HÍREK
A Rovatból

Azonnali intézkedéseket követel a kormánytól a Pedagógusok Szakszervezete a 39 évesen koronavírusban elhunyt tanár miatt

A fertőzéssel kapcsolatos szigorú szabályozást szeretnének, hogy minimálisra korlátozzák a hasonló esetek esélyét.


Szerdán mi is beszámoltunk róla, hogy koronavírus-fertőzés következtében elhunyt egy 39 éves tanár, aki egyébként nem jelent meg a hivatalos kormányzati statisztikákban.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint ez az eset is jól mutatja, hogy a szakma képviselői mennyire magukra vannak hagyva.

Közleményükben azt írják,

„ez az eset minden eddiginél jobban mutatja, hogy a kormány magukra hagyta a köznevelési intézményeket, az oktatásban dolgozókat, feláldozza őket azért, mert a gazdaságot működtetni akarja. A biztonságos munkavégzéshez ugyanakkor nagyon sok helyen nem teremtették meg a feltételeket. Még a szájmaszkot is a tanároknak kell megvenniük. A fertőtlenítőszerekről, a fertőzésben érintett intézmények alacsony számáról szóló napi beszámolók már nem elegendők, határozott intézkedésekre van szükség az újabb tragédiák elkerülése érdekében.”

Az MTI-hez eljuttatott követelésükben szerepel, hogy abban a közoktatási intézményben, amelyben megjelenik a vírus, azonnal rendeljenek el tanítás nélküli munkanapokat, és ha a megbetegedések száma nő, rendeljenek el tantermen kívüli oktatást. Kiemelték: mindenki, aki oktatásban dolgozóként karanténba kerül, kapja meg a teljes fizetését, mint ahogyan Kásler Miklós miniszter bejelentette.

Kitértek arra is, hogy

az őszi szünet után, novembertől az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban hibrid oktatást kell bevezetni: az osztályokat két csoportra bontanák, az egyik összesen 3 napot járna iskolába, kettőt otthon tanulna, a következő héten cserélnének, így csökkenthető lenne a találkozások száma, ezáltal a fertőzés veszélye.

Felvetették azt is, hogy vezessenek nyilvános adatbázist arról, hány tanuló és hány oktatásban dolgozó került karanténba, hányan fertőződtek meg, kerültek kórházba, haltak meg a koronavírus-fertőzés következményeként. Követelik azt is, hogy október 12-ig közölje a kormány, a közelgő őszi érettségi időszakában milyen biztonsági intézkedéseket tervez. A PSZ szorgalmazta, hogy ezek a biztonsági intézkedések legalább olyan szigorúak legyenek, mint a tavaszi érettségi időszakában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor cáfolata az olaszországi villa ügyében más szempontból felér egy beismeréssel is.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.

Magyar Péter posztjában viszont arra utalt, hogy a miniszterelnök cáfolata beért egy beismeréssel is. Mint fogalmazott:

„Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton. A miniszterelnök elvtárs az imént egy viccesnek és fiataloschnak gondolt posztban jelentette be, hogy sajtópert indít, mert egy olasz villáról azt állították, hogy az övé.

Érdekes, hogy a hatvanpusztai 13 milliárd forintos uradalmi birtok miatt sosem perelt.

Köszönjük a beismerést, Miniszterelnök elvtárs! Az öngól Felcsúton és a hatvanpusztai pánikszobában is öngól.”

A villáról és a vélelmezett tulajdonosi háttérről korábban itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.


Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.

Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.

Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.

Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.

Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt F. Várkonyi Zsuzsa
A pszichológusnő évtizedeken át segítette a hozzá fordulókat és tanította a leendő segítőket. Sikerkönyvéből még film is készült, amely az Oscar-versenybe is bekerült.


Hosszú betegség után, vasárnap este elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa. A klinikai pszichológus 76 éves volt. A hírt a Nyitott Akadémia közölte a Facebook-oldalán, amelynek ő is szerzője volt.

F. Várkonyi Zsuzsa Budapesten született 1948. november 21-én. A Gondolat kiadónál kezdte pályáját, ahol pszichológiai könyveket szerkesztett. Később a Békásmegyeri Nevelési Tanácsadónál dolgozott, gyerekekkel foglalkozott pszichoterapeutaként.

Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán is tanított. Fejlődéslélektani szemináriumokat tartott, ahol minden tanítványa azzal a pszichológiai területtel foglalkozhatott, „ami amúgy is érdekelte”.

1987 és 1991 között az Amerikai Egyesült Államokban élt. Itt kétéves kutatómunkát végzett, amely alapján megírta, milyen feltételek mellett lehet a szülésélmény harmonikus, és milyenek mellett traumatikus. Foglalkozott a Nyitott Örökbefogadás és az Önsegítő Csoportok mozgalmával is.

1991-től a Gordon Iskola Egyesület elnöke, vezető trénere és programfejlesztője lett. A Testnevelési Főiskolán posztgraduális mentálhigiénés képzést vezetett segítő foglalkozásúaknak. Emellett segítő-beszélgetés és tevékenységkísérő szemináriumokat is tartott.

Később egy szervezetfejlesztő csapatban dolgozott vezető coach-ként és trénerként. Élete utolsó aktív szakaszában tréner- és coach-képző programokat vezetett.

Több pszichológiai könyvet is írt. Szépirodalmi munkája, a Férfiidők lányregénye című könyv alapján film készült, amely – Akik maradtak címmel – 2020-ban Magyarországot képviselte az Oscar-díj-versenyen, és bekerült a legjobb tíz külföldi alkotás közé. A könyv magyarul, angolul, németül és héberül is megjelent.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Gyenge kis röpdolgozat” – Érettségizőket kérdeztünk a mai vizsgáról
Könnyű szövegértés, tűrhető novella, nehéz műveltségi teszt – nagyjából így nézett ki a Szeretlek Magyarország által meginterjúvolt fiatalok véleménye.


Ahogy arról a nap folyamán már írtunk, egy interjú alapú szövegértés és egy irodalmi műveltségi teszt után Örkény István egy novelláját kapták a középszintű érettségizők a hétfőn kezdődő vizsgasorozat első napján.

A Szeretlek Magyarország stábja egy budapesti gimnázium előtt kérdezte a frissen végzett diákokat, hogyan sikerült nekik az idei első írásbeli.

Ha egy iskola érettségizői reprezentatívnak számítanak, el lehet mondani, hogy Daniss Győző szövege szinte senkinek nem okozott gondot, az Örkény-novella láttán szintén sokan felsóhajtottak, ugyanakkor az irodalmi tesztet szinte senki nem találta könnyűnek.

Vizsgázók a magyarérettségiről

Link másolása
KÖVESS MINKET: