FELFEDEZŐ
A Rovatból

Eddig a sirályok a pápaválasztás legnagyobb sztárjai

Még nincs eredménye az első szavazásnak. Közben a sirályok csendesen ellopják a show-t.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 07.



Miközben ezrek várják a Szent Péter téren és milliók a képernyők előtt, hogy milyen eredményre jutnak a bíborosok a Sixtus-kápolnában, addig szép lassan a vatikáni sirályok ellopják a show-t. A madarak egyszerűen kinézték maguknak a kápolna tetejét, éppen a pápaválasztás eredményét közlő kémény közelében, és időről időre felbukkannak a tetőn.

Ilyenkor a várakozó tömeg hangosan éljenez, vagy tapsol. A madarak pedig néhány perces piehnő, tollászkodás és pózolás után továbbállnak.

Előzetesen úgy számoltak, hogy a szerda esti első szavazásnak 19:00 és 19:30 között valamikor lehet eredménye. Ehhez képest néhány perccel 21 óra előtt még mindig nem szállt fel a fehér vagy fekete füst.

A várakozás feszültségét jelzi az is, hogy míg a közvetítésben korábban bemutatták a Szent Péter tér építészeti csodáit, a várakozó tömeget, ahhoz képest régóta már csak a kéményre szegeződik a kamera. És ezzel együtt persze a sirályokra.

Aki élőben szeretné nézni a sirályok műsorát vagy a Sixtus-kápolna kéményét, az itt teheti meg:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor elárulta, miért mondta Brüsszelben, hogy „adadada”
Komoly választ adott a miniszterelnök, amiben egy kisebb problémáját is elárulta. Ugyanakkor az egyáltalán nem érdekli, ha mémmé válik egy-egy megnyilvánulása.


Interjút adott az Ultrahang YouTube-csatornának Orbán Viktor. A miniszterelnöknél Király Tamás riporter rákérdezett arra is, hogy miért mondta azt néhány hete Brüsszelben kamerák előtt, hogy „adadada”. Ahogy arról korábban mi is írtunk, Orbán egy kérdésre felelve találta nehezen a szavakat, és ekkor válaszolta elsőre ezt a mémmé vált hangsort.

A kormányfő elmondta, hogy öt gyereke miatt ismeri a mém kifejezést, de az egyáltalán nem érdekli, hogy ha valamelyik megszólalásából mém válik. A konkrét esetről a miniszterelnök azt mondta:

„Küzdök a hangszálaimmal.”

Hozzátette: „Igyekszem ezt megtartani magamnak, nem tartozik ez senkire, de szerintem elhasználódtak. Ezért néha megfeszül, és akkor várnom kell egy kicsit, hogy meg tudjak indulni. Mondjuk ha sokan vannak, és nagy a nyilvánosság, akkor ezt nehéz eltitkolni.”

Orbán Viktor viszonylag keveset beszél közel negyven éves politikai pályafutása nehézségeiről és megpróbáltatásairól, de legutóbb egy interjúban már szóba hozta utódlását is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Jelentős műsorváltozás jön az RTL-en: átalakul a vasárnap este
Néhány film elcsúszik, de lesznek műsorok, amelyek még ki is maradnak.


Jelentős műsorváltozással készül az RTL július 20-án, vasárnap estére, írja a SorozatWiki. A csatorna 18:50-kor a Házon kívül című műsorral indítja az estét, ahogyan azt korábban is tervezte, ezt követően azonban több változás is jön a főműsoridőben.

20 órakor Az ugrás című vetélkedő egy korábbi epizódját ismétli az RTL, ezúttal azonban csak egy részt sugároznak, nem kettőt, mint az előző héten. Ezzel párhuzamosan a korábban ebbe az idősávba tervezett Az acélember című szuperhősfilm 21:20-ra csúszik, a vetélkedő 1. évadának 8. epizódja után kerül adásba.

A csúszás további változásokat is magával hoz. A korábban vasárnap 23 órára beütemezett A sólyom végveszélyben című háborús film szombatra kerül át, az RTL július 19-én, 22:20-kor vetíti le. Emiatt azonban elmarad a The Expendables – A feláldozhatók 3. című akciófilm szombatra tervezett sugárzása.

A műsorváltozás csak a vasárnap esti programokat érinti, a hétköznapok és a hétvégi műsorrend többi része változatlan marad.

A módosítás hátterében a TV2 július 13-i lépése állhat, amikor is a csatorna váratlanul elindította a Legyen Ön is Milliomos új évadát Palik Lászlóval.

A népszerű kvízműsor mostantól minden vasárnap este 20 órakor jelentkezik. Az RTL erre reagálva aznap este dupla epizódot adott Az ugrásból, és a következő hétvégére is új műsorrenddel készül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

FELFEDEZŐ
A Rovatból
Lengyel Tamás Orbán Viktor fapados utazásáról: Elképzelhető, hogy az utazóközönségből senki, egy ember sem illette kritikával a miniszterelnököt?
A színész szerint elképesztő, hogy 200 ember közül senki nem szólt be a kormányfőnek . Sőt, még egy videó sem készült az útról – ez is gyanús neki.


Ahogy arról korábban mi is írtunk, a miniszterelnök és felesége a múlt héten kétszer is menetrendszerinti repülőgéppel utazott magángép helyett – abból ráadásul egyszer a fapados Ryanair járatával.

Az utazás megihlette Lengyel Tamás kormánykritikus színészt is, aki Instagramon osztotta meg az Orbán Viktort és Lévai Anikót ábrázoló képet, és azt írta hozzá:

„Egy Ryanair járaton kb. 200 ember fér el. Elképzelhető szerintetek, hogy az utazóközönségből senki, egy ember sem illette kritikával a miniszterelnököt? Ez a neveltetésünk? Ha szemtől szemben találjuk magunkat, akkor nem szólunk?”

Ezután így folytatta: „Vagy a Kossuth téri tömeg, a Pride, csak az én buborékom és ezt leszámítva mindenki elégedett az ország jelen állapotával? Vagy volt, aki kapva kapott az alkalmon és beszólt Viktornak? De akkor hol van erről a videó? 198 másik ember kezében telefon volt. Nem volt legalább egy, aki erről videót csinált volna?”

A végén pedig még egy lehetőséget felvetett: „Vagy arról van szó, hogy ez csak egy kommunikációs megoldás volt, és a gépet teljes egészében kibérelték. Viszont akkor az már nem is igazán fapados, hanem egy olcsó magángép…”

Orbán fapados utazására korábban beszólt Magyar Péter és Pottyondy Edina is. Utóbbi ráadásul már azt is szóvá tette, hogy a miniszterelnök után Rogán Antal dúsgazdag ex-neje, Rogán-Szendrei Cecília is olcsó repülésre adta a fejét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Egy népszerű étel és rossz kérdések: ezek a legfurcsább halálokok egy amerikai boncmester szerint
A coloradói Dolly már mindent látott: repülőszerencsétlenséget, lefejezést, gőzhengeres balesetet is. A halottasházban döbbenetes titkokra derült fény.


Egy 32 éves coloradói boncmester, Dolly különleges történeteket osztott meg a munkájáról. Azt mondja, pályafutása során már számos szokatlan esettel találkozott, többek között repülőgép- és bányabalesetekkel, ejtőernyős zuhanással, gőzhenger okozta tragédiával és lefejezéssel is.

A szakember a Newsweeknek beszélt arról is, hogy milyen

meglepően gyakori halálok a steak okozta fulladás

– különösen az idősebb korosztály körében. Tapasztalatai szerint sok idős embernek már nehezére esik a rágás, ami esetükben könnyen végzetes lehet.

„Már nem tud rágni. Fulladozni kezd, meghal, majd a halottasházban köt ki. Nekem kell eltávolítanom a nyelőcsövéből. Undorító.”

Dolly szerint a steak nemcsak az idősek, hanem a nagyon fiatalok számára is kockázatos lehet.

„A steak idős vagy nagyon fiatal korban annyira veszélyes. Kérem, rágják meg rendesen az ételt, vagy inkább hagyják el a steaket teljesen” – mondta.

A halottszállító egy másik jelenségre is felhívta a figyelmet: sokan egy-egy veszekedés közben olyan mondatokat mondanak ki, amelyek végül tragikus következményekkel járnak.

„Soha ne mondd senkinek: »Mi fogsz csinálni? Megszúrsz?« vagy »Mi fogsz csinálni? Lelősz?« Meg fogják csinálni. Ne mondd ezeket. Nem is tudom megmondani, hány embernél végeztem boncolást és később kiderült, ezek voltak az utolsó szavaik” – árulta el Dolly.

(via unilad.com)


Link másolása
KÖVESS MINKET: