HÍREK
A Rovatból

Durván megdrágult több babatápszer, ráadásul a tb-támogatást is jelentősen visszavágták

A gyártó nem tudta tartani a korábbi árakat, az állam pedig azonnal csökkentette a tb-támogatás mértékét, hogy ne kelljen többet fizetnie.


Hirtelen a duplájára nőtt több baba- és csecsemőtápszerek ára is, amit a gyártók a kedvezőtlen gazdasági helyzettel és a forintárfolyam alakulásával indokolnak.

A babatápszerek esetében a Központi Statisztikai Hivatalnak nincs nyilvánosan elérhető adatbázisa arról, hogyan változtak az árak, ezért az RTL.hu megnézte a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) Publikus gyógyszertörzsről szóló lakossági tájékoztatóit. Ebből kiderült, hogy az átlag a teljes inflációhoz képest igencsak kedvezően, alig 15 százalékkal kerülnek többe a kulcsfontosságú készítmények.

Az anyatej-helyettesítők ára viszont egyik napról a másikra az egekbe szökött. Van olyan, amelyik kétszer annyiba kerül. Ráadásul jelentősen csökkent a tb-támogatás is, így akár háromszoros árat is meg kell fizetni ezért a termékért.

„Az egyik anyatej-helyettesítő például 2266 forint volt szeptemberben, és ha gyerekorvos írta fel, akkor a jogszabály szerint átlagos, 55 százalékos tb-támogatással lehetett megvásárolni. Vagyis a patikában 1020 forintba került, a normatív támogatás összege így 1246 forintra jött ki. Október 1-től azonban a termék ára 4188 forintra nőtt, a támogatás mértékét pedig rögtön 25 százalékra csökkentették a NEAK-nál, amit a vonatkozó rendelet is átlag alattinak nevez. Ennek köszönhetően receptre vásárolva a patikában már 3141 forintot kell ezért a tápszerért fizetni, így lett egy 80 százalékos áremelkedésből sokak számára 300 százalékos drágulás” - mutatta be egy példán keresztül az rtl.hu a drágulás okát.

A portál megkereste a két legnagyobb babatápszert gyártó vállalatot, a Nestlét és a Danone-t, hogy megtudják, mi áll az áremelkedések hátterében.

Mindkét cég kifejtette, hogy a vásárlóknak azért is kell többet fizetniük, mert a tb-támogatás mértéke bizonyos termékeknél 55-ről 25 százalékra csökkent.

A Nestlé szerint az alapanyagárak, a szállítási és gyártási költségek drasztikus emelkedése, valamint a forint árfolyamváltozása is hozzájárult az árak emelkedéséhez.

A Danone azt közölte, hogy az utóbbi hónapokban tapasztalt, rendkívüli mértékben megnövekedett nyersanyag-, csomagolóanyag- és energiaárak, valamint a forint-euró árfolyam drasztikus növekedése miatt voltak kénytelenek árat emelni.

A portál szerette volna megtudni, hogy a kormány tervezi-e, hogy növeli a tápszerek után adható támogatást, vagy visszaállítja a társadalombiztosítási támogatás mértékét 55 százalékra, de nem kaptak választ.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
A világ légvédelme jelenleg nincs felkészülve az ilyen típusú drónokra – egy teljesen új orosz szuperfegyvert fogtak el az ukránok
Egy szakértő szerint a fegyver olyan dolgokat tud, amikkel eddig még nem találkoztak. Ugyanakkor a drónba épített amerikai technológia eredete is kérdéseket vet fel.


2025 júniusában az ukrán légvédelem egy drónt fogott el a Szumi régió felett, ami első ránézésre úgy nézett ki, mint egy szokásos Shahed-136-os szerkezet. Amikor azonban közelebbről is megvizsgálták, kiderült, hogy egy sokkal fejlettebb típusról van szó.

Az orosz MS001 egy olyan pilóta nélküli légi jármű, amit mesterséges intelligencia irányít.

A drón rendszerét egy apró, tenyérnyi méretű, Nvidia Jetson Orin szuperszámítógép működteti, amely másodpercenként akár 67 billió műveletet is képes elvégezni. Ennek köszönhetően az eszköz valós időben készít hőkamerás felvételeket, felismeri a tárgyakat, elemzi a telemetriai adatokat, és feldolgozza a fedélzeti információkat.

A mesterséges intelligencia lehetővé teszi, hogy a drón önállóan válasszon célpontokat, még akkor is, ha GPS-zavarás vagy elektronikus hadviselés éri. Emellett az MS001 képes más drónokkal együttműködve, rajban repülni, folyamatosan megosztva az adatokat, és repülés közben dinamikusan módosítja az útvonalát. Ez segít kompenzálni, ha a rajból több egység is megsemmisül.

Vlagyiszlav Klocskov ukrán vezérőrnagy a LinkedInen azt írta, hogy

„az eszköz már nem koordinátákat hordoz, hanem gondolkodik, és úgy választ célpontot”. A szakértő szerint a világ légvédelme jelenleg nincs felkészülve az ilyen típusú drónokra.

