Megszólalt a fonói ámokfutó gyilkos: Te nem vagy senki, hogy engem kérdezgess! Jó?! Haver!
A Tények riporterével beszélt agresszívan a férfi, aki több emberre is rátámadt pénteken. Ketten közülük meghaltak, egy férfinak – aki nyilatkozott is a hírműsornak – eltört a keze.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, tragikus kettős gyilkosság történt a Somogy megyei Fonón. Egy 31 éves férfi péntek délután fahusánggal támadt rá két emberre az utcán, majd betört egy boltba, ahol agyonverte az eladónőt. Később a fonói nyugdíjasklub utcán megtámadott elnöke is belehalt sérüléseibe. Sőt kiderült, hogy az ámokfutó korábban egy terhes kismamára és férjére is rátámadt.
Egy 68 éves férfi is megsérült, aki a Tényeknek nyilatkozva elmondta, hogy a támadó kizárólag a fejére mért ütéseket. A karjával próbálta védeni magát, amit a támadó eltört, de egy ismerőse hólapáttal avatkozott közbe, így sikerült megmenekülnie.
A rendőrség hétfőn vette őrizetbe a férfit, aki a bíróság épületében is agresszíven viselkedett. A Tények riportere megpróbálta szembesíteni tettével, azonban a férfi dühösen reagált.
„Te nem vagy senki, hogy engem kérdezgess! Jó?! Haver. Köszönöm szépen!”
– válaszolta ingerülten.
A riporter arra is rákérdezett, hogy felfogta-e a történteket, mire a férfi így reagált: „Maga ki, hogy engem kérdezget?! Kinek hiszi magát?!”
A tragédia mélyen megrázta a közösséget. Az egyik meggyilkolt nő fia egy gyászbejegyzésben búcsúzott édesanyjától, akinek megmentéséért a helyiek és az orvosok is mindent megtettek.
A férfit emberölés, életveszélyt okozó testi sértés, kábítószerrel visszaélés és további testi sértés vádjával állítják bíróság elé. Az ügyészség akár életfogytiglani szabadságvesztést is kérhet rá.
A Tények riportja a brutális gyilkosról
Ahogy arról korábban beszámoltunk, tragikus kettős gyilkosság történt a Somogy megyei Fonón. Egy 31 éves férfi péntek délután fahusánggal támadt rá két emberre az utcán, majd betört egy boltba, ahol agyonverte az eladónőt. Később a fonói nyugdíjasklub utcán megtámadott elnöke is belehalt sérüléseibe. Sőt kiderült, hogy az ámokfutó korábban egy terhes kismamára és férjére is rátámadt.
Egy 68 éves férfi is megsérült, aki a Tényeknek nyilatkozva elmondta, hogy a támadó kizárólag a fejére mért ütéseket. A karjával próbálta védeni magát, amit a támadó eltört, de egy ismerőse hólapáttal avatkozott közbe, így sikerült megmenekülnie.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Videó: „Élettelenül lebegett a medencében” - Leszakadt a 18 éves fiú füle egy rosszul sikerült szaltó után a medencés bulin, most a házigazda szüleit perli
A 18 éves Blake Barnes polgári pert indított osztálytársa szülei ellen, miután egy amerikai házibuliban a medencébe ugorva súlyos sérüléseket szenvedett. A fiú véralkoholszintje a kórházban a vezetési határérték felett volt, az ügyvéd szerint a bulin a kiskorúak italozását is engedték.
Egy rosszul sikerült előreszaltó miatt perli osztálytársa szüleit egy 18 éves amerikai fiú, aki szerint a házigazda felnőttek is tudták, mi készül a végzősöknek rendezett medencés bulin.
A 18 éves Blake Barnes indított polgári pert Megan és Brandon Spencer ellen, miután az arizonai Ahwatukee városrészben tartott végzős bulin súlyosan megsérült.
Barnes a ház tetejéről próbált a medencébe szaltózni, de a peremnek csapódott, aminek következtében agyrázkódást szenvedett és a füle egy része leszakadt.
Videón a baleset:
Barnes ügyvédje, Brian Foster drámai részleteket közölt a baleset utáni pillanatokról. Elmondása szerint a fiút a vízben találták meg, miután a mentők és a tűzoltók a helyszínre érkeztek.
„Eszméletlen volt, élettelenül lebegett a medencében” – mondta az ügyvéd.
A fiút kórházba szállították, ahol 114 ezrelékes véralkoholszintet mértek nála (ez enyhe részegségnek számít), de Arizonában a gépjárművezetés törvényi határértéke felett van – írja az esetről a UNILAD.
A per középpontjában az az állítás áll, hogy a szülők nemcsak tudtak a buliról, hanem a kiskorúak alkoholfogyasztását is hagyták. A kereset szerint a parti meghívójában kifejezetten szerepelt, hogy a résztvevők hozzanak magukkal saját italt.
Az amerikai Arizona államban 21 éves kor alatt tilos alkoholt fogyasztani.
Amikor az ügyvédet szembesítették azzal, hogy Barnes is ivott, és ez gyengítheti a pert, Foster elismerte ennek a ténynek a kényelmetlenségét, de az érvelésén nem változtatott. Szerinte „Az alkoholt azon a házibulin biztosították, amelyen részt vett, és a ház tulajdonosai tudták, vagy tudniuk kellett volna, hogy a fiuk egy ekkora bulit tart” – fogalmazott.
A Spencer házaspár ügyvédet fogadott, és rövid közleményükben jelezték: szerintük a kereset jelentős mennyiségű információt kihagy.
Blake Barnes a perben a jelenlegi és jövőbeli orvosi költségeinek megtérítését, valamint fájdalom és szenvedés, illetve érzelmi megterhelés miatti kártérítést követel.
Egy rosszul sikerült előreszaltó miatt perli osztálytársa szüleit egy 18 éves amerikai fiú, aki szerint a házigazda felnőttek is tudták, mi készül a végzősöknek rendezett medencés bulin.
A 18 éves Blake Barnes indított polgári pert Megan és Brandon Spencer ellen, miután az arizonai Ahwatukee városrészben tartott végzős bulin súlyosan megsérült.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A ház alatt elásva találták meg egy 4 éves kisfiú holttestét, az apja egy évig titkolta, hogy megölte
A 4 éves Aiden Bevins maradványait egy szemeteszsákba csomagolt szatyorban találták meg a föld alatt az amerikai Washington állambeli Aberdeenben. A 36 éves apa először azt állította, hogy a gyerek egy véletlen balesetben halt meg, de később bevallotta, hogy ő végzett vele, majd elásta.
A rendőrök egy nagyméretű szatyorban, a ház alatt elásva találták meg a négyéves Aiden Bevins holttestét az amerikai Washington állambeli Aberdeenben, miután a fiút egy éve nem látták. Az apa, Jacob Scott Bevins a nyomozóknak azt mondta, a gyerek egy véletlen balesetben halt meg, az előzetes boncolás azonban hosszan tartó bántalmazás nyomaira bukkant – írja a People.
A nyomozás május 12-én indult, amikor a rendőrség egy másik ügyben, a gyanúsított hatéves lánya vélt eltűnésével kapcsolatban ment ki a családhoz, és ekkor kezdtek érdeklődni Aiden holléte felől. A 36 éves apa először azt mondta, a fia államon kívül, rokonoknál él, de ezt a családtagok cáfolták.
A férfi végül megtört, és bevallotta, hogy a gyerek meghalt, a holttestét pedig a nagymama háza alatt ásta el. A fiú földi maradványait május közepén a Washingtoni Állami Rendőrség helyszínelői emelték ki egy szemeteszsákba csomagolt nagyméretű szatyorból.
Az apa a kihallgatásán először azt állította, hogy a fiú egy véletlen balesetben halt meg, amikor a fürdőszobába menet futás közben beverte a fejét. Ezzel szemben a halottkémi vizsgálat hosszan tartó bántalmazásra utaló sérüléseket, köztük régebbi, már gyógyuló csonttöréseket és égési elváltozásokat is talált. Az apa végül bevallotta, hogy fejbeütötte a kisfiút, aki aztán meghalt.
Jacob Scott Bevinst pénteken többek között másodfokú emberöléssel és bántalmazással elkövetett gyermekgyilkosság gyanújával vették fel a megyei börtönbe, miután csütörtökön őrizetbe vették. Az ügyészek 72 órás fogva tartását kérték, az óvadékát 150 ezer dollárban (több mint 46 millió forint) állapították meg.
Aiden korábban nevelőszülőknél élt, 2023 decemberében került vissza az apjához. A gyermek édesanyja a hírek szerint börtönbüntetését töltötte, és körülbelül egy éve nem látta a fiát; ő is abban a hitben volt, hogy a gyerek az idahói rokonoknál van.
Az ügy Washington államban újra vitát robbantott ki a gyermekvédelmi rendszerről. Kritikusok szerint a családok egyben tartását előnyben részesítő törvények megnehezítik a hatóságok számára, hogy időben kiemeljenek egy veszélyeztetett gyereket a családból.
A rendőrök egy nagyméretű szatyorban, a ház alatt elásva találták meg a négyéves Aiden Bevins holttestét az amerikai Washington állambeli Aberdeenben, miután a fiút egy éve nem látták. Az apa, Jacob Scott Bevins a nyomozóknak azt mondta, a gyerek egy véletlen balesetben halt meg, az előzetes boncolás azonban hosszan tartó bántalmazás nyomaira bukkant – írja a People.
A nyomozás május 12-én indult, amikor a rendőrség egy másik ügyben, a gyanúsított hatéves lánya vélt eltűnésével kapcsolatban ment ki a családhoz, és ekkor kezdtek érdeklődni Aiden holléte felől. A 36 éves apa először azt mondta, a fia államon kívül, rokonoknál él, de ezt a családtagok cáfolták.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A családja azt hitte, elszökött a tinilány – 37 év után derült ki, hogy az ő koponyáját találták meg egy üres telken, benne egy golyóval
Sonya Alice Langan maradványait 1989-ben találták meg Arizonában, de csak most azonosították egy nonprofit szervezet segítségével. Az akkor 17-18 éves lányt fejbelőhették, ugyanis a koponyájában egy lövedék volt.
Közel négy évtizedes rejtély végére került pont az Egyesült Államokban, miután a rendőrségnek sikerült azonosítania a „Castleberry Kate” néven elhíresült, meggyilkolt tinédzserlányt. Az áldozatot Sonya Alice Langan néven azonosították, az áttörést az igazságügyi genetikai genealógia hozta meg – írja a People.
A lány maradványaira 1989 májusában egy építkezési brigád bukkant rá egy üres telken Arizona államban, a Bullhead City-i Castleberry Lane mellett.
A szakértők akkor 17 és 19 év közé becsülték az áldozat életkorát, és úgy vélték, a halála két-tíz évvel a megtalálása előtt történhetett.
A koponyájában talált lövedék miatt a hatóságok az ügyet azonnal emberölésként kezelték.
Az azonosítást nehezítette, hogy a család soha nem jelentette be hivatalosan a lány eltűnését. A rokonok elmondása szerint Langan 17-18 éves lehetett, amikor 1982 körül elment otthonról, és
a családtagok úgy hitték, a feszült otthoni légkör miatt önként távozott.
A most előkerült rokonok elmondásából kiderült, hogy Sonya 1979-ben, kilencedikesként kimaradt a középiskolából, mielőtt a család Bullhead Citybe költözött. A lány a River Glen Drive környékén lakott, és a helyi Burger Kingben dolgozott. A nyomozóknak évtizedekig csak néhány tárgyi bizonyíték állt rendelkezésükre: a maradványok mellett egy jellegzetes, sokszínű bagolymintás fülbevalót találtak, az áldozatnak pedig kiterjedt fogászati beavatkozásai voltak.
Az ügyben a döntő fordulatot az hozta, hogy a Bullhead City-i rendőrség és a Mohave megyei seriffhivatal 2024-ben támogatást kapott a vizsgálatokra. A maradványokból származó bizonyítékokat a DNA Doe Project nevű nonprofit szervezethez küldték.
A kutatók 2025 végére 99 százalékos genetikai egyezést találtak, ami Langan felé mutatott.A nyomozók ezután felkeresték a lány élő rokonait, akik DNS-mintát adtak, így idén májusban hivatalosan is megerősítették a személyazonosságát.
A DNA Doe Project csapata szerint a családfa felépítését bonyolította, hogy Langan felmenői között francia-kanadai endogámia (bizonyos csoporton belüli párválasztás, házasodás) volt, és az egyik nagyszülőnek tizenhét gyermeke született.
<
„Igazán megtisztelő volt, hogy visszaadhattuk a nevét”
– nyilatkozta a projekt csapatvezetője, Eryk Jan Grzeszkowiak.
A Bullhead City-i rendőrség pénteken bejelentette, hogy bár az azonosítás hatalmas lépés, az emberölési nyomozás továbbra is zajlik. Várják mindazok jelentkezését, akik ismerték Sonya Alice Langant, vagy bármilyen információval rendelkeznek az eltűnésének és halálának körülményeiről.
Közel négy évtizedes rejtély végére került pont az Egyesült Államokban, miután a rendőrségnek sikerült azonosítania a „Castleberry Kate” néven elhíresült, meggyilkolt tinédzserlányt. Az áldozatot Sonya Alice Langan néven azonosították, az áttörést az igazságügyi genetikai genealógia hozta meg – írja a People.
A lány maradványaira 1989 májusában egy építkezési brigád bukkant rá egy üres telken Arizona államban, a Bullhead City-i Castleberry Lane mellett.
A szakértők akkor 17 és 19 év közé becsülték az áldozat életkorát, és úgy vélték, a halála két-tíz évvel a megtalálása előtt történhetett.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Bánki-tóba fulladt egy 15 éves fiú, a rendőrség büntetőeljárást indított
Egy iskolai kirándulás közben fulladt a Bánki-tóba egy 15 éves fiú péntek délután. A fiatalkorú holttestét a különleges mentőegyesület és a katasztrófavédelem búvárai találták meg.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a hivatalos Facebook-oldalán közölte, hogy a Rétsági Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja egy 15 éves fiú halálának körülményeit.
A rendőrség tájékoztatása szerint pénteken „15 óra 30 perc körüli időben – egy iskolai kirándulás keretében – a tó szabadstrandján fürdőző gyermekek közül egy 15 éves fiú elmerült a vízben”.
A csoport kísérői azonnal keresni kezdték a fiatalkorút, és értesítették a hatóságokat.
A riasztás után a rendőrség, a mentők és a katasztrófavédelem munkatársai, valamint az Ipoly-völgyi Különleges Mentő, Önkéntes Tűzoltó, Környezet- és Természetvédelmi Egyesület búvárai is a helyszínre siettek, és rövid időn belül megkezdték az eltűnt fiú keresését a Bánki-tóban.
A különleges mentő egyesület, valamint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság könnyűbúvárai 16 óra 50 perckor találták meg a gyermek holttestét.
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság a bejegyzés végén fejezte ki őszinte részvétét és együttérzését az elhunyt fiú családjának és hozzátartozóinak.