A diákhitelre is kiterjesztik a kamatstopot
A kormány döntése alapján a diákhitelekre is kiterjesztik a kamatstopot: a Diákhitel1 változatlanul 4,99 százalékos kamattal lesz elérhető 2023 januárjától, a Képzési hitelt és a Diákhitel2-t pedig továbbra is kamatmentesen vehetik fel a felsőoktatásban tanulók - jelentette be a gazdaságfejlesztési miniszter a kormány Facebook-oldalán kedden.
Nagy Márton szerint „a szankciós kamatfelár letörése, így a családok és a teljes foglalkoztatás megvédése érdekében a kormány már korábban kamatstopot vezetett be a lakossági hitelekre, majd ezt kiterjesztette a kkv-szektorra is”.
- fogalmazott Nagy Márton.
"A magyar kormány nem hagyhatta, hogy az elhibázott szankciók árát a diákok, a hallgatók fizessék meg, magyar fiatalok ezrei essenek el a továbbtanulás lehetőségétől" - mondta Nagy Márton. Azt is hozzátette, hogy mindent el kell követni, hogy aki akar és képes rá, az tanulhasson, meg kell védeni a fiatalokat.
"A kormány ennek tudatában arról döntött, hogy a lakosságot és a vállalkozásokat követően a diákhitelekre is kiterjeszti a kamatstopot" - közölte a gazdaságfejlesztési miniszter.