A drónba épített amerikai technológia eredete is kérdéseket vet fel. Az Egyesült Államok 2022-ben szankciókat vezetett be Oroszország ellen, amelyek többek között megtiltották a fejlett chipek exportját. Elemzések szerint azonban 2023-ban több mint 17 millió dollár értékű Nvidia-alkatrész jutott el Oroszországba a szürkepiacon keresztül, főként Hongkongon, Szingapúron, Törökországon és Kínán át.

Forrás: Interesting Engineering, 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Csütörtökön délután térhet vissza a Földre Kapu Tibor, de sok minden befolyásolhatja még a visszautat
A magyar űrhajós már túl van több tucat kísérleten az ISS fedélzetén. Most készülnek a hazatérésre, de még bármi közbejöhet – az időjárástól a kapszula műszaki állapotáig.


Közel két hete indult útnak a SpaceX Falcon 9 rakétája a floridai Cape Canaveralról. Az Axiom–4 küldetés egyik résztvevője a magyar Kapu Tibor is. Június 26-án sikeresen dokkoltak a Nemzetközi Űrállomáshoz (ISS), azóta több mint 60 tudományos kísérletet végeztek el.

A küldetés már az utolsó heténél jár. Július 7-én az Axiom Space közleményt adott ki, amely szerint a legénység befejezi az utolsó kutatási ciklusokat, és már megkezdték a felszerelések átcsoportosítását a Dragon kapszulába. Ez arra utal, hogy minden a terv szerint halad.

A jelenlegi tervek szerint július 10-én 12:00-kor (magyar idő szerint 14:00-kor) válnának le az ISS-ről. A Dragon „Grace” nevű kapszula néhány órával később a Csendes-óceánba érkezne meg, Kalifornia partvidékéhez közel.

A pontos leszállási helyet az időjárás és az óceáni viszonyok határozzák meg.

Három dolog is közbeszólhat, és módosíthatja a visszatérés időpontját. Az első az időjárás. A kapszula ejtőernyős süllyedése és tengeri leszállása csak akkor történhet meg, ha a szél és a hullámzás nem jelent veszélyt. Ha ezek nem megfelelőek, a NASA és az Axiom Space akár az utolsó pillanatban is elhalaszthatja a visszatérést.

A második tényező a kapszula műszaki állapota. Minden indítás és leszállás előtt átvizsgálják a rendszereket. Egy hiba – például az automatikus irányító rendszer problémája vagy szoftveres anomália – akár napokra is eltolhatja a leszállást. Korábban már előfordult, hogy oxigénszivárgás miatt napokkal később tudtak csak elindulni.

A harmadik ok, ami miatt tovább maradhatnak, a tudományos program meghosszabbítása. Olyan orvosi, biológiai és technológiai kísérleteket végeznek, amelyek fontosak lehetnek a Hold- és Mars-missziókhoz. Vizsgálják többek között a mikroalgák túlélőképességét, a csontritkulás súlytalanságban való modellezését, és a mesterséges izomszövetek viselkedését. Ha ezek közül valamelyik tovább tart, a földi tudóscsoportok kérhetik a küldetés meghosszabbítását, ha az ISS és a Dragon kapacitása ezt engedi.

Ha tehát minden a tervek szerint alakul, július 10-én délután visszatérhetnek a Földre. A leszállás után a SpaceX csapata emeli ki őket a tengerből. Ezután orvosi vizsgálatok és első interjúk következnek.

(via vg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újra osztogat a kormány: közel 25 milliárd pluszpénz megy stadionra, filmstúdióra és utakra
A friss kormányhatározat szerint több mint másfél tucat projekt kap extra pénzt. Van, ahol szerződést is módosítanak a megugró költségek miatt.


A kormány több mint 24 milliárd forintnyi pluszpénzt csoportosított át különféle fejlesztésekre egy hétfő este megjelent kormányhatározat szerint – szúrta ki a 24.hu. A döntés célja „a rendes üzleti kockázat mértékét meghaladó költségnövekmények kezelését szolgáló szerződésmódosítások, valamint az abból eredő kifizetések teljesítése”.

A legnagyobb összeg az M6-os autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszára megy, erre 7 milliárd forintot biztosítanak. Közútfejlesztésre összesen 12,2 milliárd forint jut.

Vasútfejlesztésre jóval kevesebbet adnak: az Érd és Érd alsó közötti összekötő vágányra, illetve a kapcsolódó létesítményekre 368 millió forintot szánnak.

A Nemzeti Filmintézet fóti telephelyének fejlesztése 5,1 milliárd forint pluszforrást kap. A nyíregyházi stadionra 1,9 milliárdot adnak.

A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház fejlesztésére 1,8 milliárd forint jut.

665 millió forintot csoportosítanak át a Miskolci Egyetem Tudományos Adatelemző Módszertani Központ és Levéltári Nyílt Kutatási Adatforrástár javára. A tihanyi apátsági templom átalakítására 578 millió forintot szánnak. Komlón kézilabda munkacsarnok épülhet 272 millió forintból.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Büntetőjogász: a TISZA Párt „út a börtönbe” nevű programja jogilag megvalósítható, még kétharmad sem kell hozzá
Zamecsnik Péter szerint a tiszás elképzelés nemcsak egy politikai üzenet, hanem jogilag is megvalósítható lehetőség, amennyiben egy új politikai erő választási győzelmet arat. Azt is elmondta, hogyan lehetséges.


Zamecsnik Péter büntetőjogász szerint az elmúlt másfél évtized többféle bűncselekmény gyanúját is felveti. A Klubrádió Megbeszéljük című műsorában azt mondta, a gyanús ügyek között szerepelhet hűtlen kezelés, pénzmosás, sikkasztás, kartellezés, gazdasági vesztegetés is. Úgy fogalmazott: „A büntetőjog tárháza elég széles ahhoz, hogy aki keres, az talál.” A műsorban a házigazda, Bolgár György arról kérdezte, hogyan vihető át a gyakorlatba a TISZA Párt „út a börtönbe” terve a jogállami keretek között.

A jogász szerint a TISZA Párt „út a börtönbe” nevű programja nemcsak egy politikai üzenet, hanem jogilag is megvalósítható lehetőség, amennyiben egy új politikai erő választási győzelmet arat.

A beszélgetésben elhangzott, hogy több szakember illúziónak tartja a számonkérést, Zamecsnik mégis óvatos, de határozott optimizmussal szólt a lehetőségekről.

A beszélgetés során arról is beszélt, hogy a bűncselekményeket elkövetők gyakran úgy gondolják, hogy nem fognak lebukni, mert biztosak abban, hogy „olyan profi módon csinálják azt az adott cselekményt, hogy erre soha senki az életben nem fog rájönni”. Szerinte azonban hibák mindig előfordulnak, és ezeket nem lehet teljesen kizárni. Példaként említette a Matolcsy György nevéhez köthető jegybanki ügyeket, ahol úgy fogalmazott: egyes szereplők „úgy gondolták, hogy miután ők valahol nagyon magasan vannak, azt csinálnak, amit akarnak”.

Zamecsnik a Mátrai Erőmű ügyét is felidézte, ami szerinte különösen problémás lehet. Mint mondta: „Ha valaki meg tudja magyarázni, hogy miként került magánkézbe az erőmű, majd, miután kivettek belőle mindent, az állam miért vette vissza többszörös áron – ez feketén-fehéren hűtlen kezelés.” Úgy látja, az ilyen szintű döntések nem alacsonyabb szinteken születnek, hanem magasabb vezetői körökben. A jogász ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy

az elévülési idők jelenthetnek akadályt, de az eljárás megindítása már megszakítja ezt a határidőt.

Arra is kitért, hogy egy gyanúsított, akinek választania kell a börtön és a vallomástétel között, általában együttműködik a hatóságokkal. Szavaival élve: „az esetek döntő többségében el fogja mondani”.

Zamecsnik szerint az elszámoltatás kulcsa az lehet, ha nyilvánosságra kerülnek azok a dokumentumok és szerződések, amelyeket jelenleg titkosítottak. Ezek érinthetik például a kínai vasútépítési projekteket vagy az orosz gázszerződéseket. „Miután nyilvánossá válnak ezek az iratok, el lehet kezdeni elemezni, hogy milyen tényállások és törvényi elemek merülnek fel. A jogászoknak és hatóságoknak akkor lesz dolguk, amikor végre látják, miről van szó” – tette hozzá, majd azt is hangsúlyozta: „csak és kizárólag törvényes módon tudom ezt elképzelni”, ezért elutasítja a visszamenőleges hatályú jogalkotást.

Végül arról beszélt, hogy az elszámoltatás elindításához nem feltétlenül kell kétharmados többség.

„Az új kormány, ha egyszerű többséggel is rendelkezik, feloldhatja a titkosításokat, új irányt szabhat a nyomozásoknak, és törvényt hozhat a pótmagánvád lehetőségének kiterjesztéséről, ha esetleg a legfőbb ügyész szabotálná a nyomozást”

– mondta. „Én azt gondolom, hogy a rendőrség feladata a cselekmények nyomozása, és egy kormányváltás után a Belügyminisztériumnak vagy az Országos Rendőr-főkapitányságnak kutya kötelessége lesz lépni” – mondta. Hozzátette: „sima 50+1 százalékos többséggel is lehet olyan törvényeket hozni, amelyek a pótmagánvád intézményét kiterjesztik a magyar állampolgárokra”, így akkor is tovább vihető egy ügy, ha az ügyészség nem emel vádat.

„Sosem szabad leszegett fejjel menni és beletörődni, hogy úgyse fog menni, meg kell próbálni” – zárta a beszélgetést.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: