Egy turisztikai portál alapítására adta az MTÜ a vendéglátást segítő uniós támogatás közel harmadát
A 24.hu szerint az 1,7 milliárd forintos támogatásból budapesti luxuséttermek és balatoni borászok is kaptak. De az Orbán Ráhel-közeli Magyar Divat & Design Ügynökségnek is jutott belőle.
Az Európai Unió 1,7 milliárd forintot biztosított a magyar turizmus helyreállítására, miután a szektor nehéz helyzetbe került a koronavírus-járvány miatt. A 24.hu szerint a támogatásokat a Magyar Turisztikai Ügynökség osztotta szét.
A lap szerint az állami ügynökség ugyanakkor az összeg több mint harmadát nem a vendéglátósok közvetlen megsegítésére fordította, hanem gyakorlatilag a saját társaságának, a Hellohungary Turisztikai Szolgáltató Kft.-nek utalta.
A 2020 decemberében alapított társaság az uniónak küldött jelentés szerint 630 millió forintot kapott napilapkiadásra.
A 24.hu megkeresésére a cég ügyvezetője azt írta,
valójában nem napilapkiadásra fordítják a pénzt, amint az uniónak küldött jelentésben olvasható, hanem egy turisztikai online portál létrehozására, amit március végéig kell elindítaniuk.
A Hellohungary a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány tulajdonában áll, amit a 24.hu szerint erős szálak fűznek az állami tulajdonú MTÜ-höz. Az alapítvány első támogatója, egyben kiemelt partnere a turisztikai ügynökség, vezetője Princzinger Péter Gábor, aki korábban vezető beosztásban volt az MTÜ-nél, a kuratórium tagja Könnyid László pedig jelenleg is az MTÜ vezérigazgató-helyettese - írja a lap.
A támogatásból egyébként 23 céget, illetve egyéni vállalkozót segített a turisztikai ügynökség. A lap szerint
a maradék pénzt főként balatoni borászoknak és budapesti luxuséttermeknek adták. De a kimutatás alapján az Orbán Ráhel-közeli Magyar Divat & Design Ügynökség is kapott a támogatásból.
Ennek összegét viszont még az Európai Unióval sem közölte az MTÜ - jegyzi meg a lap.
A 24.hu megkereste a Magyar Turisztikai Ügynökséget, de érdemben nem válaszoltak arra a kérdésre, hogy milyen szempontok alapján ítélték oda a pénzt, és, hogy mekkora összeget kapott a Magyar Divat & Design Ügynökség. Válaszukban azt írták, hogy az MTÜ uniós támogatást nem nyújtott, de az uniós adatok szerint a támogatást nyújtó hatóság a Magyar Turisztikai Ügynökség volt.
Az Európai Unió 1,7 milliárd forintot biztosított a magyar turizmus helyreállítására, miután a szektor nehéz helyzetbe került a koronavírus-járvány miatt. A 24.hu szerint a támogatásokat a Magyar Turisztikai Ügynökség osztotta szét.
A lap szerint az állami ügynökség ugyanakkor az összeg több mint harmadát nem a vendéglátósok közvetlen megsegítésére fordította, hanem gyakorlatilag a saját társaságának, a Hellohungary Turisztikai Szolgáltató Kft.-nek utalta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A legtöbben már hétvégére vásároltak a szombathelyi piacon. Egy táblán arról tájékoztatják a vásárlókat, hogy néznek ki a kormány által adott nyugdíjas élelmiszer-utalványok. Az Államkincstár szerint a 30 ezer forint értékű utalványokat október közepéig minden érintett megkapja. Van, akihez már meg is érkezett.
Egy békéscsabai asszony többféle címletű utalványt kapott. Mivel ezekből nem tudnak visszaadni az árusok, jól jöhetnek a kisebb-nagyobb címletek. Azt mondja, igyekezett óvatosan szétválasztani, nehogy megsérüljenek.
„Előbb behajtogattam, mert láttam, ha csak úgy fogom eltépni, akkor biztos, hogy szakad, behajtogattam, aztán újra vissza, és utána könnyen széjjel jött” – mondta Molnárné Sallai Erzsébet az RTL Híradónak.
Egy néző szemtanúja volt, hogy nem fogadták el egy nyugdíjas élelmiszer-utalványát egy szupermarket pénztáránál.
Azt írta, „ollóval vágta szét az utalványokat az azon látható vonal mentén", de „az üzlet illetékes munkatársnője szerint belevágott az utalványba", ami ettől érvénytelenné vált. Erről más is hallott már.
„Szét kell szedegetni, de azt is hallottam ismerősöktől, hogy nagyon óvatosan, mert hogyha a vonalkódot vagy nem tudom, van-e ilyen szalag rajta, megsérül, akkor nem fogadják el”
– jelentette ki Sárközi Mária.
„Én szerintem ez kukacoskodás, mert a csekket is hogyha letépjük, a sárga csekket, én is már jártam úgy, hogy egy kicsit beszakadt, és a postán megragasztották” – mondta Pásztiné Maros Erika.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint a sérült utalványokat a kereskedő visszautasíthatja.
„Ha az utalvány biztonsági elemei sérültek, és nem ellenőrizhetők az utalványon például az azonosító szám, vagy a vonalkód nem leolvasható, akkor ezt a kereskedő nem fogadhatja el” – nyilatkozta Kozák Tamás, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára.
Az Államkincstár a híradóval azt közölte: a sérült utalványok cseréjét kérvényezni lehet.
A legtöbben már hétvégére vásároltak a szombathelyi piacon. Egy táblán arról tájékoztatják a vásárlókat, hogy néznek ki a kormány által adott nyugdíjas élelmiszer-utalványok. Az Államkincstár szerint a 30 ezer forint értékű utalványokat október közepéig minden érintett megkapja. Van, akihez már meg is érkezett.
Egy békéscsabai asszony többféle címletű utalványt kapott. Mivel ezekből nem tudnak visszaadni az árusok, jól jöhetnek a kisebb-nagyobb címletek. Azt mondja, igyekezett óvatosan szétválasztani, nehogy megsérüljenek.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Márki-Zay Péter egy zebrát rajzolt az aszfaltra a batidai kastély előtt tartott aszfaltrajzversenyen. Úgy fogalmazott, hogy az állat „egy nagyon tiszteletre méltó állat, általában csíkos. Ez csíkos helyett rácsos, nyilván arra utalok, hogy ez az út lehetne az út a börtönbe, ugyanis Nagyfára vezet, ahol egy büntetésvégre-hajtási intézmény van.” Hozzátette, semmit nem várt az eseménytől, inkább arról kellene beszélni, „hogyan lopnak”.
A rendezvényt pénteken délután tartották a kastély előtt. Az ötlet Alpár György volt drávaszerdahelyi polgármestertől származott, aki meghívta az eseményre Márki-Zay Pétert is, számolt be róla a Telex. Bár
a verseny tematikája eredetileg a „luxizás” lett volna, a rajzok inkább Lázár János iránti ellenérzéseket fejeztek ki.
Volt, aki „Ne rendelkezzen más a mi pénzünkkel” feliratú transzparenssel jelent meg.
Felállítottak egy sátrat is, benne a „Éljen soká Lázár János a Szegedi Csillagban” felirattal.
Az aszfaltra több üzenet került, köztük olyan is, amelyben Lázár Jánost egyenlőségjellel kötötték össze a nemrég megölt Charlie Kirkkel, akinek gyilkosát éppen aznap fogták el. Egy másik feliratban a miniszter akasztását követelték, de az üzenetet végül a készítője lemosta egy vizes seprűvel.
A történtekre Lázár János a Facebook-oldalán reagált. Bejegyzésében azt írta:
„Akasztás, fejbelövés, kivégzés. Már nálunk is! A tiszások és haverjuk, Márki-Zay vágya, „műve”.
Aszfaltrajz-verseny Magyarországon, két nappal Charlie Kirk amerikai patrióta influenszer kivégzése után. Tiszások! Ilyen a ti szeretetetek!? Ilyen országot akartok? Mi biztosan nem!”
Márki-Zay Péter egy zebrát rajzolt az aszfaltra a batidai kastély előtt tartott aszfaltrajzversenyen. Úgy fogalmazott, hogy az állat „egy nagyon tiszteletre méltó állat, általában csíkos. Ez csíkos helyett rácsos, nyilván arra utalok, hogy ez az út lehetne az út a börtönbe, ugyanis Nagyfára vezet, ahol egy büntetésvégre-hajtási intézmény van.” Hozzátette, semmit nem várt az eseménytől, inkább arról kellene beszélni, „hogyan lopnak”.
A rendezvényt pénteken délután tartották a kastély előtt. Az ötlet Alpár György volt drávaszerdahelyi polgármestertől származott, aki meghívta az eseményre Márki-Zay Pétert is, számolt be róla a Telex. Bár
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szombaton „edzőtábort” tartanak Sátoraljaújhelyen a Harcosok Klubja tagjai, a helyszín pedig a felújított Rákóczi Tábor lesz. Az eseményt az Orbán Viktor által létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportjában hirdették meg, ahol azt írták: „Exkluzív események, közösségi médiás képzések, csapatépítő programok és persze a nap végén buli” várja a résztvevőket. A miniszterelnök augusztus elején jelentette be, hogy jön a HK-edzőtábor, számolt be róla a Telex.
A programon részt vesz több kormánypárti politikus is, köztük Orbán Viktor, Orbán Balázs, Lázár János és Menczer Tamás.
A tábort jelenleg a Rákóczi Szövetség működteti, amely a létesítményt 2019-ben vásárolta meg, miután 762 millió forint támogatást kapott az államtól ingatlanvásárlásra. Ugyanebben az évben a kormány további 1,85 milliárd forintot különített el a felújításra.
A sátoraljaújhelyi Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont eredetileg az 1960-as években SZOT-gyereküdülőként működött, majd a rendszerváltás után magánkézbe került. A felújított tábor azóta a Rákóczi Szövetség központi rendezvényeinek helyszíne lett.
A szervezet a működésére is rendszeresen kap állami támogatást. A költségvetésben 2023-ra és 2024-re 2-2 milliárd forintot, 2025-re pedig 2,5 milliárdot irányoztak elő. A tavalyi beszámolójuk szerint összesen 3,2 milliárd forint támogatást kaptak a központi költségvetésből. Ezen felül 14 millió forint érkezett önkormányzatoktól, 4 millió forint 1%-os felajánlásokból, valamint 208 millió forint magánszemélyektől és cégektől – többek között a MOL-tól és a Mészáros Lőrinc alapítványától. A szövetség saját árbevétele 2,3 millió forint volt.
A Rákóczi Táborban rendszeresen tartanak eseményeket, amelyeken kormányzati szereplők is megjelennek.
Nemrég Kövér László vett részt egy pódiumbeszélgetésen az Összmagyar Egyetemista Táborban, korábban pedig Gulyás Gergely és Hernádi Zsolt látogatott el a harmadik Összmagyar Középiskolás Táborba.
A tábor mellé egy új, négycsillagos wellness szálloda is épül.
Az Átlátszó információi szerint az 50 szobás hotel kivitelezését a Hunép Zrt. nyerte el 3,8 milliárd forintos ajánlattal.
A Rákóczi Táborban 730 fő elszállásolására van lehetőség. A szálláshelyek között 40 superior háromcsillagos szoba található a főépületben, valamint két vendégház 31 standard szobával. A parkban több tábori vendégház is van, és a belső utak, járdák, illetve járművek is megújultak a legutóbbi felújítás során.
A Harcosok Klubja edzőtáborának időpontja szeptember 13–14., ezeket a napokat már korábban lezárták a szállásfoglalási rendszerben. A háromcsillagos vendégházi szobák ára 2 főre reggelivel 30 ezer forint, a hotelszobák közel 44 ezer forintba kerülnek. A következő hétvégére már szabadon lehet foglalni.
Szombaton „edzőtábort” tartanak Sátoraljaújhelyen a Harcosok Klubja tagjai, a helyszín pedig a felújított Rákóczi Tábor lesz. Az eseményt az Orbán Viktor által létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportjában hirdették meg, ahol azt írták: „Exkluzív események, közösségi médiás képzések, csapatépítő programok és persze a nap végén buli” várja a résztvevőket. A miniszterelnök augusztus elején jelentette be, hogy jön a HK-edzőtábor, számolt be róla a Telex.
A programon részt vesz több kormánypárti politikus is, köztük Orbán Viktor, Orbán Balázs, Lázár János és Menczer Tamás.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az Európai Unió Tanácsa megszavazta a több mint 2500 orosz személy ellen bevezetett uniós szankciók fél évvel történő meghosszabbítását – szúrta ki a Tanács oldalán a 444. A döntéshez egyhangú szavazásra volt szükség, ha a magyar kormány vétózott volna, a szankciók szeptember 15-én éjfélkor megszűntek volna.
A szankciók a mostani döntéssel 2026. március 15-éig maradnak érvényben. A listáról egy személyt levettek a tagállamok, egy személyt pedig halála miatt töröltek.
Magyarország és Szlovákia még a héten is azzal fenyegetőzött, hogy vétózni fog, amennyiben hat orosz oligarchát nem távolítanak el a listáról. Sajtóhírek szerint Szlovákia Aliser Uszmanov és Mihail Fridman levételét kérte, Magyarország pedig Dmitrij Mazepin (a volt Forma 1-es versenyző, Nikita Mazepin apja), Petr Aven, Musa Bazsavjev és Albert Avdoljan oligarchák levételét akarta elérni.
Az egyedi szankciós listán jelenleg több mint 2600 személy és vállalat szerepel. Olyan orosz politikusok és üzletemberek, akikről úgy ítélte meg az Európai Unió, hogy támogatták vagy elősegítették Oroszország Ukrajna elleni háborúját. A szankciókat félévente meg kell hosszabbítani, a döntéshez pedig egyhangú szavazás szükséges.