FELFEDEZŐ

A 30 éves pap feleségül vette korábbi tanítványát, egy 18 éves lányt

Egy alabamai pap a nyár folyamán Olaszországba szökött egy 18 éves nővel, és most feleségül is vette a tinédzsert. A Vatikán valószínűleg hivatalosan is el fogja távolítani őt a papságból.

Link másolása


Alex Crow, egy 30 éves katolikus pap feleségül vette a fiatal nőt, aki 2023-ban érettségizett – derül ki a Mobile megyében hétfőn benyújtott házassági anyakönyvi kivonatból. A dokumentumok szerint a lány csak júniusban töltötte be a 18. életévét. A tinédzser a McGill-Toolen katolikus gimnáziumba járt, ahol Crow alkalmanként teológiai órákat látogatott.

A pár viszonya akkor lepleződött le, amikor

a hatósághoz került egy Valentin-napi egy szerelmes levél, amelyet Crow küldött diákjának.

Crow és a nő a nyár folyamán Európába utazott, mielőtt a hónap elején visszatértek volna az Egyesült Államokba, jelentette a AL.com.

Crow, akit már felfüggesztettek, valószínűleg megtartotta utolsó prédikációját, jelezte Thomas J. Rodi érsek ezen a héten.

Rodi érsek arra számít, hogy a Vatikán végül laicizálni fogja Alex Crow-t.

Rodi egy korábbi nyilatkozatában bírálta a lelki vezetőt, és azt mondta, hogy tettei „teljesen méltatlanok egy paphoz”.

Az érsek közölte vele, hogy többé nem végezhet papi szolgálatot, nem mondhatja el az embereknek, hogy pap, és nem öltözhet papnak.

Paul Burch Mobile megyei seriff a nyár folyamán azt mondta, hogy szerinte „nyilvánvalóan történt egy és más” a 2021-ben felszentelt Crow és a tinédzser között, ami a korkülönbséget figyelembe véve akár problémás is lehet. Keith Blackwood kerületi ügyész elmondta, hogy a fiatal nő találkozott az ügyészekkel, és nem válaszolt semmilyen kérdésre.

A megyei kerületi ügyész azonban a hónap elején bejelentette, hogy a jelentések szerint lezárták a bűncselekmény kivizsgálását.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Videó: óriási erővel szavalta el Ady versét Magyar Péter debreceni tüntetésén a Mi kis falunk sztárja
Rusznák András szuggesztív szavalata nagy hatással volt a tömegre, versmondás közben többször is hatalmas tapsot kapott.

Link másolása

Magyar Péter debreceni tüntetésén a felszólalások között Rost Andrea is énekelt, majd Rusznák András szavalt egy verset a színpadon. Ady Endre: Fölszállott a páva című versét adta elő.

Mikor azt szavalta, hogy "másképpen lesz holnap", majd "várjuk már az új magyar csodákat", hatalmas tapsot kapott.

Íme a teljes előadás:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
FELFEDEZŐ
A Rovatból
Orbán Viktor három generációnyi cukisággal jelentkezett be anyák napján
Édesanyja és legkisebb unokája is szerepel a megosztott fotón.

Link másolása

Édesanyjáról és legkisebb unokájáról, Zsigmondról tett közzé bejegyzést anyák napján Orbán Viktor miniszterelnök.

„Isten éltessen minden édesanyát!”

– tette hozzá.

A kormány legkisebb unokája egyébként az ő nevét is viseli, Zsigmond Viktornak anyakönyvezték.

Zsigmond Viktor Orbán hatodik unokája, második legidősebb lányának, Sárának a gyereke, és tavaly novemberben született.

Korábban Karácsony Gergely is köszöntötte már az anyákat: ő egy gyerekkori fotóval jelentkezett be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Pottyondy Edina Magyar Péterről: A csávó vagy egy zseni, vagy végzetesen hiteltelen a teljes ellenzék
A youtuber ezúttal sem kímélte Orbán Viktort vagy Gyurcsány Ferencet sem, de kapott most Dobrev Klára, Kunhalmi Ágnes, sőt még Dancsó Péter is.

Link másolása

Ismét jelentkezett heti videójával Pottyondy Edina. A humorista ezúttal is az elmúlt hét nap politikai történéseit vette górcső alá, és nem meglepő módon 16 perces videója nagy részében a Magyar Péter körüli történésekre fordította a legtöbb időt.

Mondataiból kiderül, hogy bár nem rajong a Tisza Párt politikusa iránt, azt elismerte, hogy az ellenzék többi része nem volt képes az utóbbi időben hasonló népszerűséget elérni.

„Az a helyzet, hogy a csávó vagy egy zseni, vagy a végzetesen hiteltelen a teljes ellenzék, és egyikért sem reális Magyar Péterre haragudni”.

Kitért Magyar mondataira, amiben a politikai plakátok „vizuális környezetszennyező” hatásairól beszélt, és amit a DK megvágva úgy interpretált, hogy abból az derüljön ki, hogy a NER-ből kivált politikus Dobrev Klára külsejére tett dehonesztáló megjegyzést. Pottyondy szerint esélyesebb, hogy valóban ez történt, de ezután

a DK európai parlamenti politikusát a plakát alapján maga is Hide the Pain Harold és a csengeri örökösnő szerelemgyerekének, illetve a Psota Irén Hasonmásverseny 6. helyezettjének nevezte.

Pottyondy Edina beszélt arról is, hogy Dancsó Péter beszólt a magyarországi influenszerek egy részének és Azahriah-nak, amiért David Pressmannel vacsoráztak az amerikai nagykövet rezidenciáján. A volt momentumos politikus szerint ha az USA vagy a CIA be akarná szervezni a magyar tartalomgyártókat, valószínűleg nem nyilvános vacsorákon próbálkozna. Volt csípős megjegyzése arra is, hogy Dancsó később inkriminált részeket kivágott a videójából, majd mikor ezt szóvá tették neki, visszatette azokat.

„Egyetlen egy napig politizált, és ez alatt kétszer tolt 180 fokos fordulatot. Hát, ez a Péter is egy figyelemre méltó politikai tehetség”

– vonta le a végkövetkeztetést Pottyondy Edina.

Pottyondy Edina teljes videója

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FELFEDEZŐ
A Rovatból
Felfalta a kacsákat az állatkerti medve, miközben a gyerekek végignézték a támadást
A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje, Juniper elfogyasztott néhány kacsát a gyerekek szeme láttára.

Link másolása

A Seattle-i Woodland Park Állatkertjének medvéje egy állatkerti kirándulás során meglepte a gyerekeket – számolt be róla az UNILAD. Ugyanis az állat észrevette, hogy egy kacsacsalád úszkál a territoriumában, amire a medve vízbe ugrott, és a bámészkodó gyerekek szeme láttára széttépte a zsákmányát.

Az április 23-án megtörtént esetről videó is készült, amit egy anyuka vett fel, aki éppen lányával és annak barátaival ünnepelte a gyerek születésnapját. A medve, Juniper kiszúrta, hogy egy kacsa és több fiókája úszik a vízen, amire beleugrott a vízbe, és nekiesett a madaraknak, amiket a szülinapozó társaság előtt felfalt.

Az édesanya megosztotta az esetről készült videót a TikTokon, s megköszönte a medvének, hogy tönkretette a lánya születésnapját. Ugyanakkor az anyuka hozzátette, hogy a természet tette a dolgát, az eset szerencsére nem traumatizálta a gyerekeket.


Link másolása
KÖVESS MINKET: