A börtön imaszobájában szexelt egy rabbal a börtönőrnő, akinek több elítélttel is viszonya lehetett
Azzal vádolnak egy brit börtönőrnőt, hogy a munkaidejében az intézmény imaszobájában szexelt egy fegyenccel, amíg két másik rab őrködött nekik - számolt be róla a The Sun.
Az eset még 2022-ben történt a délkelet-angliai Surrey megye HMP Coldingley nevű börtönében. A biztonsági kamera rögzítette, ahogy a gyanúsított, a 23 éves Isabelle Dale és egy Shahid Sharif nevű elítélt kijönnek az imaszobából, mindössze négy perccel azután, hogy bementek. Miután elhagyták a helységet a nő még az övét is megigazította.
A nyomozók szerint a férfi arra is rávette Dale-t, hogy szintetikus kannabinoidokat csempésszen be neki a börtönbe, amiket a férfi egyik ismerőse, Lilea Sallis szerzett be neki. Sőt, a vád alapján a nő kezelte Sharif kábítószer-kereskedelmre fentartott Snapchat-fiókját is.
A rendőrök a Dale autójának csomagtartójában drogcsempészethez köthető eszközöket találtak, Sharif cellájából pedig „szerelmes levelek” és „provokatív fotók” kerültek elő, amelyeket Dale küldött.
Dale-t 2022. november 1-én tartoztatták le, a férfinél tett utolsó látogatásakor. Az elfogást végző egyik rendőr szerint
Isabelle Dale-t többek között két rendbeli hivatali visszaéléssel vádolják. A nő tagdaja a vádakat, Sharif azonban bűnösnek vallotta magát.
(via 24.hu)