News here
hirdetés

FELFEDEZŐ
A Rovatból
hirdetés

„Anyám lemondott rólam, amikor 12 évesen rákos lettem, és az egész rokonságának hazudott erről”

Most az anya beteg, a családja pedig szeretné, ha lánya találkozna vele, de ő nem hajlandó erre.

Link másolása

hirdetés

A Reddit internetes fórumon kért tanácsot egy nő, akiről gyerekkorában lemondott az anyja, amikor kiderült a lányáról, hogy beteg, most viszont újra kapcsolatba akar lépni vele.

A történet főszereplőjénél 12 évesen diagnosztizáltak rákot. Elmondása szerint rögtön ezután az anyja elvitte őt az apjához, és azt mondta, hogy ezentúl vele kell élnie, mert ő képtelen gondoskodni egy beteg gyerekről. A szülők a bíróságon is megegyeztek abban, hogy onnantól kezdve az apa és annak új párja neveli majd a lányt, és ez így is történt.

"Anyám akkor eltűnt az életemből. Nem hívott, nem válaszolt a hívásaimra, és nem látogatott meg soha"

- mesélte a nő.

Nemrégiben azonban az anya családja felkereste a lányt azzal, hogy lépjen újra kapcsolatba az anyjával. Azt állították, hogy az asszony soha nem akart megválni tőle, az apa és a mostohanya kényszerítették rá, hogy lemondjon a gyerekéről. A nő nem hisz nekik, szerinte az anyja őt és az apját állította be hibásnak a családjának az ügyben, ahelyett, hogy bevallotta volna, hogy képtelen volt gondoskodni a lányáról, amikor kiderült a betegsége.

hirdetés

A nagybácsija viszont rá akarta venni az unokahúgát, hogy látogassa meg az anyát a kórházban, ugyanis az asszony beteg. A nő nemet mondott, mire a család hosszan ecsetelte neki, hogy az anyját mennyire megviselte, amikor elvették tőle a felügyeletet. Amikor a nő erre kijelentette, hogy nem akarja látni az asszonyt, a család felháborodott, hogy legalább annyit megtehetne, hogy találkozik vele még egyszer utoljára, mielőtt az anyja meghal.

"Erre elmondtam, hogy ő volt az, aki lemondott a felügyeletről, és én hiába próbáltam keresni őt, és könyörögtem neki, hogy találkozzunk, soha nem akart velem kapcsolatba lépni. Ez nagyon megdöbbentette őket. Voltak, akik azt írták nekem, hogy találkozni szeretnének velem, és haragszanak anyámra, amiért hazudott nekik, mások viszont rám akadtak ki, amiért anyám ellen fordítottam a családomat, miközben ő az intenzíven fekszik"

- írta.

A Redditen kért tanácsot a fórumozóktól, hogy mit tegyen ebben a helyzetben. Rengeteg támogató kommentet kapott, sokan írták neki azt, hogy nem ő a hibás ebben a történetben.

"Éljen és haljon a saját igazával. Tilts le mindenkit, aki nem támogat téged" - javasolta neki valaki.

"Nem te fordítottad a családját ellene, ő fordította őket maga ellen a viselkedésével. Kérlek, ne hagyd, hogy belerángassanak az ő drámájukba, neked megvan a magad harca. Ne pazarold az idődet és az energiádat arra, hogy velük foglalkozol. Az életed szó szerint azon függ, hogy erős legyél!" - tanácsolta egy másik hozzászóló.

"Az anyukád lemondott rólad, amikor szükséged lett volna rá. Hazudott a családjának, hogy jobb színben tüntesse fel magát, most pedig szomorú, hogy a kapcsolatotok tönkrement? Nem tartozol neki semmivel" - írta egy harmadik kommentelő.

Forrás: Mirror



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ
Olyan hangosan szeretkezett egy pár a nyitott ablaknál, hogy a szomszédok is felébredtek
A biztonság kedvéért feliratozták is az egész utcát betöltő szexről készült videót.

Link másolása

hirdetés

Egyre fokozódó hangerővel élte meg a gyönyört egy második emeleti lakásban egy nő az éjszaka közepén - írja a Daily Star.

A szeretkezésnek azonban az egész utca fültanúja volt, miután a szerelmespár nyitva felejtette aktus közben az ablakot.

A hangos nyögések közepette gyönyörig jutó nőről a TikTokra is feltöltöttek egy videót. A felvétel készítője a poszthoz azt írta, hogy éppen filmet nézett, amikor az utcáról beszűrődő, eleinte még jóval halkabb zajokra lett figyelmes. A tiktokozó alig bírta ki nevetés nélkül az egész utcát felverő szeretkezést, a végén pedig hangos éljenzéssel nyugtázta a közösen átélt csúcspontot.

A lassan világhírű orgazmusról készült felvételt itt lehet megnézni:

@thegirlwithanoseandeyes Netflix and Chill #liveacting #nightfever #sports #cometogether #openwindow #loudneighbors #seggs #?? #onlyhuman #viral #fyp #foryou #fyp ♬ you not the same - tilekid

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
Elutasította a randipartnere, mert szerinte túl kapzsi és nem nőies, hogy egy egész salátát megevett
A férfi attól tart, hogy az amerikai nő hamarosan túlsúlyos lesz, ezért már az első találkozó után megszakította vele a kapcsolatot.

Link másolása

hirdetés

A virginiai Dinwiddie-ben élő, 23 éves Diamond Jackson egy társkereső alkalmazáson keresztül ismerkedett meg egy férfival, akivel egy hét után randiztak is. Diamond az étteremben cézár salátát rendelt grillcsirkével, az est végeztével pedig úgy érezte, hogy igazán jól sikerült a találkozó, ugyanis azt is megbeszélték, hogy még látják egymást. Az udvarlója azonban még aznap este írt neki egy SMS-t, ami szerint az étkezési szokásaik nem kompatibilisek egymással – írja a Daily Mail.

A férfi szerint ugyanis nem nőies, hogy az első randevújukon egy teljes salátát megevett, mert ő olyan nőt akar, aki „tudja, mikor kell abbahagyni az evést”.

Azt írta, hogy ő nagyon szigorú életmód szerint él, előkészíti az étkezéseket és minden nap ezd, ezért aggodalmaskodni kezdett, hogy a lány a közeljövőben túlsúlyos lesz.

„Az első benyomás nagyon jó volt” – mondja Diamond. „A randevú közben, nem tűnt úgy, hogy bármi elromlott volna. Mielőtt hazamentünk, megöleltük egymást, és azt kérdezte, hogy fog-e még látni, mire én azt válaszoltam, hogy persze!”

A nő szerint a találkozó után küldött üzenet felfedi a férfi valódi személyiségét és azt, hogy mennyire nem bízik magában.

„Még mindig szeretnék lógni, de ez zavart. Majdnem felrobbantam. Imádom a kisugárzásodat. Tökéletes vagy, csak ez az egy dolog zavar, ráadásul ez volt az első randink” – írta a férfi, aki egyébként parmezános csirkét, spárgát és burgonyapürét rendelt, majd mindent elfogyasztott egy kosár kenyér kíséretében.

hirdetés

Az ápolóként dolgozó nő azért osztotta meg a nyilvánossággal történetét, hogy felhívja az egyedülálló nők figyelmét arra, hogy nagyon fontos kiszúrni a baljós előjeleket. Diamond válaszul gyorsan letiltotta a számát, de történetét sokan elolvasták a közösségi médiában. Többen azt írták, hogy meneküljön a férfi elől, mások pedig azt írták, hogy randipartnere megérdemli az egyedüllétet és „kövérségfóbiás”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
22 évig pereskedett egy 96 forintos tévedés miatt az indiai vasúttársasággal egy ügyvéd
Nem a pénzért vállalata a fél életen át tartó pereskedést: az igazság mellett és a korrupció ellen akart harcolni az ügyvéd.

Link másolása

hirdetés

22 év pereskedés és 100 tárgyalás után igazat adott az indiai bíróság egy ügyvédnek, akit még 1999-ben rövidített meg véletlenül 20 rúpiával a helyi vasúttársaság, írja a The Guardian. A mai árfolyamon 96 forintért folyó ádáz jogi küzdelem után a megkárosított ügyvéd azt mondta, hogy „nem lehet pénzben kifejezni az ügybe ölt energia és idő árát”.

Tungnath Chaturvedi 1999-ben vett egy jegyet a mathurai állomáson, de a pénztáros tévedésből 90 rúpiát számolt fel a 70 helyett. A ma már 66 éves férfi azonnal kiszúrta a hibát, de hiába reklamált, nem kapta vissza a különbözetet. Ezután fordult a fogyasztóvédelemhez, és kezdődött el a végeláthatatlan pereskedés, mely az évek alatt egészen a legfelsőbb bíróságig jutott.

A bíróság végül a múlt héten Chaturvedinek adott igazat. A 100 meghallgatást követően a vasúttársaságot 15 ezer rúpia (72 ezer forint) kártérítés, valamint a jegyek közötti különbözet 12 százalékos kamattal történő megfizetésére kötelezték. Amennyiben a közlekedési vállalat 30 napon belül nem fizet, úgy a kamat 15 százalékra emelkedik.

Az ügyvédet eleinte megpróbálta lebeszélni a családja a pereskedésről, de Chaturvedi hajthatatlan volt. Elmondta, hogy az ügy részéről nem a pénzről szólt, hanem „az igazság érdekében és a korrupció ellen” harcolt. Ráadásul mivel saját magát képviselte a bíróságon, ezért az ügyvédi díjat is megspórolta.

hirdetés

Az eset egyben rámutat a rendkívül túlterhelt indiai bírósági rendszerre. Becslések szerint nagyjából 40 millió per van folyamatban, egy-egy ítéletre akár 10-15 évet is várni kell.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ
Csórónak öltözött a dúsgazdag brit miniszterelnök-jelölt, hogy jobb esélye legyen a versenyben
Lyukas cipőben jelent meg egy kampányeseményen a királynőnél is gazdagabb Rishi Sunak. A szakértők szerint a százmilliókkal rendelkező politikus egyáltalán nem hiteles.

Link másolása

hirdetés

Ütött-kopott, lyukas talpú cipőben fotózták le az egyik brit miniszterelnök-jelöltet, miközben luxusvillája kertjében az utolsó simításokat végzik a medenceépítők, írja a Mirror. Rishi Sunak szándékosan jelent meg a miniszterelnökségért folyó kampányban ennyire legatyásodva, mivel így próbálja levetkőzni a szupergazdag politikus imidzsét.

A korábbi pénzügyminiszternek nem lesz könnyű dolga: néhány hónapja egy beruházáson tett látogatás során 470 fontos (217 ezer forint) Prada mokaszint viselt. Ezzel szemben a másik miniszterelnök-jelölt, Liz Truss 4,5 fontos (2000 forint) fülbevalóban ment egy megbeszélésre.

Paul Baines politikai marketingszakértő szerint Sunak egyáltalán nem véletlenül vett vissza a rongyrázásból. A Downing Street 10-ért folyó harc utolsó napjaiban járnak, ráadásul a mostani gazdasági helyzetben kifejezetten visszatetsző lehet, ha valaki a vagyonával kérkedik. Baines szerint ezt ismerhette fel az indiai származású politikus is.

Egy másik szakértő szerint ugyanakkor nincs az a lyukas cipő, ami hitelessé teszi viselőjét a szavazók szemében. Howard Bowden úgy véli, hogy Sunak kétségbeesetten próbálja megnyerni a konzervatív pártot a támogatására, de ehelyett ennek éppen az ellenkezőjét éri el.

hirdetés

Mindeközben már javában épül a 1,5 millió fontot (700 millió forint) érő luxusháza kertjében az új medence, amit éppen a gazdasági válság miatt egyre másra bezáró nyilvános fürdők pótlására alakítanak ki. A 42 éves Sunak és felesége a becslések szerint 730 millió fontos (338 milliárd forint) vagyonnal rendelkezik. Ezzel gazdagabbnak számítanak, mint az angol királynő. Ráadásul a közelmúltban Sunak magyarázkodni is kényszerült, miután kiderült, hogy neje jó ideig egy fillér adót sem fizetett be a brit államkasszába.

Szeptember 5-én dől el, hogy a két jelölt közül ki lesz majd Boris Johnson utódja a miniszterelnöki székben.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: