Dolák-Saly Róbert: Szórakoztató ugrálni a különböző műfajok között
Először 2002-ben adták ki Dolák-Saly Róbert Madáretető című művét, amely azóta olvasók egész tömegét nevettette meg koholmány- és kacsagyűjteményével. Azóta eltelt 14 év, idén karácsonyra pedig megjelent a könyv alaposan átdolgozott verziója, amely a szerző szerint szebb és jobb is az eredetinél. El is árulta, miért gondolja így, emellett természetesen a L'art pour l'art Társulat aktuális dolgairól is mesélt.
– Miért pont most döntött úgy, hogy felfrissíti, aktualizálja a Madáretetőt?
– Nem én döntöttem így. Amikor tavaly a Libri Kiadóhoz igazoltam, ők az előző, Én vagyok a kedvenc állatom című, kutyákról, macskákról szóló verseskötetem kiadásakor felvetették, hogy sorozatban megjelentetnék a régi könyveimet új, egységes formátumban. Értelemszerűen az elsővel kezdték.
– Mik a legfőbb változások az eredeti verzióhoz képest?
– Mivel a régi Madáretető megjelenésekor még nem volt számítógépes előkészítésre lehetőségem, nagyszerű alkalom volt ezt most pótolni. Igyekeztem a kötetet felzárkóztatni az Agyatlantisz című könyvem képi színvonalához, szebb és jobban értelmezhető illusztrációkkal. És természetesen tartalmilag is sok helyen belenyúltam a régi írásokba.
– Miért érdemes megvennie/elolvasnia annak is, aki ismeri az eredetit?
– Mert nemcsak szebb, hanem jobb is lett. Amikor kiderült, hogy az új kiadóm egy kisebb könyv-formátumban gondolkodik, elkerülhetetlen volt a régi illusztrációk, képregények nagy részének újrarajzolása, mert a szimpla kicsinyítés információvesztéssel járt volna. A fotók jó részét is lecseréltem. A tartalmi változtatások is nagyon hasznosak voltak. A ma már kevésbé érdekesnek talált részek helyére új dolgok kerültek.
– Mennyire lineáris a könyv szerkezete? Fontos, hogy az elejétől a végéig olvassuk, vagy találomra belelapozva is élvezhető?
– Sokan a könyv legfőbb erényei közé sorolták, hogy bárhol élmény kinyitni, mert önálló életet élnek az írások, ábrasorok. Ez is volt a célom a kötettel annak idején. Az újság-koncepció, mint tartalmi összekötő kapocs, csak ürügyül szolgál a sokféle írás összefűzéséhez. Igaz, van néhány vissza-visszatérő elem, ami egymásra épül, de ezek is inkább részei az ötletmozaiknak, melyek önállóan is értelmezhetők.
– Ha a mai, valódi világunk süllyedne el a könyvben szereplő Agyatlantisz mintájára, vajon mi lenne az időkapszulában megtalált újságok szalagcímein?
– Hát, elég az online híreket elolvasni, és ott minden megtalálható. Erről viszont az jut eszembe, hogy a Madáretetőt sosem tekintettem szimpla közéleti bulvárparódiának, ahogy szerintem nem is az. A bulvárlap-formátum csak szerkezeti váza a sokféle gondolatnak.
– Könyvet, dalt, vagy színpadi jelenetet ír legkönnyebben, illetve legszívesebben?
– Ilyen szempontból nincs bennem rangsor. Egy ötlet általában hamar megtalálja a hozzá illő legjobb kifejezési formát. Inkább az ember szellemi, mentális állapota az, ami meghatározza, hogy az alkotás mennyire lesz zökkenőmentes.
Ez bármilyen alkotási folyamatra igaz.
– Így több évtized után, a 60-at betöltve továbbra is ugyanolyan átéléssel tudja magára ölteni például Boborján, vagy Naftalin Ernő figuráját? Mit tesz azért, hogy ne unjon bele az eléggé fix és kiismerhető személyiségű karakterekbe?
– Ha arra gondolok, hogy olyan nagy nevettetők, mint Charlie Chaplin, vagy Rowan Atkinson (Mr. Bean) egy életen át lényegében egyetlen igazán ismert figurával szórakoztatták a közönséget, és nem utolsó sorban saját magukat (nem akármilyen színvonalon), akkor bizony adódik a válasz. Mókás dolog a sok hozzám kötődő figura bőrébe belebújni, és a különböző műfajok között ugrálni. A műfaj-, és stílusszédelgés élvezetes. Ráadásul az egyikkel kipihenem a másikat, és friss energiával kezdhetek egy új feladatot.
– Előfordul, hogy megszólítják az utcán, vagy más nyilvános helyen? Ha igen, hogyan reagál ilyenkor?
– Ha a városba megyek, szinte mindig megszólítanak. Leggyakrabban a feleségem, amikor mellettem jön. Ilyenkor igyekszem a lehető legkedvesebben reagálni, hiszen semmi okom az ellenkezőjére. Ha a lányom szólít meg, akkor néha úgy teszek, mintha nem hallanám, nehogy meg kelljen vennem a négyszázezredik plüss egeret a kirakatból.
Persze ez utóbbi nem igaz, csak azért mondtam, hogy ne legyen unalmas a válaszom.
– A Társulatban több tagcsere volt az évek során. Mennyire stabil a mostani felállás, vannak hosszabb távú terveik?
– A régi felállás tíz évig tartott, a mostani húsz éve működik. Ebből következik, hogy ez a formáció – eddig legalábbis – kétszer olyan stabil, mint a régi. Nekünk mindig rövid távú terveink vannak. A legközelebbi például a februári, új bemutatónk. A Társulat tevékenysége mindig sok rövid távú tervből állt. És azt hiszem, ez így lesz ezután is.
– Lesz-e a közeljövőben könyvbemutató vagy dedikálás, ahol az olvasók találkozhatnak önnel?
– Egy könyv új kiadása nem szokott külön bemutatóval járni. És mivel az utolsó pillanatban kerültünk ki a Karácsonyi vásárra, azt hiszem, a dedikáció inkább a jövő évre csúszik, ami nem is baj. Nem kell azt elkapkodni, mert csak macskakaparás lesz belőle. Szép kényelmesen aláírom jövőre az összes könyvet, amit elém raknak. Sőt! Ha a személyes találkozás bárki számára nehézséget okoz, felhatalmazok mindenkit, hogy írja alá helyettem. Úgy tudom, a hamis dedikálást nem büntetik.
Ha tetszett az interjú, oszd meg ismerőseiddel!
