hirdetés

FELFEDEZŐ

Édesanyja 'nem megfelelő' ruhája miatt nem vettek fel egy lányt az iskolába

Az eset nagyon megosztotta az embereket.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. április 17.

hirdetés

Megbotránkoztató történetet osztott meg a Click2Houston-nal egy texasi édesanya. Joselyn Lewis a Madison High School nevű középiskolába szerette volna beíratni 15 éves lányát, azonban az iskolában ellehetetlenítették az ügyintézést.

Lewis fejkendőben és egy Marily Monroe-s fekete ruhában jelent meg az iskolában, mikor a regisztrációnál elutasították őt és lányát.

Az iskola munkatársai azt mondták, a hölgy ruhája nem megfelelő, így nem léphet be az intézménybe. Lewis ekkor azt hitte, összekeverték őt gyerekével, így elmagyarázta, hogy nem saját magát, hanem lányát szeretné beíratni, ám a pedagógus hajthatatlan volt.

"Azt mondta, nem a dress code szerint öltöztem. Nem értettem, mit jelent ez, erre elmagyarázta, hogy a fejkendőm és a rövid ruhám miatt nem engednek regisztrálni" - mesélte a nő.

Lewis elmondása szerint egyáltalán nem volt rövid a ruhája - ha leengedi a kezét, a ruha hossza addig ér, míg a középső ujja - , a haját pedig éppen ki akarta bontani, de ekkor meggondolta magát.

hirdetés

Ha kíváncsi vagy a képre, lapozz!




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Egy hatéves kislányra hagyta mindenét egy angol nyugdíjas, a gyerek életét tönkretette az örökség

Sokan hiszik, hogy a férfi gyerekként szexuálisan bántalmazta a nőt, de ő azt állítja, olyan volt a viszonyuk, mintha nagypapa és unoka lettek volna.
Fotó: klimkin/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

Katie Loveridge neve azt követően vált ismertté, hogy egy 72 éves férfi, Wilfred Lamb minden vagyonát az akkor hatéves kislányra hagyta a saját családja helyett. Az eset még 2000-ben történt, Katie azóta felnőtt, és elmesélte, hogyan keserítette meg az életét az örökség - írja a Daily Star.

A 27 éves nő elmondta, az emberek még mindig azt hiszik, hogy szexuális bántalmazás érte Wilfred részéről. Az idős ember felháborodott családja hiába próbálta visszaszerezni a pénzt, 5 év után egy legfelsőbb bírósági ítélet is kimondta, hogy az Katie-t illeti meg.

Katie négyévesen ismerkedett meg a nyugdíjas mérnökkel, apja egyik barátjával, akivel elválaszthatatlanok lettek. A különös duóra a férfi halála után figyeltek fel, amikor Wilfred saját lánya, Josephine helyett mindenét, még 27 hektár földjét is a kislányra hagyta.

“Úgy szeretett, mint egy nagypapa, és én is úgy szerettem őt, mint egy nagypapát. Ennyi volt az egész” - mondja a Worcestershire megyében élő, négygyermekes Katie. Utólag már azt kívánja, bárcsak ne is örökölt volna semmit, mert annyi baja származott belőle.

“Egy kislány voltam, aki soha nem kért ilyesmit. Nem derült ki számomra, milyen a normális élet, és ez kínoz engem. Nem érte meg, mert annyi mindentől megfosztott. Szégyellek utcára lépni, mert az emberek folyamatosan pénzt kunyerálnak tőlem, még olyan férfiak is voltak az életemben, akik loptak a pénztárcámból. Undorítónak és értéktelennek érzem magam, mert sokan azt hiszik, szexuális viszonyért cserébe kaptam a pénzt. De mostanra besokalltam, és szeretném véglegesen tisztázni magam”

- mondja.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Szó szerint csoda: hat lábbal és két farokkal született egy kiskutya Amerikában

Az ilyen rendellenességekkel született kutyák nem szoktak életben maradni.
Fotó: Skippers Journey/Facebook - szmo.hu
2021. február 26.

hirdetés

A tudósokat is lenyűgözte az a különleges kiskutya, amelyik hat lábbal és két farokkal látott napvilágot az Egyesült Államokban- írja a Daily Star.

Skipper az első olyan kutyus, amelyik ilyen adottságokkal született, és életben is maradt.

“Ő itt a Skipper nevű csoda, szó szerint. Tovább maradt életben, mint a gyanúnk szerint bármelyik kutya, amelyik ilyen jellegű eltérésekkel született. Habár Skipper még csak 4 napos, az ilyen állatok nem is szoktak élve születni”

- tette közzé az oklahomai Neel Állatkórház személyzete.

“Feltűnő lehet, hogy kicsit más, mint a többi kutya - 6 lába van! Több örökletes rendellenességgel jött világra, így egy feje és mellürege, de 2 csípőtájéka, 2 alsó húgyúti traktusa és 2 reproduciós rendszere van, emellett 2 farka és 6 lába” - írják.

hirdetés

A border collie és ausztrál juhászkutya-keverék azért születhetett így, mert a megtermékenyült petesejt ikrekre osztódott volna, de nem vált szét teljesen. Nyolc másik, egészséges testvérrel jött világra.

Skipper gerincoszlopa nem záródott le teljesen a fejlődése során, ez néha izomgyengeséghez és bénuláshoz vezethet. Jó hír viszont, hogy a kiskutya minden lába mozog, ezért akár a fizioterápia is elég lehet majd neki idősebb korában.

“A szervei remek formában vannak, nincs gond az emésztésével és nagyon erős” - tették hozzá az állatorvosok, akik továbbra is megfigyelés alatt tartják a nőstény kölyköt, figyelve az esetleges fájdalom jeleire.

Skippert az anyakutya elutasította, ezért jelenleg cumiból táplálják, és adománygyűjtést is indítottak a későbbi állatorvosi költségeire.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Háromból két orosz szerint a koronavírus egy mesterségesen létrehozott biológiai fegyver

A felmérést a Levada Center nevű orosz, független közvéleménykutató végezte.
Címkép: MTI/Bús Csaba - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Az oroszok közel kétharmada hisz abban az összeesküvés-elméletben, miszerint a koronavírus egy emberek által mesterségesen létrehozott biológiai fegyver – írja a Moscow Times.

A kutatást a Levada Center nevű orosz, független közvéleménykutató végezte. A megkérdezettek 64 százaléka vélte úgy, hogy a koronavírust mesterségesen állították elő, hogy új típusú biológiai fegyverként használják. Az emberek 23 százaléka válaszolta azt, hogy a vírus természetes módon terjedt, 13 százalék pedig nem szerette volna, vagy nem tudta eldönteni.

A megkérdezettek 56 százaléka ugyanakkor nem fél attól, hogy elkapja a koronavírust, ami rekord, 2020 októberében még csak 46 százaléknyian vallottak így.

A felmérés szerint az oroszok csupán 30 százaléka oltatná be magát a Szputnyik V orosz vakcinával. Különösen a fiatalok elutasítóak az orosz vakcinával szemben, 74 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy nem adatná be magának. Az idősebbek nyitottabbak az orosz oltóanyag felé, de köztük is többségben vannak azok, akik nem oltatnák be magukat vele.

A leggyakoribb okok között volt a mellékhatásoktól való félelem, valamint az oltóanyag hiányos teszteredményei is.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Hős lett a futár, aki elkapta a 12. emeletről kizuhanó kislányt Vietnamban

Rémisztő felvételen az eset, a kétéves gyerek megúszta kéz- és lábtöréssel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Kiesett egy kislány egy vietnami panelház 12. emeletéről, valaki a telefonján fel is vette a rémisztő pillanatokat. A kislány az erkélyen lógott, az egyik kezével kapaszkodott még, aztán lezuhant.

A kétéves kislány csodával határos módon túlélte a február 28-án történt esetet, mindössze a karja és a lába tört el. Az történt, hogy az utcán épp ott állt egy futár, aki még időben felmászott az épület előtt lévő kisebb tetőre, és elkapta a lezuhanó gyereket.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: