Bár sok, a "halál kapujából" visszatért ember mesélte el, hogy egy fényt és alagutat látott, amely a túlvilágra vitte, de egy brit férfi egészen mást élt át – írja a Daily Star.
Az 55 éves Kevin Hill két éve, 2021-ben ment el az orvoshoz azért, mert a lába vizesedni, fájni kezdett. Először nem vették komolyan a tüneteit, de miután többször is bement a rendelésre, végül elküldték kardiológiára.
A vizsgálatok alapján kalcinózissal diagnosztizálták, ami egy ritka betegség. Ilyenkor kalciumsók rakódnak le a különböző szövetekbe és gyulladást, fertőzést okoznak.
Hillnél a kalcium a lábak bőr- és zsírszöveteiben rakódott le. A végtagjai kisebesedtek, majd közel három liter vért veszített. Végül leállt a szíve és újra kellett éleszteni.
Ezek után a férfi arról számolt be, hogy nem fényt látott, hanem kilépett a testéből. Ott állt az ágya mellett és látta, hogy mi történik körülötte és vele, ahogy próbálják újraéleszteni.
„Egy másik, szellemi síkon léteztem. Tudtam, mi folyik körülöttem, tudtam, hogy vérzek, és hogy súlyos az állapotom, mégis végtelen nyugalom töltött el. Tudtam, hogy meghaltam és kiléptem a testemből”
– árulta el.
Azt érezte, hogy lassan elalszik. Mikor újra felébredt, akkor megint a testében volt. Úgy érezte, hogy az egész élete megváltozott:
„A felépülésem utolsó fázisában vagyok. A jobb lábamban még mindig érzek fájdalmat, de már messze nem olyan rossz, mint korábban volt, amikor órákon át sírtam. Akkor egy tízes skálán százas erősségű fájdalmat éreztem, most legfeljebb négyeset. Mindenki azt mondja, halottnak kellene lennem, mégis élek.”
Fizetett szabadságra küldték kedden azt a transznemű gimnáziumi tanárt Kanadában, aki hatalmas műmellekkel és ágaskodó mellbimbókkal tanít, írja a New York Post. Kayla Lemieux kereskedelmet oktat egy ontariói középiskolában.
A Toronto Sun értesülése szerint Lemieux-t azután függesztették fel, hogy az oktatási miniszter és a régió parlamenti képviselői felemelték hangjukat a közösségi médiában nagy port kavaró fotók és videók miatt. A politikusok szerint az iskola üzemeltetője nem járt el kellő körültekintéssel az ügyben, amikor „nem a tanulók érdekeit és biztonságát helyezte előtérbe”.
Az iskolaszék hónapok óta védelmébe vette a transznemű tanárt, aki még 2021-ben kezdte meg a nővé alakulást. A szülők ugyanakkor teljesen kiakadtak, amiért Lemieux a gyerekek előtt mutatkozott a gigantikus mellprotézisekkel és a felsőjét szinte átszúró mellbimbókkal.
Az extravagáns külsejű tanár ügyét akkor kapta fel a nemzetközi sajtó, amikor a New York Post kiderítette, hogy a férfi iskolán kívül alig hordja feltűnő parókáját és mellprotézisét, valamint sminket sem visel. Ráadásul egy szomszédja elmondása szerint a többnyire teljesen hétköznapi tornacipőben, pulóverben és farmerben mászkáló férfi „rendkívül ritkán” viseli a botrányt kiváltó kiegészítőket a civil életében.
Lemieux akkor tagadta, hogy a lap fotóin szereplő férfi ő lenne, ahogy azt is, hogy a hatalmas mellei ne lennének igaziak. Kayla Lemieux szerint a szomszédai is hazudnak, amikor azt mondják, hogy másképp néz ki, mint ahogy az iskolában is lefotózták.
Lemieux azt mondta, hogy a hatalmas mellek nem protézisek, hanem a rendkívül ritka gigantomastia nevű betegség eredményei. A kórban szenvedőknél a mellszövetek gyors és túlzott növekedést okoznak.
A tanárt azután küldték fizetett szabdságra, hogy a felháborodott szülők januárban olyan szabályzat kidolgozását javasolták, mely megköveteli a „megfelelő és professzionális” megjelenést. Lemieux a New York Postnak azt mondta, hogy be fogja tartani a szabályzatban szereplő előírásokat, ugyanakkor nem gondolta azt, hogy bármi gond lett volna az öltözködésével.
Kayla Lemieux egyik korábbi iskolaszéki meghallgatásáról ebben a videóban közöltek részleteket:
Megtalálta anyja bankkártyáját, majd azt a saját telefonjához hozzáadva öt hónap alatt elköltötte mobiljátékokra a családja minden megtakarítását egy 13 éves diáklány Kínában.
Az édesanya csak akkor vette észre, hogy eltűnt a bankszámlájáról a család összekuporgatott vagyona, amikor lánya bentlakásos iskolájából jelezték neki, hogy gyereke túl sok időt tölt fizetős mobiljátékokkal.
A 13 éves kislány év elején találhatta meg anyja bankkártyáját, majd miután hozzáadta a saját mobiljához, májusig több mint húszmillió forintnak megfelelő összeget költött el róla online telefonos játékokra. A fiatal lány tíz osztálytársának is utalt át összesen négymillió forintnyi összeget, hogy ők is játszhassanak.
Az öt hónapnyi mobiljáték-maraton nyomán a család bankszámlája teljesen kiürült. A lány a helyi sajtónak azt mondta, nem tudta, honnan jön a játékokra elköltött pénz, és azt sem vette észre, hogy mekkora összeget játszott el.
Egy kisebb lakás árát kaszálta az interneten fillérekért vett kopott fotelen egy bútorszakértő
50 dollárért vette a Facebookon, 85 ezerért adta el egy aukción a dán szárnyas széket a Los Angeles-i bútorszakértő. Ehhez fogható szerencséje korábban még nem volt.
Megezerhétszázszorozta filléres befektetését egy kaliforniai bútorszakértő, írja a Daily Mail. Justin Miller mindössze 50 dollárért (17 ezer forintért) vett egy szárnyas fotelt a Facebook Marketplace-en, amit végül a Sotheby's aukcióján 85 ezer dollárért (29 millió forintért) vásároltak meg tőle.
A 33 éves szakértő már akkor kiszúrta, hogy az 1930-as évekből származó dán szék jóval többet érhet annál, mint amiért hirdették a közösségi oldalon,
de fogalma sem volt arról, hogy mennyivel. Miután alaposan utánajárt, kiderült, hogy a barna széket Frits Henningsen dán tervező készítette.
A Beverly Hills-i családtól megvett ülőalkalmatosság készítőjéről az aukciósház azt írta, hogy „kivételes kézművesség és a gyönyörű bútorok megalkotásának innovatív megközelítése” jellemezte. A június 7-én árverésre bocsátott széket a dán mester „munkásságának ritka és fontos példájaként” írták le, melynek „ívelt vonalai a történelmi szárnyas szék formájával kombinálva vizuálisan újszerű, mégis elegáns dizájnt hoztak létre”.
Justin Miller élőben nézte végig az árverést az interneten, amiről videót is feltöltött az Insatgramra.
A felvétel elején elmondta, hogy reményei szerint a licitek elérik a 40 ezer dollárt, végül ennek több mint kétszereséért ütötték le a ritkaságnak számító bútort.
Miller elmndta, hogy már korábban is voltak jó találatai a Facebook hirdetési oldalán, de ehhez fogható szerencséje korábban még egyszer sem volt.
Bizarr tengeri lényt videóztak le, senki nem tudja, milyen állat lehet
A dél-karolinai Pawleys-szigetnél készült a felvétel, amin egy tintahalszerű lény látható. De az is lehet, hogy egy tengeri csiga, vagy egy tengeri nyúl van a videón.
Egy furcsa külsejű tengeri lényről készült videó Dél-Karolinában, a kutatók nem tudják, hogy milyen állat lehet a felvételen.
A videó a Pawleys-szigetnél készült egy híd közelében. A felvételen szereplő lénynek mintha szárnyai és csőre lenne, de a formája nem hasonlít egy madárra. A Dél-Karolinai Természeti Erőforrások Minisztériumának tisztviselői nem tudják milyen állatról lehet szó. A felvételt elküldték a charlestoni Tengeri Erőforrások Kutatóintézetének is, hátha ők megoldják a rejtélyt.
Brad Panovich meteorológus azt mondta, neki
elsőre tintahalnak tűnt a lény, de most már inkább azt gondolja, hogy egy tengeri csigáról, vagy egy tengeri nyúlról lehet szó.
Ezek a fajok azonban Florida és nyugati part melegebb vizeiben élnek.