KÉK HÍREK
A Rovatból

Élete legboldogabb időszaka volt, aztán elvetélt egy cserbenhagyásos balesetben

A részeg brit férfi segítségnyújtás nélkül elhajtott – áldozata a bíróságon olvasott fel neki naplójából, amit közvetlenül a tragédia előtt írt.

Link másolása

Élete legboldogabb időszakának nevezte terhességét egy nappal balesete előtt az a brit nő, akit egy részeg sofőr gázolt el, ennek következtében két nappal később elvetélt - írja a Leicester Live.

A tragikus baleset még tavaly decemberben történt, most hirdettek ítéletet a 41 éves gázoló ügyében az angliai Leicester bíróságán.

2019. december 2-án

a 41 éves Gary Marston nyolc vodka elfogyasztása után ült autóba ittas állapotban, majd vezetés közben nagyjából 75 km/h-s sebességgel csapódott bele a bicikliúton szabályosan közlekedő terhes kismamába.

A férfi nem hívott segítséget, elmenekült a helyszínről, és édesanyja házában tovább folytatta az italozást, ami mellett kokaint is fogyasztott.

A terhes nő a csodával határos módon túlélte a balesetet, azonnal kórházba szállították a mentők, ám két nappal később elvetélt. A bíróságon felolvastak egy bejegyzést a naplójából, amelyet december 1-én, egy nappal a baleset előtt írt:

" Annyira boldog vagyok! Nagyon jó hetem volt, és isteni hétvégém. Mindjárt itt a karácsony és életem legjobb ajándéka - a gyermekünk."

A bejegyzés további részében arról írt, hogy nem tudja abbahagyni a mosolygást, a világ legboldogabb időszakát éli éppen, és alig várja, hogy a karácsonyi rohangálás helyett a gyermek körül forogjon minden az ünnepekkor.

A nőnek azóta is komoly lelki és fizikai fájdalmai vannak, és elmondása szerint még mindig fél az autóktól.

A baleset tettesét később azonosították a rendőrök, és kiderült: 2019-ben több autós kihágása is volt már. Az ittas vezetésért, a gázolásért és a cserbenhagyásért bűnösnek vallotta magát, a bíróság tettéért 18 hónap börtönre ítélte, és 6 évre eltiltották a vezetéstől.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
„A kislányának a sikítozását hallottuk, hogy apa, apa” – Megszólalt egy szemtanú a Richter Cirkusz balesetéről
Richter Flórián, a cirkusz igazgatója szerint a háló sérülhetett meg, az okozta a vasoszlop kidölését. A baleset után vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

Link másolása

Ahogy arról mi is beszámoltunk, súlyos baleset történt a Richter Cirkuszban, Sopronban. Egy produkció közben egy védőhálót tartó oszlop eldőlt, és ráesett az egyik nézőre. A 45 éves családapa súlyos fejsérülést szenvedett, mentőhelikopterrel vitték kórházba.

Egy szemtanú az RTL Híradónak elmondta, hogy a gyerekével ők is ott voltak az előadáson. A történtek moiatt mindketten még mindig sokkos állapotban vannak.

Az asszony elmondása szerint közelről látták az esetet: egy súlyos vasoszlop dőlt rá a férfi fejére. Ők a kislányának a sikítozását hallották, hogy apa, apa. Szerinte akár tragédia is történhetett volna. A gyerek ugyanis szeretett volna helyet cserélni az apjával, de a férfi nem engedte. Ezt követően dőlt el a rúd.

Egy másik szemtanú szerint

védekezni sem lehetett volna, az oszlop azonnal rácsapódott az apára, ő pedig abban pillanatban lecsúszott a székről és vérzett az arca.

A cirkusz igazgatója, Richter Flórián elmondta, hogy a háló megsérült, ez okozta az oszlop kidölését. Az okokat egy vizsgálat fogja kideríteni - tette hozzá. A cirkuszban vasárnap már újra fogadták a nézőket, de a chilei légtornászok nem léptek fel.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
Megszólalt a milliárdos konzul repülőjével lezuhant férfi édesanyja
Az első vizsgálatok szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.
Fotó: Police.hu - szmo.hu
2024. május 06.


Link másolása

A 26 éves Krisztián volt az egyik áldozata annak a repülőbalesetnek, ami idén április 13-án történt. A tragédiában elhunyt férfi édesanyja most nyilatkozott a Blikknek.

A lap szerint a gépet dr. Magyari József vezette. Az egykori szingapúri konzul tapasztalt, rutinos pilótának számított.

A kisgép 9 óra 30-kor szállt fel a tököli reptérről, majd három perccel később már Martonvásár felett jártak, aztán néhány perc múltán a kamerafelvételek szerint a gép zuhanni kezdett.

A Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálatai szerint a pilóta rosszul lett, s azután már képtelen volt irányítani a gépet, ami a földbe csapódott. A pilóta és az utas is meghalt.

"Hol jobb, kicsit békésebb órák telnek el, hol nagyon nehéz, küzdelmes időszakok vannak. Hiszünk abban, hogy a békésebb időszakok egyre hosszabbak lesznek, míg a szomorúak egyre rövidebbek."

- mondta a lapnak Krisztián édesanyja, Andrea.

"Mi sem tudunk többet, mint ami a sajtóban már megjelent, azaz, hogy a pilóta rosszul lett"

- tette hozzá a balesetben elhunyt férfi rokona.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Horrorbaleset történt Ceglédnél: két gyerek életveszélyes sérülést szenvedett
Két autó ütközött össze a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében, az egyik jármű az árokba borult. A nyolc utasból többen is megsérültek.

Link másolása

Összeütközött két autó Cegléd térségében, a 4-es és a 401-es főutak kereszteződésében. Az ütközés erejétől az egyik jármű az árokba borult. A ceglédi tűzoltók áramtalanították mindkét kocsit.

A két autóban összesen nyolc utas volt. A balesethez egy mentőhelikopter is érkezett - írja a katasztrófavédelem a honlapján.

Két gyermek életveszélyesen megsérült

- írta az MTI az Országos Mentőszolgálat közlése alapján. A két gyereket és egyikük súlyosan megsérült édesapját mentőhelikopterrel vitték kórházba, egy felnőtt könnyebben sérült meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
Döbbenet: Tizenegy éves diákjával csalta vőlegényét a tanárnő
Esküvő helyett büntetőeljárás lesz.

Link másolása

A 24 éves, wisconsini Madison Bergmannt kiskorú ellen elkövetett szexuális erőszakkal vádolják, miután a sértett édesapja berohant az iskolába, kezében a fia telefonjáról kinyomtatott üzenetekkel, amikből kiderül, hogy az osztályteremben csókolózott a tanárnővel.

Bergmann eközben ráadásul el volt jegyezve, (volt) vőlegényét sokként érték a hírek, nem elég, hogy menyasszonya megcsalta, de ráadásul egy tizenegy éves fiúval.

„Az esküvőt határozatlan időre elhalasztották, és valószínűleg meg se fog történni”

– nyilatkozta a vőlegény egyik barátja a Daily Starnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET: