KÉK HÍREK
A Rovatból

A bölcsődéből vitte el gyermeket a gyámhatóság, amíg az anya albérletet keresett

Erzsébet évek óta küzd a hatóságokkal, hogy ne a gyerekeit vegyék el tőle, hanem segítsenek neki megfelelő szállást találni.


Erzsébet kálváriája nem újkeletű. Korábbi cikkünkben már megírtuk küzdelmét a hatóságokkal. Kislánya születésekor sokan megmozdultak, hogy segítsenek neki elfogadható szállást tanálni, ahová a kórházból kiviheti magával újszülöttjét.

Legutóbb egy budapesti munkásszálláson élt a kicsivel, egyedülálló anyaként.

A gyerek után járó gyes és családi pótlék mellett takarításból származó jövedelméből tartotta el magát és a 20 hónapos Gabriellát. Egy hete a családgondozó azt tanácsolta neki, hogy vigye bölcsődébe a kislányt. Az édesanya nehezen állt rá, mert félt, hogy a gyámhivatal elviszi onnan a gyereket, akit születése óta próbáltak elvenni tőle, anyagi okokra hivatkozva.

erzsbet2

Fotó forrása: A Város Mindenkié

A Város Mindenkié csoporttól is kért tanácsot, akik szintén úgy látták, hogy jó lesz a gyereknek a bölcsődében, mert akkor könnyebben tud majd dolgozni is, és előzetes bejelentés nélkül nem vihetik el amúgy sem a gyermeket.

Január 17-én reggel Erzsébet elvitte Gabriellát a bölcsődébe, majd elment albérletet keresni. Eközben hívták fel a XIII. kerületi gyámhivatalból, hogy a lányát elvitték és ideiglenes elhelyezéssel nevelőszülőhöz került.

Tettüket azzal indokolták, hogy a szálláson poloskák vannak, és azt is hibának rótták fel, hogy a kicsivel a hideg ellenére elmentek a testvérét meglátogatni.

Azzal nem foglalkoztak, hogy a Gyermekvédelmi törvény 7. paragrafusa szerint „a gyermeket kizárólag anyagi okból fennálló veszélyeztetettség miatt nem szabad családjától elválasztani”. A döntés azért is furcsa, mert a jelenlegi szállásukról egy hónapja a gyámhivatal is azt mondta, hogy az alkalmas a lakhatásukra. A poloskákról nem ők tehetnek, azt a problémát az intézmény fenntartójának kéne megoldania.

Azt is már többször megállapították, hogy Erzsébet alkalmas a gyereknevelésre, és lelkiismeretesen gondoskodik is róla.

Az édesanya emellett folyamatosan küzdött azért, hogy nagyobbik, három éves lányát, Ráhelt is újra visszakaphassa. Őt is annak idején a lakhatási gondok miatt vették el tőle.

A gyermekvédelmi intézmények a segítségnyújtás helyett inkább akadályozták Erzsébetet. Hiába kérte, hogy nagyobb gyerekét ne vidékre vigyék, mert oda nehezebben tud elmenni, főleg egy pici gyerekkel. Kérését elutasították, és arra kötelezték, hogy ha elutazik mégis, akkor a kicsit hagyja otthon, vagy bízza másra.

A Város Mindenkié és az Utacjogász is többször elkísérték Erzsébetet a hivatalos tárgyalásokra, segítenek neki a beadványok, fellebbezések elkészítésében. Ők is úgy látják, hogy sokszor téves állítások hangzanak el az anyáról, akit hajléktalannak, vagy pszichiátriai betegnek titulálnak. A valóság azonban az, hogy nem hajléktalanszállón élnek, és több orvosi szakvélemény is kimondta, hogy nincs pszichés problémája.

Az AVM és a Társaság a Szabadságjogokért által 2016 szeptemberében a szegénység miatti gyermekelvételek ellen szervezett tüntetésén Erzsébet elmondta, hogy milyen állandó bizonytalanságban és fenyegetettségben él.

Ott is azt követelte, hogy a gyerekek kiemelése helyett érdemi lakhatási támogatást kapjanak a szegény családok. A petícióra azóta sem érkezett válasz.

Az anya tovább folytatja harcát, hogy gyermekeit visszakaphassa és a zaklatások helyett normális lakhatási körülményeket biztosítsanak nekik és a hozzájuk hasonló gondokkal küzdőknek.

"Felháborítónak tartjuk, hogy Magyarország

a közös pénzünket lakhatási támogatás vagy szociális bérlakások helyett arra fordítja, hogy gyerekeket jogtalan, erőszakos és embertelen eszközökkel elszakítsanak szüleiktől.

Követeljük, hogy adják vissza Erzsébet gyermekeit, és hogy a családokat a gyámhatósági zaklatás helyett ne csak szóban, hanem tettekkel is támogassák" - írta a avarosmindenkie.blog.

A címlapfotó illusztráció


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Kiderült: vonat elé vetette magát szerelmi bánatában Kontra György, az M1 híradósa
A szörnyű részleteket a tévés édesanyja árulta el. A tragédia Kiskunfélegyházán, Kontra György otthonának közelében történt csütörtök hajnalban.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 06.



Korábban megírtuk, hogy meghalt Kontra György, az M1 Híradó ismert bemondója. A Blikk úgy tudja, hogy a 45 éves televízióst csütörtök hajnalban, kiskunfélegyházi otthonához közel gázolta halálra egy vonat.

A lapnak sikerült elérnie az elhunyt édesanyját, aki a tragédiához vezető okokról is beszélt.

„Szerelmi bánata volt és ő maga választotta ezt a megoldást. Jelezte, hogy nehéz neki feldolgoznia a szakítást” – nyilatkozta a gyászoló asszony, Kontra György Istvánné, majd hozzátette: „Itt volt állandó lakása Kiskunfélegyházán és itt is, a közelben történt a baleset csütörtök hajnalban.”

A történtek miatt a rendőrség eljárást indított. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság a Blikk megkeresésére azt közölte: „az ügyben a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárást indított.”

Kontra György 2015-ben kezdett a közmédiánál, az M1 csatornán a Híradó bemondójaként és a Világhíradó műsorvezetőjeként vált országosan ismertté. A Blikk szerint néhány hónapja munkahelyet váltott, és a Mathias Corvinus Collegium budapesti központjában dolgozott multimédiás csoportvezetőként. Pályafutása során korábban az egykori Sirius Rádió, majd a Kiskun és a Trió TV munkatársa is volt, 2011 és 2014 között pedig a kiskunfélegyházi Rádió Smile-nál dolgozott hírszerkesztőként és hírolvasóként.

Ha te is úgy érzed, segítségre lenne szükséged, tárcsázd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Nyílt állkapocstörése volt, mégis hazaküldték a veszprémi kórházból, Ausztriában azonnal megoperálták
Egy karácsonyi családi verekedés után került kórházba a férfi, akit azonban hazaküldtek. Ausztriában viszont életmentő beavatkozás várt rá, miután légzési nehézségei lettek.


Egy családi karácsonyi vacsora végződött verekedéssel. Majd egy kálvária következett a magyar egészségügyben egy férfi számára, akit nyílt állkapocstöréssel küldtek haza a veszprémi kórházból. Végül Ausztriában azonnal megoperálták. Az eset még 2025. december 24-én, Szenteste kezdődött, amikor a Kétfarkú Kutyapárt egyik aktivistájára egy ideológiai vita hevében rátámadt az édesanyja párja.

A sérült a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház sürgősségi osztályára ment, ahol röntgen és CT is készült. A vizsgálatok kimutatták, hogy a férfinak nemcsak az arccsontja, de az állkapcsa is eltört, utóbbi ráadásul nyílt töréssel. Az ügyeletes orvos műtétet javasolt, a férfit pedig éjszakára a traumatológián helyezték el azzal az ígérettel, hogy reggel átviszik a szájsebészetre.

Másnap reggel, december 25-én azonban egy ápoló közölte vele, hogy menjen haza, és december 29-én jöjjön vissza.

A férfi ezután visszautazott Ausztriába, ahol dolgozik. Mivel a fájdalmai erősödtek és már légzési nehézségei is voltak,

a bécsújhelyi kórházba ment, ahonnan St. Pöltenbe irányították. Ott azonnal felvették, és másnap, december 26-án reggel meg is operálták. Mindeközben a veszprémi kórház négy nappal a sérülés után kiadott zárójelentésében az állt, hogy a műtétet nem tartották szükségesnek.

Az RTL Híradónak a férfi részletesen mesélt a történtekről.

„Először rám támadt, aztán azt is megütötte egyszer, aki meg akart védeni. Súlyosan megsérültem” – idézte fel a Kétfarkú Kutyapárt aktivistája. Mikor elment a veszprémi kórházba, akkor „Az ügyeletes orvos mondta, hogy ezt biztosan meg kell műteni. A traumatológián éjszakára elhelyeztek, és azt mondták, mivel a szájsebészeten nem volt ügyelet, reggel átvisznek, amikor megérkezik az ügyeletes orvos” – mesélte. „Azt mondták, jöjjek vissza 29-én, mert addig nem tudnak ellátni. Utólag megnéztem: azon az estén a veszprémi kórház volt az ügyeletes szájsebészet, de nem volt ügyeletes szájsebész orvos” – tette hozzá. Az osztrák ellátásról pedig így számolt be: „Azt mondták, ezt azonnal meg kell műteni, olyan helyen, ahol van ügyeletes szájsebészet; ez St. Pölten volt. Aznap este már fogadtak, és másnap reggel azonnal meg is műtöttek.”

Az RTL Híradó megkereste a veszprémi Csolnoky Ferenc kórházat, ahonnan azt a választ kapták, hogy az ügyet „betegpanaszként” kezelik és belső vizsgálatot indítottak.

A történetet a Kétfarkú Kutyapárt hozta először nyilvánosságra.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Cukros bácsi szólítja le gyerekeket Budaörsön, már háromszor próbálkozott, a rendőrség nyomoz
Egy alsós kislányt azzal próbált meg elcsalni, hogy az anyja küldte érte, de a gyerek nem hitt neki. A rendőrök most térfigyelő kamerák felvételeit elemzik, és megerősítették a járőrözést.


Riadót fújtak Budaörsön, miután egy ismeretlen férfi, akit a helyi rendőrkapitány csak „cukros bácsiként” emlegetett, legalább háromszor próbált meg gyerekeket elcsalni iskolák közeléből. A rendőrség hivatalosan is megerősítette: nyomoznak az ügyben, és a közterület-felügyelőkkel kiegészített járőrökkel erősítették meg a jelenlétet az intézmények környékén – számolt be róla az RTL Híradó.

Az egész lavinát egy alsós kislány esete indította el, aki múlt héten indult haza az egyik általános iskolából. Az édesanyja délre várta, egy előre megbeszélt helyen.

„Várta az anyukáját, meg volt beszélve, hogy ugyanazon a helyen áll majd az anyuka. Oda ment, és látta, hogy nem ő van ott” – mondta el egy másik szülő. A kislányhoz egy idegen férfi lépett oda azzal, hogy az anyukája küldte érte. A gyerek azonban nem dőlt be a mesének, azonnal gyanút fogott, és visszafutott az iskola biztonságába.

Az eset után a város rendőrkapitánya a helyi tévében beszélt arról, hogy nem egyedi próbálkozásról van szó.

„Tudomásunk van három olyan esetről, amely a városunkban, Budaörsön történt, ahol iskolákhoz közeli vagy attól kissé távolabbi helyszíneken ismeretlen személy szólított meg gyermekeket” – közölte Tóth Arnold, Budaörs rendőrkapitánya.

A rendőrök most gőzerővel nyomoznak, hogy a férfi nyomára bukkanjanak.

„Adatgyűjtés keretében megjelennek a kollégáim, beazonosítják a helyszínt, a szűkebb és tágabb környezetben található térfigyelő vagy egyéb kamerákat igyekeznek beazonosítani, ezek felvételeit beszerezni, lefoglalni” – részletezte a nyomozás lépéseit a rendőrkapitány.

A Herman Ottó Általános Iskola igazgatója, Turcsik Viktor is fokozott óvatosságra kérte a kollégáit.

„Nyilván felkészültünk arra, hogy most valaki járkál a városban, de egyébként is olyan a rendszerünk, hogy nem nagyon teszi lehetővé, hogy a gyerek egyedül bóklásszon az iskola környékén” – magyarázta az igazgató.

De mit tehet a szülő? Egy gyermekpszichológus szerint a puszta tiltás nem elég, gyakorlati tanácsokkal kell felvértezni a gyerekeket.

„Ahelyett, hogy azt mondjuk: ne ülj be idegen mellé az autóba, inkább azt tanítsuk meg, hogy ha olyan ember szólítja meg, akit nem ismer, mondjon nemet, és menjen tovább abból a helyzetből” – tanácsolta Sthály Katalin gyermekpszichológus.

A „cukros bácsi” és a „fekete autós” rémtörténetek időről időre felbukkannak a közösségi médiában, a hatóságok pedig rendre arra kérik a lakosságot, hogy a pánikkeltő posztok helyett azonnal a 112-es segélyhívót tárcsázzák, ha gyanús esetet észlelnek. A mostani budaörsi ügyben azonban a rendőrség hivatalosan is megerősítette a bejelentéseket, és konkrét nyomozati lépéseket tett.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Tragédia a Tátrában: Két magyar férfi vesztette életét egy lavinában
Egy 30 és egy 37 éves férfit sorodt el a lezúduló lavina. A rendőrségi közlés szerint a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt történt a tragédia.


Két magyar férfi életét vesztette pénteken egy lavinában a szlovákiai Magas Tátrában - jelentette hatósági közlésre hivatkozva a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Az eperjesi (Presov) kerületi rendőrség közlése szerint a lavina pénteken délelőtt tizenegy óra körül zúdult le a Csorba-tótól néhány kilométerre lévő Tupá hegycsúcs alatt.

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást

- közölte a rendőrség. Információik szerint a tragédiában két magyar, egy 30 és egy 37 éves férfi vesztette életét.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk