Barack Obama szerint hiába megy Trump, Orbán és mások még itt maradnak
A volt amerikai elnök Magyarországot a Fülöp-szigetekkel és más ázsiai és afrikai országokkal említette egy lapon, és figyelmeztetett, hogy vannak még hierarchikus rendszerek a világban.
Az a fajta erős ember típusú vezetés, amit Trump képviselt, nem tűnik el a világból a 45. amerikai elnök távozásával - mondta el Barack Obama, Trump elődje a Daily Show különkiadásában.
Angela Merkelről szólva fejtette ki az exelnök, hogy vannak „azok a jó emberek, akik jó célokért küzdenek és hatalomba is kerülnek”, ők a demokratikusan megválasztott vezetők egyik típusa. Szerinte azonban létezik az "erős ember" típusú vezető is, aki fentről-lefelé uralkodó, hierarchikus rendszerben dolgozik, „az állampolgárait alattvalókként kezelő attitűddel vezeti az országot, melynek élére megválasztották.”
Ilyen vezetőnek tartja Donald Trumpot is, de hozzáteszi:
„ennek nem lesz vége csak azért, mert Donald Trump elveszítette az elnökválasztást. Látunk erre példát a Fülöp-szigeteken, Magyarországon és még néhány afrikai és ázsiai országban”.
A Biden elnökség alatt valószínűleg nem lesz könnyű dolga a magyar kormánynak Anthony Blinken magyar származású külügyminiszter hivatalba lépése után. Visszatér a külügybe Victoria Nuland is, aki korábban a magyar kormány éles kritikusa volt az Obama-adminisztráció alatt.
Az a fajta erős ember típusú vezetés, amit Trump képviselt, nem tűnik el a világból a 45. amerikai elnök távozásával - mondta el Barack Obama, Trump elődje a Daily Show különkiadásában.
Angela Merkelről szólva fejtette ki az exelnök, hogy vannak „azok a jó emberek, akik jó célokért küzdenek és hatalomba is kerülnek”, ők a demokratikusan megválasztott vezetők egyik típusa. Szerinte azonban létezik az "erős ember" típusú vezető is, aki fentről-lefelé uralkodó, hierarchikus rendszerben dolgozik, „az állampolgárait alattvalókként kezelő attitűddel vezeti az országot, melynek élére megválasztották.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bencsik András: „Szeretném pofán verni Magyar Pétert”, a „kiugrott NER-kegyenc ellopta a Békemenetet”, leutánozta a „szent mozgalmat”
A Demokrata hetilapban megjelent vezércikkében Bencsik András csalónak nevezte a Tisza Párt vezetőjét. Az írás szerint Magyar Péter lemásolta a „szent mozgalmat”, amiért a publicistától erőszak járna.
„Szeretném pofán verni Magyar Pétert” – ezzel a mondattal indította a Demokrata hetilapban megjelent, „Színe és visszája” című vezércikkét Bencsik András főszerkesztő.
A publicistát az háborította fel, amit ő „pimasz tolvajlásnak” nevez: szerinte a „kiugrott NER-kegyenc ellopta a Békemenetet”, leutánozta a „szent mozgalmat” – szemlézte a Demokrata vezércikkét a 24.hu. Bencsik a Békemenetet 2012-től „történelmi pillanatnak” és „csodának” minősítette, a Fidesz melletti vonulást pedig a „szeretet és a béke” megnyilvánulásának nevezte.
Bencsik András nem finomkodott a megfogalmazással. „Semmi finomkodás: arcul ütés, meglegyintés és hasonlók” – írta, majd hozzátette: „Nem bizony, hanem egyenesen, ahogy jön, lendületből jól pofán akarom verni ezt a csalót.” A publicista szerint az agressziót Bayer Zsolt, Stefka István és Széles Gábor is támogatná. Magyar Pétert rágcsálónak nevezte, akinek „robotember hangja van”, követőiről pedig azt állította, hogy a gyűlölet és a bosszú nevében cselekszenek, és ellenségként tekintenek a fideszesekre.
A vita hátterét a kormánypárti Békemenet és a Tisza Párt „Nemzeti Menet” néven futó rendezvényeinek versengése adja. A két tábor már a március 15-i nemzeti ünnepre is egymás mellé szervezett felvonulást, és a tavaly októberi megemlékezések után is „számháború” alakult ki a résztvevők számáról.
A kormánypárti oldalon nem Bencsik az egyetlen, aki szerint Magyar Péter a Fidesz bevált eszközeit másolja. Békés Márton politológus egy korábbi nyilatkozatában úgy fogalmazott: „Ő [Magyar] mindent lemásol, ami a Fideszben működött.”
A Demokrata főszerkesztője korábban is tett már erős kijelentéseket a Tisza Párt vezetőjére és támogatóira. Egy tavalyi cikkében úgy fogalmazott: „Magyar Péter a patkányfogó, akit a patkánylelkületű tömeg követ.” Bencsik egy másik megszólalásában a kormánypárti tábort is mozgósítani próbálta, mondván, a Tisza-jelenség komoly veszélyt jelent: „Ebből csak egy rohadt nagy vereség lesz, ha nem szedjük össze magunkat.”
„Szeretném pofán verni Magyar Pétert” – ezzel a mondattal indította a Demokrata hetilapban megjelent, „Színe és visszája” című vezércikkét Bencsik András főszerkesztő.
A publicistát az háborította fel, amit ő „pimasz tolvajlásnak” nevez: szerinte a „kiugrott NER-kegyenc ellopta a Békemenetet”, leutánozta a „szent mozgalmat” – szemlézte a Demokrata vezércikkét a 24.hu. Bencsik a Békemenetet 2012-től „történelmi pillanatnak” és „csodának” minősítette, a Fidesz melletti vonulást pedig a „szeretet és a béke” megnyilvánulásának nevezte.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter megszólalt az MNB-székház arany wc-keféiről: Az orbáni maffia a szemünket is kilopta, bilincs, bilincs, rács, rács
A Tisza Párt elnöke szerint a közel 105 milliárd forint közpénzből ezer magyar település kaphatott volna száz-százmillió forintot fejlesztésre. Hangsúlyozta, hogy eddig semmilyen következménye nem lett a pénszórásnak.
Magyar Péter videóban reagált a 444.hu cikkére, amelyből kiderült, hogy pontosan mire költöttek el közel 105 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bank székházának felújításakor. A lapnak pereskedés útján sikerült megszerezni a dokumentációt, amely részletezi a költségeket. Ahogy megírtuk, milliók mentek el például csak szappanadagolókra és WC-papír-tartókra, de az elnöki mosdó WC-csészéje is önmagában több mint 1 millió forintba került.
Magyar Péter úgy fogalmazott, „a francia napkirályt és az orosz cárokat megszégyenítő luxusra” költöttek el sok tízmilliárd forintot.
„A Matolcsy-Orbán-kör által elszórt, ellopott közpénzből ezer magyar település kaphatott volna száz-százmillió forintot fejlesztésre, útépítésre, csatornaépítésre, munkahelyteremtésre, tűzifára vagy az egészségügyi ellátás javítására”
– mondta.
Hozzátette, semmilyen következménye nem lett a pénszórásnak, „a mai napig élvezik a luxust és a lopott szajrét”.
„Még csak őrizetbe se vettek senkit a világ legnagyobb bankrablása miatt. Senkit nem vontak felelősségre azért, mert a mi pénzünkön például hat darab aranyszínű szappanadagolót vettek több mint 3 millió forintért, vagy 45 darab aranyszínű intim hulladékgyűjtőt vásároltak majd' 2,5 millió forintért, vagy 71 darab aranyszínű vécépapírtartót vettek több mint 5 millió forintért és 71 darab aranyszínű vécékefetartót is vettek majd' 4 millió forintért.”
Felsorolt még néhány elképesztő költséget is: 442 millió ment el a konyhatechnológiára, 5 millió hűtőkamrára, ugyanennyi főzőlapokra, 20 millió mosogatógépekre. A VIP különterem falburkolatára 177 millió forintot költöttek, a festés és tapétázás összesen 1,4 milliárdot ölelt fel.
„Az orbáni maffia a szemünket is kilopta. Minden bizonyíték rendelkezésre áll a sok százmilliárdos lopásra. Vannak konkrét számok, konkrét nevek, és közben senki sincs őrizetben, vagy előzetes letartóztatásban. Ez mindent elmond arról, hogyan működik ma az Orbán-rendszer. Hogy amikor már minden nyilvános, amikor már semmit nem lehet letagadni, akkor sem történik semmi, nincs következmény. A tolvajok egyenesen belenevetnek az arcunkba. Ebből elég volt!”
A pártelnök szerint ennek a világnak vetnek véget 24 nap múlva. Azt ígéri, megállítják „az orbáni maffiát”, és az igazságszolgáltatás felelősségre fogja vonni a „fideszes közpénztolvajokat”.
Magyar Péter videóban reagált a 444.hu cikkére, amelyből kiderült, hogy pontosan mire költöttek el közel 105 milliárd forintot a Magyar Nemzeti Bank székházának felújításakor. A lapnak pereskedés útján sikerült megszerezni a dokumentációt, amely részletezi a költségeket. Ahogy megírtuk, milliók mentek el például csak szappanadagolókra és WC-papír-tartókra, de az elnöki mosdó WC-csészéje is önmagában több mint 1 millió forintba került.
Súlyosan megsérült két rendőr, amikor elgázolták őket a 8-as főúton
A járőrök egy elgázolt szarvas testét próbálták levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elütötte őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek, kórházban ápolják őket.
Két járőr szenvedett súlyos sérüléseket egy hajnalban történt balesetben a 8-as főúton – közölte a rendőrség a hivatalos honlapján.
A rendőrök bejelentést kaptak arról, hogy egy nagytestű szarvas fekszik az út közepén, ezért a helyszínre siettek, majd megkülönböztető fényjelzés használatával megálltak.
Amikor az elütött állatot levitték az úttestről, egy szemből érkező autó érintőlegesen nekiütközött a rendőrautónak, majd elütötte a két járőrt. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek, jelenleg kórházban ápolják őket.
A rendőrség közlése szerint a balesetet okozó autóban öten utaztak, mindannyian megsérültek.
Két járőr szenvedett súlyos sérüléseket egy hajnalban történt balesetben a 8-as főúton – közölte a rendőrség a hivatalos honlapján.
A rendőrök bejelentést kaptak arról, hogy egy nagytestű szarvas fekszik az út közepén, ezért a helyszínre siettek, majd megkülönböztető fényjelzés használatával megálltak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán az EU-csúcs előtt vén csatalónak nevezte magát, és azt tekintené sikernek, ha hazajut
A miniszterelnök szerint minden magyar számára nyilvánvaló, hogy Magyar Péterék ukránpártiak. Azt is kijelentette, hogy „ukrán olajblokád” problémáját a magyaroknak kell megoldaniuk, mert Brüsszel valójában összejátszik az ukránokkal.
„Nem spekulálunk. Majd ha megjött az olaj, megoldódik a helyzet. Addig nem” – jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben, az európai uniós csúcstalálkozó előtt arra a kérdésre válaszolva, hogy megindulhat-e az olaj Ukrajnából Magyarország felé.
A miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva elmondta, a mai tanácskozás arról szól, hogy megvitassák, hogyan tudják kivédeni az Európát is fenyegető olajválságot. Ehhez Magyarországnak is megvannak a maga nemzeti eszközei, de európai megoldásra is szükség van.
Ismét leszögezte, hogy a magyar kormány addig nem támogat semmilyen, Ukrajnát érintő uniós döntést, amíg a magyarok nem kapják meg az olajukat. A kormányfő úgy látja, „ukrán olajblokád” problémáját a magyaroknak kell megoldaniuk, mert Brüsszel valójában összejátszik az ukránokkal.
„Az ukránok oldalán áll. Akármit is mond, az egy színjáték, amit látunk. Tőlük nem reméltünk semmit. Ezt az olajblokádot nekünk kell letörnünk saját erőből, de erre meg is van a haditervünk”
– fogalmazott.
Arra a kérdésre, hogy pártelnökként vizsgálja-e azt, hogy a Fidesznek köze volt a Nemzeti Meneten tapasztalt ukrán zászlós akcióhoz, úgy válaszolt, már a kérdést is nevetségesnek tartja.
„A Tisza Párt európai parlamenti képviselői itt szoktak ülni ukrán mezben. Ők ukrán mezben vannak, nem mi adtuk rájuk! Az, hogy ők ukránpártiak, ukrán mezt hordanak otthon vagy nyilvánosan ukrán zászlót lengetnek, az szerintem minden magyar számára nyilvánvaló, nincs ezen mit vizsgálgatni”
– mondta.
Arra a kérdésre, hogy milyen eredményt tekintene sikernek a találkozó után, az utcai harcos, vén csataló miniszterelnök azt mondta, hogy azt, ha hazajut.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerdán egy Facebook-posztban megnevezte azt az ügynökséget, amely szerinte az ukrán zászlós provokáció mögött állt, erről itt írtunk.