hirdetés

FELFEDEZŐ

Akkorák a mellei, hogy megégette őket egy forró sütőlapon, most mellkisebbítő műtétre gyűjt a 20 éves brit lány

„A grill még forró volt, amikor takarítás közben túl közel hajoltam hozzá, és megégettem a mellem egyik oldalát” – mesélte Lili.

Link másolása

hirdetés

Gyerekkora óta kigúnyolják, hátrányok érik óriási mellei miatt a fiatal brit lányt, akinek az állami egészségügy nem vállalja a mellkisebbítő beavatkozást, ezért közösségi kampánnyal gyűjtené össze a pénzt a műtétre, írja a Mirror.

A 20 éves, wolverhamptoni Lilit már az iskolában is csúfolták szokatlanul nagy mellei miatt, mára pedig meg sem lepődik azon, ha egy nap alatt akár heten is megszólják az utcán, fütyülnek neki, vagy épp hosszú ideig követi egy férfi.

Életében sok kellemetlenséget, fizikai, lelki problémát okozott neki a megszokottól nagyobb mellmérete, a legfájdalmasabb mégis az volt elmondása szerint, amikor munka közben megégette a melleit egy forró sütőlapon a gyorsétteremben, ahol dolgozott.

"A grill még forró volt, amikor takarítás közben túl közel hajoltam hozzá, és megégettem a mellem egyik oldalát" – mesélte a lapnak.

Lili 2018 óta próbálja elérni, hogy vállalják a mellkisebbítő műtétét, az állami egészségügyben azonban a súlya és a kora miatt eddig mindig visszautasították. Több évnyi próbálkozás után úgy döntött, közösségi kampányt indít, hogy egy magánkórházban műtsék meg.

Ehhez körülbelül 2,5 millió forintnak megfelelő fontra van szüksége, cikkünk írásakor kicsivel több mint 300 ezernél tart a gyűjtés.

hirdetés



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
FELFEDEZŐ

Unokájával közös képet osztott meg Orbán Viktor

A miniszterelnök legkisebb unokáját tologatta a babakocsiban.

Link másolása

hirdetés

Legkisebb unokájával közös fotót posztolt Facebook-oldalára Orbán Viktor.

Ezen azt láthatjuk, hogy a miniszterelnök a kis Bertalanra vigyáz, aki a babakocsiban fekszik. A fotóhoz azt írta: "Hétvégi műszak".

A kormányfő már nemcsak ötszörös édesapának, de ötszörös nagypapának is mondhatja magát. Középső gyermeke, Sára két gyereket szült, Johannát és János Fülöpöt, Ráhel pedig Alíz, Anna Adél és a legkisebb unoka, Bertalan édesanyja.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
FELFEDEZŐ

Egy appon talált spermadonort, majd egy neten rendelt eszköz segítségével esett teherbe egy angol nő

Az Eden nevű kislány így igazi online babának nevezhető.
Címkép: ddimitrova/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2021. szeptember 19.


Link másolása

hirdetés

Második gyermekre vágyott, és az internet segítégével "oldotta meg" a teherbeesést egy 33 éves angol anyuka - írja a Daily Star.

Stephenie Taylor mindenképp szeretett volna egy kistestvért ötéves, Frankie nevű kisfia mellé, ám nem akart új kapcsolatba kezdeni, a privát termékenységi klinikákat pedig túl drágának találta.

A nő végül egy barátja ajánlására töltötte le a Just A Baby elnevezésű appot. Itt épp úgy válogathatott a különböző spermadonorok között, ahogyan például a Tinderen pörgethetjük végig az egyes felhasználók profiljait.

Így talált rá egy férfire, akinek nincs komoly betegség az előtörténetében, családközpontúnak vallja magát, és hasonlóak a vonásai, mint az anyukának. Ez azért volt fontos, hogy a baba minél jobban hasonlíthasson Frankie-re.

hirdetés
Az apajelölt három hét üzengetés után találkozott Stephenie-vel a nő otthonában, hogy átadja neki az örökítőanyagot. Az anyuka ekkorra már az eBay-en keresztül rendelt egy “megtermékenyítő csomagot” is, majd YouTube-videókon keresztül ismerte meg, hogyan kell felhasználnia azt.

A kisbaba az első próbálkozásra össze is jött: Stephenie két hét után értesült róla, hogy terhes, Eden pedig tavaly október 15-én meg is született.

“Eden egy igazi online babának nevezhető, ami kész csoda. Ha nem lenne mindez online elérhető, ő ma nem lenne itt, de elképesztően boldog vagyok, hogy világra jöhetett” - mondta az anyuka, akinek nem jelent problémát, ha kislánya a jövőben találkozni akar majd az apjával.

