ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

"A szaranyázást abba kellene hagyni!"

Senki nem születik 'szaranyának'. De az önmarcangolás helyett jó lenne inkább arról írni, olvasni és beszélgetni, hogyan lehetnénk elég jó anyák. Ahelyett, hogy mitől vagyunk 'szaranyák'.


A dora et labora blogon egy keresztény, újságíró, feminista édesanya bejegyzéseit olvashatjátok: "mindezek együttállása adja a boldoguláshoz szükséges eszköztárat és szabadságot. Vagy segít felismerni és elviselni a határaimat". Dóra két kisgyerek anyukája azért indította a blogot, hogy a személyesebb hangvételű, vagy sajtóműfajok közé nem igazán sorolható írásainak legyen felülete, ahol nem kell tekintettel lennie különböző szerkesztési elvekre, olvasói vagy fenntartói elvárásokra, leadási határidőkre és karaktermennyiségre."

Ha van szó, amit kiirtanék a mai magyar közbeszédből – vagy minek is nevezzem a közösségi médiafelületek, a mamifórumok és az online női magazinok nyelvezetét –, az a szaranya. Ha rágondolok, ideges leszek. Le sem fogom írni ezután soha.

Most mégis le kell, mert ez a szaranyázás egyfolytában szembejön velem. Pedig, szerintem, mindazon túl, hogy elég pontosan megmutatja a mai magyar anya állapotát – látszólag laza és kortárs, miközben végtelenül és legtöbbször fölöslegesen önmarcangoló, a körülményei miatt tehetetlen és szorongó, vagy a körülményei mögé bújva önfelmentő – az egyik legkárosabb dolog, mert a valódi problémák megoldása helyett egészen más folyamatokat mutat és indít el. Ezért arra kérlek, hogy ne használd. Ha anya vagy, ne mondd magadra, ha pedig újságíró, blogger vagy véleményformáló, ne terjeszd.

szaranya1

Az a legbosszantóbb benne, hogy semmi köze ahhoz, amit le szeretne írni. Aki magára mondja ezt, az valószínűleg nem szaranya, hanem vagy lusta, vagy önbizalom-hiányos és kívülről várja a megerősítést.

Az igazán, mélységesen szar anyák, akik elhanyagolják és/vagy rettegésben tartják a gyerekeiket, egészen biztosan nem stresszelnek azon, hogy szaranyák-e, olyan mélyen vannak a saját szarságukban.

Ha pedig felismerik, hogy azok, akkor máris megvan az esélye annak, hogy kimásszanak a gödörből, ahová valószínűleg magukkal rántották a gyerekeiket is, és elindulhatnak afelé, hogy elég jó anyák legyenek. Ez persze nem megy támogatás nélkül. Az igazán szaranyák szakember segítségére szorulnak. Ha úgy látod, hogy tényleg szar anya vagy, nem csak úgy mondogatod, fordulj szakemberhez, kérlek.

De valószínűleg nem vagy az. Ahogy én látom, kor- és sorstársaim nagy része túl sokat pörög azon, hogy egyik vagy másik elvárásrendszer szerint vajon szaranyák-e, pedig, jaj Istenem, dehogyis. Könyörgöm, nem.

Nem állítom, hogy nálam van a bölcsek köve. De azt állítom, hogy a szaranyázást abba kellene hagyni. Elsősorban azért, mert csak úgy tesz, mintha, miközben egyáltalán nem a gyerekről szól. Hanem rólad. Ez a nagy becsapás benne. Nem arról szól, hogy a gyereknek jó-e, hanem hogy te jól csinálod-e. Kitől várod, hogy ezt megítélje? Milyen mércéhez szeretnél igazodni? Vannak fontos dolgok, amelyek neked és a családodnak elsődlegesek és ahhoz próbálod alakítani a dolgokat? Vagy ide-oda sodródsz, mert egyszerre szeretnél kötődve nevelni (hogy ez mit jelent, az megérne egy külön bejegyzést) és azt elérni, hogy már három hónapos korában ki se kelljen venni a kiságyból éjszakánként a babádat? Szeretnél úgy kinézni, mint akit divatmagazinból húztak elő, szeretnél tip-top konyhát, elég időt magadra és közösségi életet? Mert ez varázsütésre és – legfőképpen – egyszerre nem fog menni. Az anyaság választások sorozata, gyakorlatilag minden pillanatban döntened kell. Ez ilyen, de attól megint csak nem leszel szaranya, hogy kiválasztod az egyiket és elengeded a másikat. Attól leszel önazonos.

szaranya5

A gyereknevelés körüli ideológiai küzdelmeket sem kell túlságosan komolyan venni. Amíg egészen kicsik, addig annyi a dolgod, hogy gondoskodj arról, egyenek és aludjanak rendesen, mozogjanak és játszanak eleget. Hogy az evést és az alvást hogy oldod meg – cumisüvegből, órára vagy igény szerint szoptatva, kendőben, babakocsiban, közös vagy külön ágyban altatva –, az tulajdonképpen és a lényeget tekintve teljesen mindegy. Ahogy nőnek, egyre bonyolultabb lesz a képlet, de ha figyelsz a gyerekedre, azokat az akadályokat is át tudod majd ugrani. Akkor már a gyerekkel közösen. Egyébként pedig a szaladgálás, közös játék a szabadban minden szorongáson átsegít. Őt is, téged is.

Ha pedig egyszerre szeretnél tiszta lakást, ápolt külsőt, több pénzt, kiegyensúlyozottabb gyerekeket, az kemény meló, időbeosztás, tervezés, nem teheted szét a kezed az első összeomlás után, hogy neked ez nem megy. Nem mondhatod, hogy szaranya vagy, mert még ettől sem vagy az. Esetleg lusta vagy, figyelmetlen, túlterhelt, önbizalom-hiányos vagy ami a legrosszabb, de én speciel hajlamos vagyok erre: önfelmentő. Szükség is van az felmentésre, amikor az összeomlás szélén állsz, és engedd is meg magadnak, hogy időnként összeomolj (a családod is engedje meg, igen), de ne húzd aztán magadra a szaranyát, ne tartsd magad elé védőpajzsként, hanem vond le a megfelelő következtetéseket és legközelebb csináljátok másképp. Legközelebb higgye el a párod/anyád/anyósod – bárki, akitől segítséget tudsz kérni – hogy baj lesz, ha nem tudsz pihenni. Te pedig kérj segítséget, és merd rábízni másra a babádat, bízz másokban és magadban is.

De még ha mindent beosztasz is, ha jön a segítség, amikor jönnie kell, bizonyos mennyiségű szaranyaságot nem lehet megúszni, de ez, mivel teljesen általános és normális, nem szaranyaság. Ne használd kifogásként. Írj, olvass, tájékozódj. Keress közösséget, beszélgess. Vagy vonulj vissza és légy csendben.

szaranya3

Nem azért dumálok, mert nekem az ölembe pottyant minden jóság és fenékig tejfel az élet. Tudnék mesélni.

Tudom, hogy nagyon nehéz, mégis végig kell csinálni és nincs szabadnap, se év végi prémium, és legfőképpen: nem lehet felmondani, ha nem megfelelőek a munkakörülmények.

Tudom, hogy milyen sokszor segítség nélkül a hátadon cipelni az egészet.

Tudom, milyen szorongani az oltástól, a körömvágástól, az altatástól, bármitől.

Tudom, milyen egyfolytában kéretlen tanácsokat kapni és milyen nehéz elengedni őket.

Természetes, hogy elbizonytalanodsz, természetes, hogy időnként úgy érzed, kevés vagy és az is természetes, hogy időnként rosszul csinálod. Hogy hibázol. Hogy ordítasz a gyerekeiddel és kiborulsz.

Mert ezt nem lehet bírni egyedül. Ezek az állapotok, amikor természetesnek hisszük, hogy egy nő n számú gyereket teljesen izolált magányban, a négy fal között nevel, tip-top kiegyensúlyozottságban, a legkevésbé sem természetesek.

Légy elnézőbb magaddal. Engedd meg magadnak, hogy hibázz. Ez nem szaranyaság, hanem az anyaság része. Keress közösséget. Vagy keresd a magányt. Ne felejtsd el a barátaidat. Ne pörögj állandóan a gyerekeiden. Fel fognak nőni, csak szeresd őket. Érteni fogják, hogy akkor is szereted őket, ha mérges vagy, de hát időnként mérges vagy.

Nem szeretnék életmód-tanácsokat osztogatni, ezért nem fogom hosszasan ecsetelni, ezer ilyen blog van már. De azt szeretném, hogy te légy bátor és erős, és a többit tudni fogod magadtól is. Persze, ha érdekel, szívesen mesélek. Ha pedig mesélnél, írj bátran. Akár nekem is, vagy csak magadnak.

Ha érdekelnek az anyaságról szóló írások, kezdd az elején: olvasd el Dóra gondolatait a szülésről és születésről!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tényleg nem viszik el kukát október 1-től, ha papír, vagy műanyag van benne? Mutatjuk az új szabály részleteit
Több ponton is fontos változások jönnek: nem mindegy, hogy hova dobjuk a papírt és a műanyagot, 2026 januárjától pedig a túlcsordult kukáért külön díjat kell fizetni.


Október 1-jétől módosul a kommunális hulladék gyűjtésének szabálya. A MOHU az általános szerződési feltételeiben rögzítette: „A Vegyes Gyűjtőedénybe papír-, üveg-, műanyag-, és fémhulladék nem helyezhető el kivéve, ha az

(a) folyadékot és Biológiailag Lebomló Hulladékot tartalmaz; vagy

(b) Vegyes Hulladékkal vagy más Hulladékkal összetapadt vagy összeragadt.”

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tiszta csomagolási karton, az újságpapír vagy a műanyag zacskó nem mehet a vegyes kukába.

De például a felvágottak csomagolópapírját vagy a tömlős sajt műanyag héját nem kell elmosni attól tartva, majd nem viszik el a kukát. És a tejfölös doboz miatt sem marad a ház előtt a teli kuka, ugyanis az ezekben lévő ételmaradék biológiailag lebomló hulladéknak számít.

A változás az „ÁSZF Közszolgáltatási résztevékenység (hatályos 2025.10.01-től)” pontban szerepel, és 2025. október 1-jétől lép életbe.

Emellett pedig vannak olyan változások, amelyek jóval súlyosabban érintik a lakosságot.

2026 januárjától ugyanis a túlcsordult kukák többlettartalmáért külön díjat kell fizetni,

és a háztartási mennyiségű sitt hulladékudvari lerakása fizetős lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hogy mennyiért ebédelhetnek a debreceni BMW-gyár dolgozói
A konyha nyitott, a pultnál lehet sorban állni, és nem kötelező helyben enni: saját étel is hozható, melegítéshez több mikró és hűtő áll a dolgozók rendelkezésére.


A Vezess.hu is ott volt a debreceni BMW-gyár megnyitóján, és útközben benézett az üzemi étkezdébe is. Megnézték, milyen fogások közül választhatnak a dolgozók, és mennyit kell fizetni értük. Fotót is közöltek, melyről kiderül, hogy több ételnél két ár látható: a látogatóknak szóló normál és a dolgozói kedvezményes.

A kiemelt fogások és áraik:

  • Budapest sertésszelet petrezselymes burgonyával: 3 450 / 1 545 forint;
  • Rántott gomba rizzsel, tartárral: 2 915 / 1 010 forint;
  • Cigánypecsenye tepsis sültburgonyával: 3 450 / 1 545 forint.

A lap megjegyzi, hogy a

normál ár nem olcsó, dolgozói kedvezménnyel viszont már az.

A konyha nyitott, az alkalmazottak és a vendégek a kiszolgálópultnál állhatnak sorba.

Nem kötelező itt ebédelni: aki szeretne, hozhat otthonról ételt. Ehhez több mikrohullámú sütő és több hűtő is rendelkezésre áll, ezeket a dolgozók szabadon használhatják.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Vencel trükkje: így lehet egész napra feltankolni a SZIN fesztiválon
Nézd meg a cikkben található TikTok videónkat, hogy mi volt Vencel megoldása a túlélésre – és igen, a Lidl-ing külön jól jött hozzá. Ha még nem vagy feketeöves fesztiválozó, érdemes megismerned Vencel trükkjeit.


Egy fesztivál reggelén a legnagyobb kihívás sokszor nem a kedvenc koncertre való bejutás, hanem az, hogy újra lendületbe kerülj. A SZIN-en a koránkelők és a későnfekvők is ugyanazzal a problémával szembesülnek:

Korgó gyomor, fáradt test és az a bizonyos „Na jó, ma hogyan fogom végigcsinálni?” - érzés.

Vencel is pontosan így indult neki a napnak, amikor történt valami – de ezt videón is megörökítette, hogy akár Ti is lemásolhassátok az ő fesztiválmentő megoldását.

NÉZD MEG A VIDEÓT ITT!

@szeretlekmagyarorszag.hu #lidlmagyarorszag #szinfesztival #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Reggeli rántottával a startvonalon

A TikTok-videóban rögtön látszik, hogy Vencel nem a színpad felé vette az irányt, hanem a Lidlnél kötött ki. És milyen jól tette!

Nem valami gyors, összecsapott harapnivalót kapott, hanem egy meleg, frissen készült rántottát, amihez a tojást a Lidl FesztMarketjében vásárolta. Ráadásul úgy készítették el neki, ahogy ő szerette volna: sok sajttal, lágyan.

