SZEMPONT
A Rovatból

A magyar férfiak tízszer annyi alkoholt isznak, mint a nők

Rengeteget iszunk és dohányzunk, cserébe keveset mozgunk. Semmibe nem kerülne javítani az egészségünkön, de lusták vagyunk hozzá.


Gondolt már arra, hogy többet kellene futnia, és kevesebbet cigiznie? Ha nem, akkor épp ideje elkezdeni, mert

rengeteg problémát okoz a magyar egészségügynek, hogy az ország fele túlsúlyos, az emberek alig mozognak, viszont rengetegen cigiznek és isznak.

Kutatók összeszedtek egy sor olyan dolgot, amelyek hosszú távon rombolják a magyarok egészségét, ezeken azonban lehetne változtatni: Ön elmehetne futni, az állam pedig figyelhetne jobban a szmogra. A férfiak pedig ihatnának kevesebbet, mert közel tízszer annyi alkoholt fogyasztanak, mint a nők.

Ha Ön Magyarországról, magyar emberként olvassa ezt a cikket, akkor a következő tulajdonságok közül néhány, vagy akár az összes jellemző magára:

• túlsúlyos, legalábbis a magasságához mérten

• alig mozog, heti két és fél óránál szinte biztos, hogy kevesebbet

• egy a négyhez az esélye, hogy naponta cigarettázik

• egy év alatt pedig szinte biztosan megiszik 11 liter alkoholt

• rossz minőségű levegőt lélegez be

Ezeket a jellemzőket összefoglalóan az egészségi állapot egészségügyön kívüli befolyásoló tényezőinek hívják, Magyarország pedig nem áll túl jól, ha ezekről van szó. Tavaly egy sor állami szervezet összefogott, és írtak egy jelentést arról, milyen állapotban van a magyar egészségügy (a teljes jelentés itt olvasható). Több dologról is lesújtó képet festettek (ezekről itt írunk bővebben), ezekkel a tényezőkkel azonban külön fejezetben is foglalkoztak. Kiderült, hogy a szegények kevesebb gyümölcsöt esznek, és kevesebbet is mozognak a gazdagoknál, az arzén és a szmog pedig több ezer magyar életét keseríti meg.

Nem mindegy, hogy ki milyen életet él

Ha egészségügyről beszélünk, akkor sokaknak orvosok, műtétek, kórházak jutnak először eszébe, olyan helyek és emberek, akik meggyógyítják őket, ha összeszednek valamiféle nyavalyát. A hetvenes évek óta azonban egyre többször van szó arról is, hogy

az átlagember tulajdonképpen maga is rengeteg mindent tud tenni annak érdekében, hogy ne betegedjen meg, vagy ne haljon meg idő előtt.

Egyáltalán nem mindegy, hogy az ember milyen életet él, ha az egészségéről van szó: aki rosszabb körülmények között él, vagy sok a káros szokása, az nagyobb eséllyel lesz beteg.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) két csoportba osztja azokat a dolgokat, amelyek hatással lehetnek az egészségre. Az első csoport a környezeti hatások (ebbe tartozik a szó szoros értelemben vett egészségügyi rendszer, de például az is, hogy milyen a víz és a levegő), a másik pedig magának az egyénnek a tulajdonságai. Ebbe éppúgy beleszámít a viselkedés, mint a társadalmi helyzet. Előbbin az államok, utóbbin az emberek maguk is képesek változtatni.

A jelentés ezek közül választ ki és elemez néhányat. Ilyen például a magyar levegő- és víz minőség, vagy éppen az, hogy mennyire túlsúlyosak a magyarok. Ezek közül szemezgetünk.

A magyarok nagy része kövér

Az elhízás a XXI. század egyik legnagyobb népegészségügyi problémája – áll a jelentésben. Az utóbbi harminc évben megháromszorozódott a gyakorisága, annak ellenére, hogy nagyon káros: fizikális és pszichés problémákat okoz, és drasztikusan megnöveli a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a daganatok és a cukorbetegség kockázatát.

Túlsúlyosnak azokat nevezzük, akiknek a testömeg indexe több mint 25. Ezt egyszerű kiszámolni, az embernek el kell osztania a testsúlyát (kg) a magassága (m) négyzetével. Ha az eredmény magasabb mint 25, akkor az illető túlsúlyos. Ez alapján

Magyarországon a felnőtt lakosság 55 százaléka túlsúlyosnak számít, főleg a férfiak.

abcug02

Ez a szám ráadásul emelkedik, az utóbbi 14 évben például négy százalékkal lett nagyobb, ez pedig a jelentés szerint szinte csak a férfiaknak köszönhető.

Jellemző az is, hogy a túlsúlyosak aránya az ország legfejlettebb, középső részében a legkisebb, a szegényebb északkeleti régiókban pedig a legmagasabb.

Magyarország az egyik legkövérebb ország az EU-ban, csak a szlovének és a görögök kövérebbek nálunk. A túlsúly a magyar felnőtt lakosság egészségveszteségének 14 százalékáért felel, ezt pedig számban is ki lehet fejezni: felbecsülve

656 milliárd forintjába kerül a társdalomnak az, hogy ennyire kövérek a magyarok.

Nem vált be a mindennapos testnevelés

A rendszeres testmozgás hiánya azonban a jelentés szerint még az elhízásnál is több embert érint Magyarországon. A magyaroknak mindössze a 11 százaléka végez elegendő, azaz heti minimum 150 percnyi fizikai aktivitást. A férfiak gyakrabban mozognak, mint a nők, de nem sokkal. Ahol pedig vágni lehet a különbséget, az az iskolai végzettség: a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 18 százaléka, a 8 általánost végzetteknek azonban mindössze hat százaléka mozog eleget.

A jelentés megjegyzi, hogy ezeknek a különbségeknek a leküzdésén dolgozni kell, már csak azért is, mert ezek tisztán a társadalmi-gazdasági egyenlőtlenségekből fakadnak, azaz megváltoztathatóak. A mozgás pedig azért lenne nagyon fontos, mert a WHO szerint

a mozgáshiány közel egymillió halálesetet okoz évente Európában.

Azt is hozzáteszik azonban, hogy a kormány egyik legfontosabb mozgásösztönző intézkedése – a mindennapos testnevelés bevezetése az iskolákban – növelte ugyan a gyerekek fizikai aktivitását, ez azonban nem elég. A gyerekek ugyanis hétvégén továbbra is inaktívak, így pedig nem egyenletes a mozgással töltött idő eloszlása.

Amivel viszont a jelentés szerint nincs komolyabb gond, az a zöldség- és gyümölcsfogyasztás. EU-s szinten a középmezőnyben vagyunk, a magyar lakosság kétharmada napi szinten fogyaszt zöldséget és gyümölcsöt. Viszont az elhízáshoz és a rendszeres mozgáshoz hasonlóan itt is nagy a különbség a szegények és a gazdagok között: a leggazdagabbak közel háromszor annyit gyümölcsöt fogyasztanak mint a legszegényebbek.

abcug01

Sokat isznak és szívnak a magyarok

Az elhízás és a mozgáshiány sokakat érintő probléma, de közel sem annyira káros, mint a rendszeres dohányzás vagy az ivás. Magyarország pedig a jelentés alapján egy cigiző és ivó nemzet.

A magyar felnőttek egynegyede naponta dohányzik, ez pedig az egyik legrosszabb arány az európai országok között.

Ráadásul az ország egyes területei és társadalmi csoportjai között is vágni lehet a különbséget:

• a szegényebb régiónak számító Észak-Magyarországon 15 százalékkal magasabb a dohányzók aránya mint a Nyugat-Dunántúlon

• a 8 általánost végzettek és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők között 17 százalék a különbség

• a férfiak jóval többen dohányoznak, mint a nők.

Az is megfigyelhető ráadásul, hogy hiába tiltotta ki a kormány a cigit a szórakozóhelyekről, hiába korlátozta az eladását a koncessziókhoz kötött trafikokra, és hiába magas a dohánytermékek jövedéki adója, 2009 óta alig csökkent a dohányzók száma. Sőt, a cigiző magyar tizenévesek kétszer annyian vannak, mint a cigiző tizenévesek más európai országokban.

A nagyivók ugyan nincsenek annyian, mint a cigizők, de a magyar lakosság öt százaléka így is rendszeresen túl sokat iszik, ezzel pedig az európai országok középmezőnyébe tartozunk (évi 10,6 literrel). A férfiak és a nők között ebben az esetben hatalmas különbség van: míg a nőknek csupán a másfél százaléka iszik sokat, addig a férfiaknak több mint tíz százaléka, azaz közel tízszeres az eltérés. Az azonban látszik, hogy mindkét csoportban egyre nő az alkoholfogyasztók száma.

abcug03

400 ezer magyart mérgez az arzén

A jelentés még két olyan tényezőt is alaposabban megvizsgált, amely a szó szoros értelmében nem az egészségügyi rendszerhez kapcsolódik, viszont jelentős hatása van az emberek egészségére. Ez a víz és a levegő állapota.

Az állam mindkettőnek rendszeresen méri a minőségét, ahhoz pedig, hogy egy térségben jónak vagy rossznak minősítsék a levegőt és a vizet, egy rendeletben meghatározott határértéknek kell megfelelni. Mivel Magyarország nem harmadik világbeli ország, ezért ezek az eredmények alapvetően jónak mondhatók, a víz esetében biztosan: a lakosság kilencven százaléka jó minőségű ivóvízhez fér hozzá, a közműves ivóvíz-elátottság pedig 95 százalékos, azaz szinte mindenhol jön megfelelő víz a csapból.

A gond inkább az, hogy azok a területek, ahol baj van, nem oszlanak el az országban, hanem jellemzően egy helyre koncentrálódnak. Budapesten és még néhány megyében például száz, illetve közel száz százalékos a jó minőségű vízhez való hozzáférés. Csongrád megyében azonban csak hetven.

A problémát a kieső területek jelentik: a közművektől elvágva fekvő tanyavilágok, a szegregátumok vagy azok a háztartások, ahol nem tudják fizetni a fogyasztási díjakat. A dél-alföldi régióban ráadásul a vízben jelenlévő arzén- és bórszennyezés is rontja a statisztikát, sőt, a jelentés szerint a hazai ivóvízellátás legfőbb ellensége jelenleg az arzén. Az elmúlt évtizedben még másfél millió magyar ivott olyan vizet, amelyben határérték felett volt az arzén. Azóta ez a szám mérséklődött, de még mindig van 400 ezer magyar, akit érint a probléma. A túlzott azrénfogyasztás pedig növeli a bőr- és a tüdőrák kockázatát.

Van, ahol mindent beterít a szmog

A levegő minőségének a víznél is nagyobb hatása van az emberek egészségére: ha minden betegséget összeszedünk, amelynek kialakulásáért az ember környezete a felelős, akkor ezeknek a betegségeknek a 84 százaléka a légszennyezettség számlájára írható. Ez gyakorlatilag a szmogot jelenti, amely olyan betegségek kialakulását okozhatja, mint a szív- és érrendszeri vagy a daganatos megbetegedések (a légzőszervi betegségek gyakoriságban csak ezután következnek).

abcug04

Magyarországon a légszennyezettség mértéke nagyon sokat javult az elmúlt tíz évben: köbméterenként 42 mikrogramról 27-re csökkent a szennyezőanyagok száma. A gond csak az, hogy az ideális érték 20 mikrogram lenne. A 27-es értékkel azonban tartjuk az európai középmezőnyt: a nyugati államokban jobb a helyzet, a balkáni államokban sokkal rosszabb. Ez a szám ugyanakkor az egész országra vonatkozik, egyes településeken, például Budapesten vagy a Sajó-völgyben ennél sokkal rosszabb lehet a helyzet.

A jelentés szerzői annak is utánaszámoltak, mi történne, ha hosszútávon jelentősen csökkenteni tudnák a szmogot 14 magyar városban (olyanokat választottak ki, ahol online mérőállomások működnek, például Budapestet, Debrecent, vagy Várpalotát). Arra jutottak, hogy évente 1500 halálesetet lehetne így megelőzni, a városok lakónak az élettartama pedig hónapokkal, némely esetben több mint egy évvel nőne.

Címkép: Fortepan


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos: A költségvetés január első napjaiban össze fog dőlni, a kérdés, hogy ránk dől-e
Bod Péter Ákos a Kontroll csatornáján arról beszélt, a kormány úgy száguld a költségvetéssel, mintha 50 helyett 85-tel menne az Árpád hídon. Ilyenkor pedig jön a büntetés.


A Kontroll YouTube csatornáján Bod Péter Ákos volt jegybankelnök elemezte a magyar gazdaság helyzetét, miután a kormány bejelentette, hogy az eredetileg tervezett 3,7 százalék helyett idén és jövőre is 5 százalékos költségvetési hiánnyal számol.

Bod Péter Ákos szerint a kormány bejelentése, miszerint idén és jövőre is 5 százalékos lesz a költségvetési hiány, nem volt meglepő az elemzők számára, akik 4,5–5 százalék közé tették a várható deficitet. Az viszont, hogy a kormány ezt a szintet 2026-ra is fenntartaná, már „erős állítás”.

„A 2025-ös 5% nem lep meg. A 2026-os 5% kicsit igen: azt üzeni, hogy a kormány nem is akar – vagy nem képes – változtatni” - mondta.

A közgazdász szerint 2020 óta a magyar állam egyszer sem tartotta be a 3 százalékos uniós korlátot. A helyzetet egy hasonlattal érzékeltette: „A 3% olyan, mint az 50 km/óra lakott területen: annál gyorsabban nem szabad menni, lassabban lehet, forgalomtól függően.”

A mostani, 3,7 százalék helyetti 5 százalékos hiány szerinte olyan, „mintha 50 helyett 85-tel menne valaki az Árpád hídon – jön a csekk.”

Úgy véli, a magas hiány mögött nem a gazdaság motorjának beindítása áll, például nagy infrastrukturális beruházásokkal vagy a közszféra megerősítésével. „Nem erről van szó, hanem arról, hogy a magyar állam nagyon költségesen működik, és nem jön ki a pénzéből” – fogalmazott. Kiemelte, hogy míg az infláció vagy a külkereskedelmi mérleg ingatag gazdasági változók, a deficit szerinte akarat kérdése, amiért politikai felelősséget lehet vállalni. „A kiadásokról törvény szól, a bevételek is törvényben vannak. Ha egy kormány valamit megígér és be akar tartani, az épp a deficit” – tette hozzá.

A kormány gazdaságösztönzőkre, vállalkozást segítő programokra és jóléti intézkedésekre (például 14. havi nyugdíj, SZJA-kedvezmények) hivatkozik a magas hiány kapcsán. Bod Péter Ákos szerint nem a jóléti intézkedésekkel van a gond, hanem azzal, hogy a kormány nem nevezi meg, honnan von el forrásokat ezek fedezésére. „Nem lehet azt csinálni, hogy mindenkinek plusz pénzt ígérek, és közben adót is csökkentek. Meg lehet – a vége a deficit.”

A közgazdász szerint a vállalkozóknak nem elsősorban támogatásokra, hanem kiszámíthatóságra és fizetőképes keresletre lenne szükségük.

„Most semmi sem kiszámítható” – jelentette ki, rámutatva, hogy a kormány éppen azt a mutatót nem képes betartani, amire a legnagyobb ráhatása van.

A gazdasági növekedés az idei évre várt 3,4 százalék helyett 1 százalék alatt lesz, miközben a 2022-es választás óta a magyar gazdaság lényegében stagnál.

Kritizálta a kormányzati kommunikációt is. „Hallottam a mondatot: »emelek nyugdíjat«. A nyugdíjat nem a miniszterelnök emeli. Egy rendes országban a szuverén a parlament” – mondta, hozzátéve, hogy a kormány olyan döntéseket hoz, amelyeket nem képes betartani.

Arra a felvetésre, hogy Orbán Viktor korábban büszke volt a választási évek előtti költségvetési fegyelemre, Bod Péter Ákos úgy reagált, hogy a deficit grafikonja „fűrészfogszerű”, azaz a választások előtt jellemzően megugrik. Szerinte a miniszterelnök állítása nem igaz, a költségvetés tartósan laza. Úgy látja, a jelenlegi helyzeten a választásig hátralévő fél évben már nem lesz politikai akarat változtatni, ami kellemetlen helyzetet teremt a következő kormány számára. „Ha ugyanaz a többség viszi tovább, szembe kell néznie a tetteivel. Ha új többség jön, könnyebb azt mondani: az elődök elrontották, és választóvonalat húzni.”

„Van elfogadott költségvetés 2026-ra – ami január első napjaiban össze fog dőlni. A kérdés, hogy ránk dől-e” – fogalmazott.

A K&H Bank elemzőjének, Németh Dávidnak az esete kapcsán – akit Orbán Viktor személyesen bírált, miután egy esetleges költségvetési korrekció szükségességéről beszélt – Bod Péter Ákos furcsának nevezte a történteket. Szerinte a kormányfő reakciója azt a narratívát szolgálta, hogy „Mariska néni fejében gyorsan összeáll: a szegény Viktor és a kinti Góliát.”

A hiány finanszírozása mindenképp hitelből történik, állampapírok kibocsátásával – magyarázta a közgazdász. Mivel a belföldi megtakarítások nem elegendőek, a kormány devizakötvények kibocsátására kényszerül. Példaként említett egy nemrég kibocsátott, 30 éves lejáratú dollárkötvényt, amelyet közel 7 százalékos kamattal adtak el. „A ma meg sem született gyerek – ha itt marad és felnő – fizeti ennek a kamatát” – mondta.

A kamatteher ma a GDP 5 százaléka körül van, ami azt jelenti, hogy az állam már eleve mínusz ötről indul.

Magyarország hitelminősítése is kockázatot jelent, mivel több minősítőnél is csak egy-két fokozatra van a „nem befektetési”, köznyelven „bóvli” kategóriától. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 4 százalékponttal drágábban jutunk forráshoz, mint például Németország.

Az Egyesült Államokkal kötött, Orbán Viktor által „pénzügyi védőpajzsként” emlegetett megállapodásról Bod Péter Ákos kijelentette: „Először is: nincs megállapodás – ha volna, látnánk.” Szerinte ha létezne is ilyen, az egy devizaswap-ügylet lenne, ami nem hitel, hanem egy likviditási eszköz a csőd elkerülésére. A közgazdász az egészet „blöffnek” tartja, mivel szerinte Magyarországnak nincs dollárproblémája, és rendelkezik uniós védőhálóval. „Magyarországnak van védőhálója: úgy hívják, Európai Központi Bank és Európai Unió. Ehhez nem kell celebeket és influenszereket kivinni egy túrára” – mondta. Hozzátette, Lázár János is elismerte, hogy ez csupán egy politikai üzenet volt Brüsszelnek.

A piac reakciója is sokatmondó volt szerinte: míg az amerikai út hírére a forint alig mozdult, a magas deficitadat bejelentésére azonnal 2-4 forintot gyengült. Ez azt mutatja, hogy a befektetők számára a valós adatok számítanak, nem a politikai üzenetek.

A közgazdász szerint a jelenlegi költségvetési szerkezet mellett a gazdaság nem tudja kitermelni a hiány és a hitelek terhét. „Beszorultunk egy zsákutcába” – állította. A megoldást nem újabb akkumulátorgyárakban látja. „Hoznak még egy akkumulátorgyárat, és azt hiszik, ez berúgja a motort?” – tette fel a kérdést. Úgy véli, a valódi növekedéshez nem a külföldi tőkét kellene állami pénzből támogatni, hanem az emberbe kellene befektetni. Egy jól képzett, jól kereső munkaerő teremthetne fizetőképes középosztályt, ami a hazai vállalkozások számára is piacot biztosítana.

Bod Péter Ákos szerint a jelenlegi modell, amelyben a kormány a beruházási költségek jelentős részét előre kifizeti a külföldi cégeknek, fenntarthatatlan. „A külföldi tőke fontos; jöjjön, ha profitábilisan tud működni, és ugyanúgy adózzon, mint a Kovács és Társa” – zárta gondolatait.

A teljes interjú

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Lakner Zoltán: A Fidesz nem ért el áttörést, ilyen szoros győzelmi várakozás sosem volt korábban
A politikai elemző a Szabad Európa Elemző című műsorában arról beszélt, a Fidesz már nem a fellendülést ígéri, hanem a meglévő, langyos biztonságot.Szerinte az a fő üzenetük, hogy a kiszámítható rendszer még mindig jobb, mint a káosz, amit az ellenzék hozna.
F. O. - szmo.hu
2025. november 14.



Az Elemző című műsorban Lakner Zoltán politikai elemző, a Jelen főszerkesztője értékelte az elmúlt hetek politikai eseményeit. A szakértő szerint a Fidesz az utóbbi időben némileg sikeresebben tudta formálni a politikai napirendet, de ez nem jelent áttörést.

Lakner egyetértett azzal a felvetéssel, hogy a Fidesz „kicsit jobban jött ki” az utóbbi hetek narratív harcából, de szerinte ez egy folyamatos küzdelem, amelyben hol az egyik, hol a másik félnek vannak jobb periódusai.

Úgy látja, az Orbán–Trump-találkozó és a TISZA Párt adatlopási ügye lehetőségeket kínált a kormánypártnak, de kétségei vannak afelől, hogy a Fidesz magyarázatai hosszú távon mennyire lesznek meggyőzőek. A pártpreferenciák mozgása kapcsán megjegyezte, látott már korábban is a Fidesz erősödését mutató kutatásokat, amelyek később korrigálódtak.

„Én olyan változást nem látok, ami ahhoz vezetne, amire a Fidesznek igazán szüksége van: hogy ki tudja egyenlíteni ezt a küzdelmet, és vissza tudja szerezni azt a pozíciót, amelyben – ezt ne felejtsük el – 2006 júniusa óta van”

– jelentette ki.

A TISZA Pártot érintő adatügy kapcsán Lakner Zoltán hangsúlyozta a helyes szóhasználatot: szerinte nem szivárgásról, hanem lopásról van szó. „Ha tőlem kilopnak adatokat – és szerintem nagyon helyesen mondtad, hogy „kilopták”, nem „kiszivárgott” –, akkor onnantól kezdve viszonylag nehéz jól keretezni egy ilyen ügyet, hiszen nem én tettem meg az első lépést” – fogalmazott. Rámutatott, hogy több adatbázis összegyúrásáról van szó, ami komoly háttérmunkát feltételez.

Az ügy politikai súlyát az adja, hogy az applikáció a TISZA belső előválasztását szolgálta volna, aminek a meghiúsítása szerinte alapvetően politikai kérdés.

Az elemző szerint a Fidesz kommunikációja ellentmondásos volt az ügyben. „Nem lehet azt egyszerre állítani, hogy nemzetbiztonsági kockázat, hogy kikerülnek az állampolgárok adatai; majd a kormánysajtó elkezdi közölni az állampolgárok adatait; ezután pedig arról beszélni, hogy milyen szörnyű, hogy a párt nem tudja kezelni az adatait” – mondta, hozzátéve, hogy a kormánypárt végül az utolsó narratívánál maradt.

Úgy véli, a történetnek még nincs vége, és felmerül a kérdés, hogy egy ellenzéki pártnak milyen esélye van az adatbiztonság fenntartására, ha professzionális erők dolgoznak ellene.

Lakner Zoltán becslése szerint a bizonytalan szavazók közül nagyjából 5-600 ezer ember mozgósítható, ami körülbelül megegyezik a Fidesz és a TISZA Párt közötti jelenlegi különbséggel. Ebből arra következtet, hogy

a Fidesznek nem elég csupán a bizonytalanokat megnyernie.

„Neki arra is szüksége van, hogy elbizonytalanítson TISZA-szavazókat: vagy ne menjenek el szavazni, vagy annyira bizonytalanítsa el őket, hogy válasszanak egy másik ellenzéki pártot” – állítja.

A Fidesz jelenlegi kommunikációs stratégiáját a leginkább realitásokhoz közel állónak tartja. Míg korábban a kormány gazdasági fellendüléssel és a bizalom visszaszerzésével tervezett, ez mára meghiúsult. Emiatt

a fő üzenet az lett, hogy a jelenlegi, nem tökéletes, de kiszámítható rendszer még mindig jobb, mint a káosz, amit az ellenzék hozna.

„A kormánynak most valóban az az ígérete, hogy jó, nem lesz piros a paradicsom, de ha nem én leszek, akkor sárga sem lesz” – foglalta össze a helyzetet. Ebbe a logikába illeszkedik szerinte a washingtoni út is: „pluszokat ígértek, és most annak kell örülni, hogy nem lesznek mínuszok”.

Az Orbán–Trump-találkozó kormányzati kommunikációjával kapcsolatban Lakner Zoltán arra emlékeztetett, hogy korábban egy magyar miniszterelnök amerikai elnöki fogadása rutin eseménynek számított. „Az, hogy a magyar miniszterelnököt fogadja az amerikai elnök, voltak időszakok, amikor magától értetődő volt” – mondta, hozzátéve, hogy a találkozó világtörténelmi eseménnyé tupírozása már egy politikai narratíva része.

Bár elismeri, hogy

Orbán Viktor karakterének része, hogy „el tud intézni dolgokat”, és Trump ismert politikus Magyarországon, nem hiszi, hogy a találkozó tömegeket fordítana a Fidesz felé.

A legfontosabb kérdésnek azt tartja, hogy mit hoz a találkozó a hétköznapi embereknek. Az ellennarratíva lehetősége szerinte a kérdésben rejlik: „oké, de ebből mit hoztál haza?” Lakner úgy látja, az eredeti terv egy Trump-győzelemre és az abból fakadó gazdasági fellendülésre épült, de mivel ez utóbbi elmaradt, a kormánynak „beforgatható matéria nélkül kell, pusztán szavakkal kampányolni”.

A győzelmi várakozásokat fontos indikátornak tartja, de rámutatott, hogy bár a kutatások szerint a Fidesz némileg átvette a vezetést ebben a tekintetben, a helyzet össze sem hasonlítható a négy évvel ezelőttivel.

„Ilyen szoros győzelmi várakozás sosem volt korábban”

– jelentette ki a Nézőpont Intézet adataira hivatkozva.

Azzal a felvetéssel vitatkozik, hogy a Fidesz teljesen átvette volna a napirend irányítását. Szerinte az olyan témák, mint a gyerekszegénység, amikről Orbán Viktor nem szívesen beszél, pontosan „kijelölik, melyek azok a témák, amelyekben nagyon is lehet versenyezni a Fideszszel szemben”. A TISZA egyszemélyes kommunikációjával kapcsolatban megjegyezte, hogy a Fidesz is hasonló utat jár be.

„A Fidesz kommunikációjának nagy fordulata, hogy óriási keresgélés után megtalálták a főkommunikátorukat, Orbán Viktort, és most már tényleg minden üzenetet rajta keresztül mondanak ki”

– mondta.

A TISZA Párt jelöltállításával kapcsolatban úgy véli, a legfontosabb, hogy a párt egy üzemszerűen működő szervezet képét mutassa. A jelölteket érő várható támadásokról pedig kijelentette: „oké, hát ez a feladat része”. Arra számít, hogy

a kiélezett verseny miatt a választókerületi küzdelmek másképp fognak kinézni, mint korábban.

„Egy szoros versenyben éppen az ismert fideszes jelöltek „viselt dolgai” sokkal többet fognak számítani – és ez nem biztos, hogy pozitív lesz számukra” – jósolta.

Az elnöki rendszer bevezetésének felmerülését Lakner Zoltán egy lehetséges kommunikációs fogásnak tartja, amivel Orbán Viktor azt üzenheti, hogy bár megtehetné, mégsem teszi meg, ezzel a mérsékelt politikus képét mutatva. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a miniszterelnök jelenlegi hatalma már most is felér egy elnöki rendszerével.

Az ellenzéki oldalon tapasztalható mozgolódásokat (pl. Cseh Katalin és Barabás Richárd mozgalma) nem tartja jelentősnek, inkább azon lepődött meg, hogy Magyar Péter egyáltalán foglalkozik a „régi ellenzékkel”.

A mesterséges intelligencia politikai alkalmazásával kapcsolatban – utalva a Magyar Péterről készült hamis videóra – szintlépésről beszélt.

„Ezzel talán a hazugság fogalmán is túllépünk, vagy a lefülelt és kihasználható rossz mondatok világán is túl vagyunk” – fogalmazott. Szerinte ez a technológia lehetővé teszi, hogy bárkiről bármit állítsanak anélkül, hogy annak bármi alapja lenne, a gyanútlan választók pedig igaznak vélhetik. Hozzátette, különösen súlyos, hogy ezt a kormány hatalmi pozícióból, közpénzből teszi. Bár nem szereti az apokaliptikus látomásokat, és szerinte „elkoptatott szó a „szintlépés”, de ez egy újabb lépcsőfok”.

A teljes beszélgetés


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
A Drogriporter a ByeAlex-ügyről: Kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni
A stigmatizáció és előítéletek ellen küzdő alapítvány facebook oldalán azt írják, a hazai drogprobléma nem attól fog megoldódni, hogy a kormányzat háborút indít az ellenzéki fogyasztókkal szemben.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. november 12.



Szerda reggel 6:30-kor rendőrök tartottak házkutatást ByeAlexnél. A hírről elsőként a Blikk számolt be, az énekes később megerősítette a lap értesüléseit. Azt sem tagadta, hogy a hatóságok kábítószert találtak a lakásán.

„A mai hírek velem kapcsolatosan igazak! Valóban találtak nálam egy nagyon kis cuccot!” - fogalmazott ByeAlex szerda este a Facebookon.

Az énekesnél tartott házkutatásról ugyancsak a közösségi médiában osztotta meg a gondolatait a Drogriporter, a Társaság a Szabadságjogokért által létrehozott alapítvány oldala, amelynek alapelve, hogy a büntetőjogi elrettentésen alapuló drogpolitika nem lehet sem hatékony, sem pedig igazságos, mivel szerintük sokkal nagyobb ártalmat okoz, mint a drogfogyasztás maga.

Azt írják, ByeAlex „az orbáni drogellenes kultúrharc legújabb áldozata”.

„Beleillik a sorba, nem is olyan régen ő is kormánykritikus dallal jött elő - és ezért most meg kell büntetni”

- olvasható a bejegyzésben.

„Egészen hajmeresztő tényleg, ami itt kezd elszabadulni. Lehet, hogy ennek sokan tapsolnak most a "nem kellett vóna drogozni" egybites gondolkodású emberek csoportjában - de szerintem egyre többen vagyunk olyanok, akiknek tele van a hócipője ennek a pálinka-liberalizációs kormánynak a zavaros, kettősmércés kultúrháborújával és szelektív zéró-toleranciájával. Szerhasználóknak és nem szerhasználóknak egyaránt. Olyanok, akik szeretik a drogokat, és olyanok is, akik utálják őket. Szülők, hozzátartozók. Segítő szakemberek. Jogtudatos polgárok. Konzervatívok és liberálisok” - írja posztjában a Drogriporter.

Szerintük egyre többen látják be, hogy „ez az egész társadalmi probléma nem attól fog megoldódni, hogy háborút indítanak bizonyos (értsd: ellenzéki) fogyasztók ellen”.

„Lehet, hogy a változás lassú, hogy sok visszaesés van, de a társadalom előbb-utóbb fel fog épülni ebből a drogháború-függőségből. Ez a múlt, nem a jövő. Meg fog bukni - és vele buknak azok, akik felelősek érte” - zárják a bejegyzést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Bruti ByeAlex drogügyéről: Az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után!
A humorista szerint az énekes a hatóságok erőforrásait pazarolja, amíg a nagy korrupciós ügyek felderítetlenül maradnak. De arra is felhívta az énekes figyelmét, hogy „Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert!”.


Mint azt mi is megírtuk: szerdán házkutatást tartottak a rendőrök ByeAlexnél, ahol kis mennyiségű kábítószer került elő. Nemcsak őt, hanem a zenekarának két tagját is kábítószer birtoklásával gyanúsítják, de szabadlábon védekezhetnek. Az énekes később egy Facebook-posztban erősítette meg, hogy valóban jártak nála a rendőrök, és „egy nagyon kis cuccot” találtak nála.

Az ügy nagy port kavart, és azóta a téma felmerült Sebestyén Balázsék rádióműsorában is, illetve az RTL is reagált már rá, miután ByeAlex az egyik zsűritagja a csatornán futó Csillag születik című műsornak.

Most pedig Bruti is elmondta a véleményét. „Bár nem követem a zenéit, azért a korai dolgai, pl. a Csókolom kifejezetten tetszett. Na, most ez a srác is el- vagy felszív valamit időnként...hát paff...kemény, de legalább nem közpénzen csinálja...Persze nem bántóan okos dolog, reméljük, majd kinövi, ha nem hülye, de én nem ítélkezem! Mi is kipróbáltuk rockzenészként, milyen elszívni néhány spanglit, ja, meg ittunk is. Sör, boroskóla, pálinka, Éva vermut, Dianna sósborszesz, meg amihez éppen hozzájutottunk. Aztán se drogosok, se alkeszek nem lettünk” - fogalmazott posztjában a humorista, hozzátéve, hogy szerinte annak, aki a rendszert kritizálja, makulátlannak kell lennie, különben könnyű célponttá válik.

„Viszont egy valamit tudjál már, Alex! Ha néha kicsapongsz, akkor nem lehet csak úgy szidni a rendszert! Ha rá akarsz pirítani Orbánra, amiért percenként hazudik, ha unod, hogy röhögve, gőgösen lopják ki a szemünket, vagy bármilyen kritikát fogalmazol meg nagy elérésű, hatású eladóként, akkor előtte bizony tessék kifricskázni a spanglit a turnébusz ablakán és lehúzni a budin a két csík akármit. Különben valaki a rend éber őreit majd ki fogja vezényelni hozzátok. Mind a százat!”

- írta Bruti, aki ezután azt is kifejtette, hogy az ilyen ügyek egyébként elveszik a rendőrség idejét és energiáját a valódi bűnügyektől.

„És az ilyenek miatt, mint ti, az a száz rendőr addig sem ér rá kimenni a Matolcsy klánhoz, nem tud nyomozni Zsolt bácsik után! A kurva fajtád miatt tart tíz éve a Szőlő utcai nyomozás, Schadlok korrumpálhatnak Völnereket, és Tiborczok sunnyoghatnak a radar alatt! Mert te nem bírsz magaddal, bazmeg! Na, majd ebből tanulsz!”

– fakadt ki a humorista, aki szerint ő pont azért nem drogozik, mert „felemészteném a nyomozói erőforrásokat!”.

„Én nem tudnék együttélni a gondolattal, hogy amíg az ügyemben nyomoznak, addig nem haladnak egy-egy nagyobb korrupciós ügyben!”

- jegyezte meg.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: