Orbán Viktor: Brüsszel puccsot akar, a nemzeti kormányokat ellehetetleníti, ügynökpártokat segít hatalomra
Orbán Viktor az Országházban ma rendezett, uniós parlamenti elnökök részvételével zajló, a tavalyi EU-s magyar elnökséghez kapcsolódó parlamenti események zárókonferenciáján hirdette a magyar kormány álláspontját. Eszerint Brüsszel beavatkozik a nemzeti kormányok működésébe.
„Brüsszel a nemzeti kormányokat ellehetetleníti, beavatkozik és megbuktatja, a neki tetsző nemzeti szuverenitást feladó ügynökpártokat segít hatalomra” – fogalmazott. Hozzátette: Brüsszel fenyegetéssel, az uniós források megvonásával próbál nyomást gyakorolni azokra, akik kiállnak a nemzetállami keretek mellett.
A kormányfő kifejtette: ezt a módszert Magyarországon már kétszer, 2018-ban és 2022-ben is próbára tették, most pedig harmadszorra is megteszik. „A dolgok mára odáig fajultak, hogy nyíltan bevallják, Magyarország esetében le akarják rontani a gazdaságunkat, hogy a nemzeti kormányok helyett brüsszeli érdeket szolgáló bábkormányt ültessenek a helyére.”
A miniszterelnök megjegyezte: „dagad a brüsszeli NGO-botrány” is, és kiderült, hogy a brüsszeli bürokrácia sok százmillió euró közpénzt juttatott olyan szervezeteknek, amelyek a föderális Európa szószólói és lobbistái.
Orbán Viktor Ukrajna uniós csatlakozása ellen érvelve azt is hangsúlyozta, hogy szerinte „az alapító atyák nem ebből a célból hozták létre az Európai Uniót. Ebből nem lesz erős, ebből csak gyenge Európa lesz.”