News here
hirdetés

FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

Drága ékszerek, márkás ruhák, tömör arany cumi – elkényezteti egyéves kisfiát egy angol anya, inkább magán spórol

„Amit Jareem kér, azt meg is kapja” - vallja a 32 éves nő, aki hajlandó olcsó ruhákban járni és a földön aludni azért, hogy gyermeke mindenből a legjobbat kapja.

Link másolása

hirdetés

Szó szerint tejben és vaj helyett mézben fürdeti egyéves gyerekét egy angol anya, aki mindent pénzt megad azért, hogy kisfiának mindene és még annál is több meglegyen - számolt be róla a Liverpool Echo.

A Sheffieldben élő Kasey Akram korábban nem tudta elképzelni, hogy gyereke legyen, ám amikor két éve teherbe esett, azonnal szerelmes lett a babájába. Már várandósan megfogadta, hogy mindent meg fog adni a kisfiának, ez pedig nála nem csak a legszükségesebb dolgokat takarja, hanem magát a luxust. A most csupán állami juttatásból és a volt párja pénzéből élő 32 éves nő inkább magán spórol, csak hogy a kis Jareemnek minden jót megvehessen.

"Én jótékonysági boltokban vásárolok magamnak ruhát, míg ő 50 fontos (~23 ezer forint) felsőt visel. Ha megtehetném, képes lennék meztelenül járni-kelni, csak hogy ő azt hordhasson, amit csak akar. Bármi tetszik neki, megkapja, és ha nem engedhetem meg magamnak, felhívom az apját és tőle kérek pénzt"

- mondja Kasey.

Nem csak a pénzét, az egész napját kisfiának rendeli alá. Mindennap hatkor kel, hogy reggelit készítsen, amit aztán az ágyba is visz neki. Jareem hetente többször is tejes-mézes fürdőben lubickolhat, esténként pedig babaolajas masszást kap az édesanyjától, miközben a kedvenc meséjét nézheti a tévében, amit az anyja átvitt az ő szobájába a nappaliból. Kéthetente jár borbélyhoz, a nő pedig ragaszkodik ahhoz, hogy a szalon vezetője vágja le minden egyes alkalommal a fia haját. A gyerek rendszeresen kap pedikűrt is, és saját ékszerésze is van, mivel a tiszta aranyon kívül minden fémre allergiás.

Kapott már egy 750 fontos (350 ezer forint) Versace-nyakláncot, egy 925 font (430 ezer forint) értékű gyémántokkal díszített karkötőt és egy 1000 fontos (465 ezer forint) tömör aranyból készült cumit is.

hirdetés

Az anya tenyérolvasásra is képes volt pénzt költeni, hogy megtudja, mi Jareem kedvenc színe, hogy olyan ruhákat vehessen neki. Azt mondja, az sem érdekli, ha ő csak olcsó cipőkben járhat, hogy a fiának megvehesse a legmenőbb lábbeliket.

"Amit Jareem kér, azt meg is kapja. Az utolsó pár cipő, amit magamnak vettem, egy olcsó Primark-papucs volt. Azon a napon vásároltam a fiamnak egy Gucci edzőcipőt. Ugyanis szeret edzőcipőben villogni, de soha nem engedném, hogy olcsó, undorító cipőkben járkáljon. Ha én is Vans cipőt hordok, akkor ő is. Ha a fiamra akarom költeni a pénzemet, az az én döntésem. Nem érdekel az sem, hogy én Primark cipőben járok-e, amíg a kis hercegem a legjobbat kapja."

Arra is volt példa, hogy amikor eltört az ágya, ahelyett, hogy újat vett volna, 300 fontért (140 ezer forint) vásárolt egy traktoros ágyat a gyerekének, ő pedig inkább egy matracon aludt a földön.

Azt is elmondta, hogy ahogy ő is, Jareem is csak bio ételeket eszik, csapvizet pedig nem ihat, nehogy a vízben lévő ösztrogéntől megnőjön a melle. Kasey ezt annyira komolyan veszi, hogy képes volt kirúgni a dadust, amiért az csapvizet adott a gyereknek.

A nő tisztában van vele, hogy elkényezteti a fiát, de elmondása szerint nem tudná máshogy nevelni őt.

"Mindig kérdezem tőle, hogy ha idősebb lesz és lesz egy barátnője, ő pedig nem kedvel engem, kidobja-e őt, ő pedig azt mondja, hogy igen. Ha egyszer meg fog házasodni, a felesége tuti utálni fog engem"

- mondja.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ
Anyának le kell borotválnia a szőrös fenekét – kínos titkokat árult el egy óvodás kisfiú egy videóban
Az édesanya eléggé meglepődött, amikor az óvónéni elküldte neki a videót, amiben gyermeke a mamája legintimebb titkait árulja el.

Link másolása

hirdetés

Egy nő nagyon meghökkent, amikor óvodás kisfia mindenkinek elárulta, hogy édesanyja milyen titkos dolgokat művel a fürdőszobában. A videót az egyik nevelő küldte el neki, de az anyuka később a TikTokon is megosztotta – írja a The Sun.

@vandenlife Spilling allll the tea at daycare ☕️ #viral #fyp #toddlerlife #funnytoddler #boymom #momlife #thingskidssay #funnykids #torontomom #momsoftiktok ♬ The Birds And The Bees - Gary Lewis & The Playboys

„A mamámnak kijön a menstruáció a fenekéből”

– mondta a kisfiú, aki még azt is elárulta, hogy:

„Szőrös, ezért le kell borotválnia a fenekét.”

„ Ó” – mondta elámulva az óvónéni, de valószínűleg nem ő volt az, aki a legjobban meglepődött az elhangzottakon.

A kommentszekciót elárasztották a viccesebbnél viccesebb történetek, ahol a TikTokozók saját gyerekeikről szóló anekdotáikat mesélték el.

hirdetés
„A fiam azt mondta a tanárának és az osztálynak, hogy anyának sokat kell börtönbe mennie. Természetesen kihagyta azt a részt, hogy büntetés-végrehajtásban dolgozom”

– áll egy hozzászólásban.

„A fiam azt mondta a napköziben, hogy anyám szeret felnőttfilmeket nézni – mert nem engedném neki, hogy a Titanicot nézze”

– tette hozzá egy másik felhasználó.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ
A vendégek „minden vágyát kielégíti” a szexhotel, amelyet csak párok számára alakítottak ki Mexikóban
Az egyik vendég szerint csak megerősítette a kapcsolatukat, hogy a többiek nyálcsorgatva figyelték szeretkezés közben őket.

Link másolása

hirdetés

Pikáns medencés bulikat, szexi jelmezes partikat, másokkal közös erotikus játszószobát és jacuzzis szexzónát kínál egy párok számára kialakított hotel Mexikóban, írja a Daily Star. A Desire Resorts Riviera Mayát elsősorban azoknak ajánlják, akik már ráuntak a hagyományos vakációkra, és kipróbálnának valami „izgalmasabbat”.

A tengerparton kialakított szálloda azt ígéri, hogy a vendégek „minden vágyát kielégíti, legyen az bármilyen enyhe vagy vad”. A csak párok számára elérhető hotelben állítólag mindenki felfedezheti addig esetleg rejtegetett szexuális énjét. Ebben a vendégek segítségére lehet többek között egy erotikus bűnszoba, ahol akár A szürke ötven árnyalatában látott fantáziákat is ki lehet próbálni vadidegenekkel.

A féktelen szexuális szabadság mellett rengeteg programot is kínálnak ügyfeleiknek: napközben torna a medencében, közös masszázs, este koktélkóstoló, éjszaka pedig habparti is szerepel a lehetőségek között. A TripAdvisoron 4.5 csillagosra értékelt helyről többnyire pozitív véleménnyel voltak a vendégek is.

Az egyik hozzászóló szerint igazi stresszmentes kikapcsolódás a mexikói szexhotel a felnőttek számára, amit soha nem lehet elfelejteni. Másvalaki elmeséli, hogy idegen párok szeme láttára szeretkeztek a bűnszobában és a jacuzziban. Egy harmadik úgy véli, hogy rengeteget erősödött a kapcsolatuk attól, hogy a többiek nyálcsorgatva nézték aktus közben őket.

hirdetés

Egy amerikai házaspár angol nyelvű beszámolóját itt lehet megnézni a hotelben töltött napjaikról:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Ajánljuk

hirdetés
FELFEDEZŐ
Nem tud leállni a brit pár a szexvideó-forgatással – havi 5 ezer fontot keresnek azzal, hogy naponta kilencszer szeretkeznek
Csak szórakozásnak és kísérletezésnek indult a videózás, mostanra viszont 15 ezer ember követi Erin és Tyler szexuális életét.

Link másolása

hirdetés

A fiatal Doncasterből származó pár, Tyler Thompson és Erin Sanaghan csatlakozott az OnlyFans oldalhoz, miután ismerőseik elmondták nekik, hogy mennyit keresnek a videózással. Úgy döntöttek, hogy mellékállásban lefilmezik és feltöltik meghitt hálószobai pillanataikat - szúrta ki a Mirror.

Mostanra a szexvideók készítésének rabjává váltak, és megosztják tartalmaikat az OnlyFans-en, amivel havi 5 ezer fontot (közel 2,4 millió forintot) keresnek.

A szerelmesek állításuk szerint már így is naponta kilencszer szeretkeztek, úgyhogy akkor miért ne filmeznék le azt. Jelenleg átlagosan napi öt videót töltenek fel közel 15 ezer rajongójuk számára.

A 19 éves Erin, aki autista felnőttek szociális gondozásával foglalkozik, azt nyilatkozta számukra ez csak szórakozásnak és kísérletezésnek indult.

„Nem számítottunk arra, hogy ilyen népszerűek leszünk, de az emberek mindkettőnket szeretnek. Ez egy nagyszerű mellékállás lett számunkra, és a szexuális életünk egyre jobb és jobb lesz. Nem érzem munkának, csak jól érezzük magunkat”

- mesélte a lány.

Tyler, a 23 éves kőműves hozzátette:

hirdetés
„Azt hiszem, sokkoló volt anyukám számára, amikor megtudta, mert mindig azt hitte, hogy egy angyal vagyok. De mindenki szexel, és ha megteheted, miért ne tennéd?”

A pár a Fortnite nevű onlinejátékon keresztül ismerkedett meg egymással még 2019-ben. A távkapcsolatként induló szerelem legelejétől nagyon jó volt közöttük a szexuális vonzalom. A kezdeti cél havi 500 font bevétel volt, amit most már igencsak túlszárnyaltak, így összes számlájukat ebből fedezik már. A fiatalok szülei azonban nem voltak boldogok, mikor tudomást szereztek a videózásról:

„Az apám nem volt boldog, de az anyukám azt mondta: rendben van, amíg jól érezzük magunkat - és ez így is van”

- mondta Erin.

A szerelmespár még mindig teljes munkaidőben dolgozik, és az OnlyFans újdonsült sikerét másodállásként használják továbbra is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
Sokkoló fotó: rohadni kezdett a majomhimlőtől egy német férfi orra
Eleinte csak egy piros folt volt az orrán. Az orvos azzal küldte haza, hogy egyszerűen csak leégett napozás közben.
Fotó: Wikipedia - szmo.hu
2022. augusztus 18.


Link másolása

hirdetés

Rohadni kezdett a majomhimlő és több más betegség kombinációja miatt egy német férfi orra - írja a Medical Journal Infection. Az egészségügyi szaklap beszámolójából kiderül, hogy 40 éves beteg orrán először csak egy piros folt jelent meg, amivel orvoshoz ment. A doktor azzal küldte haza, hogy egyszerűen csak leégett napozás közben.

A piros folt később feketedni kezdett, majd hamarosan gennyes sebek jelentek meg a férfi testén, elsősorban a szája és a pénisze környékén. Csak ezután jöttek rá, hogy elkapta a majomhimlőt. A kórházi tesztek során kiderült, hogy ezen felül HIV-pozitív, valamint kezeletlen szifiliszben is szenved. Utóbbi betegséget olyan sokáig nem fedezték fel nála, hogy több szervére is átterjedt, a HIV-fertőzés nyomán pedig már kialakult az AIDS-betegség.

A portál sokkoló fotót is közölt a fertőzött arcáról:

A szaklapból kiderül, hogy a férfi esetében azért volt ilyen súlyos a majomhimlő, mert a HIV legyengítette az immunrendszerét, emiatt hajlamos lett a nekrózisra, vagyis a testszövetek sejtjeinek sorvadására. A majomhimlőre kapott gyógyszer elég volt a sebek kiszárításához, de az orr duzzanata csak részben csökkent.

Németországban jelenleg 3186 majomhimlős fertőzöttet tartanak számon. Ennél többet csak az Egyesült Államokban (12 689) és Spanyolországban (5719) regisztráltak a vírus május végi felbukkanása óta.

hirdetés

A vírus kezdetben a meleg és biszexuális férfiak körében terjedt, de heteroszexuális férfiak, nők és gyerekek ugyanolyan eséllyel kaphatják el a majomhimlőt, ha közvetlenül kitettek a fertőzés veszélyének.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: