Biztosra ment: háromezer évre lízingelt egy házat, 4652-ben jár le a szerződése
A cornwalli hercegség Anglia egyik legkülönlegesebb területe, nem csak azért, mert ide kötődik Arthur király legendája és itt játszódik Trisztán és Izolda romantikusan szomorú sztorija, de a terület viszonylagos elmaradottságának köszönhetően szinte háborítatlan itt a múlt. Nem zavarta meg az elmúlt évszázadok máshol nagy átalakításokat létrehozó építési mániája, nem égette tűzvész, és az utolsó néhány száz évben tapasztalt pénzhiány következtében az itt élők inkább őseik házában húzták meg magukat ahelyett, hogy új, nagy épületekkel szórták volna tele a vidéket. A kétoldalt kőkerítések közé szorított utak lovakra és nem hatalmas terepjárókra vannak méretezve, nem csoda, ha a gyakorlatlan sofőr még akkor is halálra rémül a szembe száguldó helyiektől, ha Angliában tanult vezetni.
Ha itt valaki bérelni szeretne egy lakást, ne lepődjön meg, amikor az ingatlanügynök olyan épületbe tessékeli be, ahol egy 178 centis ember feje már koppan az ajtófélfában, ahol a plafont kényelmesen eléri kézzel, és ahol a keskeny lépcsők miatt azt mutatják meg először, hogy melyik deszkákat kell kiemelni a mennyezeti részen, ha ágyat akar feljuttatni valahogy az emeletre.
Tessék csak borzongani.
Egy régi földvár helyére építették, az egész vidéket védteAz ősi települések sorában előkelő helyet foglal el Lostwithiel, a hercegség első fővárosa, még abból az időből, amikor nem is hercegség, hanem egyenesen királyság volt ez a terület. A városka szélén a régi vár romja áll, valamikor az 1200-as években épült, egy még sokkal régebbi kör alakú erődítmény, földvár helyére. Innen kényelmes sétával érkezik az ember a településre, aminek ősi magjában nem nagyon találni 400 évnél fiatalabb épületet, de régebbit rengeteget.
Az egyik legszebb az egykori hercegi palota, melyet 1272-ben kezdtek építeni, és 20 évvel később fejezték be. Az eredeti épületben helyet kapott a kincstár, a törvényszék, az adók beszedéséért felelős hivatal, és Cornwall parlamentje, mely a Nagyteremben ülésezett.
Ha újra összeülne.
Károly nyaralóházai szépen eltartják a családot. Ebben a házban maga a király is megszáll időnkéntAz épületet Károly király még hercegként hozatta rendbe a helyi nyaralóházai bevételéből. De nem ez a ház a legizgalmasabb látnivaló ebben a csendes, és a múltat nagy szeretettel őrző kisvárosban. Van valami, ami sokkal kevésbé nagyszabású, de mégis inkább megragadja a fantáziánkat. Talán mert olyan kevés információ áll csak rendelkezésünkre róla.
A helyesírás változott ugyan az elmúlt 371 év alatt, de a lényeg változatlanNem messze a North Street és a Queen Street kereszteződésétől áll egy ház, amelynek sarkába egy gránitkő épült be, körbeölelve a kétszintes épület egyik csücskét. Rajta gránitba vésve ez a felirat:
Első pillantásra az ember csak dörzsöli a szemét, én is azt tettem. Itt valamit rosszul láttam, elnéztem,
De nem, a táblán valóban 3000 év áll. Micsoda előrelátás, micsoda magabiztosan nagyszabású tervek! Vajon mit gondolt Walter, mi fog történni 4652-ben, amikor a bérleti szerződése lejár? Ahogy a törvény engedi, megvásárolja Francis Bullertől, aki bérbe adta neki? Aligha, hacsak nem időutazó volt. Erre egyébként még esély is van, mert a férfi azonosítása nem egyszerű.
Maga a ház egy 3 szobás, átjárós alaprajzú épület volt, a North Street felé néző nappali frontot a XIX. század közepén üzletté alakították át, a lakás bejárata a másik irányból maradt meg.
Általában 99, néha 125 évre adják lízingbe, és annál többet ér az épület, minél több idő van még hátra a bérleti szerződésből. De senkinek nem ajánlják, hogy ez az idő 80 év alá essen, mert akkor rohamosan veszít értékéből az ingatlan.
De ki volt ez a figura, aki nemcsak hogy leszerződött a háza területére 3000 évre a környék egyik legbefolyásosabb parlamenti képviselőjével, de annyira biztos akart lenni a dolgában, hogy mindezt kőbe is vésette? Ki volt Walter Kendal?
Gránitszilárdságú adósságlevélAz első információk azonnal képbe teszik az embert,
Ősei II. Richárd uralkodása óta képviselték a várost, a Kendal család tagjai az évszázadok során számos alkalommal a plébánosi tisztséget is betöltötték.
Walter rokonai szintén parlamenti képviselők, a királypárti hadsereg hősei és a legnagyobb kikötők urai voltak. De nem Walter, aki a sokadik ezen a néven. Egyes források szerint a városban lakó Thomas Kendal idősebb testvére lehetett, aki 1642 és 1687 között hét cikluson át volt polgármester.
A férfi Thomas Kendal és Elizabeth Arscott gyermekeként született 1608-ban, nyolc gyerekük közül ő volt a legidősebb. A Szent Bertalan-templom falán található emléktáblán mindannyian szerepelnek, ott imádkozva a domborművön. Feltételezhetjük, hogy a mi Walterünk az, aki térdre borul, közvetlenül a jóval nagyobb apja mögött. Walter 1642-ben vette feleségül Margaret Symont, és három gyerekük született, Richard, Walter és Elizabeth. Sajnos annak semmi nyoma, hogy pontosan mivel is kereste a pénzt élete során, bár
És ahhoz, hogy valaki úriember legyen, remek kiindulásnak számít, ha befolyásos, nem frissen meggazdagodott család sarja.
De miért ilyen hosszú időre vette bérbe a területet? A bérbeadó maga sem volt ágrólszakadt, és amije volt, attól nem akart megválni (kivéve, amikor hazaárulással vádolták és elkobozták minden vagyonát, de az 10 évvel később történt). A kérdéses időben a környék tengerparti városai a kereskedelem vezető brit kikötői voltak. A hatalmas bevételek nyomán fellendültek az ingatlanbefektetések.
A Lostwithielről fennmaradt birtoklevelek sora szerint a XVII. században igen aktív volt az ingatlanpiac.
Lostwithiel, az ősi fővárosA település kis méretéhez és Cornwallhoz képest is figyelemre méltóan jómódú volt, rendesen kitömve jó minőségű földekkel. A dicső múlt valahogy most is érzékelhető a kisvárosban, ahol megállt az idő, mégis vonzza a művészeket, kreatív embereket. A gyerekek komolyzenét és balettet tanulnak a helyi iskolában, a nagy ünnepeket középkori mutatványokkal dobják fel, és a koronázásra is úgy készültek, hogy a 800 éves normann híd melletti folyóparton egész hétvégén tartott a buli.
És nem, a házak nem eladók. Az ingatlanpiac néhányszáz éve már beállt. Itt, ahol mindenki ismer mindenkit, hamar kiszúrják az idegent. Legyen hátra bárhány év a lízingből, az épület nem tud olyan keveset érni, hogy eladják neki.
