Egy DIGI-tartozást akartak behajtani rajta, pedig soha nem is volt DIGI-ügyfél – mi a teendő ilyenkor?
Attila, a Blikk újságírója, egy Pest vármegyei településen él családjával. Nemrég meglepő levél érkezett hozzá: egy követeléskezelő cég arra szólította fel, hogy fizessen be 8100 forintot, amivel állítólag a DIGI-nek tartozik – számol be a lap.
– mesélte Attila.
Szerinte a levél több ponton is sántított. Bár az Invitel jogutódja valóban a DIGI lett, az ő szolgáltatói szerződésük 2020 júniusában az Invinetwork Kft.-hez került át, és akkor semmilyen elmaradást nem jeleztek nekik. Ráadásul a levélben feltüntetett szerződésszám sem egyezett az övével.
„Egy alkalommal előfordult, hogy volt egy elmaradásunk, de azt azonnal rendeztük. Most viszont világos volt, hogy valami nincs rendben. Szerencsére megvannak a régi számláim, így könnyen vissza tudtam keresni az adott időszakot” – tette hozzá.
Attila a hírközlési törvényre hivatkozva válaszlevelet írt a követeléskezelőnek, amelyben jelezte: a telekommunikációs díjtartozások egy év után elévülnek. Ha létezett is volna tartozás, az már több mint négy évvel ezelőtti ügy, így jogilag nem érvényesíthető.
– mondta.
Jogászok szerint sokan esnek abba a hibába, hogy automatikusan befizetnek olyan követeléseket is, amelyek már elévültek. Az egyik ügyvéd a Blikknek elmondta, hogy egy ügyfele ellen végrehajtást rendeltek el, mert nem mondott ellent egy fizetési meghagyásnak, pedig a követelés alapját képező lízingszerződést korábban a bíróság érvénytelennek nyilvánította.
Ha valaki régi tartozás miatt kap fizetési meghagyást, de biztos benne, hogy az elévült, a szakértők azt javasolják, hogy forduljon közjegyzőhöz, és éljen ellentmondással. Ebben az esetben a követeléskezelő vagy perben próbálhatja bizonyítani az igényét, vagy visszaléphet, és az ügy lezárulhat.
Fontos tudni: ha valaki úgy dönt, hogy elévült tartozását mégis befizeti, később már nem kérheti vissza a pénzét, még peres úton sem – írja a Blikk.