Ez egy fesztiválon olyan, mintha prémium szolgáltatást kapnál. A reggeli után Vencel szemmel láthatóan visszanyerte az energiáját, és a videóban is megjegyzi, hogy így már könnyebb nekiindulni egy teljes napnak. És tényleg: aki próbált már fesztiválon reggelizni, tudja, mekkora különbség, ha nem egy horrorárú szendvics vagy egy előző napról maradt félcsomag keksz az egyetlen opció.

Bevásárlás egész napra – horrorárak nélkül

A Lidl FesztMarket nem csak a reggeli miatt volt nyerő. Vencel gyorsan feltankolt pékáruból, gyümölcsből és üdítőből, így a nap további részére is bebiztosította magát. Az árakban nem volt semmi „fesztivál-felár”, minden ugyanannyiba került, mint egy bármilyen másik Lidl üzletben. A polcokon ráadásul nem csak a klasszikus „chips és kóla” kombó található: friss zöldségek, nemzetközi készételek és még vegán opciók is várják a vásárlókat.

Szett, kupon, bónusz – így lesz a fesztivál outfited is nyerő

A fesztiválon nemcsak az számít, hogy mit eszel, hanem az is, hogyan nézel ki közben. Vencel már rutinos fesztiválozó, a Campuson már megtanulta, hogy megéri Lidl-ingben érkezni, mert így nemcsak extrává teszi a szettjét, hanem egy exkluzív Lidl Plus kupont is bezsebelhet. A kuponnal pedig Vencel desszertet is be tudott szerezni – és ki mondana nemet egy fagyira, amikor 30 fok van a Tisza-parton?

Aki pedig nem készül Lidl-ruhadarabbal, az sem marad hoppon: a helyszíni Gift Store-ban válogathat a menő merch cuccok közül. Sőt, ha valaki 2.500 Ft felett vásárol a FesztMarketben, ajándékba is választhat egy új darabot. A fotótükröknél pedig egy pillanat alatt le is lehet csekkolni, mennyire áll jól az új outfit.

Amíg a telefonod tölt, töltődj te is!

Délután, amikor már kezd erősen tűzni a nap, ki ne vágyna egy kis hűsölésre, megpihenésre a fesztiválos forgatagban?

Érdemes megkeresni a Lidl chillzónát és ott belehuppanni az egyik babzsákfotelbe – csak aztán nehogy az legyen a gondod, hogy nem is akarsz onnan felállni.

Amíg Te lazulsz, a telefonod töltődhet: itt ugyanis ingyenesen használható töltőpontokat is találsz. De ha mégis inkább aktív maradnál, akkor bepillanthatsz abba, hogy milyen lehet a Lidlnél dolgozni, akár még a cég HR-eseivel is beszélgethetsz erről. A hangulat itt teljesen olyan, mintha a fesztiválon belül lenne egy külön kis közösségi tér, ahol egyszerre lehet pihenni, játszani és persze új emberekkel találkozni.

És mi van akkor, ha valaki túl sokat vásárolt, és maradt a szatyor alján egy-két zsemle vagy gyümölcs? Jó hír, hogy a Lidl a SZIN-en is figyel a fenntarthatóságra: a megmaradt élelmiszereket nem dobják ki, hanem karitatív partnereknek ajánlják fel.

Vencel fesztiválozása végül úgy alakult, hogy nemcsak, hogy túlélte a nehezen induló napot, de a komfortra és a pénztárcabarát megoldásokra is rátalált a Lidlnél.

A cikk a Lidl támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Öltönyben tárgyalnak, a ringben és a vízen újulnak meg – egészséges életmód 40 felett
Ha az Anantara New York Palace elegáns folyosóin találkoznál velük, eszedbe sem jutna, hogy munka után mindketten kemény edzéseken vezetik le a feszültséget.


Fazekas Tamás, az Anantara New York Palace Hotel igazgatója és Földes Gábor, az Anantara Hotels PR- és marketingigazgatója nap mint nap vezetői döntéseket hoznak, tárgyalnak, szerveznek. Mégis, amikor kilépnek a hotel falai közül, teljesen más arcukat mutatják:

egyikük a vízen, másikuk a ringben találja meg azt a fajta testi-lelki frissességet, ami nélkül nem tudnák ugyanolyan lendülettel végezni a munkájukat.

Most arról meséltek, miért fontos számukra a sport, hogyan fér bele a vezetői lét sűrű napjaiba, és mit tanácsolnak azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni.

Fazekas Tamás és a kenu

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Híve vagyok az „Ép testben ép lélek” mottónak. Gyermekkorom óta hozzá vagyok szokva a rendszeres sportoláshoz, és már akkor érzem rosszul magam, ha nem tudok eleget mozogni. A kenuzást is egészen fiatal korom óta űzöm, és a mai napig, heti több alkalommal jelen van az életemben. És amellett, hogy a hétköznapjaim része, néha még Masters versenyeken is elindulok.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Általános iskolás voltam, amikor eljöttek az iskolánkba diákokat toborozni, és azonnal a kenuzás bűvkörébe kerültem. Annyira hozzánőtt a mindennapjaimhoz, hogy amikor külföldön dolgoztam, ott is találnom kellett egy klubot, ahova lejárhattam. Úgy gondolom, a szellemi munka szint megkívánja, hogy valamilyen fizikai fáradságban is legyen részem. És bármilyen furcsán is hangzik, végül kifejezetten feltölt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Mivel a sport valóban segít megőrizni az egyensúlyt és a koncentrációt, igyekszem mindig időt találni rá. Van, amikor már reggel hétkor vízre szállok, máskor csak munka után fér bele. A lényeg, hogy legyen elég belső motiváció a mozgásra.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Igazából nincs. Persze igyekszem egészségesen étkezni, de mivel a sport eléggé kimeríti az embert, utána jól esik, azt enni, amit szeretek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Úgy gondolom, nem az számít, mennyit edz az ember vagy hányszor egy héten, hanem az, hogy rendszeresen végezze. Legyenek fix napok a héten, amikor akkor is elmegy edzeni, ha esik, ha kánikula van. Ez a rendszeresség vezet a kitartáshoz és ahhoz, hogy az egész mozgás egy életformává váljon.

Földes Gábor és a thai box

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Megmondom őszintén, pár éve tért vissza az életembe az egészséges életmód. Fiatalon jégkorongoztam, akkor napi szinten jégen vagy teremben voltam. Szinte minden magától ment.

Később a karrier egy kicsit elvette ezt tőlem, de cserébe kaptam plusz kilókat, így pár éve újra eldöntöttem, hogy odafigyelek az étkezésre és a mozgásra.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Húsz év jégkorong után nagyon hiányzott valami sport, de mivel egyre nehezebb volt beépíteni a rendszerességet az életembe, először könnyebb mozgásformát választottam: a teniszt. Nagyon komolyan vettem, heti három alkalommal edzővel edzettem, de még így is éreztem, hogy kell valami, ami fizikailag jobban megdolgoztat. A feleségem ajánlotta a helyi Muay Thai termet, és már az első edzés után tudtam, hogy itt a helyem. Az érzést úgy tudnám leírni, hogy minden edzésen „meghal” az ember, majd utána „feléled”. Kitisztulok, eltűnik a stressz, nyugodt vagyok, és persze nagyon fáradt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Nem mindig egyszerű, de tudatos tervezéssel megoldható. Nálam a naptáramban a mozgás ugyanolyan fontos napirendi pont, mint egy tárgyalás. Ha beírom, akkor igyekszem nem kihagyni. Most hetente három alkalommal járok edzésre, szerencsére reggelente, amikor még könnyebben megoldható.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Imádok enni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kenyeret és a cukrot le kell tennem, mert nem tesznek jót nekem. Csak ez a változtatás fél év alatt 16 kilótól szabadított meg (persze a mozgás mellett). Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta nagyon szeretem a zöldségeket, így nem kell sanyargató diétát követnem. Elég, ha egy kicsit jobban odafigyelek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Mindenkit más ösztönöz, ezért szerintem erre nincs univerzális válasz. Nekem az segít, hogy a motivációt megkapom az edzőmtől. Hajlamos vagyok halogatni, és nagy szerencsémre megtaláltam őt, aki képes húzni, és nem fél keményen hajtani.

Golden Muay Thai SE – Edzés minden korosztálynak és szinten

Gábor edzője, Berkes Ádám, a Golden Muay Thai SE vezetőedzője. Ádám 21  éve foglalkozik a Muay Thai sportág oktatásával és népszerűsítésével. Edzői pályafutását Dunaújvárosban kezdte, és azóta számos versenyző felkészítésében vett részt. Jelenleg Veresegyház és Fót városokban kínál lehetőséget a Muay Thai sportág megismerésére és elsajátítására. Célja, hogy a sportágat minden korosztály számára elérhetővé tegye, és hozzájáruljon a helyi közösség fejlődéséhez.

Fazekas Tamás és Földes Gábor példája jól mutatja, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai állóképességet erősíti, hanem a vezetői munka terheit is segít kiegyensúlyozni.

Mindketten más sportágban találták meg a saját útjukat, mégis közös bennük, hogy a sport nem kötelesség számukra, hanem energiaforrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: