„A nagyi karaktere mennyire hasonlított az én nagymamáméhoz” – magyar fesztivál amerikai köntösben New Yorkban
Egy igazán magyaros fesztivál, amiben nem volt sem paprika, sem gulyás, sőt még lecsó sem, mégis igazán hozta a mai hazai “ízeket”. Egy fesztivál, ami nem nélkülözte a jó filmeket, felolvasó- és táncszínházat, a drámát, a mondanivalót, a vizualitást. Egy fesztivál, ami angolul is kelet-európai volt, és ahol azért meg lehetett ingyen kóstolni egy kupica pálinkát. 70 művész, 4 évig tartó előkészítés, 7 nap, örökre szóló élmény.
Igazi országmarketing, amikor egy olyan termékcsomagot kap egy külföldi közösség (esetünkben egy államnyi lakossal rendelkező város), ami progresszív, haladó, friss, bemutatja az ország aktualitásait, és persze hívogató, magával ragadó. Én ilyennek találtam a Hungary L!VE Festival kínálatát New Yorkban a múlt héten. A véletlenek összjátéka, hogy akkor tartózkodtam a „Nagy Almában”, amikor a fesztivál zajlott, így volt szerencsém találkozni a programmal, szervezőkkel, de ami fontosabb, hogy résztvevőkkel és visszajelzésekkel is.
Az első fesztivált Boros Annáék csapata 2018-ban szervezte. A jó tapasztalatokra és az igényekre alapozva megkezdődött a 2. előkészítése, azonban a COVID, mint annyi mindent a 2020-as fesztivált is törölte. Az esemény életre hívója, Boros Anna úgy fogalmaz, hogy a sok halasztás talán még jót is tett a fesztiválnak, hiszen több idejük volt a program csiszolására, a paletta szélesítésére, és míg korábban főként a színházi produkcióra helyezték a hangsúlyt, most a társművészetekkel egy igazi szeletét kaphatta meg a budapesti kortárs jelennek a kint élő magyarság és helyi közönség.
Hogy mit is jelent ez?
A színházi blokkban befért a Dollárpapa gyermekei, Kelemen Kristóf darabja a Megfigyelők, de igazi kuriózumnak bizonyult, hogy 4 workshop és 3 beszélgetés is helyet kapott a sorozatban. A MOMEnts című kiállítással az egyetem illusztrátorai kaptak bemutatkozási lehetőséget, a plakátkiállítás címe pedig az Ukrajnai asszociációk címet viselte.
„A fesztivállal a célunk kettős – emeli ki a legfontosabbakat Kovács Brigitta társszervező. Egyrészt a tengerentúli magyar közösséghez szeretnénk eljuttatni a kortárs magyar kultúrát, amelyre korábbi felmérések alapján határozottan igényük van. Viszont ugyanennyire fontosnak gondoltuk, hogy a helyi lakosságot is megszólítsuk és megismertessük velük a magyar művészeti gondolkodást.
Éppen ezért döntöttünk amellett, hogy amerikai marketinges szakembert bízzunk meg az esemény népszerűsítésével, hiszen ő látja, hogy helyben mi működik, hogy hogyan lehet áttörni a New York-i kultúrzajt, és felhívni a figyelmet az eseményre” - teszi hozzá Boros.
Egy hét alatt 70 művész mutatkozott be New Yorkban. A HERE Arts Center adott helyet a színházi daraboknak, itt a 120 fős nézőtér két kivételtől eltekintve 100%-os telítettséggel futott, a koncerteknek pedig a NUBLU adott otthont, 200 fős befogadótérrel, teljes kihasználtság mellett.
A résztvevők kb. 30%-a volt angol anyanyelvű, míg 70%-a kapcsolódott valahogyan a magyarsághoz. Ez alól kivételt jelentett Göndör László előadása (Nagymamával álmodtam), ahol jelentős arányban volt jelen az angol ajkú közönség, amire az interaktív rész bekiabálásaiból következtettem. A szervezők megerősítették, hogy valóban erősebb volt ott a külföldi részvétel, ami a témaválasztásnak is köszönhető (3. generációs holokauszt-trauma feldolgozása).
A monodráma nagyobb részben angolul futott, tele volt öniróniával és a humorral az auschwitzi túlélő, hangfelvételről megidézett nagymama és az előadó unoka részéről is. Az előadás a közönséget magával ragadta, ez a reakciókból kitapintható volt.
A fesztivál fő szervezője szerint az eseménysorozat egyik csúcspontja pénteken volt, Závada Pál-Mohácsi István–Mohácsi János: Egy piaci nap című darabjának rendhagyó előadásával. Mohácsi János rendezésében 3 napig próbált Marozsán Erika, Pankovits Nikolett, Boncz Ádám és Rétfalvi Tamás mellett 9 amerikai színész, és helyben állt össze a darab. Felolvasó színházi módszerrel adták elő a művet teljes teltház mellett. A különleges teátrumi estet Boncz Ádám, a fesztivál egyik társszervezője fogta össze, aki majdnem egy évtizedet élt New Yorkban, így az ő kinti kapcsolatai révén állt össze az amerikai színészcsapat.
„A legnagyobb potenciált ebben a típusú együttműködésben látom, hiszen így lehet helyben is érdekessé és élővé tenni egy magyar darabot, ami az amerikai színészek játékával átlényegült, és még több hanggal telítődött. A jövőben a helyi színészek és zenészek bevonásával is szeretnénk folytatni az együttműködést – fogalmaz Boros Anna.
Véleményem szerint Európában (London, Berlin, Párizs) is jó fogadtatásra találna a fesztivál – vetem fel.
Nem tiltakoznak beszélgetőtársaim ellene…
A csillogó szemek nem csak a közönséget jellemezték, ahogyan hagytuk el a teret, tovább időzve kicsit a bárban, elismerő hangok hallatszottak mindenhonnan. Van, aki az egyik darab magányosságában a saját kivándorláskori magányát élte meg, időbe került, hogy új ismerősöket szerezzen. Más azt panaszolja, hogy a gyerekek mellett csak egy alkalomra tudott eljönni, de fantasztikus élmény volt, legközelebb már hosszabban tud jönni - hiszen nagyobbak lesznek a gyerekek.
Elkapok egy félmondatot, hogy sajnos nem kapott valaki értesítést és lemaradt majdnem mindenről - rákérdezek, hogyan lehet ez, a résztvevő sem érti. Minden lehetséges magyar levelező listán rajta van, mégis csak áttételesen ismerőstől értesült a programról. Örül, hogy legalább a végét elkapta. Akárhogyan is terjedt a hír, a célját elérte, hiszen ott voltak a magyaros forgatagban a fesztiválozók.
A szervezők és a fellépők is felpörögtek, holott nyilván fáradtak. Úgy fogalmaztak, hogy számos kényelmetlenséggel járt az utazás és nem volt túl fényes a szállás sem, de nagyon megérte eljönni, hiszen életre szóló élményhez jutottak. New York addiktív, amennyire én látom, így várható, hogy a csapat több tagja is még visszatér oda. Az afterpartys beszélgetések alapján az a határozott érzésem alakult ki, hogy ez a fesztivál leginkább Anna „gyermeke”. Rá is kérdezek. Elneveti magát.
A fesztivál záróeseményének a Postmasters Gallery adott helyet, amelynek még a 80-as évek elején kivándorolt magyar tulajdonosa Banovich Tamás úgy fogalmazott, hogy 1984 óta nem érezte magát ilyen jól magyar társaságban! Tán már ezért megérte! De még miért és főleg honnan az erő, a motiváció a szervezéshez?
„Önkéntes munka az, amit tizenéve beleteszek. Az egész onnan indult, hogy egyetemistaként eljutottam nyelvet tanulni New Yorkba, ahonnan olyan magabiztossággal és boldogsággal tértem haza, amit meg akartam osztani a színész osztálytársaimmal és a későbbi alkotó társaimmal is. Többször fel akartam adni, de erősebb mindig a motiváció bennem, hogy a környezetemet alakítsam jó irányba. Jó volna főállású szervező a csapatba és kiszámíthatóság.”
A látottak alapján biztos vagyok benne, hogy lesz 3. Hungary L!ve Festivál a Nagy Almában, sőt bízom benne, hogy több helyszínre is eljutnak.