“Stephenie nagyszerű ember, és szívesen segítek a jövőben is, ha még több gyereket szeretne” - fűzte hozzá a donor.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Kiosztotta a belga modell a fotóst, aki arra kérte, ne egyen két hétig, hogy lefogyjon

„Ha egy másik modell álna itt, aki bizonytalan magában, megőrülne egy ilyen megjegyzéstől” - mondta a férfinek többek közt.
Fotó: thewizardliz/TikTok - szmo.hu
2021. szeptember 19.


Link másolása

hirdetés

Kiakadt az a belga influenszer, akinek egy fotós azt tanácsolta, hogy két hétig ne egyen. A nő kirohanását az interneten is rengetegen látták - írja az Upworthy.

A modell közölte a fotóssal: nem áll jogában senkinek sem megmondani, hogy mikor mit ehet.

„Ez veszélyes és embertelen tanács”

- fűzte hozzá a TikTokon Thewizardliz néven posztoló 22 éves nő, aki később maga tette közzé oldalán a kirohanást.

Lizt egy ruhamárka kérte fel a fotózásra, ám úgy tűnik, a fotósnak problémája akadt a nő megjelenésével - ezért vetette fel, hogy a következő két hétben le kéne fogynia.

Liz erre közölte a fotóssal: nem várhatja el tőle, hogy egy étkezési zavart kockáztasson a fotózás kedvéért, amelyen egyébként fiatalabb korában már átesett.

hirdetés
„Nagy szerencséd van, hogy én szeretem önmagamat és a testemet. Ha egy másik modell álna itt, aki bizonytalan magában, megőrülne egy ilyen megjegyzéstől. Nem enne, méregetné magát, kihullana a haja. Még a szervei is leállhatnának, akár meg is halhatna egy ilyen megjegyzés miatt. Oda kéne figyelned rá, hogyan beszélsz az emberekkel. Én már így is nagyon vékony lennék, de ha nem lennék azt, akkor sem mondhatnád meg másoknak, mit kezdjenek a testükkel. Szólj az ügyfélnek, hogy kiszálltam”

- dühöngött a modell, majd elviharzott.

A videó azóta több mint 5,4 millió lájkot ért el, és több mint 20 millióan látták. Mint kiderült, a fotóst az eset után kirúgták a projektből.

“Köszönjük, hogy kiálltál nemcsak magadért, de mindenki másért is, aki még valaha megfordul abban a stúdióban!” - írta egy kommentelő.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
FELFEDEZŐ

Beperelte a nőgyógyászát egy amerikai nő, miután kiderült, hogy ő az apja

Sokkolta, hogy a férfi nőgyógyászként kezelte, pedig végig tisztában volt a kettejük közti rokonsággal.
Címkép: orzalaga/Pixabay(illusztráció) - szmo.hu
2021. szeptember 19.


Link másolása

hirdetés

Sokkolta az amerikai Morgan Hellquistet, amikor kilenc év orvos-beteg viszony után megtudta, hogy a nőgyógyásza valójában a saját édesapja - írja az iheartintelligence.

A nő tudta, hogy ugyanazon a klinikán, mesterséges megtermékenyítés által fogant, és azt is, hogy nőgyógyásza, a New York-i Morris Wortman vezette a folyamatot. Azt azonban nem is sejtette, ki lehet az igazi apja: mindössze annyit mondtak el neki, hogy a megtermékenyítés során egy orvostanonc spermáját használták fel.

Az igazságra akkor derült fény, amikor egy áprilisi vizit során Wortman arra kérte betegét, hogy vegye le a covid-maszkját, mert jobban néz ki nélküle. Ezek után a nőgyógyász a feleségét is behívta a rendelőbe, hogy nézze meg magának, Morgan mennyire hasonlít rá.

“Nagyon jó gyerek vagy” - mondta még a férfi a döbbent nőnek, aki ezután kezdett nyomozni a bizarr esettel kapcsolatban, és DNS-tesztet végeztetett. Így derült ki, hogy az 1985-ben született Morgan valójában a nőgyógyász lánya, ráadásul a férfi további hat gyermek apja.

A nő ezután perelte be a férfit, mondván: sokkolta és hihetetlennek találja, hogy nőgyógyászként kezelte, pedig végig tisztában volt a kettejük közti rokonsággal. Hozzáfűzte: ha ő maga tudta volna, soha nem egyezett volna bele, hogy apja betege legyen.

hirdetés
Morgan édesanyja azután vett igénybe mesterséges megtermékenyítést, hogy férje egy autóbalesetben deréktól lefelé lebénult, ám az orvos az anyának sem vallotta be, hogy a sperma valójában tőle származott.

A nő most egyéb vádpontok mellett etikátlan orvosi gyakorlatért, hanyagságért, csalásért és érzelmi trauma kiváltásáért pereli a nőgyógyászt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: