„Disznók között aludtam egy függőágyban az Amazonason” – élete kalandjáról mesél egy világutazó magyar lány
„Úgy lehet a legkülönlegesebb élményekre szert tenni egy idegen országban, ha szinte azt se tudom, milyen nyelven beszélnek és fogalmam sincs, mire számíthatok. Csak odamegyek, aztán lesz ami lesz” – ez a mottója Bartanics Fanninak, aki jelenleg Mexikó és Florida között ingázik, de korábban hónapokat töltött hátizsákos utazással Dél-Amerikában.
A 29. születésnapját nemrég ünneplő lány évek óta vezet kétnyelvű blogot My Seven Worlds néven, ahol az utakon szerzett tapasztalatai mellett életmódtanácsokat is megoszt követőivel. Erről egy korábbi interjúban részletesen is mesélt.
Fanni egy spontán ajánlásnak köszönhetően hallott arról a kisvárosról, ami Brazília, Peru és Kolumbia határán található a dzsungel közepén, és csak repülővel lehet megközelíteni. Onnan pedig hajóval lehet továbbmenni.
„Berepültem a dzsungelbe, ahol nem volt se térerő, se internet, ellenben rengeteg szúnyog és még durvább rovarok is, amik össze-vissza csipkedtek – meséli. – Úgyhogy szenvedtem, de mindenképp szerettem volna végigcsinálni egy dzsungeltúrát.”
Videó Fanni amazóniai élményeiről:
A legmeglepőbb felfedezés az volt számára, hogy az ott élők milyen jól tudnak tájékozódni az őserdőben. Fizetett egy helybéli hivatásos túravezetőnek, aki bevitte őt a sűrűbe, végig teljes magabiztossággal törve az utat. „Én végig azt hittem, hogy tudom, merre járunk, de végül úgy kerültünk vissza a házhoz, hogy fel se tűnt, hogy a környéken vagyunk” – idézi fel.
Később vízi kirándulásra indultak az Amazonason egy kis motoros fahajón. A másfél órás út során az is előfordult, hogy neki és a másik utasnak ki kellett szállnia a hajóból, mert olyan sekély volt a víz, hogy egyébként nem tudtak továbbmenni. Ekkor addig gyalogoltak a part mentén, amíg vezetőjük nem szólt, hogy visszaszállhatnak. Ráadásul a sűrű dzsungelben nem is látták a hajót, csak a hangját próbálták követni.
„Elvitt a családjához is, megmutatta, hogyan élnek, aztán együtt főztünk és karkötőt fontunk természetes anyagokból. Hatalmas élmény volt” – emlékszik vissza.
Megismerkedett a gyógyító fákkal és növényekkel, amiket orvoshoz járás helyett használnak, mivel a kórház állítólag úgy működik arrafelé, hogy „ha fáj, vágjuk le.”
Ez az alapelv érthető módon nem túl népszerű a betegek körében.
Ez az egynapos túra csak a bemelegítés volt, utána következett a lényeg: négynapos túra a folyón egy teherhajó fedélzetén. De eddig sem volt egyszerű eljutnia. Érdekes tapasztalat volt ugyanis számára, hogy ha megkérdezte a helyieket bármilyen témáról, akkor is válaszoltak, ha fogalmuk sincs róla. Ilyen a természetük, egyszerűen nem szeretik bevallani, hogy nem tudnak valamit.
„Így sikerült teljesen véletlenül eljutnom Brazíliába, illetve hétszer(!) átszelni az Amazonast egy napon belül. Ugyanis vízitaxikkal lehet közlekedni az országok között, de senki nem tud semmi konkrétumot” – meséli. Ez volt a helyzet a teherhajók indulási idejével is, végül azonban nem kevés bonyodalom után talált egyet, ami el is indult.
„Amikor megláttam azt az iszonyú csotrogányt, egy pillanatra elgondolkodtam rajta, mennyire vagyok normális, hogy önként bevállalom. De aztán persze felszálltam rá.” Felment a legfelső szintre, ahonnan csodás volt a panoráma, ott akasztotta fel a függőágyát.
Rajta kívül még hat külföldi utas volt, a többiek helybéli dzsungellakók. Ők viszont elég sokan: csak azon a szinten ötvenen lehettek függőágyakban összezsúfolva, és volt még két másik szint is.
Az állatok elvileg legalul kaptak helyet, de nem igazán maradtak egy helyben, így véletlenszerűen bármikor előfordult, hogy elsétált mellettük egy disznó, vagy egy csirke.
„Az első éjszaka elképesztő volt, olyan élmény, amit szerintem sosem fogok elfelejteni. Teljes csend uralkodott az egész hajón, csak a dzsungel hangjait lehetett hallani. És akkor láttam először a csillagos eget a déli féltekén. Ez egyszerűen leírhatatlan, aki még nem élte át, el se tudja képzelni. Azt hittem, hogy a függőágyban nem tudok majd jól aludni, ehhez képest életem egyik legjobb éjszakája volt.”
A fedélzeten internet egyáltalán nem volt, elektromos áram is csak alig, esténként kapcsolták be pár órára. A napok így jórészt nézelődéssel teltek számára, a csend miatt erősen meditációs jellege volt a dolognak.
„Elképesztően jól esett ez a pár nap, amikor nem kellett kommunikálnom a külvilággal, csak annyi volt a feladatom, hogy élvezzem a természetet és a jó levegőt, hallgassam a hangokat és beszélgessek a helybéliekkel. Ekkor már 8 hónapja voltam úton, szóval éppen jókor jött, hogy végre kipihenhettem magam. Mire megérkeztünk Peruba, szinte új ember lettem.”
Az volt még elképesztően meglepő a számára, mennyi ember él bent a dzsungelben. A hajó legalább negyvenszer kikötött a 4 nap alatt, ami egyébként úgy nézett ki, hogy nemes egyszerűséggel szemből nekimentek a partnak, ott ahol kevésbé volt sár.
Aztán kezdődött a barter: ledobálták a csirkéket, felrakták a disznókat, majd mentek tovább. Időnként ki is lehetett szállni, így Fanni bepillantást nyerhetett a helyi közösségek életébe.
„Számomra hihetetlen volt, mennyire egyszerű életet élnek – meséli. – Fából összetákoltak valamit, amit háznak hívtak, benne pár függőágy és nagyjából ennyi is. Viszont mindenki mosolygott és boldognak tűnt. És rendesen fel voltak öltözve, szóval egyáltalán nem ágyékkötős vademberekként kell elképzelni őket.”
A kikötések során a helyi ételeket is ki lehetett kipróbálni, mivel az ott élők mindig megrohamozták a hajót és árulták a portékáikat. Volt például pálcikára tűzött sült banán tojással, vagy banánlevélbe csomagolt rizs gyümölcsökkel. Nagyon extrém dolgokkal nem találkozott, bár ő maga akkor még vegetáriánus volt, de elmondása szerint arrafelé is főleg csirke- és disznóhúson élnek az emberek..
Fanni egyébként jelenleg életmód-tanácsadással – angolul life coaching – foglalkozik: digitális nomádként a világon bárhol élő magyaroknak és angolul beszélőknek segít abban, hogy helyre hozzák az önbizalmukat, felfedezzék a bennük rejlő képességeket, megvalósítsák az álmaikat, megtalálják a saját útjukat és boldogságukat az életben.
Emellett pedig egy nagyobb dobásra is készül, amiről egyelőre még nem árulhat el részleteket. Elmondása szerint
egy olyan nomád, biztonságos, teljesen egyedi, utazással és életmód-tanácsadással kapcsolatos termékkel áll elő a következő pár hétben, ami még nem létezik Magyarországon, sőt külföldön se nagyon.
Fannit egy utazási iroda kereste meg, és együttműködésüknek köszönhetően nemsokára bárki bepillantást nyerhet a nomád világába. Célja, hogy mindenkinek elérhetővé tegye az ismeretlen megismerését, nemcsak Latin-Amerikában, de a lélekben is.
