktorból, hogy megolvasztották az épület betonstruktúráját is.
Ezek a radioaktív anyagok lehűlve leginkább megkövesedett lávához hasonlítanak és rendkívül veszélyesek még csak a közelükben is tartózkodni, de a takarítók sokszor a csizmájuk talpával és ásókkal hordták el az útból.
– viccelődött később Kornejev, aki ugyan védőfelszerelésben, de nagyon közelről látta az elefántlábat idéző formájú radoaktív lávát, fotót is készített róla, és csodával határos módon túl is élte a találkozást, bár később szürkehályog és egyéb, a radioaktivitástól kialakult betegségekben szenvedett.
Egy Reddit-bejegyzés szerint Kornejev végül 2022-ben, 73 éves korában elhunyt, de ezt az állítást sokan vitatják. Azt mindenesetre biztos, hogy jócskán túlélte azt az időt, amit a tudósok szerint ilyen szintű sugárzás mellett lehetett.