KÉK HÍREK
A Rovatból

Csalók gyűjtenek pénzt a cukrász Illés bácsinak

Barna Illés bejelentette, hogy nem akar tovább dolgozni. Civilek segítenek az összefogásban. És akadnak, akik a helyzetet kihasználva pénzt csalnak ki másoktól.


Egy ország mozdult meg, hogy kiálljon Illés bácsi cukrászdája mellett. Többen próbálnak segíteni, hogy a hely megmaradhasson. Ehhez most egyeztet az önkormányzat és a civilek csoportja. Ám máris akadnak olyanok, akik kihasználják a helyzetet, és más, jóhiszemű embereket becsapva pénzt próbálnak meg kicsalni tőlük.

"Tudomásunkra jutott, hogy néhányan elkezdtek adományokat gyűjteni a nevünkben, megtévesztő módon" - adták hírül az Illés bácsi cukrászdája Facebook-oldal adminisztrátorai. Illés bácsi, vagyis Barna Illés gödöllői cukrász a hétvégén lett lokális világsztár, miután valaki ráhívta a kormányhivatalt az ötven éve a jelek szerint mindenféle felújítás nélkül működő cukrászdájára.

Tudomásunkra jutott, hogy néhányan elkezdtek gyűjteni a nevünkben, megtévesztő módon - 3 nap alatt ezt is elértük, szóval haladunk!

Minden esetre: SENKI SEHOVA NE UTALJON, ÉS AMÍG ÉN NEM ADOK MEG BANKSZÁMLASZÁMOT, NE HIGGYEN SENKINEK, BÁRKINEK IS ADJA KI MAGÁT! Ebben csak én és az adminok dönthetünk, az adminok meg a tagoknál megnézhetők. De ahogy indul az utalás, ÉN jelzem!

Bárkitől pénzt csaltak ki, kérjük írjon e-mailt, vagy üzenetet valamelyik adminnak!

- írta az Illés bácsi cukrászdája Facebook-oldal.

illes1

"Az önkormányzat és a polgármester úr is segít nekünk! Nem elvenni akarják Illés úr munkáját, hanem segíteni, ők is azon munkálkodnak, hogy független maradhasson, de erre az önkormányzat keretein belül nem tudnak pénzt fordítani, ezért született meg második, harmadik lehetőségnek, hogy az önkormányzat megvenné az épületet, mert így használhatna önkormányzati pénzt erre! ...

Természetesen két számla fog nyílni, amennyiben erre lehetőségünk lesz, egy számla ami az önkormányzathoz köthető és egy, ami független és a mi vezetésünk alatt működik. Mindenki eldönti maga hogy hova utalja a pénzt!" - írták az oldalon.

Mint azt mi is megírtuk, egy névtelen feljelentés után ellenőrzést tartottak az üzletben. A vizsgálat megállapította, hogy az épület felújításra szorul, a helyiség berendezései elavultak. Emiatt a cukrászdát be kell zárni. Barna Illés cukrász elmondta, hogy a kiszabott büntetésre és a teljes felújításra nincsen pénze, ezért inkább bezárja a boltot.

A hatóság az ügyről azt nyilatkozta, hogy az élelmiszer-biztonsági ellenőrök festéssel javított, rozsdás, így az egészségre ártalmas keverőgépeket találtak. A Pest Megyei Kormányhivatal a mai napig sem bezárásról, sem egyéb szankciók meghozataláról nem hozott döntést, nem indított eljárást a cukrászda ellen.

Az idős cukrász elmondta, hogy Kanadából is keresték, hogy menjen ki és ott nyisson cukrászdát. De ő sem ott, sem idehaza nem akar már dolgozni. Teljesen összetörték az események. Köszöni az együttérzést és az összefogást, de már nem akar újra kinyitni.

Fotók: Kardos Ildikó

Ha hasznos volt az írás, oszd meg másokkal is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
RTL: Előkerült a Zanzibáron eltűnt magyar nő, akinek a reptérre tartva veszett nyoma
Apja kétségbeesve jelentette, a rendőrség körözést adott ki. A telefonja tönkrement, a helyi hatóságok kórházba vitték, ahonnan tegnap engedték ki.


Előkerült a 39 éves, siklósi származású nő, akinek négy napja veszett nyoma Zanzibárból hazafelé.

Az útja utolsó ismert állomása a dohai repülőtér volt. Onnan Budapestre indult volna, de nem érkezett meg.

Édesapja hivatalosan bejelentette az eltűnését, a rendőrség körözést adott ki.

Az RTL Híradó információja szerint rosszul lett, ezért nem engedték felszállni a Budapestre tartó járatra, és közben a telefonja is meghibásodott, így a családja nem tudta elérni.

A helyi hatóságok kórházba vitték, tegnap engedték ki. Ma délelőtt megérkezett a ferihegyi repülőtérre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Juhász Péter után újabb youtubernél tartottak házkutatást a rendőrök, ő egy gyilkossági ügyről beszélt
A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai adathordozókat, telefont foglaltak le, majd egy határozatban közölték vele, hogy miért indult ellene eljárás.


Egy youtuber ellen indítottak eljárást, arra hivatkozva, hogy

a csatornáján egy olyan interjú jelent meg, amiben egy magas rangú kormánytag állítólagos érintettségére utaltak egy 10 évvel ezelőtt meggyilkolt lány ügyében

- számolt be az RTL Híradó.

Mindez azt követően történt, hogy Juhász Péter volt ellenzéki politikusnál is megjelentek a hatóság emberei, lefoglalták számítógépét és mobiljait, majd kihallgatták.

A Nemzeti Nyomozóiroda munkatársai a youtubernél is adathordozókat, telefont foglaltak le. Egy határozatot is átadtak neki, amiben az szerepel: “nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétségének gyanúja miatt" nyomoznak.

A youtuber a Híradónak elmondta:

"Csináltam egy videóinterjút Juhi Zsolt bácsis felvétele után, ez egy 10 évvel ezelőtti meggyilkolt prostihoz kötődik, akit annak idején kapcsolatba hoztak egy magas rangú kormánypárti politikussal. Az apja megnevezte ezt a személyt. Ennek kapcsán pár nappal később magyar kormányzati szerv letiltotta ezt a videót youtuberól, nem törölték, hanem az elérését korlátozták Magyarországon".

A Híradó emlékeztet rá, hogy Puzsér Róbert „Elég a megfélemlítésből! címmel vasárnapra egy szolidaritási demonstrációt hirdetett Juhász Péter mellett a Kossuth térre. Felszólal majd Látó János is, aki a Juhász által nyilvánosságra hozott hangfelvételen először említette Zsolt bácsit.

A Parlamentben tizenkét napja hangzott el Arató Gergely DK-s képviselő kérdése arról, hogy ki az a Zsolti bácsi? A képviselő Juhász videója kapcsán szólította meg a miniszterelnök-helyettest. A felvételen egy névtelen telefonáló bizonyítékok nélkül azt állította, hogy 10 éve Ózd környékén állami gondozott gyerekek azt mesélték neki, hogy felismerték egy politikus hangját a tévében, aki éjszakánként molesztálta őket. Semjén Zsolt ezt követően visszautasította Arató Gergely kérdését.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Brutális képeken a vonatbaleset: életveszélyes állapotban vitték kórházba a Suzuki vezetőjét
Az apagynál történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Apagynál személyvonat ütközött egy személykocsival – közölte közösségi média oldalán a MÁV-Csoport. A sofőr túlélte az esetet, de könnyen megtörténhetett volna a legrosszabb is.

Az andráskeresztes átjáróban történt balesetben egy 70 év körüli nő súlyosan megsérült. Az Országos Mentőszolgálat bajtársai életveszélyes állapotban szállították kórházba.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám” – 10 éves öccse szeme láttára ölt meg egy 16 éves fiú egy idős férfit Öcsödön
A gyilkosság után kábítószert vett, majd apjával együtt a rendőrségre ment, ahol bevallotta, mit tett.


Brutális gyilkosság miatt ítéltek el egy fiatalkorú, 16 éves fiút, aki Öcsödön egy idős férfit ölt meg. 10 éves öccse is végignézte a gyilkosságot. A támadó 103 ezer forintot vitt el. Végül az apjával bement a rendőrségre és bevallotta, mit tett.

A vád szerint a fiú a 10 éves testvérével ment be a 86 éves férfi házához szilvát szedni. Mikor meglátta, hogy pénz van az idős ember zsebében, elhatározta, hogy megszerzi.

Ököllel és egy edénnyel ütötte a fejét, aztán egy téglával esett neki. A gyilkosság után elmenekült, a megszerzett pénzből pedig kábítószert vett.

A vádirat kiemelte, hogy nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, aljas indokból, idős személy ellen követte el a gyilkosságot a fiatal.

Az ügyész elmondta: „Súlyosító körülményként kérem figyelembe venni a büntetés megállapítása során, azt, hogy az emberölést rendkívül súlyos, négyszeresen minősül. Az elkövetés során a vádlott rendkívül kitartó szándékot, elszántságot és gátlástalanságot tanúsított. Nem tartotta vissza a cselekmény elkövetése során, hogy a 10 éves öccse is végignézi a bűncselekményt.”

A védelem azt emelte ki, hogy a fiú őszintén megbánta a tettét, és még nem volt büntetve.

A fiú az utolsó szó jogán halkan azt mondta: „Nagyon megbántam, bárcsak visszafordíthatnám”.

A bíróság ítéletet hirdetett:

„10 év 6 hónap szabadságvesztésre és 10 évre a közügyektől eltiltásra ítéli. A szabadságvesztés végrehajtási fokozata fiatalkorúak börtöne. A vádlott a vele szemben kiszabott szabadságvesztésre feltételes szabadságra nem bocsájtható.”

VIDEÓ: Az RTL híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk